Az alábbiakban közzétesszük Pietro Parolin bíboros államtitkárnak az ENSZ Közgyűlésének 81. ülésszakán, a New Yorkban 2026. szeptember 22. és 28. között zajló általános vitán elhangzott beszédét:

Őeminenciája Pietro Parolin bíboros államtitkárnak, a Szentszék delegációvezetőjének beszéde az ENSZ Közgyűlése 81. ülésszakát megnyitó magas szintű hét általános vitáján

New York, 2026. szeptember 26.

„A BIZALOM ÚJJÁÉPÍTÉSE, AZ ÁTALAKULÁS KEZELÉSE:
MINDENKI SZOLGÁLATÁBAN ÁLLÓ ENSZ”

Elnök Úr!

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Önnek és az itt összegyűlt nemzetek előkelő képviselőinek átadhatom Őszentsége XIV. Leó pápa szívélyes üdvözletét, egyúttal gratuláljak Excellenciádnak e tiszteletreméltó Közgyűlés elnökévé történt megválasztásához.

A gyors technológiai változások, a környezeti fenyegetések, az újra fellángoló konfliktusok és a nemzetközi rend egyre mélyülő szakadékai által jellemzett világban az idei téma – „A bizalom helyreállítása, az átalakulás kezelése: Egy mindenki számára eredményeket hozó Egyesült Nemzetek” – nem csupán törekvés, hanem sürgető erkölcsi és politikai kötelesség.

Minden nemzetközi intézménynek – saját jogi keretein túlmenően – a tagjai közötti kölcsönös bizalomra van szüksége ahhoz, hogy hatékony legyen. A bizalom ráadásul folyamatos építkezést igényel: a kölcsönös tiszteletből és a párbeszédből táplálkozik, valamint állandó elkötelezettséget követel meg az emberi méltóság és az igazságosság értékei iránt, amelyekre a multilaterális intézmények épülnek. Sajnos a mai nemzetközi kapcsolatokat a szereplők közötti egyre mélyülő bizalomhiány jellemzi, elsősorban a pacta sunt servanda [a megállapodásokat be kell tartani] elvének figyelmen kívül hagyása miatt. Ez gyakran elszigetelődéshez és védekező magatartáshoz vezet, ami újabb feszültségekbe torkollhat. Mindez olyan ördögi kört hoz létre, amely jelentősen szűkíti a szilárd kapcsolatok kiépítésének lehetőségeit, és a kölcsönös fenyegetések rendszerét táplálja – azt a tévképzetet éltetve, hogy az erő teremt hatalmat.

E tekintetben az államoknak túl kell lépniük a nemzeti és gazdasági érdekeken, s olyan párbeszédet és közös döntéshozatalt kell kezdeményezniük, amely prioritást ad a közjó előmozdításának, s amelynek középpontjában a minden emberi személyben benne rejlő, Isten által ajándékozott méltóság áll.

XIV. Leó pápa három alapvető szót határoz meg, amelyeknek a diplomáciát kell irányítaniuk: a békét, az igazságosságot és az igazságot. Kiemelve ezek szoros összefüggését, figyelmeztet az erő diplomáciájához való visszatérésre, és megerősíti a multilaterális intézmények elengedhetetlen szerepét. [1] Első, Magnifica Humanitas kezdetű enciklikájában a pápa valóban hangsúlyozta, hogy „sürgős az átmenet a »hatalom kultúrájáról« egy hiteles »tárgyalási kultúrára«, amelyben a párbeszéd és a diplomáciai kapcsolatok a konfliktusok rendezésének rendes útjává válnak. […] A nemzetközi kapcsolatokban a párbeszéd a diplomácia pótolhatatlan eszköze a konfliktusok megelőzésére és a bizalom szálainak helyreállítására. Korunk impulzív kommunikációjával, agresszív retorikájával és hatalmi logikájával szemben »a diplomácia hivatása az, hogy elősegítse a párbeszédet mindenkivel – beleértve a leginkább »kényelmetlennek« tartott, vagy a tárgyalásra fel nem jogosítottnak tekintett feleket is –, a végsőkig gyakorolva az alázatot és a türelmet, hogy egybefűzze a szemben álló felek jó szándékának leghalványabb jeleit is, elindítva ezzel a békés rendezést«.” [2]

Elnök Úr!

