Ma délelőtt 10 órakor, pünkösdvasárnap Őszentsége XIV. Leó pápa ünnepi szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilikában.
Az alábbiakban közzétesszük a homíliát, amelyet a Szentatya a szentmise során, az evangélium hirdetése után mondott:
Kedves Testvéreim!
A húsvéti idő a mai napon, Pünkösd főünnepén érkezik el a beteljesedéséhez. Hogy rávilágítson e megváltási esemény egységére, az Evangélium ismét a „hét első napjára” (vö. Jn 20,19) vezet vissza bennünket: arra az új napra, amelyen a feltámadott Jézus megjelenik a tanítványoknak, megmutatva nekik „kezét és oldalát” (20. v.). Az Úr kinyilatkoztatja dicsőséges testét, pontosabban szent sebeit, a keresztre feszítés sérüléseit. A szenvedés e jelei, amelyek minden szónál beszédesebbek, átlényegültek: Ő, aki halott volt, örökké él.
Az Úr láttán a tanítványok is új életre kelnek: félelemmel telve temetkeztek be a cenákulumba, de Jézus belép hozzájuk a zárt ajtók ellenére is, és eltölti őket örömmel. Ő átlép a mi halálunkon, megnyitja a sírt, és szélesre tárja ott, ahol számunkra már nem volt kiút. Cselekedetéhez Krisztus a szót is társítja: „Béke veletek!” (19. v.); majd közvetlenül ezután ráleheli a tanítványokra a Szentlelket. A Feltámadott teli van élettel: miután valóságos emberként megmutatta a test életét, Isten életét ajándékozza mint az Atya szeretett Fia, aki értünk testvérré és Megváltóvá lett. Ugyanabban a cenákulumban, ahol megalapította az új és örök szövetséget, Jézus kiárasztja a Lelket: a vacsora és az árulás helyszíne átalakul, és az apostolok sírjából az egész Egyház számára a feltámadás anyaméhévé válik. Ezért a Pünkösd húsvéti ünnep és Krisztus testének ünnepe, amely test kegyelemből mi magunk vagyunk.
Ezt a misztériumot ünnepelve három szempontra szeretnék részletesebben kitérni.
Mindenekelőtt: a Feltámadott Lelke a béke Lelke. Krisztus ugyanis az Ő húsvétjában békét teremt Isten és az emberiség között, a Szentlélek pedig ezt a békét árasztja a szívekbe, és terjeszti a világban. Ez a béke a megbocsátásból fakad, és a megbocsátáshoz vezet: azzal a megbocsátással kezdődik, amelyet maga Jézus ajándékoz nekünk, akit mi elárultunk, elítéltünk és keresztre feszítettünk. Szeretetével ámulatba ejtve minket, éppen Ő, a Feltámadott mondja: „Akiknek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyernek” (Jn 20,23). E szavakkal Jézus isteni művet bíz ránk, hiszen egyedül Isten bocsáthatja meg a bűnöket (vö. Mk 2,7). Ez a tekintély az egyetemes megbékélés jeleként adatik: az Úr a béke Lelkét árasztja ki a történelem egyik végétől a másikig, mert senkit sem zár ki Ő, aki mindenkit megváltott a haláltól. A Szentlélek ugyanis „Úr és éltető” a teremtés kezdete óta, amikor a vizek felett lebegett (vö. Ter 1,2), és most, a megváltás beteljesülésekor megváltoztatja a világ történelmét: Pünkösd valóban az Új Szövetség ünnepeként valósul meg, vagyis az Isten és a föld minden népe közötti szövetségként. Míg az égből jövő zúgás, a szél és a tüzes nyelvek a cenákulumban a Sínai-hegy ősi jeleit idézik (vö. ApCsel 2,2–3; Kiv 19,16–19), addig Isten szent törvénye már a szívekbe íródik, amelyet a Lélek a szeretet karaktereivel vés Krisztus hús-testébe és az Ő misztikus testébe, amely az Egyház.
Ez a törvény a béke kódexe: a szeretet kettős parancsolata, amelyre a Lélek emlékeztet bennünket minden egyes szívverésünkkel. Szívünkből fohászkodhatunk tehát így: „Veni Sancte Spiritus”, mert Ő már megadatott nekünk. Vágyhatunk rá, mert már megígértetett nekünk. Befogadhatjuk Őt, mert Ő maga a lélek édes vendége.
