Ma reggel a Vatikáni Apostoli Palota Kelemen-termében XIV. Leó pápa audiencián fogadta a Rómában élő koreai papokat, szerzeteseket és szerzetesnőket.

Az alábbiakban közöljük a pápa beszédét, amelyet a találkozó során a jelenlévőkhöz intézett:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Béke legyen veletek!

Jó reggelt kívánok mindenkinek! Isten hozott benneteket!

감사합니다! (Köszönöm!)

Eminenciás Uram!
Kedves Testvéreim!

Nagy öröm számomra, hogy ma Rómában köszönthetlek benneteket, koreai papokat, szerzeteseket és szerzetesnőket. Itt, Péter és Pál apostolok emlékeinél a Koreában kapott hitetek megtalálja saját gyökereit, és új missziós lendületet kaphat. Távolról érkeztetek, ez igaz, de itt otthon vagytok.

Külön köszöntöm mindazokat, akik a 2027-es szöuli Ifjúsági Világtalálkozó előkészítésében fáradoznak. Idén van emellett a Pápai Koreai Kollégium épülete felavatásának huszonötödik évfordulója is: a Kollégium közösségének ezúton fejezem ki jókívánságaimat, és köszönetet mondok a koreai egyházért és az egyetemes egyházért végzett szolgálatukért.

Egyházatok története valóban egyedülálló. A hit Koreában spontán módon sarjadt ki, s olyan emberek őszinte igazságkeresése révén növekedett, akik megismerték a keresztény iratokat, és többet akartak megtudni Jézus Krisztusról. Ebből a keresésből született meg a keresztség iránti vágy, a keresztségből pedig egy olyan közösség, amely az ősegyházat idézte (vö. ApCsel 4,32).

Ez a történet két kulcsszót bíz ránk: emlékezet és remény. A keresztény emlékezet nem nosztalgia, hanem hála mindazért, amit Isten véghezvitt, és felelősség azért, amit ma a mi kezünkre bíz. A remény pedig nem puszta optimizmus, hanem annak a bizonyossága, hogy Krisztus feltámadt, s hogy semmilyen sötétségé nem lehet a végső szó.

A koreai Egyház a vértanúk tanúságtételén növekedett szárba. A koreai nép történelme során rendkívüli lelkierőről tett bizonyságot: üldözéseken, háborúkon, szegénységen és megosztottságon ment keresztül, de mindig tudott talpra állni és előretekinteni. Az evangélium fényében ez a kitartás keresztény erősséggé vált: arra a képességre, hogy úgy vészeljük át a megpróbáltatásokat, hogy nem veszítjük el a reményt, s nem hagyjuk, hogy a szenvedés megkeményítse a szívünket.

A vértanúk emlékének őrzése azt jelenti, hogy hagyjuk: hitük éljen tovább a döntéseinkben, a szolgálatunkban, a megbocsátásban és az önajándékozásunkban. Különösen gondolok Tiszteletreméltó Choe Yang-Eop Tamásra, a koreai történelem második papjára, akit a „verejték vértanújaként” tartanak számon. Tizenegy éven át fáradhatatlanul járta Korea útjait, hogy eljusson a távoli, eldugott keresztény közösségekhez, elvíve nekik Isten Igéjét és a szentségeket, míg végül életét felemésztette a szolgálat. Az ő tanúságtétele arra emlékeztet minket, hogy létezik azok vértanúsága, akik egyetlen pillanatban adják oda az életüket, és létezik egy rejtettebb vértanúság is: azoké, akik napról napra ajánlják fel azt. Igen, erre van elhívva minden keresztény: hogy szeretettel adja oda az életét, minden áldott nap.

Korunknak éppen erre van szüksége: olyan férfiakra és nőkre, akiknek van bátorságuk jót tenni akkor is, ha az áldozattal jár. Váljatok felebarátjává azoknak, akik magányosak; gyámolítsátok a fáradtakat; keressétek meg azokat, akik eltávolodtak! Legyen bátorságotok megbocsátani, újrakezdeni, párbeszédet folytatni! A jót nem mindig ismerik el, és gyakran sok fáradságba kerül, ám éppen a szeretetnek ez a mindennapi bátorsága teszi hitelessé az evangéliumhirdetésünket.