Egy olyan korszakban, amely azzal fenyeget, hogy mindenkit fogyasztóvá, adattá vagy eszközzé fokoz le, XIV. Leó pápa ismételten hangsúlyozza, hogy az emberi személy marad minden haladás mércéje. E meggyőződés középpontjában minden emberi személy sérthetetlen, Isten adta méltóságának elismerése áll. Ezt a méltóságot nem az állam, nem a gazdasági termelékenység és nem is a technológiai képesség ruházza fel; ez benne rejlő érték, amely abban gyökerezik, hogy minden embert Isten akart és szeret. Ebből fakad az élet szentsége a fogantatástól a természetes halálig, valamint az emberi személy védelmének parancsolata, amelyet minden civilizáltnak tekinthető társadalom köteles biztosítani.

Ehhez szorosan kapcsolódik a munka méltósága. A munka ugyanis nem csupán termelési eszköz, hanem pótolhatatlan részvétel Isten teremtő művében, valamint a személyes kibontakozás és a társadalmi szolidaritás útja. A méltatlan munkakörülmények, a foglalkoztatási bizonytalanság, a munkavállalók kizsákmányolása és a rászorulók kirekesztése lerombolja a reményt, szétforgácsolja a társadalmakat és táplálja a konfliktusokat. Ebben a megközelítésben a gazdasági igazságosság a béke elengedhetetlen előfeltételévé válik.

Ezen antropológiai kihívás sehol sem élesebb, mint a mesterséges intelligencia területén. XIV. Leó pápa első enciklikájában foglalkozott ezzel az új technológiai kihívással, amelyet ugyan nem utasít el, de amelyhez etikai iránymutatást sürget. E hatalmas eszközök feletti ellenőrzés nem maradhat néhány kiválasztott kezében; ezeknek az emberiség szolgálatában kell állniuk, nem pedig fordítva. Különösen az önálló halálos fegyverrendszerek (LAWS) fejlesztése vet fel mélyreható erkölcsi kérdéseket. Ezen a komplex területen XIV. Leó pápa egyértelmű mérlegelési szempontokat ad: „Az első ilyen kritérium a személyes felelősségre vonatkozik. Amikor a csapásmérésre vonatkozó döntés automatizálódik vagy átláthatatlanná válik, nő a felelősség elmosódásának kockázata. Ezért a felelősségi láncnak azonosíthatónak és ellenőrizhetőnek kell maradnia: a tervezőnek, a kiképzőnek, az engedélyezőnek és a bevetőnek egyaránt elszámolással kell tartoznia saját döntéseiért. A második kritérium az erkölcsi ítélet meghozatalának idejére vonatkozik. A mesterséges intelligencia hajlamos lerövidíteni a döntéshozatali időt, de háborúban a visszafordíthatatlan döntéseknél a gyorsaság és a hatékonyság nem lehetnek legfőbb szempontok. A harmadik szempont a civilek megkülönböztetése és védelme. Bármely olyan technológia, amely megkönnyíti a csapásmérést anélkül, hogy látnánk a másik arcát, lejjebb teszi a konfliktus erkölcsi küszöbét. A célpontok kiválasztása és az erő alkalmazása nem tévesztheti össze a harcolókat és a nem harcolókat, és nem hagyhatja figyelmen kívül a védtelen lakosságra gyakorolt hatást. E kritériumokból néhány elengedhetetlen követelmény fakad. Először is: minden, hadi környezetben alkalmazott rendszer esetében garantálni kell a nyomonkövethetőséget és a döntések rekonstruálhatóságát, hogy a felelősség és az esetleges vétkek ne oldódjanak fel »a gépezetben«. Másodszor: a halálos erő alkalmazására vonatkozó döntés nem ruházható át átláthatatlan vagy automatizált folyamatokra, hanem tényleges, tudatos és felelősségteljes emberi ellenőrzés alatt kell maradnia. Végül pedig közös szabályokat kell megállapítani – nemzetközi szinten is –, amelyek gátat szabnak a technológiai fegyverkezési versenynek, és különleges védelmet biztosítanak a civileknek, valamint a túlélésükhöz elengedhetetlen alapvető infrastruktúráknak.” [3]

