A mai napon, nagyböjt első vasárnapjának reggelén XIV. Leó pápa lelkipásztori látogatást tett a Via Marsala-i Jézus Szentséges Szíve plébánián.

Megérkezésekor, 8.30 körül a pápa a plébánia udvarán találkozott a különböző plébániai csoportok képviselőivel.

9 órakor a Szentatya ünnepélyes szentmisét mutatott be a plébániatemplomban.

A szentmise végén a pápa a plébánia egyik termében találkozott a pasztorális tanáccsal, a fiatalokkal, a papokkal és a szalézi közösséggel.

Az alábbiakban közzétesszük a homíliát, amelyet a Szentatya az evangélium felolvasása után mondott:

Kedves testvéreim!

Néhány nappal ezelőtt, a hamvazkodás szertartásával kezdtük meg nagyböjti utunkat. A nagyböjt intenzív liturgikus időszak, amely alkalmat ad keresztségünk gazdagságának újrafelfedezésére, hogy Jézus megtestesülése, halála és feltámadása által teljesen megújult emberként élhessünk.

A hallott első olvasmány és az evangélium párbeszéde éppen abban segít, hogy újra felfedezzük a keresztség ajándékát: azt a kegyelmet, amely találkozik a mi szabadságunkkal. A Teremtés könyvének elbeszélése visszavezet minket teremtményi állapotunkhoz, amelyet nem annyira egy tilalom tesz próbára – miként azt gyakran hiszik –, hanem egy lehetőség: a kapcsolat lehetősége. Az ember ugyanis szabadon felismerheti és befogadhatja a Teremtő másságát, aki szintén felismeri és befogadja teremtményei más voltát. Hogy ezt a lehetőséget megakadályozza, a kígyó azt a gőgös gondolatot ülteti el, hogy elmosható minden különbség a teremtmény és a Teremtő között, azzal az illúzióval csábítva a férfit és a nőt, hogy olyanok lesznek, mint az Isten. A Sátán arra sarkallja őket, hogy sajátítsanak ki valamit, amit – állítása szerint – Isten megvon tőlük, hogy folytonos alávetettségben tartsa őket. A Genezisnek ez a freskója a szabadság drámáját ábrázoló felülmúlhatatlan remekmű.

Az evangélium mintha választ adna az ősi dilemmára: eljuthatok-e életem teljességére azzal, hogy „igent” mondok Istennek? Vagy ahhoz, hogy szabad és boldog legyek, meg kell szabadulnom Tőle?

Krisztus megkísértésének jelenete végső soron ezzel a drámai kérdéssel szembesít minket. Elvezet bennünket Jézus valódi emberségének felfedezéséhez, aki – amint a Gaudium et spes zsinati konstitúció tanítja – teljesen feltárja az embert az embernek: „A megtestesült Ige misztériumában nyeri el valódi fényét az ember misztériuma” (GS 22). Valóban Isten Fiát látjuk, aki az ősi Ellenfél cselszövéseivel szembeszállva megmutatja nekünk az új embert, a szabad embert: a szabadság epifániáját, amely az Istennek mondott „igen” által teljesedik be.

Ez az új emberiség a keresztség forrásából születik. Ezért – különösen ebben a nagyböjti időszakban – arra kaptunk hivatást, hogy újra felfedezzük a keresztség kegyelmét: azt a bennünk élő életforrást, amely dinamikus módon, szabadságunk teljes tiszteletben tartásával kísér minket.

Mindenekelőtt maga a szentség dinamikus, hiszen amit nyújt, az nem ér véget a szertartás terével és idejével, hanem olyan kegyelem, amely folyamatosan végigkíséri egész életünket, fenntartva Krisztus-követésünket. De a keresztség azért is dinamikus, mert mindig újra útra indít bennünket, mivel a kegyelem egy belső hang, amely arra sürget, hogy hasonuljunk Jézushoz: felszabadítja szabadságunkat, hogy az az Isten és a felebarát szeretetében teljesedjen ki.

Így értjük meg a keresztség kapcsolati természetét, amely arra hív, hogy megéljük a Jézussal való barátságot, és ezáltal belépjünk az Atyával való közösségébe. Ez a kegyelemmel teli kapcsolat tesz képessé bennünket a másokhoz való hiteles közelségre is; egy olyan szabadságra, amely – ellentétben azzal, amit az ördög kínált Jézusnak – nem a saját hatalmunk keresése, hanem önátadó szeretet, amely mindannyiunkat testvérré tesz. Szent Pál ugyanis megerősíti: „Nincs többé zsidó, sem görög; nincs rabszolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban” (Gal 3,28).

Testvéreim, XIII. Leó pápa kérte Bosco Szent Jánost, hogy éppen itt építse fel azt a templomot, amelyben ma vagyunk. Ő felismerte e hely központi jelentőségét a Termini pályaudvar mellett, a városnak ebben az egyedülálló csomópontjában, amely hivatott volt arra, hogy az idők folyamán még fontosabbá váljon.

Ezért, szeretteim, látva titeket a mai találkozón, a felebaráti szeretet és a közelség különleges őrhelyét látom bennetek e terület kihívásai közepette. Hiszen számos egyetemi hallgató, a munka miatt ingázó, munkát kereső bevándorló, és olyan fiatal menekült él itt, akik a szomszédos épületben, a szaléziak kezdeményezésére lehetőséget kaptak az olasz kortársaikkal való találkozásra és az integrációs programokban való részvételre; és ott vannak otthontalan testvéreink is, akik a Via Marsala-i Caritas központjaiban kapnak befogadást. Néhány méteren belül kézzel foghatók korunk ellentmondásai: a kényelemben utazók gondtalansága és a fedél nélküliek nyomora; a jóság megannyi lehetősége és a burjánzó erőszak; a tisztességes munka utáni vágy, valamint a drog és a prostitúció illegális kereskedelme.

Plébániátok hivatása, hogy magára vállalja ezeket a valóságokat, hogy az Evangélium kovásza legyen e negyed mindennapjaiban, s a közelség és a tevékeny szeretet jelévé váljon. Köszönöm a szaléziaknak azt a fáradhatatlan munkát, amelyet nap mint nap végeznek, és mindenkit arra bátorítok: legyetek továbbra is a fény és a remény apró lángjai éppen itt, ezen a helyen.

Mária, a Keresztények Segítsége támogassa mindenkor utunkat, tegyen minket erőssé a kísértés és a próbatétel idején, hogy teljes mértékben megélhessük Isten gyermekeinek szabadságát és testvériségét.

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media