Az ilyen élethez szükséges erő a Jézus Krisztussal való barátságból fakad, aki így szólt tanítványaihoz: „Barátaimnak mondtalak titeket” (Jn 15,15). Kedves papok, szerzetesek és szerzetesnők: őrizzétek ezt a barátságot! Tápláljátok az Eucharisztiából, az Ige hallgatásából, az imádságból és az Úr előtti csendből! A Vele való időzésben találjuk meg újra hivatásunk örömét, s tanulunk meg úgy szeretni, ahogyan Ő.

A Krisztussal való barátság pedig megnyit bennünket a testvériségre. Ti különböző egyházmegyékből, szerzetesi intézményekből, kongregációkból és eltérő tapasztalatokból érkeztetek: tegyétek ezt a sokféleséget a szinodalitás erőforrásává! A szinodális Egyház az az Egyház, amely együtt halad ugyanazon Úr nyomában, hallgatva, befogadva és felismerve a másikban a testvért s az útitársat, sohasem a versenytársat.

Különleges jelentőséget nyer ez, ha a hazátokra gondolunk. A Koreai-félsziget mindmáig hordozza a megosztottság fájdalmas sebét. Ezért kérlek benneteket: legyetek mindig a kiengesztelődés emberei! A béke a szívben és a mindennapi kapcsolatokban kezdődik: amikor meghallgatunk másokat ahelyett, hogy ítélkeznénk; amikor megbocsátunk ahelyett, hogy haragot tartanánk; s amikor a közösséget választjuk a szembenállás helyett. Legyetek egységesek, s legyetek a béke kézművesei! Fáradozzunk és imádkozzunk továbbra is azért, hogy a találkozás új útjai nyíljanak meg, s hogy a béke evangéliumát szabadon hirdethessék a Koreai-félsziget minden szegletében és az egész világon!

Korea, amely egykor missziós föld volt, mára a misszionáriusok hazájává vált. Ez az előttetek járók hitének és áldozatának értékes gyümölcse: az emlékezet missziót szül, a misszió pedig kaput nyit a reményre. A közelgő Ifjúsági Világtalálkozó mindezt láthatóvá teszi majd. A világ minden tájáról érkező fiatalok egy olyan földre érkeznek, ahol az evangélium a vértanúk tanúságtétele által növekedett szárba. Szeretném, ha ez a találkozó az emlékezet és a jövő nagyszerű találkozási pontja lenne: a vértanúk átadják a hitet az új nemzedékeknek, a fiatalok pedig befogadják azt, hogy elvigyék a világ útjaira.

Hallgassátok meg a fiatalokat, járjatok velük együtt, és segítsétek őket felfedezni, hogy Krisztus követése nem csorbítja a szabadságot, hanem teljessé teszi azt; s hogy a hit nem beszűkíti az életet, hanem tágasabb távlatokat nyit meg előtte! Készüljetek hát szenvedéllyel az Ifjúsági Világtalálkozóra – ahogyan eddig is tettétek –, s őrizzétek szívetekben az Ige szavait: „Bízzatok, én legyőztem a világot!” (Jn 16,33). A ti vértanúitok megértették ezt: reménységük nem a kedvező körülményektől függött, hanem attól a bizonyosságtól, hogy Krisztus már győzött.

Kedves Testvéreim! Hatalmas örökséget kaptatok. Legyetek erősek a hitben, nagylelkűek a szeretetben és állhatatosak a reményben! Soha ne fáradjatok bele a jótettbe, még ha áldozattal jár is, s még ha senki sem látja is: egyetlen szeretetből tett gesztus sem vész el Isten előtt.

A Szent Rózsafüzérnek szentelt ezen hónapban benneteket és az Ifjúsági Világtalálkozó felé vezető utatokat a Szeplőtelen Szűz Máriára, Korea védőszentjére bízom. Kérem Kim Taegon Szent Andrást, Csong Haszang Szent Pált, valamint az összes szent és boldog koreai vértanút, hogy kísérjenek benneteket, s tegyenek titeket az emlékezet őrzőivé, a remény tanúivá és a béke kézműveseivé!

Rátok, családjaitokra, rendtársaitokra és szerzetestestvéreitekre, valamint az egész Koreában élő Isten népére szívből adom Apostoli Áldásomat. Köszönöm!

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media