Ma délelőtt XIV. Leó pápa audiencián fogadta az Antiochiai Görög-Melkita Egyház Püspöki Szinódusának résztvevőit.

Az alábbiakban közreadjuk a beszédet, amelyet a pápa a találkozó során intézett a jelenlévőkhöz:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Béke legyen veletek!

Boldogságod,
Kedves Püspöktestvéreim,
Kedves Testvéreim!

Örömömre szolgál, hogy találkozhatok veletek szinódusotok alkalmából, amely nem csupán kormányzási aktus, hanem a püspöki közösség és szolgálat ideje is. Rajtatok keresztül szívélyes üdvözletemet küldöm a papoknak, a szerzeteseknek és szerzetesnőknek, a kispapoknak és a melkita egyház minden szeretett hívének, mind a ti területeiteken, mind a szerte a világon élő diaszpórában.

Mint jól tudjátok, Antiochiában nevezték először „keresztényeknek” Krisztus követőit. Akkor is és most is a keresztények arra hivatottak, hogy olyan életet éljenek, amely tanúságot tesz a közöttünk lakozó Isten élő jelenlétéről. Az első keresztények valóban a tevékeny szeretetben élt életükkel tűntek ki a többiek közül, és ez mindmáig így van a ti plébániáitokon is. Ti nem csupán az elmétekben hordozzátok a hitet, hanem engeditek, hogy az átjárja a szíveteket: a Lélek által indíttatva megosztjátok eledeleteket az éhezőkkel, oktatást és egészségügyi ellátást nyújtotok, elkíséritek és bátorítjátok a szenvedőket, hogy az Egyház világítótorony – Krisztus világossága – lehessen, különösen ebben a viharos időszakban.

Egyházatok számos hagyományos területén a híveket háborúk, zavargások, vallási szélsőségek és gazdasági nehézségek sújtják. Rajtatok keresztül szeretném mondani szeretett Egyházatoknak: veletek vagyok. Az egész Katolikus Egyház veletek van. Mert „ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved mindegyik tag” (vö. 1Kor 12,26). S mivel szenvedtek, és igyekeztek Jézust követni abban a szelídségben, amellyel megváltotta a világot, ti az Egyház szívében vagytok. Különösen gondolok a sebekre, a nehézségekre, amelyekkel szembesültök, s amelyek sok híveteket arra késztetnek, hogy távoli országokba vándoroljanak munkát keresni, hogy elmeneküljenek a veszélyek s néha még az üldöztetés elől is, és hogy biztonságban nevelhessék fel családjukat.

Milyen nagyszerű hivatása van a ti Egyházatoknak: a megbékélés és a béke tanújává válni a konfliktusok sújtotta földeken! A közösség magjai vagytok az erőszak által eltorzított földeken. Ez a tanúságtétel tesz titeket a hit évszázadainak valódi ikonjaivá üdvösségünk legszentebb helyein.

Néha az emberi konfliktusra való hajlam még bennünket is érinthet az Egyházon belül. Nem véletlen, hogy a ti bizánci hagyományotok szent és ihletett szertartásában az első utasítás a Szent Liturgia végzésére készülő áldozópap és diakónus számára az: béküljenek ki mindenkivel, ne hordozzanak haragot senki iránt, és ne tápláljanak semmi rosszindulatot a szívükben. Ez a megbékélés önmagában is áldozat Krisztusban és Krisztussal.

E tekintetben püspöki szinódusotok a közösség őrzőjeként szolgál. Nagy felelősség hárul rátok, amelyet a püspöki kollegialitáson belül kell megóvni és táplálni, miként ezt a Mutua concordia kezdetű apostoli levelemben is hangsúlyozni kívántam. Mindig ébernek kell lennünk, nehogy abba a kísértésbe essünk, hogy mások fölé emeljük magunkat: a szolgálat helyett a hatalmat, az átláthatóság és a becsületesség helyett a hasznot, a lelkipásztori gondoskodás helyett pedig a személyes sikert keresve. A Szentlélek arra indít minket, hogy keressük azt az egységet és imádkozzunk azért az egységért, amely segít minden embernek felismerni, hogy Krisztus közöttünk van.

Továbbá hitünk legbeszédesebb kifejeződése és az Örömhír legvilágosabb közvetítése azok számára, akik nem ismerik Krisztust, akkor valósul meg, amikor felvesszük keresztünket, s úgy döntünk, hogy szeretetet mutatunk fel azokban a pillanatokban is, amikor félelmet, haragot vagy szenvedést éltünk meg. Mi, akik klérusként szolgáljuk az Egyházat, az evangéliumba vetett nagyobb reményt nyújtunk híveinknek, amikor önvizsgálatot tartunk, és számonkérhetőnek tartjuk magunkat nemcsak az anyagi javak kezelésében, hanem abban is, ahogyan a megbékélésre törekszünk.

A történelem során láthattuk, hogy a minket érő megpróbáltatások – legyen szó a vértanúságról vagy azokról az egyszerű áldozatokról, amelyeket felebaráti szeretetből hozunk – lehetőséget adnak arra, hogy úgy mutassuk meg hitünket, hogy az visszhangra találjon mindazok szívében, akik az igazi békét keresik. Imádkozom tehát azért, hogy keresztény reménységgel és a körülöttetek élő minden ember iránti szeretettel továbbra is neveljétek a fiatalokat, s bátorítsátok a híveket legnemesebb hagyományaitok ápolására.

A Szentszék a maga részéről – oly sok ember nagylelkűségének köszönhetően – biztosítja, hogy ösztöndíjak álljanak rendelkezésre a szíriai, libanoni és iraki hívek számára a katolikus nevelésben és oktatásban való részesüléshez. Célunk a fiatalok támogatása, hogy a keresztény családok megkapják a megmaradásukhoz szükséges segítséget a Közel-Keleten, és fenntartsák a keresztény jelenlétet.

Köszönöm mindazt, amit tesztek, és biztosítalak titeket lelki közelségemről. E szinódust a Theotokosz – Isten Szülője – közbenjárásába ajánlva imádkozom, hogy a Szentlélek világosítson meg és vezessen titeket döntéseitekben. Mindnyájatokra és a melkita Egyház híveire Isten bőséges áldását kérem!

Köszönöm!

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media