10.15 órakor a Szentatya megérkezett a Lourdes-i Szűzanya-kegyhely Prérijére, ahol nyitott gépkocsiba ült, s kört tett a 150 ezer jelenlévő hívő között, majd a sekrestyébe vonult, hogy felkészüljön a szentmisére.
A bevezető rítusok és az Igeliturgia után a pápa elmondta homíliáját.
A szentmise végén, Tarbes és Lourdes püspöke, Őexcellenciája Jean-Marc Micas püspök szavai után a pápa a hívekkel együtt elimádkozta az Úrangyala imádságot.
Ezt követően XIV. Leó pápa gépkocsival a Püspöki Rezidenciára hajtatott, ahol magánebéden vett részt.
Az alábbiakban tesszük közzé azt a homíliát, amelyet a Szentatya a szentmise során mondott el:
Testvéreim, Franciaországból és a világ minden tájáról érkezett zarándokok! Amikor ma reggel rátok tekintek, akik Édesanyánk házában gyűltetek össze, az Egyház egyetemes arcát látom. Közületek sokan kontinenseket szeltek át, fáradságokat küzdöttek le, s elhozták örömeiket és terheiket egészen ehhez a Szent Barlanghoz. Micsoda öröm együtt lenni: egy szívvel, egyetlen családként!
Különös szeretettel köszöntöm a Franciaország minden tartományából és egyházmegyéjéből érkezett zarándokokat. Ma ezen az áldott földön jártok, amely oly sok kegyelemben részesült. Adja az Isten, hogy ez a zarándoklat élessze újjá a hit lángját otthonaitokban és plébániáitokon! Vigyétek el Lourdes vigasztalását felebarátaitoknak, szeretteiteknek s az egész francia népnek!
A liturgia által ezen a vasárnapon elénk tárt szövegek annak az üzenetnek az egyik központi aspektusát érintik, amelyet Szűz Mária jött el bizalmasan rábízni Szent Bernadettre: a megtérésre való felhívást, amely egyszerre gyengéd és sürgető. Az evangéliumban Jézus az igazság és a mély szomorúság tekintetével néz a bezárkózott szívekre: „később sem bántátok meg” (Mt 21,32). Miért ez a seb Krisztus szívében? Mert Isten nem akarja gyermekei kárhozatát. Ezekiel próféta erre emlékeztet minket: „Ha az igaz elpártol igazságától, gonoszságot művel és meghal, a gonoszságáért hal meg, amelyet elkövetett”, míg ha megtér, „ha meggondolja magát és elhagyja minden elkövetett vétkét: élni fog és nem hal meg” (vö. Ez 18,26.28). Éppen ezért visszhangzanak a bűnbánatra való felhívások a Szentírásban, s hatják át az evangélium hirdetését az évszázadok során. Üdvös jelentőséget hordoznak, hogy nyilvánvalóvá tegyék annak sürgető voltát és szükségességét: ma – nem holnap – kell megtérni; ma van a kedvező idő, ma van az üdvösség napja (vö. 2Kor 6,2). Igen, Isten azt akarja, hogy az ember éljen, hogy felnyissa szemét s visszatérjen Hozzá. A megtérés azt jelenti, hogy elhagyjuk a tévutakat, s az Élet Útjára lépünk, megnyitva így szívünket az egyetlen, elmúlhatatlan Öröm előtt.
Jézus maga sem kertel, amikor bűnbánatra buzdít, amint azt például Szent Lukács jegyezte fel: „Ha nem tértek meg, mindnyájan elvesztek” (Lk 13,5). Ám Ő a földi élet horizontját kitágítja az örök életre. Míg az itteni boldogság tünékeny, relatív valóság, amely sajnos néha egyesek számára elérhetetlen, az igazi boldogság a reményben mindenkinek meg van ígérve, s ennek kellene keresésünk, erőfeszítéseink és döntéseink fő céljának lennie. Vajon nem azt mondta-e Szűz Mária Szent Bernadettnek: „Nem ígérem, hogy ebben a világban teszlek boldoggá, hanem a másikon”?
Ez az ígéret, amelyet éppen itt hirdettek meg, különös erővel visszhangzik e francia földön, s felrázza kortárs gondolkodásunkat. Ebben a történelmi pillanatban, egy olyan társadalomban, amely a haladást és az anyagi jólétet hajszolja, s néha kísértésbe esik, hogy elfeledje az örökkévalóság távlatát, Mária eljön, hogy emlékeztessen minket az életre, az örök életre szóló hivatásunk nagyságára és horderejére. A mai áramlatokkal szemben, amelyek a betegség, a szenvedés vagy az öregség láttán újra akarják értelmezni az emberi élet értékét, a Massabielle-i Barlang a keresztény remény szentélyeként magasodik előttünk. Itt egyetlen törékenységet sem taszítanak el. Mankóitok, kerekesszékeitek, rejtett könnyeitek nem akadályok: ezek jelentik azt a kiváltságos helyet, ahol teljes tiszteletben és befogadásban részesültök, s ahol Isten végtelen szeretete átfényesít benneteket. Lourdes az élet szépségébe és szentségébe vetett hitvallás áldott helye, hiszen itt az életet Isten drága ajándékaként fogadják, amely arra hívatott, hogy az Atya szeretetében virágozzék az örökkévalóságban.
