Fogadtatás Barcelonában, a Josep Tarradellas Barcelona-El Prat nemzetközi repülőtéren
Megérkezésekor, 12.45-kor a Josep Tarradellas Barcelona-El Prat nemzetközi repülőtéren a Szentatyát, XIV. Leó pápát a Katalán Autonóm Kormányzat (Generalitat de Catalunya) képviselői fogadták. A VIP-szalonban tartott rövid magántalálkozót követően a pápa megáldotta a repülőtér kápolnájában elhelyezett tabernákulumot.
Ezt követően XIV. Leó pápa autóval a barcelonai székesegyházba hajtatott a Napközi imaóra elimádkozására.
Napközi imaóra a Szent Kereszt és Szent Eulália-székesegyházban
A barcelonai Szent Kereszt és Szent Eulália-székesegyházba megérkezve a Szentatyát Barcelona metropolita érseke, Őeminenciája Juan José Omella Omella bíboros, valamint a székeskáptalan nagyprépostja fogadta, aki átnyújtotta neki a feszületet és a szenteltvizet a meghintéshez.
A Szentatya belépett a jobb oldali kápolnába, hogy csendes imádságba mélyedjen a Legméltóságosabb Oltáriszentség előtt, majd végighaladt a főhajón, miközben a kórus énekbe kezdett.
A barcelonai bíboros-érsek köszöntő szavait és a Napközi imaórát követően a Szentatya elmondta homíliáját.
A homília végén a Szentatya a kriptába vonult, hogy csendes imádsággal és fohásszal emlékezzen meg Szent Eulália sírja előtt. Miután közös fényképet készített a szeminaristák egy csoportjával, a főhajón végighaladva elhagyta a székesegyházat. Ezután a Szent Lúcia-kápolna bejáratán keresztül belépett a katedrális keresztfolyosójára, hogy megtekintse a kutat, valamint köszöntse a székeskáptalant és a világi hatóságok képviselőit.
Ezt követően a Szent Eulália-kapun keresztül átment az Érseki Palotába, ahol elfogyasztotta az ebédet.
Délután az Érseki Palotában XIV. Leó pápa rövid magántalálkozón fogadta a Katalán Autonóm Kormányzat (Generalitat de Catalunya) elnökét, Salvador Illa i Rocát, akivel mintegy 15 perces eszmecserét folytatott. A beszélgetés végén a Szentatya köszöntötte az elnök néhány közvetlen munkatársát.
Ezt követően a Szentatya rövid köszöntőt intézett a Szervezőbizottsághoz, köszönetet mondva az apostoli látogatás előkészítése során végzett munkáért és erőfeszítésekért.
Miután áldását adta a bizottság tagjaira, a Szentatya találkozott a Barcelonában ezekben a napokban zajló MED26 mediterrán találkozó mintegy kétszáz résztvevőjével. Leó pápa beszédet intézett hozzájuk, amelyben mind földrajzi, mind lelki értelemben vett útra kelésre buzdított, és arra, hogy érjék el azokat a kikötőket, ahol az emberek a jó hírt várják. Utalt a földközi-tengeri térség – és különösen a Közel-Kelet – előtt álló számos kihívásra, egyúttal kifejezte háláját és bátorítását mindazon munkáért, amelynek célja egy jobb világ megteremtése, a párbeszéd építése, valamint annak belátása, hogy „a sokszínűségben gazdagság rejlik, és a sokszínűségben is egyek lehetünk”.
A találkozó végén a Szentatya arra hívta a résztvevőket, hogy közösen imádkozzák el a Miatyánkot.
Végül Leó pápa a katalóniai Ágoston-rendi család mintegy 25 tagjával gyűlt össze egy kötetlen beszélgetésre. A közvetlen és barátságos légkörben zajló találkozón a Szentatya arra buzdította a jelenlévőket, hogy ne zárkózzanak be a közösségeikbe, hanem vigyék el lelki életük gazdagságát mindenkinek azon a helyen, ahol élnek. Miután áldását adta rájuk, egyenként köszöntötte őket.
Az alábbiakban közzétesszük XIV. Leó pápa homíliáját, amelyet a Szent Kereszt és Szent Eulália-székesegyházban a Napközi imaóra végén mondott el:
Kedves Testvéreim!
Nagy örömmel kezdem meg látogatásomat azzal, hogy ebben a székesegyházban veletek együtt imádkozom a Hatodik imaórát.
