14.00 órakor a Szentatya, XIV. Leó elhagyta az Apostoli Nunciatúrát, és autóval a Charles de Gaulle térre utazott. Innen nyitott pápamobilon teette meg az utat a Concorde térig, köszöntve az összegyűlt 800 ezer hívőt, hogy bemutassa a Szűz Mária, az Üdvösség forrása tiszteletére felajánlott votív szentmisét.
A bevezető rítusok és az igeliturgia után XIV. Leó pápa megtartotta homíliáját.
A szentmise végén Párizs érsek-metropolitája, Őexcellenciája Laurent Ulrich érsek mondott köszönetet a Szentatyának.
17.00 órakor a Szentatya autóval a Párizs-Orly nemzetközi repülőtérre utazott, ahonnan 17.30-kor búcsút vett a várostól, és felszállt az Air France A321-es repülőgépére, amellyel 17.59-kor indult útnak Lourdes felé.
Az alábbiakban közzétesszük a homíliát, amelyet a Szentatya az eucharisztikus liturgia során mondott el:
Kedves testvéreim!
Hálát adok Istennek a kegyelemért, hogy itt lehetek a Concorde téren, hogy bemutassam a szentmisét. Igen, milyen szép és milyen jó, amikor a testvérek együtt vannak (vö. Zsolt 133,1), hogy magasztalják Isten nagyságát! Jelenlétem köztetek erősítse meg hiteteket, és bátorítson benneteket arra, hogy szüntelenül sugározzátok és továbbadjátok szeretett Urunk, Jézus Krisztus életét, békéjét és szeretetét!
„Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyon!” (Jn 7,37). Testvéreim, a mi szomjazó közösségünk Krisztus felé irányul, az élő víz forrásához; ahhoz a vízhez, amely csillapítja a szomjat és virágba borítja az életet, Isten szeretetének vízéhez, amely „kiáradt a szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által” (Róm 5,5).
Az Isten iránti vágy szívünk legmélyén lakozik, s a Zsoltárossal együtt kiáltunk: „Lelkem szomjazik az Istenre, az élő Istenre” (Zsolt 42,3). Egy alázatos és szenvedélyes ember kiáltása ez, akinek legbelsőbb, egzisztenciális szomjúsága szüntelenül növekszik. Jézus Krisztus azonban megtestesülésével minden ember elé siet saját élettörténetében, s kinyilatkoztatja magát mint az élő víz igazi forrása, amely képes csillapítani e szomjúságot. Nem annyira anyagi szomjúságról van itt szó, mint inkább az élet értelme, az igazság s a beteljesedés iránti szomjúságról, amely mindannyiunk szívében ott honol. Jézus erre a mély kapcsolatra s az Istennel való közösség iránti vágyra válaszol, amelyben az örök élet teljessége rejlik.
Az első olvasmányban Ezekiel próféta látja, amint a víz előtör a templomból, s a pusztában szétáradva mindent megtisztít és megtermékenyít (vö. Ez 47,1–2.8–9.12). Később Szent János látja, amint a víz Jézus átszúrt oldalából fakad, aki átadja a Lelket (vö. Jn 19,30–34). Ebből a forrásból ekkor mindenki olthatja szomját, hogy újjászülessen, elnyerje a Szentlélek ajándékát, s Isten gyermekévé, új teremtményévé váljék.
Testvéreim, el kell ismernünk, hogy itt a földön semmi sem képes bennünket teljesen betölteni. Amikor végre úgy véljük, hogy elvégeztük feladatunkat, s erőfeszítéseink elnyerték jutalmukat, igen gyakran újból felszínre tör a belső üresség, sőt még mélyebb, mint azelőtt. Ekkor, hogy betöltsük ezt az űrt, megtörténhet, hogy új élvezeteket hajszolunk, új dolgokat akarunk birtokolni, s mindent megteszünk, hogy „szórakozzunk”, csak nehogy szembesülnünk kelljen azzal a belső nyugtalansággal!
A mai Igeliturgia arra hív minket, hogy kutassuk át szívünket: mi a mi legmélyebb szomjúságunk? Mit keresünk valójában az életben? Mindannyian a boldogságra, a szeretetre és a beteljesedésre vágyunk. De vajon melyik forrásból próbáljuk oltani szomjunkat? Beérjük az anyagi javakkal, az azonnali kielégüléssel, a sok apró bálvánnyal, amelyek a világot ígérik, de szívünket üresen hagyják? A keresztségben megkaptuk az evangélium által hirdetett élő vizet, de vajon valóban találkoztunk-e személyesen Krisztussal? Az ember alapvetően „vágyódó” lény, s ezt a belső űrt egyedül Isten képes betölteni.
Igen, testvéreim, Jézus Krisztus, a Jó Pásztor vezet minket – miként a pásztor a juhait – a boldogság és a béke forrásához. Mindannyiunkat név szerint ismer. Semmi sem kerüli el a figyelmét: sem titkaink, sem szándékaink, sem gyengeségeink. Belelát szívünk legmélyébe. Életét adta értünk, s a szentségek által továbbra is nekünk adja azt. A fáradt vagy sebesült juhokat vállára veszi, az eltévedteket pedig gyengéden visszavezeti. Jézus Isten irántunk való feltétel nélküli szeretetét nyilatkoztatja ki. Az ő szemében egyikünk sem csak egy szám a személyi igazolványon, sem egy azonosító kód, hanem személy: egyedülálló és pótolhatatlan személy.
