Ma délelőtt 10 órakor a Szent Péter téren Őszentsége XIV. Leó pápa vezette Virágvasárnapnak, az Úr szenvedésének ünnepélyes liturgiáját.

Az alábbiakban közöljük a homíliát, amelyet a Szentatya az Úr szenvedésének hirdetése után mondott el:

Kedves testvéreim!

Miközben Jézus a kereszt útját járja, mi felsorakozunk mögé, és követjük lépteit. Vele együtt haladva szemléljük az emberiség iránti kínszenvedését, megtörő szívét és életét, amely a szeretet ajándékává lesz.

Tekintsünk Jézusra, aki a béke Királyaként mutatkozik meg, miközben körülötte már a háború készülődik. Ő, aki rendíthetetlen marad a szelídségben, miközben mások az erőszak lázában égnek. Ő, aki simogatásként kínálja fel magát az emberiségnek, miközben mások kardot és botot ragadnak. Ő, aki a világ világossága, miközben a sötétség már-már beborítja a földet. Ő, aki azért jött, hogy életet hozzon, miközben beteljesedik a terv, hogy halálra ítéljék Őt.

A béke Királyaként Jézus az Atya ölelésében akarja kiengesztelni a világot, és le akar bontani minden falat, amely elválaszt minket Istentől és a felebaráttól, mert „Ő a mi békességünk” (Ef 2,14).

A béke Királyaként szamárháton, nem pedig lovon vonul be Jeruzsálembe, beteljesítve az ősi próféciát, amely ujjongásra hívott a Messiás érkezésekor: „Íme, jön hozzád királyod; igaz és győzedelmes ő, alázatos, és szamáron ül, szamárkanca csikóján. Kipusztítja a harci szekeret Efraimból és a lovat Jeruzsálemből; a harci íj széttörik, és békét hirdet a népeknek” (Zak 9,9–10).

A béke Királyaként, amikor egyik tanítványa kardot vont, hogy megvédje Őt, és sújtott a főpap szolgájára, Ő azonnal leintette őt, mondván: „Tedd vissza kardodat a helyére, mert mindazok, akik kardot fognak, kard által pusztulnak el” (Mt 26,52).

A béke Királyaként, miközben magára vette szenvedéseinket és bűneinkért átdöfték, „nem nyitotta meg száját; mint a bárány, ha leölésre viszik, és mint a juh, amely néma nyírói előtt” (Iz 53,7). Nem fegyverkezett fel, nem védekezett, nem vívott semmiféle háborút. Isten szelíd arcát mutatta meg, aki mindenkor elveti az erőszakot; s ahelyett, hogy önmagát mentette volna meg, hagyta, hogy a keresztre szegezzék, hogy magához ölelje az emberiség történelmének minden idejében és minden helyén felállított keresztet.

Testvéreim, ez a mi Istenünk: Jézus, a béke Királya. Olyan Isten Ő, aki elveti a háborút, akit senki sem használhat fel a háború igazolására, aki nem hallgatja meg azok imáját, akik háborúznak, sőt elutasítja azt, mondván: „Még ha imádságaitokat megsokasítjátok is, nem hallgatom meg: a kezetek vértől csepeg” (Iz 1,15).

Reá tekintve, akit értünk feszítettek keresztre, meglátjuk az emberiség keresztre feszítettjeit. Az Ő szent sebeiben látjuk napjaink annyi férfijának és nőjének sebesüléseit. Az Atyához intézett utolsó kiáltásában meghalljuk a letörtek, a reményvesztettek, a betegek és a magányosok sírását. És mindenekelőtt meghalljuk mindazok fájdalmas fohászát, akiket elnyom az erőszak, és a háború minden áldozatának jajkiáltását.

Krisztus, a béke Királya, még ma is ezt kiáltja keresztjéről: Isten szeretet! Könyörüljetek! Tegyétek le a fegyvert, ne feledjétek, hogy testvérek vagytok!

Isten Szolgája, Tonino Bello püspök szavaival szeretném ezt a kiáltást a Boldogságos Szűz Máriára bízni, aki ott áll Fia keresztje alatt, és ma is sír a keresztre feszítettek lábainál:

„Szent Mária, a harmadik nap asszonya, add meg nekünk a bizonyosságot, hogy mindennek ellenére a halál nem vesz többé erőt rajtunk. Hogy a népek igazságtalanságainak napjai meg vannak számlálva. Hogy a háborúk tüzei alkonyi fénnyé szelídülnek. Hogy a szegények szenvedései már a végső haláltusájukat vívják. […] És hogy végül az erőszak és a fájdalom minden áldozatának könnye hamarosan felszárad, mint a zúzmara a tavaszi napsütésben” (Mária, napjaink asszonya).

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media