Ma reggel a Vatikáni Apostoli Palotában XIV. Leó pápa audiencián fogadta a „Communio Internationalis Benedictinarum” szimpóziumának résztvevőit.

Az alábbiakban közzétesszük a pápa beszédét, amelyet a kihallgatás során a jelenlévőkhöz intézett:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Békesség veletek!

Kedves nővéreim – és a köztetek itt-ott jelen lévő néhány testvér is –,

nagy örömömre szolgál, hogy találkozhatok veletek a Communio Internationalis Benedictinarum szimpóziuma alkalmából, amely a világ minden tájáról gyűjti egybe a monasztikus szerzetesség képviselőit.

Üdvözölve a Moderátort – talán éppen Téged –, gondolataim különösen az apátprímás felé fordulnak, aki prímási tisztségéből eredő kötelezettségei miatt nem lehetett jelen.

A ti munkátok rendkívül értékes, hiszen huszonöt éve viszi előre a közösségvállalás és az összehangolás útját, amelyet XIII. Leó pápa indított el és szorgalmazott a Bencés Konföderáció számára, s amelyet később a II. Vatikáni Zsinat is bátorított a Perfectae caritatis kezdetű dekrétumában (vö. 22–23. pont).

Ez a közös út annál is inkább fontos, mivel arra törekszik, hogy megélje és előmozdítsa a bencés karizmát az egész világon egy olyan sajátos lelki szinodalitás révén, amely minden egyes ember egyediségét mindannyiunk számára gazdagsággá teszi.

Szent Benedekről szólva Ferenc pápa hangsúlyozta annak fontosságát, hogy – idézem – „szívünk kitáguljon a szeretet kimondhatatlan fenségétől” (Beszéd a Bencés Oblátusok V. Világkongresszusának résztvevőihez, 2023. szeptember 15.). A szív – mondta – a kegyelem hordozója, mert gyökerei olyan szilárdak, hogy a fa szépen növekszik, ellenáll az idő viszontagságainak, és az evangélium gazdag gyümölcseit hozza (vö. uo.).

Én magam is nemrégiben meglátogattam – meg akartam látogatni, és valóban zarándokként meglátogattam – a subiacói és a montecassinói monostort, és imádkoztam azokon a helyeken, amelyek oly mély jelentőséggel bírnak Isten egész népe és a mi történelmünk számára. Miközben e szentélyek csendjéről és békéjéről elmélkedtem, s ma itt látlak benneteket, nem tudok nem örülni annak a felismerésnek, hogy – amint az evangélium mondja – egy kis magból nagy fa nőtt ki (vö. Mt 13,31–32). Valóban, a szőlőtő terebélyesedett, és „betöltötte a földet” (Zsolt 80,10), s bőséges gyümölcsöt hozott, mert – amint tiszteletreméltó elődöm szeretett mondani – mélyen az Úrban gyökerezik (vö. Jn 15,1–8).

Ezért, mint annyi különféle országból származó [szerzetes és] nővér, mindazok az erőfeszítések, amelyeket azért tesztek, hogy egyre mélyebben gyökerezzetek Krisztusban, s az ő élő és imádkozó tanúi legyetek az egész világon: nagy jel és prófétai ajándék. Erre különösen nagy szükség van a mi korunkban, amelyet a valódi élet, a közösség és a béke iránti szomjúság jellemez.

E tekintetben Szent VI. Pál pápa Szent Benedekre és tanítványaira mutatott rá mint azokra, akik az imádság, a tanulás és a munka révén, „a kereszttel, a könyvvel és az ekével” terjesztették a „civilizációt és […] a lelki értékeket” (Pacis nuntius apostoli levél, 1964. október 24.). Így a különféle népek és nemzetek között olyan „egységet építettek ki, amely – amint Szent Ágoston mondja – »az abszolút szépség példája és mintaképe«” (vö. uo.).

Ebben az értelemben tehát valóban dicséretes, hogy [elkötelezetten] fáradtok egy olyan projekten – Rómában, s a digitális eszközök révén másutt is –, amely kifejezetten a bencés moniálisok [nővérek] számára kínál új képzési lehetőségeket.

Kedves nővéreim és testvéreim! Köszönöm nektek azt, akik vagytok, s mindazt, amit tesztek. Köszönöm imáitokat, alázatos és csendes jelenléteteket, életetek mindennapi és rejtett felajánlását, valamint a lelki vezetést, a teológiai elmélkedést és azokat a közösségi értékeket, amelyeket megéltek és sugároztok. Arra buzdítalak benneteket, hogy folytassátok a közösségvállalásnak szentelt szolgálatotokat, s mindnyájatokra szívből adom áldásomat.

Imádkozzunk együtt! [Miatyánk…]

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media