Ma délben, az évközi idő V. vasárnapján, XIV. Leó pápa a Vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt híveket és zarándokokat, majd velük együtt elimádkozta az Angelust.

Az alábbiakban közöljük a Szentatya szavait, amelyekkel bevezette a Mária-imádságot:

Kedves testvéreim, boldog vasárnapot!

Miután Jézus kihirdette a boldogságokat, azokhoz fordul, akik meg is élik őket, és azt mondja: általuk a föld már nem ugyanaz, és a világ többé nincs sötétségben. „Ti vagytok a föld sója. […] Ti vagytok a világ világossága” (Mt 5,13–14). Valóban az igazi öröm ad ízt az életnek, és hozza felszínre azt, ami korábban még nem volt látható. Ez az öröm egy életstílusból fakad: abból, ahogyan a földön élünk, és ahogyan együtt élünk egymással – olyan módon, amelyet kívánni és választani kell. Ez az az élet, amely Jézusban felragyog: gesztusainak és szavainak új íze. Miután találkoztunk vele, ízetlennek és fakónak tűnik mindaz, ami eltávolodik lelki szegénységétől, szelídségétől és szívének egyszerűségétől, az igazságosság iránti éhségétől és szomjúságától, amelyek az irgalmasságot és a békét az átalakulás és a kiengesztelődés élő dinamikájává teszik.

Izajás próféta konkrét cselekedeteket sorol fel, amelyek megszakítják az igazságtalanság körét: megosztani a kenyeret az éhezővel, befogadni otthonunkba a nyomorultat és a hajléktalant, felöltöztetni azt, akit mezítelenül látunk, és nem elhanyagolni rokonainkat és házunk népét (vö. Iz 58,7). „Akkor – folytatja a próféta – világosságod felragyog, mint a hajnal, és sebed gyorsan beheged” (8. v.). Egyfelől ott a fény, amelyet nem lehet elrejteni, mert olyan hatalmas, mint a nap, amely minden reggel elűzi a sötétséget; másfelől ott a seb, amely korábban égett, most pedig gyógyulni kezd.

Valóban fájdalmas elveszíteni az élet ízét és lemondani az örömről; mégis előfordulhat, hogy ez a seb a szívünkben él. Jézus mintha figyelmeztetné hallgatóit, hogy ne mondjanak le az örömről. Az ízét vesztett só – mondja – „nem jó semmire, csak arra, hogy kidobják és eltapossák az emberek” (Mt 5,13). Hány ember – talán velünk is megtörtént – érzi magát fölöslegesnek, elhibázottnak, mintha „kidobható” volna. Mintha elrejtették volna a benne lévő fényt. Jézus azonban olyan Istent hirdet nekünk, aki soha nem dob el bennünket: olyan Atyát, aki őrzi a nevünket és egyediségünket. Minden seb, még a legmélyebb is, gyógyulni kezd, ha befogadjuk a boldogságok szavát, és újra elindulunk az evangélium útján.

Valójában a mások felé való nyitottság és a figyelmesség konkrét gesztusai gyújtják újra az öröm lángját. Igaz, egyszerűségük miatt gyakran szembe mennek az árral. Maga Jézus is megkísértetett a pusztában más utak által: hogy érvényesítse identitását, hogy látványosan megmutassa magát, hogy a világot a lábai alá vesse. Ő azonban elutasította azokat az utakat, amelyeken elveszett volna igazi „íze” – azt az ízt, amelyet minden vasárnap újra megtalálunk a megtört kenyérben: az odaadott életet, a szeretetet, amely nem csap zajt.

Testvéreim, engedjük, hogy Jézussal való közösségünk tápláljon és megvilágosítson bennünket. Mindenféle hivalkodás nélkül akkor olyanok leszünk, mint a hegyen épült város: nemcsak láthatók, hanem vonzóak és befogadók is – Isten városa, ahol végső soron mindenki lakni szeretne, és békét találni. Most Máriára, a Menny kapujára emeljük tekintetünket és imánkat, hogy segítsen bennünket abban, hogy Fia tanítványai legyünk és maradjunk.

Az Angelus után

Kedves testvéreim és nővéreim!

Tegnap a spanyolországi Huércal-Overában boldoggá avatták don Salvatore Valera Parrát, a népének teljesen elkötelezett plébánost, aki alázattal és gondoskodó lelkipásztori szeretettel szolgált. A lényegre összpontosító pap példája legyen ösztönzés a mai papok számára, hogy az egyszerűségben és mértéktartásban megélt mindennapokban hűségesek maradjanak.

Fájdalommal és aggodalommal értesültem a Nigéria különböző közösségei ellen elkövetett közelmúltbeli támadásokról, amelyek súlyos emberéleteket követeltek. Imádságos közelségemet fejezem ki az erőszak és a terrorizmus minden áldozata iránt. Remélem, hogy az illetékes hatóságok továbbra is határozottan munkálkodnak azon, hogy minden polgár biztonságát és életének védelmét biztosítsák.

Ma, Bakhita Szent Jozefina emléknapján tartjuk az emberkereskedelem elleni imádság és elmélkedés világnapját. Köszönetet mondok a szerzetesnőknek és mindazoknak, akik elkötelezetten dolgoznak a rabszolgaság mai formáinak visszaszorításáért és felszámolásáért. Velük együtt mondom: a béke a méltósággal kezdődik!

Imádságomról biztosítom Portugália, Marokkó, Spanyolország – különösen az andalúziai Grazalema –, valamint Dél-Olaszország – különösen a szicíliai Niscemi – lakosságát, akiket áradások és földcsuszamlások sújtottak. Bátorítom a közösségeket, hogy maradjanak egységben és szolidaritásban, a Szűz Mária anyai oltalmába kapaszkodva.

Most pedig szeretettel köszöntöm mindnyájukat, a római híveket és az Olaszországból, valamint más országokból érkezett zarándokokat. Köszöntöm a spanyolországi Melillából, Murciából és Málagából érkezett híveket; a Fehéroroszországból, Litvániából és Lettországból jötteket; az olivenzai (Spanyolország) diákokat, valamint a máltai bérmálkozókat. Köszöntöm továbbá a bresciai egyházmegye három oratóriumából velünk kapcsolatban álló fiatalokat is.

Folytassuk az imádságot a békéért. A gazdasági és katonai hatalom stratégiái – amint a történelem tanítja – nem adnak jövőt az emberiségnek. A jövő a népek közötti tiszteletben és testvériségben rejlik.

Mindenkinek áldott, szép vasárnapot kívánok.

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media