20.50-kor a pápa autóval a Lourdes-i Szűzanya-kegyhelyre ment, hogy vezesse a fáklyás körmenettel egybekötött rózsafüzér-imádságot.
A keresztvetés, a Hiszekegy, valamint a körmenettel kísért rózsafüzér-imádság után XIV. Leó pápa elmondta beszédét.
A szertartás könyörgéssel, áldással és a Salve Regina elimádkozásával zárult.
A szertartás végén, 22.00 órakor a pápa autóval a Püspöki Rezidenciára tért vissza.
Az alábbiakban közzétesszük XIV. Leó pápa beszédét, amelyet a fáklyás körmenettel egybekötött rózsafüzér-imádság során mondott el:
Ma este azért gyűltünk össze, hogy eleget tegyünk a kérésnek, amelyet a Szűzanya Szent Bernadetten keresztül intézett a papokhoz: „Jöjjenek ide körmenetben!” Mily megható látni, amint a hívő nép nemzedékről nemzedékre szeretettel és bizalommal válaszol Szűz Mária gyengéd hívására! Mily vigasztaló hallani, amint a keresztények buzgalommal és hittel teli énekeket zengenek, s mécsessel a kezükben haladnak Mennyei Anyjuk felé – az Anya felé, kit Jézus a kereszten adott nekünk! Hálát adok az Úrnak, hogy magam is válaszolhatok ma este Édesanyánk hívására, zarándokként a zarándokok között.
Ez a minket vezető és vonzó fény a remény fénye, amely soha nem hagy el bennünket, még miközben e földi élet útját járjuk – amely élet gyakran próbákkal van teli, de már átjárja annak öröme, hogy tudjuk: Isten fiai vagyunk, akiket Jézus szeret és megmentett. A betegek ezen élet-megdicsőülés kiváltságos tanúi a hit, valamint az Isten és a felebarát iránti szeretet által. Ide kell jönnünk, hogy veletek együtt vegyünk részt ezen a körmeneten, kedves Betegek, hogy teljes valójában átérezzük annak valóságát. Miként XII. Piusz pápa mondta: „Soha […] a föld egyetlen szegletében sem láttak még a szenvedésnek ilyen menetét, soha a béke, a derű és az öröm hasonló sugárzását” (Le pèlerinage de Lourdes enciklika, 1957. július 2., I.).
És ha egy ilyen csoda lehetséges – azaz hogy a megpróbáltatások közepette is békességet és örömöt érezzünk –, az azért van, mert Isten megadja nekünk azt a kegyelmet, hogy érzékeljük a feltámadt Krisztus éltető jelenlétét közöttünk. Megadja nekünk, hogy tekintetünket egy távolabbi jövő felé fordítsuk, földi láthatárunkon túlra, az Istenben való végtelen boldogság jövőjére, amelyet biztosan elnyerünk, ha szilárdan kitartunk a hitben és a szeretetben. Ennek érdekében Szent Pál bátorít minket: „A jelen szenvedései ugyanis nem hasonlíthatók a jövendő dicsőséghez, amely megnyilvánul majd bennünk” (Róm 8,18). Tartsátok mindig szem előtt ezeket az aranyat érő szavakat, kedves betegek: a jelen szenvedései nem hasonlíthatók a dicsőséghez, amely megnyilvánul majd bennünk.
Meghívást kaptunk tehát arra, hogy kitartóan haladjunk utunkon, újra meg újra, amíg megadatnak életünk napjai e világban, ahol Mária előttünk jár. S bizalommal sietünk Őhozzá, akinek Szeplőtelen Fogantatása világítótoronyként tündököl az éjszakában. „Ő […] a szeretet, a jó és Isten győzelmének jele, aki megadja világunknak a számára szükséges reményt. Ma este tekintsünk Máriára, aki oly dicsőséges és oly emberi, s hagyjuk, hogy ő vezessen el bennünket Istenhez, aki a Győztes!” (XVI. Benedek, Homília a fáklyás körmenet alkalmából, 2008. szeptember 13.).
„Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás!” Pontosan így határozta meg önmagát Mária éppen itt, a legmélyebb alázattal, s egyben Isten iránti hálával azon egészen egyedülálló kiváltságért, amelyben részesült, s amely számunkra az üdvösség hajnalát jelenti. Kínszenvedésének és feltámadásának érdemeiért Jézus meg akarta óvni Édesanyját az áteredő bűn minden szeplőjétől; Új Évává teszi őt, aki felett a Sátánnak soha nem lesz semmi hatalma, akitől minden újrakezdődik, s aki által minden újra lehetségessé válik a világ s mindannyiunk számára.
Ezért az ő támogatása és közbenjárása nem másodlagos jelentőségű azon keresztény számára, aki be akarja fogadni a Jézus vére árán elnyert megváltás kegyelmét, s küzdeni akar a gonosz ellen. Ő a Tenger Csillaga – Stella maris –, aki segítségünkre siet a megpróbáltatásokban, amint azt Szent Bernát oly szépen megfogalmazta: „Ó, bárki légy is te, aki érzed, hogy e világ sodrában inkább hullámok és viharok közt hánykolódsz, semmint szilárd talajon jársz: ne fordítsd el szemedet e csillag ragyogásától, ha nem akarod, hogy elborítsanak a hullámok! […] Ha őt követed, nem tévedsz el; ha hozzá könyörögsz, nem esel kétségbe; ha őrá gondolsz, nem hibázol. Ha ő tart téged, nem esel el; ha ő oltalmaz, nem félsz; ha ő vezet, nem fáradsz el; ha ő pártfogol, célhoz érsz” (Szent Bernát: Dicséretek Szűz Máriának, Második homília, 17, in Szent Bernát művei, II., Mondások és egyéb szövegek, Milánó 1990, 91. o.).
Így hát, kedves Testvéreim, zarándokok és betegek, kik Franciaországból s a világ minden tájáról érkeztetek, hogy részt vegyetek e buzgó és békés fénykörmeneten: hozzuk el legkedvesebb és legsürgetőbb szándékainkat, s tárjuk azokat a Szűzanya elé – személyes szándékainkat s a világért felajánlott imáinkat! Amikor Szeplőtelen Fogantatásában szemléljük Őt, legyőzhetetlen öröm és remény fakad szívünkben, mert a napba öltözve, lába alatt a hold, s fején csillagkorona: Ő dicsőséges és hatalmas; ugyanakkor alázatos, hozzánk oly közeli, Jézus Édesanyja, a mi Édesanyánk.
Ó, Szeplőtelen Szűz, add, hogy e fény, melyet ma este a kezünkben tartunk, soha ne aludjon ki életünkben, hanem világítsa meg a jövőt, s nyissa meg előttünk már ma az Örök Élet ígéreteit!
forrás: Bollettino
kép: Vatican Media
