Ma délben, évközi 25. vasárnapon XIV. Leó pápa megjelent a vatikáni Apostoli Palota dolgozószobájának ablakában, hogy elimádkozza az Úrangyalát a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal.

Az alábbiakban közöljük a pápa szavait az Úrangyala elimádkozásakor:

Kedves testvéreim, szép vasárnapot!

A mai liturgiában az Úr Izajás próféta ajka által a remény nagy okát adja nekünk, amikor kijelenti: az ő gondolatai nem a mi gondolataink, s az ő útjai nem a mi útjaink (vö. Iz 55,8). Igen, Isten tervei végtelenül nagyobbak, s – mondjuk ki bátran – „emberibbek” azoknál, amelyeket mi, bűnnel megjelölt férfiak és nők elgondolni és megvalósítani tudunk. Ezért hangzik el a próféta felettébb aktuális felhívása: hagyjuk el görbe útjainkat, s térjünk vissza az Úrhoz, aki irgalom és megbocsátás (6–7. v.)!

Az evangéliumban Jézus példázatai feltárják azt az újdonságot, amit Isten tartogat számunkra, de egyben megmutatják azt az ellenállást is, amelyet készségesen tanúsítunk a nagylelkűbb igazságossággal és a nagyobb szeretettel szemben. Ma különösen a szőlőbe hívott munkásokról szóló elbeszélést hallgatjuk meg (vö. Mt 20,1–16): egyeseket egész napra hívtak, másokat csak néhány órára, megint másokat szinte már napnyugtakor. A példázat középpontjában azonban a bérfizetés pillanata áll, amikor a gazda megtartja szavát az első órában érkezőknek, és a megállapodás szerint fizet nekik, de azt akarja, hogy meglássák az ő jóságát, s a szemük láttára az utolsókkal is ugyanúgy bánik.

Egy részletnek ugyanis nem szabad elkerülnie a figyelmünket. A gazda pontos utasítást ad az intézőnek: a munkásokat „az utolsóktól kezdve az elsőkig” kell kifizetni (Mt 20,8). Az egész nap dolgozók negatív reakciója tehát könnyen elkerülhető lett volna; ehelyett azonban szándékos volt, mert Isten jóságának kinyilvánulása mindenki számára szól, nem csak egyeseknek. Istennek más útjai és új gondolatai vannak azok számára is, akik magukat az elsőknek tartják, és úgy vélik, hogy kiérdemelték azt, amik, és megérdemelték az általuk elért eredményeket. Mindannyian viszont örömre, értelemre és jövőre teszünk szert, amikor a szeretet törvénye megszakítja a számításét, az irgalom tapasztalata kitágítja az érdemét, a béke ajándéka pedig felfüggeszti a rivalizálást, és a hála légkörében közelebb hoz egymáshoz.

Testvéreim, mekkora kegyelem, hogy Isten munkatársai lehetünk, az ő szőlőjében munkálkodhatunk, s az ő igazságosságának és békéjének országát szolgálhatjuk! Nincs helye az irigységnek és a megosztottságnak ott, ahol áttör Isten újdonsága. Keressük tehát az Urat, amíg megtalálható, hívjuk őt segítségül, amíg közel van; hagyjuk el a görbe utakat és a gonosz gondolatokat (vö. Iz 55,6–7)!

Tekintsünk Szentséges Anyánkra: ő is teremtmény, akárcsak mi, de bűntelen, ezért segít nekünk Istenben remélni és az ő irgalmára bízni magunkat, hogy az ő útjai a mi útjainkká, az ő gondolatai pedig a mi gondolatainkká váljanak.

Az Úrangyala után

Kedves testvéreim!

Nagy aggodalommal követem a Szomália egyes vidékein zajló humanitárius válságot, ahol az erőszakos cselekmények és a szélsőséges időjárási jelenségek tovább súlyosbítják a lakosság – különösen a nők és a gyermekek – amúgy is kiszolgáltatott életkörülményeit. Bízom a nemzetközi közösség nagylelkű elköteleződésében, hogy ezek a testvéreink ne szenvedjenek hiányt a szükséges segítségben.

Most pedig szeretettel köszöntlek mindannyiótokat, rómaiak és zarándokok!

Köszöntöm a lengyelországi Toruńi egyházmegye püspökét és híveit, akik az eucharisztikus csodák olaszországi helyszíneire látogatnak el; valamint a szlovákiai Szepesi egyházmegyéből érkezett családokat is.

Köszöntöm a jezsuita atyákat, akik Rómában kezdik meg új tanulmányaikat; továbbá a római Názáreti Szent Család-plébánia csoportját a Centocelle Sportegyesülettel és a „San Giuseppe Manyanet” oratóriummal együtt.

Szeretettel küldöm áldásomat a Verona melletti Pescantina lakóira, akik ma az Egykori Internáltak Emlékművénél gyűlnek össze, hogy megemlékezzenek mindazokról, akiket a II. világháború idején deportáltak vagy fogságba vetettek. Ezzel is hangsúlyozni kívánom: nem szabad felejtenünk, hanem tanulnunk kell a történelemből, nehogy ismét elkövessük a múlt hibáit.

Kedveseim, köszönöm, hogy eljöttetek! Szép vasárnapot kívánok mindenkinek!

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media