A mai napon az általános audiencia 10.00 órakor zajlott a VI. Pál-teremben, ahol XIV. Leó pápa zarándokok és hívek csoportjaival találkozott Olaszországból és a világ minden részéről.

Olasz nyelvű beszédében a Szentatya katekézisét a következő témának szentelte: „A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai. A Dei Verbum dogmatikus konstitúció. Isten barátként szól az emberekhez” (Olvasmány: Jn 15,15).

Miután katekézisét több nyelven összefoglalta, a Szentatya külön üdvözlő szavakat intézett a jelenlévő hívekhez.

Az általános audiencia a Miatyánk elimádkozásával és az apostoli áldással zárult.

Katekézis. A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai. A Dei Verbum dogmatikus konstitúció. 1. Isten barátként szól az emberekhez

Kedves testvéreim, jó reggelt, és szeretettel köszöntelek benneteket!

Megkezdtük a II. Vatikáni Zsinatról szóló katekézis-sorozatot. Ma az isteni kinyilatkoztatásról szóló Dei Verbum dogmatikus konstitúció elmélyítésével kezdjük. Ez a zsinat egyik legszebb és legfontosabb dokumentuma. Bevezetésként segítségünkre lehet, ha felidézzük Jézus szavait: „Nem nevezlek titeket többé szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ő ura; hanem barátoknak neveztelek titeket, mert mindazt, amit Atyámtól hallottam, tudtotokra adtam” (Jn 15,15). Ez a keresztény hit egyik alapvető pontja, amelyre a Dei Verbum emlékeztet bennünket: Jézus Krisztus gyökeresen átalakítja az ember és Isten kapcsolatát, amely ettől kezdve a barátság kapcsolata lesz. Ezért az új szövetség egyetlen feltétele a szeretet.

Szent Ágoston, amikor a negyedik evangélium e szakaszát magyarázza, a kegyelem perspektíváját hangsúlyozza, amely egyedül képes bennünket Isten barátaivá tenni Fiában (Kommentár János evangéliumához, 86. homília). Egy ókori mondás így szól: Amicitia aut pares invenit, aut facit – „a barátság vagy egyenlők között jön létre, vagy azzá tesz”. Nem vagyunk egyenlők Istennel, de Isten maga tesz bennünket hasonlóvá önmagához Fiában.

Ezért – amint azt az egész Szentírás tanúsítja – a szövetségben kezdetben mindig jelen van egy távolság, hiszen az Isten és az ember közötti kapcsolat mindig aszimmetrikus: Isten Isten, mi pedig teremtmények vagyunk. Ám a Fiú emberré válásával a szövetség eléri végső célját: Jézusban Isten fiakká fogad bennünket, és arra hív, hogy – bár törékeny emberi mivoltunkban – hasonlóvá váljunk hozzá. Istenhez való hasonlóságunk tehát nem az áthágás és a bűn útján valósul meg, amint azt a kígyó sugallja Évának (vö. Ter 3,5), hanem az emberré lett Fiúval való kapcsolatban.

Az Úr Jézus szavait – „barátoknak neveztelek titeket” – maga a Dei Verbum is idézi, amikor így tanít: „E kinyilatkoztatásban ugyanis a láthatatlan Isten (vö. Kol 1,15; 1Tim 1,17) nagy szeretetében barátként szól az emberekhez (vö. Kiv 33,11; Jn 15,14–15), és együtt él velük (vö. Bár 3,38), hogy meghívja és befogadja őket a vele való közösségbe” (DV 2). A Teremtés könyvének Istene már a kezdetekkor párbeszédben volt az emberrel; és amikor a bűn miatt ez a párbeszéd megszakadt, a Teremtő nem szűnt meg keresni az embert, újra és újra szövetséget kötve vele. A keresztény kinyilatkoztatásban, amikor Isten Fiában testet ölt, a megszakadt párbeszéd végérvényesen helyreáll: a szövetség új és örök, és semmi sem választhat el bennünket szeretetétől. Isten kinyilatkoztatása tehát a barátság dialógusának formáját ölti, és – az emberi barátsághoz hasonlóan – nem tűri a hallgatást, hanem az igaz szavak kölcsönösségéből él.

A Dei Verbum arra is emlékeztet bennünket, hogy Isten szól hozzánk. Fontos különbséget tenni a szó és az üres fecsegés között: az utóbbi a felszínen marad, és nem hoz létre közösséget, míg az igaz kapcsolatokban a szó feltárja, kik vagyunk, és kapcsolatot teremt a másikkal. Így Isten, amikor hozzánk szól, önmagát tárja fel mint Szövetségest, aki barátságra hív bennünket.

Ebben a fényben az első magatartás, amelyet ápolnunk kell, az odafigyelő hallgatás, hogy az isteni Ige behatolhasson értelmünkbe és szívünkbe. Ugyanakkor arra is meghívást kapunk, hogy beszéljünk Istennel, nem azért, hogy közöljük vele, amit Ő már tud, hanem hogy önmagunkat tárjuk fel előtte – és önmagunk előtt.

