Ma délután, nagyböjt harmadik vasárnapján XIV. Leó pápa lelkipásztori látogatást tett a római Santa Maria della Presentazione-plébánián (Via di Torrevecchia 1104.).
A látogatás során a pápa találkozott a fiatalokkal, a betegekkel és az idősekkel.
Délután 5 órakor a Szentatya a plébániatemplomban szentmisét mutatott be.
Az alábbiakban közöljük a Szentatya szentbeszédét, amelyet az evangélium felolvasása után mondott:
Kedves testvéreim!
Örömmel tölt el, hogy veletek együtt élhetem meg a nagyböjt harmadik vasárnapját. Ez fontos állomás Jézus követésében, egészen az ő kínszenvedésének, halálának és feltámadásának húsvétjáig.
Ezen az úton Isten közelsége és hitünk élete mélyen összefonódik: miközben mindannyiunkban megújítja a keresztség kegyelmét, az Úr megtérésre hív minket, s egyúttal szeretetével és azokkal a jótékonysági cselekedetekkel, amelyekre hív bennünket, megtisztítja szívünket. E tekintetben Jézus és a szamariai asszony találkozása nagy intenzitással von be minket. A mai evangélium ugyanis – azon túl, hogy hozzánk szól – rólunk beszél, és segít újra átgondolnunk Istennel való kapcsolatunkat.
A szamariai asszony élet- és szeretetszomja a mi szomjunk is: az Egyházé és az egész emberiségé, amelyet megsebzett a bűn, de amelyet még mélyebben áthat az Isten utáni vágy. Keressük Őt, mint a vizet – még akkor is, amikor nem vagyunk ennek tudatában –, valahányszor az események értelmét keressük, valahányszor érezzük, mennyire hiányzik nekünk az a jó, amelyet önmagunk és a mellettünk élők számára kívánunk.
Ebben a keresésben találkozunk Jézussal. Ő már ott vár a kútnál, ahol a szamariai asszony egyedül talál rá, a déli nap hevében, az út fáradalmaitól kimerülten. Az asszony talán azért megy a kúthoz ilyen szokatlan időben, hogy elkerülje a többi nő előítéletektől terhes tekintetét. Jézus kiolvassa szívéből e kirekesztettség okát: korábbi kapcsolatai és jelenlegi élettársi viszonya miatt méltatlanná vált arra, hogy a falu leányaival, feleségeivel és anyáival együtt mutatkozzék. Jézus mégis ott ül a kútnál, mintha csak rá várna. Ez a váratlan találkozás egyike azoknak az utaknak, amelyeken keresztül – ahogyan Ferenc pápa oly szívesen emlegette – Krisztus feltárja előttünk a meglepetések Istenét: a legszebb meglepetéseket, amelyek megváltoztatják az életünket, bárhol találkozzunk is vele, és bármilyen állapotban álljunk is az Úr színe elé.
Ez az ember úgy szereti a szamariai asszonyt, ahogyan azelőtt senki. Miközben az asszony a mindennapi vizet keresi, Ő új, élő vizet akar ajándékozni neki, amely minden szomjat csillapít és minden nyugtalanságot eloszlat; ez a víz ugyanis Isten szívéből fakad, a kimeríthetetlen teljességből, amely minden várakozást betölt.
Jézus kezdeményezése ezzel elindítja a víznél is nagyobb jó keresését: „Ha ismernéd Isten ajándékát” – mondja az Úr az asszonynak. Nem szemrehányás ez, hanem ígéret: „Azért vagyok itt, hogy megismertesselek Istennel, aki ajándékul adja magát neked.” Igen, éppen neked, aki nem ismerted Őt, aki távolinak és elítéltnek érezted magad. Ez az ajándék át fog alakítani: te magad is örök életre szökőkútként feltörő forrássá válsz. A korábbi – keserűséggel és lelki szárazsággal teli – szomjúságodért cserébe Isten Fia ajándékul kínálja az Atya irgalmából fakadó élő vizet, amely megújítja életedet. Minden átalakul az Úrral való találkozásban: a szomjas asszony forrássá lesz, a kirekesztett bizalmassá válik. A szégyenkezéssel teli asszony most örömmel telik meg; aki addig némán húzódott meg a faluban, misszionáriussá válik minden lakója számára.