A II. Vatikáni Zsinat az isteni kötelességet „a vőlegényéhez beszélő menyasszony szavának” (Sacrosanctum Concilium liturgikus konstitúció, 84) és „olyan imádságnak” nevezi, „melyet Krisztus a Testével egyesülten intéz az Atyához” (uo.). Az imént meghallgatott olvasmány is hangsúlyozza, hogy „egy Lélekben mindnyájan egy testté keresztelkedtünk meg” (1Kor 12,13). Elmélkedésünkben kövessük hát ezt a két képet: a Menyasszonyt és a Testet.
Az első kép arra emlékeztet minket, hogy az Egyház – és különösen ez az egybegyűlt közösség, amely oly gazdag az ajándékokban, a karizmákban és mindannyiótok személyes élettörténetének sokszínűségében – mindenekelőtt szeretett Menyasszony. Isten akarta, hogy itt legyetek, mert szereti a bennetek és a közösségetekben rejlő egyedülálló, szent szépséget és jóságot. Ő választott ki titeket, nem másokat, hogy ma a Barcelonában lévő „szentek közösségét” (vö. 1Kor 1,2) képviseljétek. Ezzel a tudattal hívlak benneteket, hogy egy szívvel újítsátok meg szándékotokat: haladjatok együtt mindannyian, hívek és pásztorok, Krisztus nyomdokain az élet teljessége felé. Az Egyház egy őt megelőző, Istentől származó szeretetkapcsolat gyümölcse; elsősorban azáltal növekszik, hogy engedi, hogy Ő szeresse – egységben, alázatos és hálás szívvel –, mivel csak az képes másokkal együtt a szeretet műveit építeni, aki engedi, hogy Isten szeresse őt.
E tekintetben Ferenc pápa – nem is oly sok évvel ezelőtt – azt ajánlotta ezen egyházmegyei közösségnek, hogy „a Krisztussal való találkozásból induljanak ki”, így növekedve „a testvériségben, az Evangélium Örömhírének hirdetésében” (Videóüzenet a barcelonai Sagrada Família Boldogságos Szűz Mária-tornyának felavatása alkalmából, 2021. december 8.), egy évvel később pedig megismételte ugyanezen egyházmegye Rómába zarándokolt szeminaristáinak: „Soha ne szűnjetek meg ízlelni és felidézni ezt a kitüntető szeretetet, amely bőségesen árad és áradni fog szívetekbe […]. Soha ne oltsátok ki azt a tüzet, amely az Evangélium bátor hirdetőivé tesz benneteket” (Beszéd a barcelonai Szeminárium közösségéhez, 2022. december 10.).
Szavai arra a légkörre mutatnak rá, amelyet környezetünkben, a családokban, a plébániákon, a munka- és a képzési helyeken, a Kúria hivatalaiban és életünk minden más területén árasztani tartozunk: egy olyan családias légkörre, amelyben együtt élünk, emlékezve közös istengyermekségünkre és közös hivatásunkra, egymással szolidárisan, nyitottan, készen az irgalmasságra, az áldozatra, az egymás iránti figyelemre és a megbocsátásra.
Kedves Testvéreim! Barcelona e tekintetben nagy egyházi hagyományokkal büszkélkedhet. Erre emlékeztetett Szent II. János Pál pápa is, amikor itteni látogatása során méltatta azt a „befogadó szellemet, amely a történelem folyamán arra indította Önöket, barcelonaiakat és katalánokat, hogy számtalan néppel osszák meg az emberi és keresztény polgárhoz méltó életet” (Angelus, Barcelona, 1982. november 7.), és arra bátorította Önöket, hogy „hirdessék az Egyház előtt: ez a város és ez a régió a keresztény testvériség nagy és nyitott otthona” (uo.).
Szavaiban arcot kap az a sok testvérünk, akik körötökben – minden megosztottságon felülemelkedve – a harmónia és a közösség építésének szentelték és szentelik életüket. E szavak ma is igazolást nyernek azon számos evangelizációs, képzési és szeretetszolgálati mű életerejében, amelyeknek mindannyian mozgatórugói és főszereplői vagytok.