Ezért nélkülözhetetlen az imádság, amelyben az Úrral való barátságot éljük és ápoljuk. Ez mindenekelőtt a liturgikus és közösségi imádságban valósul meg, ahol nem mi döntjük el, mit halljunk Isten Igéjéből, hanem Ő maga szól hozzánk az Egyházon keresztül; valamint a személyes imádságban, amely a szív és az értelem bensőségében zajlik. A keresztény ember napjából és hetéből nem hiányozhat az imádság, az elmélkedés és a csend ideje. Csak akkor tudunk Istenről beszélni, ha előbb Istennel beszélünk.

Tapasztalataink szerint a barátságok véget érhetnek egyetlen súlyos törés miatt, vagy a mindennapi figyelmetlenségek lassú sorozata által. Ha Jézus barátságra hív bennünket, ne hagyjuk ezt a meghívást válasz nélkül. Fogadjuk el, gondozzuk ezt a kapcsolatot, és felfedezzük, hogy az Istennel való barátság maga az üdvösségünk.

Üdvözletek

Szívélyesen üdvözlöm a francia nyelvű zarándokokat. Éppen most kezdtük el az évközi liturgikus időszakot, azt az időt, amikor arra vagyunk hivatva, hogy a mindennapi életben és kötelezettségeinkben ápoljuk Istennel való baráti kapcsolatunkat. Állítsuk a személyes imádságot minden egyes napunk középpontjába, hogy Isten Igéje visszhangozzon bennünk, és hiteles, gyermeki kapcsolatban éljünk vele. Isten áldjon meg benneteket!

Melegen üdvözlöm mindazokat az angol nyelvű zarándokokat és látogatókat, akik részt vesznek a mai audiencián, különösen az Írországból, Ausztráliából, Koreából és az Amerikai Egyesült Államokból érkezetteket. Mindannyiótokra és családjaitokra kérem Urunk Jézus Krisztus örömét és békéjét. Isten áldjon meg mindnyájatokat!

Kedves német nyelvű testvéreim, az új év kezdetén arra hívlak benneteket, hogy ápoljátok az imádságot és Isten Igéjének elmélkedését, hogy így napról napra növekedhessünk az Úrral való barátságban.

Szívélyesen üdvözlöm a spanyol nyelvű zarándokokat. Bátorítalak benneteket, hogy ápoljátok az Úrral való barátságot, aki az öröm és az üdvösség forrása. Szánjatok időt a nyugodt imádságra és Isten Igéjének elmélkedésére, hogy a szív csendjében és bensőségében hallgassátok Őt, és beszéljetek vele. Isten áldjon meg benneteket! Köszönöm.

Szívélyes üdvözletemet küldöm a kínai nyelvű híveknek. Kedves testvéreim, az Úr töltsön el benneteket minden kegyelemmel, és ajándékozzon meg békéjével. Szívből megáldalak benneteket!

Szeretettel köszöntöm a portugál nyelvű híveket. Köszönöm jelenléteteket! Arra hívlak benneteket, hogy legyetek kitartóak az imádságban és Isten Igéjének hallgatásában. Csak az Úr iránti mindennapos figyelemmel tudunk növekedni a vele való barátságban, és így tanulhatjuk meg szeretni egymást, ahogyan Ő szeret bennünket. Isten áldjon meg benneteket!

Köszöntöm az arab nyelvű híveket. A keresztény arra hivatott, hogy barátja legyen az Úr Jézusnak, mert a vele való barátság az üdvösség útja. Az Úr áldjon meg benneteket mindnyájatokat, és óvjon meg mindig minden gonosztól!

Szívélyesen üdvözlöm a lengyel zarándokokat. Isten barátaiként tekint ránk, és meghív bennünket, hogy az imádság és a liturgiában való részvétel által ismerjük meg Őt. A téli szünidő legyen számotokra alkalom arra, hogy felfedezzétek a Teremtővel, valamint testvéreinkkel és nővéreinkkel – hitbeli barátainkkal – való barátság szépségét. Mindnyájatokat megáldalak!

* * *

A jelenlévő olasz zarándokokat köszöntve külön szeretettel fordulok a különböző egyházmegyék papjaihoz, valamint a nápolyi tűzoltóság tagjaihoz.

Üdvözletem kiterjed továbbá a fiatalokra, a betegekre és az ifjú házasokra is. Az Úr megkeresztelkedésének ünnepe, amelyet múlt vasárnap ültünk meg, ébressze fel mindannyiunkban keresztségünk emlékét. Legyen ez mindnyájunk számára ösztönzés arra, hogy mindig tanúságot tegyünk a Krisztushoz való tartozás öröméről, aki az Atya szeretett Fia és testvérünk, s aki megvilágítja életünk útját.

Áldásom mindenkinek!

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media