Ma délben, a Boldogságos Szűz Mária mennybevétele főünnepén a Szentatya, XIV. Leó pápa kiment a Castel Gandolfo-i Szabadság térre, hogy a pápai villák Apostoli Palotája előtt egybegyűlt hívekkel és zarándokokkal együtt elimádkozza az Úrangyala imádságot.
Az alábbiakban közöljük a pápa szavait, amelyeket az Úrangyala elimádkozásakor mondott:
Kedves testvéreim!
Ma ünnepeljük a Boldogságos Szűz Mária mennybevétele főünnepét. Ez az ünnep mind a katolikus teológiában, mind a népi vallásosságban nagy jelentőségű; valóban nagyon kedves és mélyen megélt nap sok közösségben, különösen ott, ahol a székesegyház vagy a plébániatemplom Nagyboldogasszony tiszteletére van szentelve.
Ahhoz, hogy szemléljük a hit e misztériumát, felidézhetjük azt a két ikonográfiai típust, amellyel a művészek az évszázadok során megjelenítették azt.
Az első, a legrégebbi – amely közel egy évezreden át az egyetlen volt – az Istenanya „elszenderülését” ábrázolja: Mária egy ravatalon fekszik, a halál álmában; körülötte az apostolok, akik meghatódva, imádságban tisztelik őt; középen pedig a feltámadt Jézus áll, aki karjában tartja Mária lelkét, mint egy újszülött kisgyermeket. Eljött érte, hogy magával vigye őt Isten dicsőségébe, „a mennybe”, ahogyan szimbolikusan mondjuk. Az Úr ugyanis Édesanyja esetében váltotta valóra azt, amit minden barátjának megígért: „Ha majd elmegyek – az Atyához –, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket” (Jn 14,3).
Ez az első ábrázolási típus a központi igazságot emeli ki: a meghalt és feltámadt Krisztus az, aki elvezet minket ahhoz a célhoz, amelyre öröktől fogva rendeltettünk: az örök élethez. Ezt szemlélték hívek nemzedékei, amikor az Elszenderülés ikonjai előtt imádkoztak, és ezt csodálhatjuk meg Rómában, a Santa Maria Maggiore-bazilika apszisának nagy mozaikján is.
A későbbi, Nyugaton kibontakozott ikonográfia ezzel szemben teljes alakban mutatja meg Szűz Máriát a mennyben, fénybe öltözve, gyakran angyalok és szentek gyűrűjében. Itt a Szűzanya megdicsőült teste áll a középpontban, összhangban azzal, amit a Jelenések könyvében olvasunk: „Nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony, akinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, s fején tizenkét csillagból korona” (Jel 12,1).
Némely művész ötvözte ezt a két kompozíciót: felül a dicsőséges Szüzet ábrázolva, alul pedig az ő üres, gyakran tarka virágokkal teli sírját, valamint az apostolokat, amint tekintetüket felé, a mennybe emelik.
Ez a második ábrázolásmód arra az igazságra világít rá, hogy Mária testestül-lelkestül vétetett fel a mennybe, vagyis személyének teljességében. Azt az asszonyt, aki a földön testet és vért adott a megtestesült Igének, és követte őt egészen a szeretetáldozatban való tökéletes egységig, Krisztus örökre magához vonzotta a dicsőségbe.
Így ez az ábrázolásmód is lehetővé teszi számunkra, hogy szemléljük végső sorsunkat. Az élet teljessége, amelyet ma örömmel csodálunk Máriában, ránk is vár az idők végén, amikor – ahogy Szent Pál mondja – a feltámadt Krisztus „átszellemíti [átalakítja] gyarló testünket, hogy hasonlóvá tegye dicsőséges testéhez” (Fil 3,21), felöltöztetve a romlandót romolhatatlansággal, a halandót pedig halhatatlansággal (vö. 1Kor 15,54). Akkor, a Megváltó szeretete által megújult testünkben örökké élünk majd, a véget nem érő ünnepen.
Dicsőítsük az Urat, aki nagy dolgokat tett az ő és a mi Szentséges Anyánkban!
Az Úrangyala után
Kedves testvéreim!
A mennyei dicsőségbe felvett Szentséges Mária az egész Isten népe számára a remény és a vigasztalás jele. Ezért ma azoknak a közösségeknek a nevében szeretném kérni anyai közbenjárását, amelyeknek különösen szükségük van a vigasztalásra és arra, hogy továbbra is reménykedjenek. Gondolok a Szentföldön élő testvérekre, amely kiváltképp Mária földje is. Gondolok az ukrán népre és az orosz népre, akiket egyaránt gyermeki odaadás köt Isten Szent Anyjához. Gondolok azokra a keresztényekre, akik hátrányos megkülönböztetést vagy akár üldözést szenvednek el.
Továbbra is imádkozom ezekben a napokban a földrengés miatt szenvedő kolumbiai népért.
Lélekben csatlakozom ezekhez a közösségekhez és mindazokhoz, akik nehéz körülmények között élnek, és velük együtt fohászkodom: „Szentséges Mária, könyörögj érettünk!”
Szeretettel köszöntöm mindnyájatokat, Castel Gandolfo híveit, valamint az Olaszországból és más országokból érkezett zarándokokat. Köszönöm jelenléteteket, köszönöm imáitokat!
Kívánom mindannyiótoknak, hogy megélhessétek a pihenés idejét, amely felüdíti a testet és a lelket, akár egy-egy jó olvasmánnyal, akár a természet közelségében.
Áldott ünnepet kívánok mára, és a holnapi viszontlátásra!
forrás: Bollettino
kép: Vatican Media
