Ma délután 18.00 órakor a Vatikáni Bazilikában XIV. Leó pápa mutatta be a pápai egyetemek tanévnyitója alkalmából bemutatott szentmisét.
Az alábbiakban közzétesszük a pápa homíliáját, amely a szentmise során, az evangélium felolvasása után hangzott el:
Kedves Testvéreim!
Ma az Eucharisztia ünneplésében a Szentlélek ajándékát kérjük, hogy a pápai egyetemeken az új tanév kezdete ne csupán a tanulmányi és kutatási tevékenységek egyszerű folytatását jelentse. Szeretnénk megnyitni értelmünket és az oktatói-nevelői kapcsolatokat a Feltámadott teremtő fuvallata előtt, amely békét és egységet ajándékoz, hogy mindannyian vállalhassuk saját feladatunkat, s így válaszolhassunk a hívó Istennek és a várakozó emberiségnek. Legyen tehát ez az új kezdet valódi egyházi pillanat, amelyben az, hogy az Úr asztala köré gyűltünk össze, táplálja közös küldetésünket. Így senki sem csak önmagáért fog tanítani, tanulni vagy kutatni, hanem másokkal együtt, másokért, s mindenekelőtt az Úrral és az Úrért. Ahogyan a Galatáknak írt levélből hallottuk: az értelem ugyanis meghatározó szerepet játszik a hitben és a küldetésben.
Pál apostolt aggasztották a galatai egyházaktól érkező hírek, s olyan szavakat vet papírra, amelyek elgondolkodásra hívják a levél címzettjeit. A hangnem szenvedélyes, heves, ám ami szemrehányásnak tűnhet, az valójában az értelemhez, az emlékezethez és a kritikai érzékhez való felhívás. Nincs olyan kor, amelyben ne tűnnének fel hamis tanítók, akik saját érdekeik szolgálatába állítják nem kevés hívő vallási érzületét, gyakran arra késztetve őket, hogy a kapott tanítás egy-egy elemét a teljes egész – vagyis Krisztus és az ő evangéliuma – rovására radikalizálják.
Kedves Testvéreim! Becsüljétek meg a tanulást mint a hit és az igazság szolgálatát: saját javatokra s mindazoknak a sok testvérünknek a javára, akikért az Úr életét adta. Hiszen bár a Vele való találkozás örömet és lelkesedést szül, soha nem arról van szó, hogy „elvarázsolódnánk” vagy „megbabonázódnánk” (vö. Gal 3,1). Az értelem használata, a kérdések feltevése önmagunknak s másoknak Isten Igéjének és az Egyház Hagyományának fényében alapvető része a Jézus Krisztus követésében járó hit útjának. Éppen ezért az Egyháznak vágya és felelőssége, hogy sértetlenül őrizze a Kinyilatkoztatás kincsét, s a különféle kontextusokban érlelje annak imádságos megértését, tudományos reflexióját, kulturális közvetítését és gyakorlati megvalósítását. Mindezek egyetlen szeretet megnyilvánulásai, amely ma hív, támogat és elkötelez benneteket a közös keresésben. Ez küldetés! Hivatásunk sokféle, de a küldetés egyetlen.
Az apostol szavaiban további ösztönzést találunk. Ő ugyanis arra hívja a galatákat, hogy emlékezzenek vissza arra, honnan indultak. Így ír: „Ennyire oktalanok vagytok? Amit a Lélek jegyében kezdtetek, most a test jegyében akarjátok befejezni? Hiába szenvedtetek annyit?” (Gal 3,3–4). Az értelemnek tehát emlékeznie kell: nem csupán adatok összekapcsolásával – ahogyan azt egy algoritmus ma már gyorsabban megteszi nálunk –, hanem az átélt tapasztalatok felidézésével, azokkal a belső rezonanciákkal, amelyeket csak az emberi benső képes megérezni, s azáltal, hogy mélyebben kapcsolatba lépünk azok jóságával. Minden, ami jó, „a Szentlélek jegyében” kezdődik, s ezért van benne lélegzet, dinamizmus és a közösség érzése, amelyek – ha egyszer megtapasztaltuk őket – beivódnak a szívbe. A rutin, az ambíciók, a rivalizálás és más negatív tényezők idővel elterelhetik a figyelmet és az energiát, kiszáradttá és erőtlenné, veszekedővé és szomorúvá téve bennünket. Ezért vissza kell térnünk a szívhez. Ott kezdődött minden, ott van a kezdet, amely velünk marad. Kedves Testvéreim! Őrizzétek meg a szíveteket! Legyetek akár hallgatók, kutatók vagy oktatók, őrizzétek meg a szíveteket, hogy minden életkort és felelősséget „a Szentlélek jegyében” élhessetek meg!