Valahányszor a mesterséges intelligencia szerephez jut, nem elegendő tehát valamiféle általános etikára hivatkozni, hanem alapvető fontosságú, hogy kiszabadítsuk azt az uralkodás, a kirekesztés és a halál logikájából. A technológiának tiszteletben kell tartania „a személy elsődlegességét, hogy mindig az emberi intelligencia – a maga lelkiismeretével és szabadságával – irányítsa a műszaki innovációkat, és felelősséggel határozza meg azok használatát és korlátait”. [4] A mesterséges intelligencia hozzájárulhat a bizalom helyreállításához, ha nem ruházzák fel a károkozás hatalmával, hanem garantálják megbízhatóságát, biztonságát és emberi felügyeletét. A technológiai haladás ugyanis – amennyiben a sebezhetőségek növekedése kíséri – óhatatlanul növeli a bizalmatlanságot is, és elfogadhatatlan mértékű kockázathoz vezet.

A Magnifica Humanitas által kínált megfontolások keretében a Szentszék különös aggodalommal tekint a függőségek jelenségére, amelyek különféle formáikban alááshatják az emberi személy szabadságát, és kedvezhetnek a kiszolgáltatottságot kihasználó folyamatoknak. [5] Ahogy XIV. Leó pápa megállapítja: „Amikor az üzleti modellek az emberi gyengeségből gyarapodnak, az embert eszközként kezelik, nem pedig célként.” [6]

Ez az aggodalom különösen élesen jelentkezik a kábítószerek és a függőség egyéb formái esetében, amelyek súlyos kihívást jelentenek az emberi személy méltóságára, a fiatalokra, a családokra és a társadalom egész szövetére nézve. [7] A Szentszék ezért fontosnak tartja az „átfogó megközelítés” [8] előmozdítását, amely a közösségi szintű megelőzésen, a tudományos alapon nyújtott segítségen és az emberséges igazságszolgáltatáson alapul, s amelynek célja a támogatás, a jelenlét, a közösségi szövet újjáépítése, valamint az érintettek rehabilitációja és társadalmi visszailleszkedése. [9] Ugyanakkor határozottan fel kell lépni az e jelenséget tápláló bűnözői hálózatok és érdekek ellen. [10]

E szellemben a nemzetközi együttműködés hozzájárulhat a bizalom helyreállításához közös normák és politikák kialakításával, s mindenekelőtt a társadalom leghátrányosabb helyzetű tagjait támogató konkrét válaszlépésekkel. Szükséges „megsokszorozni a gyógyulás, a találkozás és a nevelés helyeit”, [11] hogy egyetlen embert se tekinthessünk soha elveszettnek.

Elnök Úr!

Néhány éve már, hogy a világ az erőszak egyre kiterjedtebbé és intenzívebbé váló spiráljába sodródott, amely folyamatosan új hadszíntereket nyit meg. A Szentszék nyomatékosan hangsúlyozza az ellenségeskedések azonnali és teljes beszüntetésének sürgető szükségességét, mint a jövő újjáépítésére és alakítására irányuló minden komoly elkötelezettség elengedhetetlen előfeltételét.

Ugyanakkor figyelembe kell venni – amint azt XIV. Leó pápa is hangsúlyozza –, hogy a béke nem egy „negatív” fogalom, vagyis nem csupán a háború hiánya. Megállapítja, hogy a békét túl gyakran tekintik egy-egy konfliktus közötti átmeneti fegyverszünetnek, miközben az emberi kapcsolatok minden szintjén állandó „konfliktusállapotban” élünk. A béke mindenekelőtt ajándék – a feltámadt Krisztus ajándéka –, ám egyben aktív és elkötelezettséget kívánó ajándék is. Minden emberi személy szívében épül, s szerves része minden közösség kollektív emlékezetének, valamint az emberiség közös örökségének. Igazságot és igazságosságot követel meg, elutasítva a gőgöt és a bosszúvágyat, s olyan szavakat és cselekedeteket választva, amelyek gyógyítanak, s nem pedig sebeket ejtenek. [12]