Soha el nem képzelte volna, hogy éppen ő – aki olyannyira zavarodott és az élet által legyőzött volt – egy napon megízlelheti a friss vizet, Isten tiszta ajándékát, s ezáltal ő maga is ajándékká válhat mások számára. Hogyan történik ez? Jézus Krisztussal való találkozás, Vele folytatott párbeszéd útján: Ő Isten élő Igéje, aki emberré lett a mi üdvösségünkért.
Az evangéliumi elbeszélés pontosan feltárja az asszony növekedésének útját, aki fokozatosan ismeri fel Jézus kilétének alapvető vonásait: ember, próféta, Messiás és Megváltó. Mellette maradva, társaságát élvezve, a szamariai asszony maga is az igazság forrásává válik. Isten ajándékának új vize elindul a szívében, ő pedig késztetést érez, hogy azonnal visszarohanjon falujába; végre megszabadulva a szégyentől, vágyakozik arra, hogy mindenkivel megismertesse Megváltóját, Jézust, aki lehetővé tette számára ezt a csodát. Éppen azokhoz szalad, akik korábban elítélték – miközben Isten megbocsátott neki –, és beszél, hirdet, tanúságot tesz. A víz iránti szükséglet, amely egykor a kúthoz hajtotta, most átadja helyét annak a vágynak, hogy átadja azt az elsöprő újdonságot, amely átformálta őt.
Kedves testvéreim! A keresztség által mindannyian megkaptuk az új víz kegyelmét, amely lemossa minden bűnünket és csillapítja minden szomjúságunkat. Akárcsak a szamariai asszonynak, úgy nekünk is megadatik a nagyböjtben az idő, hogy újra felfedezzük e szentség ajándékát, amely kapuként vezetett be minket a hitbe és a keresztény életbe. Jó és gondos pásztorként az Úr mindig vár ránk és kísér minket ott, ahol élünk, és úgy, ahogyan vagyunk. Irgalommal gyógyítja sebeinket, és ajándékul adja magát nekünk, képessé téve minket arra, hogy mi is ajándékká legyünk testvéreink számára.
Jól tudom, hogy plébániai közösségetek olyan területen él, amely számos kihívással néz szembe. Nem hiányoznak az aggodalomra okot adó kirekesztettségi helyzetek, az anyagi és erkölcsi szegénység. A serdülők és a fiatalok is annak a veszélynek vannak kitéve, hogy a halál kereskedőinek megtévesztése áldozataivá válnak, vagy kiábrándulnak a jövőből. Sokan várnak otthonra, méltóságteljes életet biztosító munkára, olyan biztonságos terekre, ahol találkozhatnak, játszhatnak, és közösen tervezhetnek valami szépet.
Akárcsak az evangéliumi kútnál, erre a plébániára is érkeznek lélekben sebzett, méltóságukban megsértett és reményre szomjazó férfiak és nők. Nektek az a sürgős és felszabadító feladatotok, hogy megmutassátok nekik Jézus közelségét és azon akaratát, hogy megszabadítsa életünket az azt fenyegető gonosztól, egy igaz, hiteles és teljes életet kínálva. Az Eucharisztia – minden keresztény közösség lüktető szíve – legyen a kiindulópontja annak, hogy a plébániai tevékenységek annak az Egyháznak a jelei legyenek, amely – mint egy anya – gondoskodik gyermekeiről: nem elítéli őket, hanem befogadja, meghallgatja és támogatja őket a veszélyekkel szemben. Segítsen bennünket az evangélium szava, amely az igazság forrásaként árad szívünkben, hogy mindenki megnyithassa a szemét, bölcsen ítélhesse meg, mi a jó és mi a rossz, ezáltal szabad és érett lelkiismeretet formálva.
Kedves testvéreim! Haladjatok előre bizalommal! Az Úr minden helyzetben velünk jár, és támogat minket az úton. A legszentebb Szűzanya kísérje mindig lépteiteket a hitben, és adja meg nektek az örömöt, hogy alázatos és bátor hirdetői lehessetek az Ő evangéliumának.
forrás: Bollettino
kép: Vatican Media
