A ma reggeli általános kihallgatásra 10:00 órakor került sor a Vatikáni Bazilikában, ahol XIV. Leó pápa Olaszországból és a világ minden tájáról érkezett zarándokcsoportokkal és hívekkel találkozott.

Olasz nyelvű beszédében a pápa – folytatva „A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai” témájú katekézis-sorozatát – elmélkedését a következő témának szentelte: A Sacrosanctum Concilium konstitúció. A liturgiareform indokai (Olvasmány: Zsid 10,8–10).

Miután katekézisét a különböző nyelveken is összefoglalta, a Szentatya külön köszöntötte a jelen lévő híveket.

Az általános kihallgatás a Miatyánk elimádkozásával és az apostoli áldással ért véget.

A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai. II. A Sacrosanctum Concilium konstitúció. 8. A liturgiareform indokai

Kedves testvéreim!

A Sacrosanctum Concilium konstitúcióról szóló ezen utolsó katekézisben ma azokról az indokokról szeretnék szólni, amelyek miatt a zsinati atyák a liturgia megújítását szorgalmazták. Igen tanulságos e szempontból az a harmadik zsinati levél, amelyet Giovanni Battista Montini bíboros, akkori milánói érsek küldött saját egyházmegyéje híveinek 1962. október 28-án. A liturgia – írta – „mind az isteni, mind az emberi valóság őszinte kifejeződése. Nyelv. Egyfelől az isteni tanítás hordozója, másfelől az Istennel való párbeszéd hangja. Nyilvánvaló, hogy nem mondhat le tanító feladatáról, s nem mulaszthatja el, hogy a hit és a jámborság számára megadja a spontán érthető kifejezés lehetőségét” [1]. E meggyőződéstől indíttatva a későbbi Szent VI. Pál pápa kijelentette, hogy a hívek „nem maradhatnak s nem is szabad többé némáknak és tétleneknek maradniuk. Testi jelenlétük nem fér össze lelki távollétükkel” [2].

Nyilvánvaló az összhang ezen kijelentések és a zsinati konstitúció 48. pontjában szereplő megállapítások között: „Az Egyház nagy gondot fordít arra, hogy a hívek ne kívülállóként vagy néma szemlélőként vegyenek részt a hitnek ezen misztériumán, hanem a szertartásokat és imádságokat jól megértve, a szent cselekményben tudatosan, áhítattal és tevékenyen vegyenek részt; Isten igéje által nevelkedjenek; az Úr testének asztalánál táplálkozzanak; hálát adjanak Istennek; s a szeplőtelen áldozatot nemcsak a pap keze által, hanem vele együtt felajánlva tanulják meg önmagukat is felajánlani, és napról napra Krisztus közvetítése által tökéletesedjenek az Istennel és az egymással való egységben.” E szavakban a liturgia értékének megújult tudata tükröződik. Az Egyház rituális cselekményei által – miközben megvalósul az üdvösség művének emlékezete – lehetőség nyílik arra, hogy megéljük az Istennel való valódi kapcsolatot, érintkezésbe lépve magával az üdvösségeseménnyel. Mivel a szent liturgia gesztusai és szavai döntő jelentőségűek e tapasztalat megvalósulásában, a hívek részvétele nem lehet tétlen.

A zsinati reform – közppontba állítva azt, ami az egyházi élet tapasztalatának szívét alkotja – fel akarta ragyogtatni a liturgiát mint „annak az isteni cserének az elsődleges forrását, amelyben Isten élete közöltetik velünk” [3]. E meggyőződésből fakadt az az igény, hogy a szentírási szövegek és a könyörgések gazdagságát még inkább hozzáférhetővé tegyék minden hívő számára, s hogy a szertartásrendet letisztultabbá tegyék az akkor érvényben lévő liturgikus könyvekben előírtakhoz képest.

A liturgia ugyanis – mivel élő valóság – az évszázadok során szüntelenül fejlődésen és változásokon ment keresztül. A Tanítóhivatal mindig a különböző korok igényeihez igazította annak formáit. Így nem meglepő, hogy a II. Vatikáni Zsinat is – a hagyomány öröksége iránti legmélyebb tisztelettel, s éppen azért, hogy azt még inkább hozzáférhetővé tegye – szükségesnek tartotta a liturgikus könyvek felülvizsgálatát.