Kedves Testvéreim! Az egyetemen ápoljátok a barátságot mint értékes ajándékot – különösen is akkor, ha az az igazság Krisztusban való közös keresésében valósul meg. Maradjatok meg gyökereitekben, Isten Népében, becsüljétek annak hitérzékét, fogadjátok be kérdéseit! És ne feledkezzetek meg a szegényekről, akik néha olyanná válnak, mint az az éjszaka kopogtató, tolakodó barát (vö. Lk 11,5–13). Vigyétek az életet a tanulmányokba, és a tanulmányokat az életbe, a Megtestesülés logikája szerint, amelyen kívül a Kinyilatkoztatás elhallgat. Igen, minél inkább eltávolodunk attól a teljes valóságtól, amelyet Isten Fia végtelen szeretettel magára vett és átlakott, annál kevesebb mondanivalónk lesz, s annál kevesebb esélyünk marad a megértésre. Nővéreim, testvéreim! Hallgassunk Isten vágyára, amely ma ismét kopogtat ajtónkon, s vigyük be azt a tudományos kutatásba! Osszuk meg azt, ami bennünket táplál! Sokan nem rendelkeznek azokkal a képzési lehetőségekkel, amelyeket mi megkaptunk. Nyissuk ki az ajtót, ne zárkózzunk be!
Ahogyan első enciklikámban javasoltam, ma arra vagyunk hívva, hogy a Nehemiás korabeli nép lelkületét öltsük magunkra, hogy felépítsük azt a várost, amelyben Isten az egész emberiséggel békében kíván lakozni (vö. Magnifica humanitas enciklika, 8). Mindenkinek megvan a maga feladata ezen az építkezésen, ahol oly fontos együtt dolgoznunk. Például aki szembesül a tudás széttöredezettségével és az új technológiáknak az emberi elmére gyakorolt hatásával, az felismeri, hogy „elő kell mozdítani a figyelem valódi higiéniáját: olyan ritmusokat, amelyek magukban foglalják a csendet, a mélyreható tanulmányozást, az olvasást, a megfontolt eszmecserét; ezen elemek nélkül a belső szabadság veszélybe kerülhet” (uo., 146).
A teológia tanulmányozása sem mentes ezektől a kihívásoktól, ám az „Isten városa” építkezésén a teológiai kutatás hozzájárul mindannyiunk munkájának megvilágításához, amennyiben a különféle tudáságak kereszteződési pontjául szolgál. Különösen is a Rómában lévő egyházi közösség, amelynek hivatása az egész egyetemesség szolgálata, találkozási pont, a párbeszéd és a kölcsönös gazdagodás térsége a különféle lelkiségek, kultúrák és hagyományok között, amelyekben az evangélium feltárja kimeríthetetlen kincseit.
Kedves Testvéreim! Éljétek meg teljes mértékben ezeket a római éveiteket! Ne hagyjátok, hogy hiába teljenek el! Itt vallotta meg Péter a hitét egészen a vértanúságig. Itt fejezte be futását, megőrizve a hitet Pál, a keresztény tapasztalat nagy, egyetemes közvetítője, aki oly sok nép, nyelv és kultúra számára tette azt érthetővé (vö. 2Tim 4,7). Az egyetemen nézzetek körül: a ti előadótermeitekben ott ül az egész világ! Mellettetek Afrikából, Ázsiából, Amerikából, Európából és Óceániából érkezett fiatalok tanulnak. Ne elégedjetek meg azzal, hogy egymás mellett ültök: találkozzatok, beszélgessetek, hallgassátok meg egymást, osszátok meg egyházi tapasztalataitokat, imádkozzatok együtt, töltsetek együtt kikapcsolódásra szánt időt, s kössetek olyan barátságokat, amelyek egész életetekben elkísérnek benneteket!
Az Úr így szól hozzánk: „Kérjetek, és adnak nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak majd nektek. Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak ajtót nyitnak.” (Lk 11,9–10). Ezen ígéret erejében bízva tartsunk ki egységben az imádságban! Bízzuk az új tanévet Mária, a Bölcsesség Széke anyai közbenjárására, s fogadjuk be a Szentlelket, akit mennyei Atyánk nem von meg azoktól, akik gyermeki bizalommal kérik tőle!
forrás: Bollettino
kép: Vatican Media