„Megígérem neked!” Igen, az örök élet szilárd és biztos ígéret, amelyet az Úr tesz nekünk. Ezt Ő már megszerezte számunkra kereszthalála és feltámadása által, s mindennap megvalósítja bennünk a keresztség kegyelme révén. Karnyújtásnyira van tőlünk, ám rajtunk áll, hogy szabadon befogadjuk-e, megragadjuk-e, s nem gördítünk-e akadályt elébe. A kegyelemnek s az örök életnek az akadálya, e szeretet egyetlen akadálya ugyanis a bűn, az önmagunkba zárkózás, Istennek az az elutasítása, amely bezár minket saját sötétségünkbe! Itt tehát a mi személyes felelősségünkről van szó, s ez igen nagy. Isten szabadnak akart minket, mert a szabadság a szeretet feltétele; kényszerből nem lehet szeretni. Ezt a nekünk ajándékozott szabadságot a Krisztusra mondott „igen”-ben kell elköteleznünk, az Ő kegyelmének segítségével, Mária nyomdokain járva; egy szüntelenül megújuló „igen”-ben egészen utolsó leheletünkig: „most és halálunk óráján…”, ahogyan az Üdvözlégyben imádkozzuk.
Mária éppen itt elhangzott szavaiban visszaköszön a megtérésre szóló kitartó felhívás: „Bűnbánat! Bűnbánat! Bűnbánat!”. Háromszor ismétli e szót… És arra kéri Bernadettet, hogy hajtson végre néhány bűnbánati gesztust. Miért is? Talán lassan értünk a szóból? Túl könnyen tartjuk magunkat bűntelennek? Nem gyakoroljuk eléggé? A Szűz arra kér minket, hogy tartsunk bűnbánatot, nemcsak magunkért, akiknek szükségünk van rá, hanem „a bűnösökért” is, egy rossz útra tévedt világért. Hogyan is ne érezné magát megszólítva a szívünk az egyre elterjedtebb konfliktusok láttán, amelyek oly sok ártatlan életet pusztítanak el? Pedig a korunkat sújtó gonosz az ember szívéből fakad, Isten nem felelős érte: „Nem az én eljárásom nem helyes – mondja Izrael fiainak –, hanem a tiétek” (vö. Ez 18,25). Tehát az emberek szívét kell megváltoztatni, kezdve a sajátunkkal.
A bűnbánat az emberiséggel való szolidaritásból fakadó, a szeretet által inspirált cselekedet: szeretet Isten iránt, akinek a mi bűneink által Szívén ejtett sebet kívánjuk jóvátenni; szeretet minden testvérünk iránt, akik nem hallgatnak erre a megtérésre szóló hívásra, s akiket bűneik a halál felé sodornak. Ez a megtérés iránti igény magát az Egyházat is érinti földi zarándokútján. Elsősorban az Egyháznak kell bátorsággal megélnie ezt a megtérést. Ahhoz, hogy meggyógyuljunk a mély sebekből, a hűtlenségekből és a fájdalmas tévelygésekből, amelyeket a soraiban követtek el, alázatosan kell alávetnünk magunkat az Úr megtisztító tekintetének. Hibáink elismerése elengedhetetlen a lelki növekedéshez, ahogyan Szent Ágoston írta: „Mindig találj kivetnivalót abban, ami vagy, ha el akarsz jutni oda, ami még nem vagy” (169. beszéd, 15.18).
Édesanyánk felhívása az imádság és a megtérés kötelességére nagy reménységgel tölt el bennünket, hiszen megmutatja számunkra, miként változtathatjuk meg a dolgok menetét: mégpedig azáltal, hogy egyesülünk Krisztus szenvedésével. Kedves betegek, akik ismeritek a szenvedést, s akik oly sokan vagytok jelen Lourdes-ban: lehetőségetek van arra, hogy fájdalmaitokat és megpróbáltatásaitokat a felajánlás szellemében éljétek meg, rálépve a megváltás azon útjára, amelyre a világnak annyira szüksége van. Ebben az értelemben valóban az Egyház szívében vagytok, s küldetésetek pótolhatatlan.
Zarándokok, testvéreim! Nem úgy tértek majd haza Lourdes-ból, ahogyan érkeztetek: a remény misszionáriusaiként tértek vissza. Ez e hely csodája: éppen a megpróbáltatások és a fájdalom közepette ébreszti fel a remény örömét. A Szűzanya meggyógyítja tekintetünket, s átalakítja szívünket, megajándékozva minket a békével. Legyetek hazátokban, egyházmegyéiteken és családi körötökben ezen isteni erőnek és gyengédségnek cselekvő tanúi, amely képessé tesz bennünket arra, hogy folytassuk utunkat, s célba érjünk. A betegek imájától és Édesanyánk szeretetétől hordozva járjatok bizalommal a jövő felé! Ne féljetek a világ viharaitól: Isten Szent Anyja virraszt utatok felett, gyengédségének palástjával betakarja az Egyházat, és mint ragyogó Hajnali Csillag, úgy irányítja lépteiteket, hogy örömmel megszüljön benneteket Fia, Jézus életére.
Ámen.
forrás: Bollettino
kép: Vatican Media
