Ma reggel 8.40-kor a Szentatya, XIV. Leó gépkocsival a Maison Bakhita Társadalmi Kísérő és Integrációs Központba utazott.
Érkezésekor a Szentatyát Őexcellenciája Laurent Ulrich párizsi metropolita érsek, a központ igazgatónője és a találkozó koordinátora fogadta.
A központ épületében a Szentatya leleplezett egy emléktáblát.
Az igazgatónő üdvözlő szavai után egy afgán menekült, az À Bras Ouverts Egyesület egyik pártfogoltja, valamint az Aux Captifs la Libération Egyesület által segített egyik személy tett tanúságtételt.
Ezt követően a Szentatya elmondta köszöntő beszédét.
A találkozó végén sor került az ajándékok átadására, majd a Miatyánk elimádkozása és az áldás következett.
Délelőtt 9.45 körül XIV. Leó pápa gépkocsival a Párizsi Katolikus Egyetemre utazott, hogy találkozzon a tartományi zsinati közgyűlés tagjaival, a katekumenekkel és a neofitákkal.
Az alábbiakban tesszük közzé azt a köszöntő beszédet, amelyet XIV. Leó pápa a Maison Bakhita Társadalmi Kísérő és Integrációs Központban tett látogatása során mondott el:
Kedves testvéreim, jó reggelt!
Örömmel kezdem veletek ezt a második napot Párizsban, ebben a házban, amely az egész város számára tanúsítja: lehetséges találkozni és együtt élni méltóságban és békében. Köszönetet mondok a Párizsi Főegyházmegyének, a skalabriniánus nővéreknek, valamint minden munkatársnak és önkéntesnek, akik élettel töltik meg e helyet, és azok szolgálatában állnak, akik itt befogadásra, meghallgatásra, képzésre és barátságra találnak. Külön köszönetet mondok azoknak, akik megosztották velünk tanúságtételüket.
Társadalmi Kísérő és Integrációs Központotok neve, amely Szent Bakhitára utal, arra ösztönöz bennünket, hogy felismerjük a nők alapvető szerepét a szeretet civilizációjának építésében – abban a szeretet civilizációjában, amely alternatívát kínál a közösségeket szétromboló s a városokat a magány betegségével sújtó kultúrával szemben. Az Egyház és az emberiség történelmét – ha jobban megvizsgáljuk – nem azok írják, akik látszólag győznek, ráerőltetve akaratukat másokra és elfoglalva a teret, hanem azok, akik „teret engednek”, békefolyamatokat indítanak el, bizalmat keltenek s az életre bátorítanak. Nem egyszerű érzelmekről van itt szó, hanem az árral szembeni döntésekről és befektetésekről, amelyek társadalmi jelentőségét s jövőt hordozó ígéretét egyre tisztábban látjuk. Szent Bakhita arra kötelez minket, hogy észrevegyük a láthatatlanokat, hogy kiváltsuk azokat, akiket ma a gazdaság és a kultúra rabszolgaságba dönt, s hogy tiszteletben tartsuk minden egyes testvérünk végtelen méltóságát, akikben maga Jézus kopogtat az ajtónkon.
Kedves testvéreim! „A valóság az, hogy a szegények a keresztények számára nem szociológiai kategóriát jelentenek, hanem magát Krisztus testét. Nem elegendő ugyanis általánosságban csupán megfogalmazni Isten megtestesülésének tanítását; ahhoz, hogy valóban belépjünk e misztériumba, tisztáznunk kell, hogy az Úr éhező, szomjazó, beteg és börtönben lévő testté válik” (Dilexi te apostoli buzdítás, 110). A szegény és megfeszített Krisztus hagyja, hogy találkozzunk vele és szeressük őt azokban az emberekben, akik arra hívnak bennünket: lépjünk ki önmagunkból, s merjük gyarkorolni a tevékeny szeretetet!
Testvéreim! Elkötelezettségetek legfontosabb ihlető gondolata az ajándékok cseréjére vonatkozik, amely minden egyes találkozásban megújul. Senki sem olyan szegény, hogy ne tudna adni valamit, és senki sem olyan gazdag, hogy ne lenne szüksége valamire. Bőséges élet fakad ott, ahol mindannyiunk korlátai megnyílnak a többiek titokzatos jelenléte előtt, akikben maga a kiváltképp való Másik, az élet Istene lép közel hozzánk. Ez nem tagadja azt a terhet és küzdelmet, amelyet a bűn hozott a történelembe, de segít abban, hogy ne maradjunk annak foglyai. Hirdetjük, hogy a megváltás lehetséges: megkezdődött, folyamatban van, és mindannyiunkat bevon mint Krisztus Testének élő tagjait.
És ne felejtsük el: „Nem mondhatja a szem a kéznek: »Nincs rád szükségem«, sem a fej a lábnak: »Nincs rátok szükségem.« Sőt, a gyengébbnek látszó testtagok sokkal inkább szükségesek” (1Kor 12,21–22). Szent Pál szavai ezek a korinthusi keresztényekhez, akik koruk egyik leggazdagabb és legdinamikusabb nagyvárosában éltek. Ott az evangéliumot különböző származású és társadalmi helyzetű emberek fogadták be, köztük sok szegény és rabszolga (vö. 1Kor 1,26–29) – mint ahogyan ma ti is néhányan. „Isten azonban a testet úgy állította össze – írja tovább az Apostol –, hogy az alacsonyabb rendűnek nagyobb tiszteletet adott, hogy ne legyen szakadás a testben, hanem a tagok egyformán gondoskodjanak egymásról” (1Kor 12,24–25).
Köszönöm tehát a munkátokat, s köszönetet mondok mindazoknak, akik egész Franciaországban hasonló intézményekben végzik ezt a szolgálatot. Folytassátok a kölcsönös gondoskodás tanúságtételét, amely a testvéri befogadás, a képzések és a várossal folytatott párbeszéd révén felemeli a lelket, s emberibbé teszi a világot! Járjon közben értetek Szent Bakhita és a szeretet mindazon nagy tanúi, akik formálták az Egyház jelenlétét Franciaországban, különösen a küzdelmes változások korszakában! Köszönöm! Az Úr áldjon meg benneteket!
forrás: Bollettino
kép: Vatican Media
