Szentmise a rimini kikötőben, elutazás és visszatérés a Vatikánba

18:00 órakor XIV. Leó a rimini kikötőbe érkezett, ahol 25 000 ember gyűlt össze a szentmisére.

A bevezető rítusok és az igeliturgia után a pápa megtartotta homíliáját.

A szentmise végén Rimini megyéspüspöke, Őexcellenciája Nicolò Anselmi püspök köszönetet mondott a Szentatyának.

A szentmise lezárultával a pápa elbúcsúzott az őt érkezéskor fogadó közjogi méltóságoktól, majd 20:20-kor helikopterrel elutazott a rimini kikötőből, hogy visszatérjen a Vatikánba. A vatikáni helikopterleszállón 21:14-kor landolt.

Az alábbiakban teszzük közzé XIV. Leó pápa homíliáját, amelyet a szentmisében, az evangélium felolvasása után mondott el:

Kedves Testvéreim!

Nagy öröm számomra, hogy veletek és értetek mutathatom be ezt a szentmisét, a Riminiben élő Egyházzal. Ezt egy sűrű nap csúcspontján teszem, amelynek során meglátogattam a San Marino-i Köztársaságot és a „Népek Közötti Barátság Találkozóját”. Most, amikor belépünk az Úr napjába, elérkezett az ideje annak, hogy megünnepeljük a Misztériumot, amely értelmet ad mindennek, s amely minden lelkipásztori tevékenységünk forrása és csúcsa.

Az imént hallott evangéliumban (vö. Mt 16,13–20) Jézus megkérdezi tanítványaitól: „Hát ti kinek mondotok engem?” (15. vers). Péter mindannyiuk nevében így válaszol: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (16. vers). Két évezred múltán mi is arra kaptunk elhívást, hogy megújítsuk ugyanezt a hitvallást: azért vagyunk itt, mert hisszük, hogy Jézus a Messiás, az Atya örök Fia, akit felkent és a világba küldött, „hogy szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mt 20,28).

Igen, kedves testvéreim, Péter szavaiban felismerjük az igazságot, amely örömmel és reménnyel tölt el bennünket, s megtaláljuk az életre vezető utat: Isten útját, aki az ember szolgálatába áll (vö. Fil 2,5–8), a Mesterét, aki lehajol, hogy megmossa a tanítványok lábát (vö. Jn 13,12–15), s a Pásztorét, aki életét adja nyájáért (vö. Jn 10,11). Ennek fényében tekintünk Jézus azon tettére is, amellyel átadja Péternek a kulcsokat (vö. Mt 16,19–20), hiszen az Egyházban – minden szinten – a tekintély szolgálat.

A pápa, a püspökök, a papok és a diakónusok kaptak legelőször elhívást arra, hogy így éljék meg ezt a szolgálatot, s hozzájuk kell csatlakoznia Isten egész népének – mindenkinek a maga sajátos elhívása szerint. Nagyon szépen tanúskodott erről köztetek Isten Szolgája, Oreste Benzi atya, aki így fogalmazott: „A mi hivatásunk abban áll […], hogy hagyjuk magunkat a szegény Krisztushoz, a szolgáló Krisztushoz, a világ bűnéért engesztelést nyújtó Krisztushoz, a köztünk élő, megtestesült Isten-Ember Krisztushoz hasonulni – a legkisebbektől kiinduló, közvetlen életmegosztás formájában” (Con questa tonaca lisa, szerk. Valerio Lessi, Bologna, 1991, 42. o.).

Az Egyházban ugyanis a „megkötés” és „feloldás” küldetése egyrészt azoknak a szolgálatára vonatkozik, akik elhívást kaptunk arra, hogy az Úr nevében a tekintélyt gyakoroljuk, másrészt viszont olyan stílust és küldetést ír le, amely minden megkeresztelt embert érint: azt, hogy átöleljük, egybegyűjtsük, befogadjuk, megszabadítsuk, megbocsássunk neki és felemeljük mindazokat, akik a bűn és annak következményeinek foglyai. Így válunk az Isten által ránk bízott javak igaz és bölcs sáfáraivá, hogy a szeretetben minden mindannyiunk javát szolgálja.

Az első olvasmányban (vö. Iz 22,19–23) Izajás próféta Sebnáról beszélt nekünk, egy tisztségviselőről, akire Ezekiás király Jeruzsálem és Júda királysága vallási, erkölcsi és társadalmi megújításának nagyszabású tervét bízta. Birtokvágya és kapzsisága miatt azonban ez a hatalmas ember visszaélt a rá ruházott hatalommal: vagyont halmozott fel maga, valamint barátai és rokonai számára, és zsarnokoskodott az embereken. Elfelejtette, hogy abban a küldetésben, amelyre az Úr elhívta, nem az anyagi eszközök és a hatalom volt a legfontosabb, hanem az a lehetőség, hogy ezek által az egész közösség javát szolgáló újjászületést mozdítsa elő. Ezért megfosztották tisztségétől, és feladatát Eljakimra bízták – egy becsületes, befolyásolhatatlan emberre, aki egyenességében olyan szilárd volt, mint a szilárd helyre vert szeg, a próféta szavai szerint (vö. 23. vers).