Az a cél, amelyet a zsinati atyák a szívükön viseltek, a Sacrosanctum Concilium konstitúció 21. pontjában olvasható: „Annak érdekében, hogy a keresztény nép biztosabban elnyerhesse a szent liturgia bőséges kegyelmeit, a szent Anyaszentegyház a liturgia alapos, általános megújítására törekszik. A liturgia ugyanis áll egy megváltoztathatatlan részből – mivel isteni alapítású –, valamint változásnak alávetett részekből, amelyek az idők folyamán változhatnak, sőt változniuk is kell, ha olyan elemek kerültek be közéjük, amelyek kevésbé felelnek meg magának a liturgia belső természetének, vagy ha e részek már nem bizonyulnak alkalmasnak. Ebben a megújításban a szövegek és a rítusok rendjét úgy kell alakítani, hogy az általuk jelzett szent valóságok világosabban fejeződjenek ki, s a keresztény nép könnyebben megérthesse azok értelmét, s azokon teljes, tevékeny és közösségi ünnepléssel vehessen részt.” A liturgiában lévő isteni, megváltoztathatatlan elemek és az emberi elemek közötti megkülönböztetés XII. Pius pápa Mediator Dei enciklikájára nyúlik vissza, amely szerint az utóbbiak „különféle változtatásokon mehetnek keresztül, melyeket a Szentlélek által segített szent Hierarchia hagy jóvá, az idők, a dolgok és a lelkek szükségleteinek megfelelően” (Acta Apostolicae Sedis 39, 1947, 541–542).

Az „általános megújítás” iránti igény egyébként nem hirtelen merült fel, hanem már a 20. század elejétől kezdve megmutatkozott az egymást követő pápák tevékenységében, összhangban a Liturgikus Mozgalom törekvéseivel. Azt a tételt, miszerint a hívek nem vehetnek részt az ünnepléseken „mint kívülállók vagy néma szemlélők”, már XI. Pius pápa Divini Cultus kezdetű apostoli konstitúciója is hangsúlyozta. Emellett felidézhetjük XII. Pius pápa intézkedéseit a Nagyhét rítusainak rendjével kapcsolatban, melyeket ő – miután azokat évszázadokon át a délelőtti órákra hozták előre – visszakeretezett a húsvéti eseményeknek megfelelő időpontokra. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy Szent XXIII. János pápa szükségesnek tartotta a Zsolozsmáskönyv [Breviárium] és a Misekönyv rubrikáinak egyszerűsítését, amit az 1960. július 25-én kiadott Rubricarum instructum motu propriójával hagyott jóvá, s ebben a liturgia reformjának alapelveire vonatkozó javaslatokat már a bejelentett egyetemes zsinatra bízta.

A II. Vatikáni Zsinat által szorgalmazott liturgikus reform tehát az Egyház élő hagyományának medrébe illeszkedik. Helyes megértése egyúttal lehetővé teszi azoknak a visszaéléseknek a visszautasítását is, amelyek a zsinat utáni időszakban az Egyház egyes területein megmutatkoztak, és amelyek sajnos néha még ma is előfordulnak, amennyiben a reform alapjául szolgáló egyes elveket abszolutizálják vagy félreértelmezik.

Ezzel kapcsolatban érdemes felidézni, miként jelenti ki a zsinati konstitúció: „A liturgikus cselekmények nem magáncselekmények, hanem az Egyház ünneplései, amely az »egység szentsége«, vagyis a püspökök vezetése alatt egybegyűlt és hierarchikusan rendezett szent nép. Ezért e cselekmények az Egyház egész testéhez tartoznak, azt jelenítik meg és arra hatnak” (Sacrosanctum Concilium, 26. pont).

Ezért a pásztoroknak – a püspököknek, de minden egyes áldozópapnak is – legfőbb kötelessége, hogy megőrizzék és előmozdítsák azt a liturgiát, amely a liturgikus előírások megtartása mellett a maga nemes egyszerűségében tündököl (vö. 34. pont), s és így jeleníti meg az egy, szent, katolikus és apostoli Egyházat. Egy ilyen liturgia az evangelizációnak is alapvető hordozója lesz: a kegyelem eszköze, amelyen keresztül – miként a Zsinat tanítja – megtanulhatjuk önmagunk felajánlását, s Krisztus közvetítése által napról napra tökéletesedünk az Istennel és az egymással való egységben (vö. 48. pont).

[1] G. B. Montini: Harmadik levél a zsinatról, Rivista Diocesana Milanese 51 (1962) 921–923: 922.

[2] Uo.

[3] A Zsinat II. ülésszakának ünnepélyes berekesztése, VI. Pál pápa beszéde (1963. december 4.).