Ez elvezet minket a második képhez, amelynél szeretnénk elidőzni: a Test képéhez, amely az imént meghallgatott olvasmány fő témája (vö. 1Kor 12,12–13). Ha ugyanis Krisztus a Vőlegény, aki elsőként szeretett minket, Ő a Fő is, akihez egyetlen szervezet tagjaiként kapcsolódunk – egymás szolgálatára rendelve –, mint „minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből” (Jel 5,9) való emberek; mindannyiunkat ugyanazon Lélek munkálkodása éltet, és mindannyian ugyanarra a szentségre kaptunk meghívást. Ez azért is fontos, mert emlékeztet bennünket: a közös munka számunkra nem „stílusbeli” döntés kérdése, hanem organikus szükségszerűség, amely azon a kegyelmen alapul, amelyet ki-ki „Krisztus ajándékának mértéke szerint” (Ef 4,7) kapott, s amelyre úgy válaszolunk, hogy a ránk bízott szolgálatok tiszteletben tartásával latba vetjük a kapott karizmákat. A Lélek az, aki egyetlen élő szervezet tagjaiként arra indít bennünket, hogy ne csupán fenntartás nélkül odaadjuk magunkat ott, ahová a Gondviselés hív, hanem ezt Isten tervei szerint, engedelmességben és bizalomban tegyük.
Miként a testben, úgy köztünk is vannak erősebb és gyengébb tagok. Egyesek láthatóak, és kívülről is jól érzékelhető feladatot látnak el; mások rejtve maradnak, és belülről működnek, esetenként anélkül, hogy egy pillanatra is megállnának: úgy végeznek életfontosságú szolgálatot, hogy abból senki sem vesz észre semmit.
Számos képpel szemléltethetnénk a köztünk lévő szerepek és küldetések sokszínűségét és fontosságát, de az üzenet mindig ugyanaz: a kapott ajándékok gazdagságában azért vagyunk erősek, mert egyek vagyunk, és azért vagyunk egyek, mert ugyanaz a Lélek – Krisztus Lelke – éltet bennünket, aki a közösség Lelke mindenki üdvösségére (vö. Ef 4,4). Ezért mindannyiunk számára létfontosságú, hogy ne engedjük, hogy bármi is megbontsa azt az egységet, amelybe Isten helyezett minket, és amelynek teljessége felé nap mint nap vezet bennünket.
Barcelonát Katalónia fővárosaként és szülővárosaként („Cap i Casal de Catalunya”) is emlegetik. Ez a cím különleges hivatást és felelősséget ró erre a közösségre – mindannyiótokra, barcelonaiakra és katalánokra –, hogy Isten segítségével az egység építőivé váljatok.
Hamarosan lerójuk tiszteletünket Szent Eulália ereklyéi előtt, aki e székesegyház, ezen egyházmegye és e város társvédőszentje.
Szent Ágoston a vértanúkról szólva így fogalmazott: „Ne tűnjön számunkra csekélységnek, hogy annak a Testnek vagyunk a tagjai, amelynek olyanok is tagjai, akikhez mi magunkat nem is hasonlíthatjuk […]. Ugyanannak az Úrnak engedelmeskedünk […], ugyanaz a szeretet éltet bennünket, és […] ugyanahhoz az egységhez tartozunk” (280. szentbeszéd, 6).
Kedves Testvéreim! Ebben a szellemben mi is – a háborúk és megosztottságok által széttépett világunkban, ezen az egyre inkább széttöredezetté és individualistává váló társadalomban – az egység, a befogadás, az egyetértés és a béke „mártírjai”, azaz tanúi és prófétái akarunk lenni, még az áldozatok és lemondások árán is. Eulália szűzhöz és a többi vértanúhoz hasonlóan mi is ki akarjuk mondani a magunk „igenjét”, készen arra, hogy – ahol szükséges – meghaljunk önmagunknak, elveszítsük életünket, hogy megtaláljuk azt, s lemondjunk a feleslegesről, hogy arra építsünk, ami lényegi és örökké tart (vö. Mt 16,24–26).
Erre tanít bennünket a Megfeszített, erre hív Pál apostol és a szentek példája, s ezt akarjuk tenni együtt, Jézusnak az utolsó vacsorán az Atyához intézett imája szerint: „Én bennük, és te énbennem, hogy teljesen eggyé legyenek, és megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amint engem szerettél” (Jn 17,23).
Segítse Mária, az Egyház Anyja és az egység Anyja, hogy hűek maradjunk ehhez az elkötelezettséghez és ehhez a küldetéshez: Fogolykiváltó Boldogasszony („Santa Maria de la Mercè”), könyörögj érettünk!
forrás: Bollettino
kép: Vatican Media
