Ma reggel 10.00 órakor a Szent Péter téren Őeminenciája Luis Antonio Tagle bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánja mutatta be a szentmisét az Amoris laetitia apostoli buzdítás tizedik évfordulója alkalmából.

Az alábbiakban közzétesszük a XIV. Leó pápa által előkészített homíliát, amelyet Tagle bíboros olvasott fel a szentmise során, az evangélium elhangzása után:

Most felolvasom a Szentatya, XIV. Leó pápa által előkészített homíliát.

„A családokban megélt szeretet öröme az Egyház öröme is” (Ferenc, Amoris laetitia ap. buzd., 2016. március 19., 1.). Tíz évvel ezelőtt így kezdte Ferenc pápa az Amoris laetitia (AL) kezdetű apostoli buzdítását.

Ma az Eucharisztia ünneplése során az Úr elé tárjuk a Dokumentumon végzett munka gyümölcseit, amelyeket az elmúlt időszakban gyűjtöttünk össze, igyekezve elsajátítani annak gazdagságát és átültetni a gyakorlatba lelkipásztori iránymutatásait.

A mai liturgia ehhez kínál számunkra néhány megfontolandó szempontot. Az első olvasmányban Szent Pál „szeretethimnuszát” hallottuk (vö. 1Kor 12,31–13,13), amelyet a buzdítás negyedik fejezete a keresztény házasság erényeiről szóló gazdag elmélkedés alapjául állít; a házasságét, amely „érzelmi, lelki és önátadó” egyesülés (AL 120), valamint Isten szeretetének ikonja (vö. AL 121). A házastársak ugyanis ezen értékek által, a Szentháromság képmására és a kegyelem segítségével növekednek együtt napról napra: mindegyikük megérik a maga sajátosságában, és egyúttal megvalósítják azt a kölcsönös hasonlóságot, amely „az egész élet megosztásának és közös építésének maradandó terve” révén gyarapodik (AL 123). Így a szeretet igazi öröme egy lassú egymásba fonódás, amelyben az egyik fél egyedisége az önajándékozásban, a másik jelenléte által virágzik ki.

Az Apostol egyébként olyan közösséghez intézte szavait, amely bővelkedett az ajándékokban és karizmákban (vö. 1Kor 12,4–11), de rászorult arra, hogy megerősödjék a szeretetben. Emlékeztette a korinthusiakat, hogy szeretet nélkül – még a kapott tálentumok bőségében is – az ember csupán olyan, „mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom” (1Kor 13,1): szeretet nélküli hang, a szívhez üzenetet eljuttatni képtelen fül, távoli, hideg és áthatolhatatlan egyéniség.

Mi nem erre vagyunk teremtve. Erre emlékeztetett bennünket a válaszos zsoltár is, amely annak az Istennek a „népeként” és „nyájaként” határoz meg bennünket, akinek „szeretete örökkévaló”, és aki irántunk való hűségét „nemzedékről nemzedékre” megőrzi (vö. Zsolt 99,5); egy olyan Úrként, aki anélkül szeret, hogy valaha is meghátrálna, anélkül, hogy valaha is felhagyna keresésünkkel, a belénk vetett bizalommal és barátságának megújításával.

Ez az a szeretet, amelyet az Amoris laetitia családjaink alapjául állít. Ez az az igazi szeretet, amelyre a dokumentum különösen is buzdít, hogy neveljük a házasságra készülő fiatalokat, megtanítva nekik „az erények fontosságát”. Az erények között különleges helyet tulajdonít a tisztaságnak, amely „az elszemélytelenedéstől mentes szeretet növekedésének értékes feltétele” (AL 206). E célból dicséretesek mindazok a jegyességre felkészítő utak, amelyeket elkötelezetten valósítanak meg plébániai vagy espereskerületi szinten. Ne feledjük azonban, hogy ezek a képzések önmagukban nem elegendőek, ha nem előzi meg és nem támogatja őket a szeretetre nevelés, amely a gyermekkortól kezdve kíséri a teljes növekedést. Ferenc pápa ezzel kapcsolatban megállapította, hogy „valaki szeretésének megtanulása nem rögtönözhető dolgok közé tartozik, s nem lehet egy […] a házasságkötést közvetlenül megelőző tanfolyam célja sem” (AL 208). Majd így magyarázta: „Valójában minden ember a születésétől fogva készül a házasságra” (uo.), és mindannak, amit egy fiatal a családban megél, ahhoz kell hozzájárulnia, hogy „képessé váljon a teljes és végleges elköteleződésre” (uo.).

Így a családi szeretet – amely konkrét, nem mentes a fáradságos pillanatoktól, a hibáktól és a botlásoktól, ugyanakkor csodálatos a maga kiszámíthatatlan mindennapiságában – az érzelmek első iskolája, a „szeretet örömének” első, értékes és pótolhatatlan iskolapadja. Ezért méltók arra, hogy megbecsüljük és támogassuk mindazoknak a családoknak az erőfeszítéseit, akik városainkban és falvainkban nap mint nap, felhajtás nélkül, de néha egészen hősies hűséggel élik meg hivatásukat és küldetésüket. Ők adják meg a nagylelkű és mindenki számára érthető választ Jézus szavaira, amelyeket az evangéliumban hallottunk: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek benneteket, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, és gyümölcsötök megmaradjon” (Jn 15,16). E szülők, gyermekek, nagyszülők, fiatalok és idősek, kicsik és nagyok tanúságtétele által terjed hatékonyan a világban az evangélium igazságának és az élet teljességének üzenete.