Köszöntések

Szeretettel köszöntöm a francia nyelvű zarándokokat, különösen is a szenegáli egyházmegyék közös zarándoklatának híveit. Arra hívlak benneteket, hogy nyissátok meg szíveteket és értelmeteket a liturgia során az Egyház által felkínált misztérium előtt, s tevékeny részvételetekkel tegyetek tanúságot arról a belső átalakulásról, amelyet a szertartások, a gesztusok, az énekek és a csendek munkálnak ki, melyek mindegyike Krisztus élő jelenlétét tárja fel. Szívből adom rátok áldásomat!

Szeretettel köszöntöm a mai általános kihallgatáson részt vevő minden angol nyelvű zarándokot és látogatót, különösen is a Máltáról, Szenegálból és Kanadából érkezett csoportokat. Külön köszöntöm a Pápai Missziós Művek nemzeti igazgatóságain szolgálatot teljesítőket. Rátok és családotokra kérem Urunk, Jézus Krisztus örömét és békéjét. Isten áldjon meg mindnyájatokat!

Kedves német ajkú zarándokok! Arra hívlak benneteket, hogy annak a tudatában vegyetek részt a szent liturgiában, hogy az az Egyház tevékenységének csúcspontja, s egyben az a forrás, amelyből minden ereje fakad. Így egész életünket Isten szüntelen dicséretére irányítjuk, és felkészülünk arra, hogy elnyerjük a megszentelődésünkhöz szükséges kegyelmeket.

Szeretettel köszöntöm a spanyol nyelvű zarándokokat. Ma emlékezünk meg Santa Teresa de Jesús Jornet e Ibars spanyol szerzetesnőről, az időskorúak védőszentjéről. Az ő közbenjárására kérjük az Urat, áldja meg az összes idős embert, valamint mindazokat, akik gondozzák és kísérik őket. Isten áldjon meg benneteket! Köszönöm szépen!

Szívből köszöntöm a kínai nyelvű híveket. Kedves testvéreim! Keressétek Istent lankadatlan állhatatossággal, és szolgáljátok Őt életetekben igaz és nagylelkű szívvel! Szívből adom rátok áldásomat!

Szeretettel köszöntöm a portugál nyelvű zarándokokat, különösen is a portugáliai Válega hittanos csoportját. Kedves testvéreim! Örüljetek az Anyánk és Tanítónk, az Egyház kebelén, s vegyetek részt egyre tevékenyebben a liturgikus ünnepléseken, amelyeken az isteni tanítás gazdagít benneteket, s Jézus Testéből táplálkoztok, mely megőriz minket az egységben. Isten áldjon meg benneteket!

Szeretettel köszöntöm az arab nyelvű híveket. A liturgia nem csupán külső jelenlét, hanem élő találkozás Istennel. Vegyünk részt benne tudatosan, áhítattal és tevékenyen, hogy ezáltal gyarapítsuk hitünket! Az Úr áldjon meg mindnyájatokat, és oltalmazzon meg benneteket mindig minden gonosztól!

Szeretettel köszöntöm a lengyel híveket. Lélekben csatlakozom a Częstochowában összegyűltekhez, ahol ma, 70 év elteltével megújítják a Nemzet Jasna Góra-i Fogadalmát, amelyet a fogságban lévő Stefan Wyszyński bíboros fogalmazott meg. Az ebben foglalt program – a társadalom erkölcsi megújulása az emberi élet védelme, a házasság és a család oltalmazása, valamint a gyermekek és fiatalok nevelése révén – jelentsen mindenkinek szüntelen ösztönzést az igazságosság és a testvériség építésére. Mindnyájótokra szívből adom áldásomat!

* * *

Szeretettel köszöntöm az olasz nyelvű zarándokokat. Különösen is köszöntöm a Pápai Missziós Művek egyházmegyei igazgatóit, a kispapok nyári találkozójának résztvevőit, a Santa Marinella-i „Regina coelorum” Otthon vendégeit, valamint a különféle plébániai csoportokat.

Ugyancsak szeretettel köszöntöm a Chiavari Egyházmegye bérmálkozóit, akiket püspökük kísért el. Kedves fiatalok! A bérmálásban a legszebb ajándékot kaptátok meg: magát a Szentlelket. Ő nem elrejtendő kincs, hanem olyan világosság, amelyet nap mint nap fel kell ragyogtatnotok!

Szeretettel gondolok végül a fiatalokra, a betegekre és az ifjú házasokra. Holnap és holnapután a liturgia két nagy szentről, Szent Mónikáról és Szent Ágostonról emlékezik meg, akiket a földön családi kötelékek, a mennyben pedig a dicsőség azonos osztályrésze fűz egybe. Példájuk mindannyiunkban ébressze fel az evangéliumi Igazság őszinte és szenvedélyes keresését, hogy azt örömmel tanúsíthassuk a mindennapi életben.

Mindnyájótokra szívből adom áldásomat!

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media