Az érseki palotát elhagyva a Szentatya a bamendai repülőtérre hajtatott a békéért és az igazságosságért felajánlott szentmise bemutatására.

Megérkezésekor, helyi idő szerint 14.45-kor a pápa pápamobilon járta körbe a híveket.

A bevezető szertartások és az igeliturgia után XIV. Leó elmondta szentbeszédét.

A szentmise végén Bamenda érseke, Excellenciás Andrew Nkea Fuanya érsek hálaszavakat intézett a Szentatyához.

A pápa visszatért a sekrestyébe, majd 17.30-kor – miután búcsút vett a helyi hatóságok képviselőitől – visszaindult Yaoundéba, ahol 18.05 körül szállt le, majd visszatért a nunciatúrára.

Az alábbiakban közzétesszük azt a homíliát, amelyet XIV. Leó pápa a szertartás során mondott el:

Kedves testvéreim Krisztusban!

A béke és az egység zarándokaként jövök közétek, és szeretném kifejezni örömömet, hogy itt lehetek, meglátogathatom régiótokat, és mindenekelőtt osztozhatok utatokban, fáradozásaitokban és reményeitekben.

Liturgiátokat kísérő ünnepi megnyilvánulások és az Istenhez szálló imátokból fakadó öröm a jele annak, hogy bizalommal hagyatkoztok Őrá; jele rendíthetetlen reményeteknek és annak, hogy minden erőtökkel kapaszkodtok az Atya szeretetébe, aki közel jön hozzátok, és könyörülettel tekint gyermekei szenvedésére. Az imént közösen imádkozott zsoltárban az a bizalom csendül fel, amelynek megújítására ma mindannyian hivatást kaptunk: »Az Úr közel van a megtört szívűekhez, s a töredelmes lelkeket megsegíti« (Zsolt 34,19).

Testvéreim! Oly sok ok és helyzet van, amely szívbemarkoló, és elkeseredésbe dönt minket. A béke és a megbékélés jövőjébe vetett reményeket – amelyben mindenki méltóságát tiszteletben tartják, és mindenki számára biztosítják az alapvető jogokat – folyamatosan felemésztik az e gyönyörű földet sújtó nehézségek: a szegénység számos formája, amely az utóbbi időben a fennálló élelmezési válság miatt tömegeket érint; az erkölcsi, társadalmi és politikai korrupció, amely leginkább a javak kezeléséhez kötődik, s amely gátolja az intézményrendszer és a struktúrák fejlődését; az oktatási és egészségügyi rendszert sújtó súlyos következmények, valamint a nagymértékű kivándorlás, különösen a fiatalok körében. A gyakran gyűlölet és erőszak táplálta belső problémákhoz pedig hozzáadódik a kívülről érkező rossz: azoké, akik a haszon reményében továbbra is ráteszik kezüket az afrikai kontinensre, hogy kizsákmányolják és kifosszák azt.

Mindez azzal a kockázattal jár, hogy tehetetlennek érezzük magunkat, és bizalmunk elapad. Mégis: ez a változás pillanata, az idő, hogy átformáljuk ezen ország történelmét. Ma, és nem holnap; most, és nem a jövőben: elérkezett az idő az újjáépítésre, az egység mozaikjának újbóli összeillesztésére – egybefogva az ország és a kontinens sokszínűségét és gazdagságát –, hogy olyan társadalmat építsünk, amelyben a béke és a megbékélés uralkodik.

Igaz, ha egy helyzet már régóta rögzült, fennáll a beletörődés és a tehetetlenség kockázata, hiszen már nem várunk semmiféle újdonságot. Az Úr Igéje azonban új távlatokat nyit, átalakulást és gyógyulást indít el, mert képes megmozdítani a szívet; képes megkérdőjelezni a dolgok megszokott menetét, amelybe oly könnyen belenyugszunk, és képes a változás cselekvő részeseivé tenni bennünket. Emlékezzünk erre: Isten az Újdonság, Isten új dolgokat teremt, és Isten bátor emberekké formál minket, akik a rosszal dacolva a jót építik.

Látjuk ezt az apostolok tanúságtételében, amint az első olvasmányban hallottuk: miközben a főtanács tagjai vallatják az apostolokat, megfeddik és megfenyegetik őket, amiért nyilvánosan hirdetik Krisztust, ők így válaszolnak: »Istennek inkább kell engedelmeskedni, mint az embereknek. Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti keresztfára feszítve megöltetek« (ApCsel 5,29–30).

Az apostolok bátorsága kritikai lelkiismeretté, próféciává és a gonoszság elleni tanúságtétellé válik, s ez az első lépés a dolgok megváltoztatásához. Istennek engedelmeskedni ugyanis nem valamiféle elnyomó alávetettség, amely kioltja szabadságunkat; éppen ellenkezőleg: az Isten iránti engedelmesség tesz szabaddá minket. Azt jelenti: rábízzuk életünket, és engedjük, hogy az Ő Igéje hassa át gondolkodásmódunkat és tetteinket. Amint az evangéliumban – amely Jézus és Nikodémus párbeszédének befejező részét tárja elénk – hallottuk: »Aki a földről való, az földi, és a földről beszél. Aki a mennyből jön, az felette van mindennek« (Jn 3,31). Aki inkább engedelmeskedik Istennek, mint az embereknek és a földi gondolkodásmódnak, az megleli belső szabadságát, képes felismerni a jó értékét, nem törődik bele a rosszba, újra rátalál az élet útjára, s a béke és a testvériség építőjévé válik.

Testvéreim! A megtört szívek vigasza és a társadalom átalakulásába vetett remény akkor válik lehetségessé, ha Istenre és az Ő Igéjére hagyatkozunk. Péter apostol intését azonban mindig a szívünkben kell őriznünk és emlékezetünkbe kell idéznünk: Istennek kell inkább engedelmeskedni, mint az embereknek. Őneki engedelmeskedjünk, mert egyedül Ő az Isten! Ez arra hív minket, hogy mozdítsuk elő az evangélium inkulturációját, és éberen őrködjünk – saját vallásosságunk felett is –, nehogy abba a csapdába essünk, hogy a katolikus hitet különféle ezoterikus vagy gnosztikus hiedelmekkel és hagyományokkal keverjük, amelyek valójában gyakran politikai és gazdasági célokat rejtenek. Egyedül Isten szabadít meg, egyedül az Ő Igéje nyit utat a szabadsághoz, és egyedül az Ő Lelke tesz minket új emberré, aki képes megváltoztatni ezt az országot.

Állandó imádságommal kísérlek benneteket, és külön áldásomat adom az itt jelen lévő Egyházra: a számos papra, misszionáriusra, szerzetesre és világi hívőre, akik azon fáradoznak, hogy a vigasztalás és a remény forrásai legyenek. Buzdítalak titeket, hogy tartsatok ki ezen az úton, és a Boldogságos Szűz Mária, az Apostolok Királynője és az Egyház Anyja közbenjárásába ajánllak benneteket.

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media