A második szempont: a Feltámadott Lelke a misszió Lelke: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket” (Jn 20,21). Így kapcsolódunk be Jézus küldetésébe: Azéba, aki Istentől jön és Istenhez tér vissza a Szentlélek erejével, aki az Atyától és a Fiútól származik, akit az Atyával és a Fiúval együtt imádunk és dicsőítünk, egyetlen Istenként. A Szentlélek Krisztus élő szeretete, amely átjár, sürget és fenntart bennünket a misszióban (vö. 2Kor 5,14). Miközben megadja az Apostoloknak a képességet, hogy a nyelvek sokféleségében fejezzék ki magukat (vö. ApCsel 2,4), ugyanez a Lélek tanítja meg az emberiségnek az üdvösség szavát. Most, hogy az Apostolok befogadták magukba a Feltámadott Leheletét, ez a hirdetés már az ő szájukból árad, Péternek és a vele lévőknek a hangján szólal meg. Pontosan Pünkösd napján kezdik el az Apostolok hirdetni a keresztre feszített és feltámadt Jézust: „Isten nagy tettei” (ApCsel 2,11) mind a megváltásban összegződnek, amely a hit által veszi kezdetét. Valójában a Szentlélek első műve bennünk a hit, amellyel megvalljuk: „Jézus az Úr!” (1Kor 12,3). Ez a hit él és kifejeződik minden jó cselekedetben, az irgalmasság és az erény minden megnyilvánulásában. Isten remekműve tehát mi magunk vagyunk, akik ma a világ minden tájáról ide sereglettünk, meghívást kapva az Úr asztalához, egybegyűlve az Ő szavának hallgatására, és elküldve, hogy tanúságot tegyünk róla mindenütt.
Szeretteim, mi valóban részesei vagyunk az Evangéliumnak: az egész Egyház annak főszereplője, nem csupán őrzője. A Lélek erejével a mi hirdetésünk megtelik örömmel és reménnyel, mert mi, igen, éppen mi vagyunk a világ újdonsága, a föld sója és a világ világossága (vö. Mt 5,13–14). Nem a magunk érdeméből vagy kiváltságként, hanem az Úr szava által, amely megszenteli a bűnöst, meggyógyítja a leprást, és apostollá teszi azt, aki megtagadta Őt. Egyfelől – jól látjuk – vannak olyan változások, amelyek nem megújítják a világot, hanem megöregítik azt a tévedések és az erőszak fogságában. Másfelől viszont a Szentlélek megvilágosítja az értelmet, és az élet új energiáit ébreszti fel a szívekben. Így alakítja át a történelmet, megnyitva azt az üdvösség előtt, vagyis azon ajándék előtt, amelyet az egyetlen Úr mindenkivel megoszt. Az Egyház küldetése erről a megosztásról tanúskodik, a világ zűrzavarát az Istennel és az egymással való közösséggé formálva át.
Ez a misszió azzal kezdődik, hogy kimondja az Istenről és az emberről szóló igazságot, mert a Feltámadott Lelke az „igazság Lelke” (Jn 14,17). Maga az Úr ígérte meg ezt nekünk, amikor egységet kért Egyháza számára; egy olyan egységet, amely Isten szeretetén alapul, amely a mi szeretetünk forrása. A Lélek, aki a próféták szava által szólt, mindig az igazságban való egységet munkálja, mivel megértést, egyetértést és az élet hitelességét ébreszti fel bennünk. Ahogy Szent Ágoston tanítja: „A Szentlélek azt akarta, hogy ez legyen jelenlétének a jele” (269. beszéd, 1): a nyelvek ajándéka, amelyek az egyetlen hitben megértik egymást. A Paraklétosz megvéd minket mindattól, ami ezt az egyetértést akadályozza: a pártoskodástól, a képmutatástól és a divatoktól, amelyek elhomályosítják az Evangélium fényét. Az Isten által nekünk ajándékozott igazság így minden nép számára felszabadító szó marad, olyan üzenet, amely belülről alakítja át az egyes kultúrákat.
A Feltámadott Lelke ugyanis nem egyszer árad ki, hogy aztán ne ismétlődjék meg, hanem szüntelenül. Amint az Eucharisztia Krisztus élő jelenléte, amely mindig táplál bennünket, úgy a Szentlélek is eltörölhetetlen jegyet vés belénk a keresztségben, amely kereszténnyé tesz minket; a bérmálásban, amely tanúkká formál bennünket; és az egyházi rendben, amely szolgákká és pásztorokká szentel fel Isten népe számára. Minden szentségben Ő a „dator munerum”, a szentség forrása, aki megsokszorozza az adományokat és a karizmákat az imádságban, az irgalmasság cselekedeteiben és Isten szavának tanulmányozásában. Amint az Apostol tanítja: „A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele” (1Kor 12,7). Éppen ezért vagyunk Egyház, az egyetlen test, amely Istenből él és a világot szolgálja. A Léleknek köszönhetően vihetjük el mindenkinek a valódi békét és az üdvözítő igazságot: magát Krisztus Urunkat.
Szeretteim, lángoló szívvel imádkozzunk ma azért, hogy a Feltámadott Lelke mentsen meg minket a háború borzalmától, amelyet nem egy szuperhatalom, hanem a szeretet Mindenhatósága győz le. Imádkozzunk, hogy szabadítsa meg az emberiséget a nyomortól, amelyet nem a felbecsülhetetlen gazdagság, hanem a kimeríthetetlen ajándék vált meg. Kérjük Őt, hogy gyógyítson meg bennünket a bűn sebéből, a Jézus nevében minden népnek hirdetett megváltásért. Ez az a kegyelem, amely bátorsággal tölti el az Apostolokat: töltse el a mi szívünket is, ma és mindörökké, Mária, az Egyház Anyja közbenjárására!
forrás: Bollettino
kép: Vatican Media