Látva, hogy itt összegyűltetek, kedves testvéreim, a franciaországi szentség hosszú és gyönyörű történetének örökösei, mondom nektek: merítsetek ti is e forrásból, amely Jézus átszúrt Szíve! Igen, szomjazzátok az Istent, az életet, az igazságot, az egységet, a békét, a közösséget és a boldogságot. Vágyódjatok arra, hogy újra felfedezzétek a ragyogó távlatokat, s építsétek újjá a nemzetet annak a hit által táplált gyökereiből! Ne tartsátok meg a Jézus Krisztusba vetett hiteteket csupán magatoknak, hanem engedjétek túlcsordulni, hogy oltsa és betöltse mindazok szomját, akikkel találkoztok! A ti feladatotok, hogy reményt vigyetek oda, ahol a csüggedés és a lelki kiszáradás uralkodik.
Valóban, csak azáltal válhatunk hitelessé, s tekinthetünk életünkre tisztán, ha elfogadjuk, hogy az igazságban, Jézus tekintete előtt élünk. Életünk kétségkívül törékeny, sebezhető, s vár rá a halál átmenete, de ugyanakkor csodálatos is, maga a csoda: képes megújulni kapcsolataiban, s megnyílni az igazi szeretet előtt.
„Aki hisz bennem, igyon! Amint az Írás mondja: Belsejéből élővíz folyói fakadnak” (Jn 7,37–38). Amikor szomjunkat oltjuk e forrásnál, amely Krisztus Szíve, mi magunk is – amint Órigenész írta – kutakká, forrásokká és folyókká válunk mások számára (vö. XII. homília, 1, 2–3). Valóban, a hívő, aki ebből iszik, a Krisztussal való egzisztenciális kapcsolata révén maga is az élet forrásává válik, s ezt az életet adja tovább embertársainak.
Kedves testvéreim! A Szentlélek élő vize bőségesen kiáradt, s továbbra is hozza gyümölcseit az Egyházban a misszionáriusok és a tanúságtevők által minden kultúrában és minden nép körében. Megtermékenyít mindent, ami hagyja, hogy megérintse és átalakítsa, hogy megteremje gyümölcsét: azok szentségét, akik az igaz Istent imádják, s nagylelkű szeretettel szolgálják testvéreiket. Ebben a csodálatos országban, Franciaországban az évszázadok során sokan oltották szomjukat ezen élő víznél, s szentelték életüket egészen a jónak: az első vértanúk, mint Blandina, Pothinus és Iréneusz; a szerzetesrendek szent alapítói és alapítónői; a szent püspökök, mint Márton és Szalézi Ferenc; valamint azok a férfiak és nők, akiknek szíve fogékony volt a felebarát szükségleteire, mint Páli Szent Vince, Boldog Frédéric Ozanam, Szent Jeanne Jugan és még sokan mások. Ma is szép számmal vannak társadalmunkban, plébániáinkon, különböző szolgálatainkban olyanok, akik továbbra is elkötelezetten állnak ki az élet, a család, az igazság, a béke, a testvériség és az igazságosság mellett.
Ebből a gyönyörű városból, Párizsból buzgón imádkozom azért, hogy a Szentlélek élő vize áradjon el egész Franciaországon. Rátok gondolok, kedves családok, akik a mindennapokban titeket érő számtalan nehézség ellenére is bátran kitartotok küldetésetekben. Teljes szívemből köszönöm mindazt a jót, ami rajtatok keresztül valósul meg; s adja az Isten, hogy Jézus kézzelfogható jelenléte soha ne apadjon el bennetek! Rátok gondolok, kedves fiatalok: ti vagytok a mai Egyház! Milyen szép látni lelkesedéseteket, dinamizmusotokat, elkötelezettségeteket s az örömöt a keresztény közösségekben! Gondolok rátok is, kedves katekumenek és neofiták, akik a hit, a megtérés s a keresztény beavatás útjára léptek. A Szentlélek ajándéka tegyen benneteket tanúságtevőkké, akik készek terjeszteni maguk körül a szeretet civilizációját!
Testvéreim, forduljunk Isten Anyjához, az Üdvösség Forrásához, aki életünket Fia felé vezeti, aki minden kegyelem Szerzője! Szabad és bizakodó „igenjével” ő lett az az alázatos, Isten által akart kincstartó hajlék, amelyben az Atya szeretete megtestesült, hogy odaadja magát a világnak. Hívjuk őt bizalommal, hogy közbenjárására az élő víz forrásai törjenek elő Isten népének kebelében, s virágba borítsák mindenütt Franciaországban a hit, a remény és a szeretet hajtásait! Ámen!
forrás: Bollettino
kép: Vatican Media
