Ma reggel a Vatikáni Apostoli Palotában XIV. Leó pápa audiencián fogadta a közép-olaszországi földrengés sújtotta térségek önkormányzatainak küldötteit.

Az alábbiakban közzétesszük a pápa beszédét, amelyet a találkozó során intézett a jelenlévőkhöz:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Békesség veletek!

Excelenciás Urak,
testvéreim, jó napot kívánok mindenkinek. Isten hozta Önöket!

Tíz év telt el azóta a tragikus földrengéssorozat óta, amely sújtotta az önök térségét. Ezek az események több száz áldozatot követeltek, hatalmas pusztítást és mély fájdalmat idéztek elő egész közösségekben, amelyek még ma is viselik a sebeket.

E valóság láttán először is szeretnék önökkel együtt Isten Igéjére figyelni, kiindulva egy olyan szövegből, amely fontos szerepet játszik a Magnifica humanitas enciklikában (vö. 8. sz.). Nehemiás könyvéről van szó, amely a nép visszatéréséről beszél a babiloniak által elpusztított, még mindig romokban heverő Jeruzsálembe. Nehemiás kettős magatartást tanít nekünk. Először is a közösségit: a város ugyanis nem egyetlen személy munkája révén születik újjá, hanem az egész nép közös felelősségvállalása által. Nehemiás emellett arra is rámutat, hogy az újjáépítéshez jövőképre van szükség. Ilyen drámai helyzetekben nem elég a jó szándék, és nem elegendő a rendezetlen önkéntességre támaszkodni. Az újjáépítéshez olyan szemre van szükség, amely képes meglátni a romokban egy ház és egy város tervét. Ez a prófétai tekintet ajándéka, amely a törmelék mögött képes meglátni azt, amit még senki sem lát; egy olyan tekintet, amely a jelenlegi rosszban fel tudja ismerni azt a jót, amelyet lehetséges és kötelességünk is megvalósítani.

Ezért arra bátorítom önöket, hogy ezt a kettős perspektívát szem előtt tartva folytassák az utat: egyrészt a szinodális megközelítést, hogy együtt építsenek; másrészt a prófétai látásmódot, amely a jelen szükségleteiből kiindulva képes előre tekinteni, és felismerni, milyen közjót kell ténylegesen megvalósítani.

Így cselekedtek a szentek. Az önök földjét megáldotta Isten férfijainak és nőinek jelenléte, akik képesek voltak megélni ezt a két dimenziót, és a történelemben a rosszat jóvá fordítani. Gondolok például Casciai Szent Ritára vagy Tolentinói Szent Miklósra, akik imádsággal és az evangélium hirdetésével békét hoztak a gyűlölet és az erőszak által pusztított családokba és közösségekbe. Ugyanezen előrelátás vezérelte már Szent Benedeket is, aki imádsággal és munkával tudta megreformálni és újjáépíteni az Egyházat és a társadalmat, megalapozva azt, ami később a mai Európává vált. Végül, nyolcszáz évvel a tranzitusa után, emlékezünk Assisi Szent Ferencre. A feszület előtt hallotta az Úr szavát, aki így szólt hozzá: „Menj, és állítsd helyre a házamat, amely, mint látod, egészen romokban hever” (Celanói Tamás második életrajza: FF 593). Ekkor nekilátott, hogy anyagi értelemben helyreállítson több kis templomot a környéken, majd később felismerte, hogy a „ház”, amelyről az Úr beszélt, maga az Egyház, amelyet abban az időben mély lelki válság sújtott.

A szentek példája emlékeztet bennünket arra, hogy a remény – ha nem akar puszta óhaj maradni – mindenekelőtt kézzelfogható és sürgős válaszokat igényel. Éppen ezért, tíz évvel a földrengés után minden energiát arra kell fordítani, hogy az anyagi újjáépítés a lehető legrövidebb időn belül, biztonságosan és átlátható módon valósuljon meg. Ezenkívül a reménynek – ahhoz, hogy tartós legyen – távlatra van szüksége: olyan igazodási pontokat kell kijelölnie, amelyek irányt mutatnak az úton.

Ebben a tekintetben szeretném felhívni a figyelmüket egy másik bibliai alak példájára, aki részt vett Jeruzsálem újjáépítésében: Aggeus prófétára. Nehemiás kormányzó előtt nem sokkal élt, és ő is az újjáépítésre buzdította a népet. Nehemiáshoz hasonlóan ő is a vallási és világi hatóságokhoz, valamint a város lakosságához fordul, hogy mindenki felelősséget érezzen a közös újjászületésért. Üzenete azonban nagyon konkrét: Aggeus arra buzdítja a saját házaikkal és egyéni szükségleteikkel elfoglalt népet, hogy ne feledkezzenek meg arról a központról, amely a Szent Város szívét jelentette, vagyis a templomról. Valójában nem lehet újrakezdeni anélkül, hogy előbb újjáépítenénk azt, ami értelmet és alapot ad egy közösségnek. Ellenkező esetben minden széttagolt marad és szétesik. Tehát a központból kell újrakezdeni, Istentől, az emberektől, a közjótól és a kapcsolatoktól kell kiindulni. Akkor reménységünk sziklára épül majd. Köszönöm.

Kedves testvéreim, Aggeus próféta szavaival bátorítom önöket erre az újjáépítési munkára: „Bátorság, egész népe az országnak – mondja az Úr. Dolgozzatok! Hiszen én veletek vagyok!” (Ag 2,4).

Köszönöm látogatásukat, és a Boldogságos Szűz Mária, valamint védőszentjeik közbenjárását kérve, szívből megáldom mindannyiukat és közösségeiket.

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media