Az üzenet egyértelmű: mindaz, akik vagyunk és amink van, Isten ajándéka, amelyet azért bízott ránk, hogy az ő kezében egymásért létezhessünk, s az igazságosságban az üdvösség eszközeivé váljunk – kezdve azokkal a helyekkel és emberekkel, akikkel nap mint nap együtt élünk és dolgozunk, hogy azután nagy és nyitott szívvel forduljunk az egész világ felé.

Szent Pál a második olvasmányban Isten terveiről szól hozzánk, s azt mondja, hogy azok kifürkészhetetlenek: nem gondolatmenetének bonyolultsága, hanem szeretetének fegyvertelenítő nagysága miatt, amely meghaladja minden képességünket és várakozásunkat; „mert tőle – mondja az Apostol –, általa és érte van minden” (Róm 11,36). Isten egyszerű, mert tiszta szeretet, s minket is arra hív, hogy az ő szívéhez hasonló szívvel szeressünk: útjainkat az ő útjaihoz, gondolatainkat pedig az ő gondolataihoz igazítva (vö. 33. vers).

Ezek az értékek – a tisztesség, az önzetlenség és a jóindulat – köztudottan kedvesek a romagnai ember számára, aki nyílt és vidám természetű, szorgalmas és összetartó [vagy: szolidáris]. Erről tanúskodik a szentek és boldogok számos példája, akik itt születtek, s a felebaráti szeretetet gyakorolva, az evangéliumot megélve munkálkodtak, olykor mindvégig, a vértanúságig. Ugyanezt igazolja az az elkötelezettség is, amely mindmáig él a különböző egyházi közösségekben, a plébániákon, a családokban, a Katolikus Akcióban, a különféle mozgalmakban és egyesületekben, valamint a szeretetszolgálati és keresztény nevelési művekben. Bizonyára e gazdagságnak is köszönhető – az adriai tengerpart és a belső vidékek természeti, illetve művészeti szépségei mellett –, hogy Olaszország és a világ számos tájáról évente oly sokan érkeznek ide pihenni.

Ezzel kapcsolatban szeretnélek bátorítani benneteket: folytassátok azt a törekvést, amellyel igyekeztek ezt a vidéket nemcsak a pihenés és a szórakozás, hanem a lélek számára is nyitottá tenni! Szent II. János Pál pápa, aki sok évvel ezelőtt ellátogatott ide, e hivatásról szólva hangsúlyozta: „a pihenés nem azt jelenti, hogy elszakadunk önmagunktól. Sőt – mondta –, a pihenés azt jelenti, hogy találkozunk önmagunkkal, s megbékélünk saját bensőnkkel” (Homília a Riminiben bemutatott szentmisén, 1982. augusztus 29.).

A világ, amelyben élünk, a szórakozás számos formáját kínálja, amelyek közül azonban egyesek inkább a szétszórtsághoz és a romláshoz vezetnek, mintsem a valódi „önmagunkba téréshez”, és ürességet hagynak a szívben. Vannak, akik ezt „menekülésnek” nevezik, mintha a hétköznapi élet börtön volna, ahonnan el kell futni. Mi azonban tudjuk, hogy az a legigazibb hely, ahol megnyugvást lelhetünk, s ahol Istennel találkozva valóban egymásra találhatunk, nem odakint van a káoszban, hanem odabent, a lélek mélyén. Keresztény közösségként tehát sajátos módon kaptunk elhívást arra, hogy ápoljuk és továbbadjuk ezt a tapasztalatot: a személyes és a közösségi nyitottságban és vendégszeretetben, a templomok gondozottságában és imádságos csendjében, valamint a segítségnyújtásra és a felebaráti szeretetre való készségben. Mégpedig mindazok iránt, akik egyévnyi munka után a megérdemelt pihenést keresik, s azok iránt is, akik testükben és lelkükben megsebezve, hazájuktól távol kérnek menedéket, táplálékot és támogatást.

Püspökötök az egyházmegyéhez intézett pásztorlevelében így írt: „Az imádság, az egység, a figyelmes hallgatás, a bátorság, az egyszerűség, a hála, a szépség […] olyan magatartásformákat kívánnak jelezni, amelyeknek jelen kell lenniük az élet minden egyes pillanatában” (Nicolò Anselmi püspök, Amerai, sarai felice e godrai di ogni bene, ora e nei secoli eterni [Szeress, boldog leszel és élvezni fogsz minden jót, most és mindörökké] c. pásztorlevele, 2024. október 14.). Kedves testvéreim, miközben mindnyájótok figyelmébe ajánlom ezt az fontos felhívást – elmélkedéstekre és elkötelezettségtekre –, még egyszer köszönöm a fogadtatást, a hittel és örömmel teli részvételeket, s a Legszentebb Szűz Mária, Szent Gaudentius és védőszentjeitek közbenjárásába ajánllak benneteket.

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media