János evangélista Jézus egyszerű és világos végrendeletét hagyta ránk, amelyet földi élete végén bízott ránk: „Ez az én parancsom: szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket” (Jn 15,12). Váltsuk ezt valóra, hogy olyan Egyházként növekedjünk, amely „családok családja” (AL 87), a kölcsönös gondoskodás légkörében, amelyből mindannyian meríthetünk: a fiatal házaspárok, akik bátorítást nyernek házassági útjuk kezdetén; a szülők, akik segítséget kapnak a gyermekek nevelésével és a családi élet irányításával járó kihívások közepette; az idősek, akik elismerést és megbecsülést nyernek a bölcsesség és az erény tanúiként betöltött hivatásukban, miközben testi erejük fogyni kezd. Itt támaszra és biztatásra lelnek a legtörékenyebbek is, vagy akik nehéz helyzeteket és válságos pillanatokat élnek át, szeretettől körülvéve, védve az ítélkezéstől és az előítéletektől. Ne feledjük: „bármilyen sebzett legyen is egy család, a szeretetből kiindulva mindig növekedni tud” (A Püspöki Szinódus XIV. rendes közgyűlése, Relatio finalis, 10).

Ebben a szeretetben – amely alapvető fontosságú puszta létezésünk és emberi közösségünk számára – gyökereznek az élet iránti nyitottság és tisztelet értékei is, a fogantatástól a természetes halálig. Ezen értékek letéteményese elsősorban a család, mint az emberiség javát szolgáló világítótorony. Ferenc pápa ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy „egyetlen bizonytalan vagy az élet továbbadására zárt közösség sem […] biztosítja a társadalom jövőjét” (AL 52). A gyermekek ajándékára nyitott, nevelésükre és növekedésükre gondot fordító szilárd családok nélkül a világnak nincs jövője.

A most hallott szentírási szakaszokban van még egy fontos felhívás Jézustól, amelyet szeretnék felidézni: az, hogy „bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek” (vö. Jn 15,16). Ezek a szavak arra emlékeztetnek bennünket, hogy a család az imádság kiváltságos helye. Sajnos be kell látnunk, hogy napjainkban a világ számos részén jelentősen meggyengült a családi körben végzett közös imádság szokása – az étkezések előtt, a nap kezdetén és végén, vagy különleges alkalmakkor. Az Amoris laetitia figyelmeztet bennünket arra, hogy ez elengedhetetlenül fontos: „Hangsúlyoznunk kell – fogalmaz – a családi lelkiség, az imádság és a vasárnapi Eucharisztiában való részvétel jelentőségét” (AL 223), és azt ajánlja, hogy a családok egymás között is „rendszeresen gyűljenek össze a lelki élet növekedésének és a mindennapi élet konkrét szükségleteiben való szolidaritásnak az előmozdítására” (uo.). A közös imádságnak és a szentségeknek kiemelkedő szerepük van a családi életben, mert megnyitják a szíveket Isten cselekvése előtt, s így lehetővé teszik, hogy együtt eljussunk oda is, ahová egyedül soha nem érhetnénk el. Szilárd táplálékot és üdvös orvosságot jelentenek; ezért meleg szívvel buzdítok mindenkit e gyakorlat újrafelfedezésére és ápolására.

Kedves testvéreim! Abban a megtiszteltetésben is részesülök, hogy XIV. Leó pápa különleges megbízásából elnökölhetek ezen a szentmisén, hogy nyilvánosan kifejezésre juttassam azt az egyházi közösséget, amelyet a Szentatya megadott Őboldogsága III. Polisz Nona bagdadi káld pátriárkának, aki jelen van ezen a szentmisén.

A pátriárkának Péter utódjával való közössége egy ősi gyakorlatot idéz fel, amely megerősítette a hitbeli és szeretetbeli egységet egy pátriárkai egyház és a Római Szék – valamint abban az időben az egyes egyházak egymás közötti – viszonyában: nem puszta alaki intézkedést jelent tehát, hanem olyan élő valóságot, amely létjogosultságát az eucharisztikus közösségből meríti, amely az Egyház Krisztusban való egységének forrása és csúcspontja.

Boldogságod! Jelenléte segít közelebb hozni számunkra egyházi mivoltunk megértését: a Krisztus Urunkban való közösséget, amely a különböző rítusú és hagyományú Egyházak egysége, s amely látható módon nyilvánul meg a Péter utódjával való közösségben. Biztosítjuk Boldogságodat az egész Katolikus Egyház szeretetéről és imájáról az Ön lelkipásztori gondoskodására bízott hívekért, akik régóta próbára vannak téve, ám szilárdak, s a sok viszontagság közepette gyakran hősies módon tesznek tanúságot a Jézusba vetett hitről.

Kedves testvéreim! Bízzuk az összes családot és az egész Egyházat a názáreti Szent Család oltalmába, elimádkozva azt a könyörgést, amelyet Ferenc pápa helyezett az Amoris laetitia lezárásául.

„Názáreti Szent Család,
tedd a mi családjainkat is
a közösség helyeivé és az imádság cönákulumaivá,
az Evangélium hiteles iskoláivá
és kis családegyházakká! […] Soha többé ne legyen a családokban
erőszak, bezárkózás és megosztottság;[…] mindaz, aki megsebesült vagy megbotránkozott,
hamar leljen vigasztalásra és gyógyulásra! […] Tedd, hogy mindannyian tudatára ébredjünk
a család szent és sérthetetlen jellegének,
és szépségének Isten tervében!
Jézus, Mária és József,
hallgassátok meg és fogadjátok el könyörgésünket! Ámen.” (AL 325)

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media