Ezenkívül – miként VI. Pál pápa kijelentette –: „Az a béke, amely nem az ember valódi tiszteletéből fakad, maga sem igazi béke. És hogyan nevezzük az ember iránti ezen őszinte érzületet? Igazságosságnak nevezzük.” [13] A béke az igazságosság gyümölcse. A nemzeteken belüli és a nemzetek közötti igazságos kapcsolatok türelmes kiépítését követeli meg. Olyan döntéseket igényel, amelyek a konfliktusok gyökeres okait hivatottak kezelni: az egyenlőtlenséget, a kirekesztést, az emberi jogok és az alapvető szabadságok megtagadását, valamint azt, hogy a másikra ne riválisként, hanem testvérként tekintsünk.

A bizalom és a béke helyreállítására irányuló törekvésekben a leszerelés tehát nem választható eszmény, hanem elengedhetetlen eszköz. Valódi béke nem képzelhető el a leszerelés iránti őszinte, közös elkötelezettség nélkül; valamennyi népnek az önvédelemre való törvényes joga nem fajulhat mértéktelen újrafegyverkezési hajszává. [14] A biztonság jelenleg uralkodó felfogása – amely elsősorban az elrettentésre és a katonai fölényre épül – sem nem elkerülhetetlen, sem nem kizárólagos. Lehetséges a biztonságnak egy másféle megközelítése is: olyan, amely figyelembe veszi a politikai döntések emberi életre és méltóságra gyakorolt hatását, s amely a multilaterális együttműködésen, valamint a közjóért és a jövő nemzedékekért viselt felelősségen alapul. Ez a megközelítés lényegesen hitelesebb alapot nyújt a hosszú távú nemzetközi stabilitáshoz, mint a megsemmisítés állandó fenyegetésére épülő modell.

Ez a megközelítés megköveteli továbbá a polgári lakosság védelmét a fegyveres konfliktusokban, valamint a humanitárius segítségnyújtást. A nemzetközi humanitárius jog nem a katonai célszerűségnek alárendelt, rugalmasan alakítható vagy tetszőlegesen alkalmazható eszköz, hanem az államokra nézve kötelező érvényű kötelezettségvállalás. XIV. Leó pápa egyértelműen kijelentette: nem lehet „figyelmen kívül hagyni, hogy a kórházak, az energetikai infrastruktúra, a lakóépületek és a mindennapi élethez elengedhetetlen helyszínek megsemmisítése a nemzetközi humanitárius jog súlyos megsértését jelenti. A Szentszék határozottan megerősíti, hogy elítéli a civilek katonai műveletekbe való bármilyen formájú bevonását”. [15]

Elnök Úr!

Az emberi személy méltósága az alapvető emberi jogokban és szabadságokban leli meg konkrét kifejeződését, amelyek „sérthetetlenek, mivel az emberi személyben és annak méltóságában gyökereznek. Ennélfogva egyetemesek és elidegeníthetetlenek – pontosan azért, mert minden férfi és nő közös méltóságán alapulnak.” [16] Ezek a jogok egyetemesek, egymástól függők és a természetjogban gyökereznek; nem valamely kormány által tett engedmények. Különös figyelmet kell fordítani a leginkább veszélyeztetett csoportokra: a megfogant, születendő gyermekekre, az idősekre, a fogyatékossággal élőkre, a betegekre, a menekültekre és a migránsokra, a munkanélküliekre, a kirekesztettekre, a magányosokra, valamint azokra, akik mélyszegénységben, erőszakban vagy konfliktusok között élnek.

Ezen alapvető jogok között a vallásszabadság kitüntetett helyet foglal el. Nem másodlagos szabadságról van szó, hanem az emberi személy lényegi dimenziójáról. Amint XVI. Benedek pápa kijelentette, a vallásszabadság „valójában az első a jogok sorában, mivel történelmileg ezt mondták ki legelőször, másrészt pedig az ember lényegi dimenziójára, vagyis a Teremtőjével való kapcsolatára irányul”. [17] Anélkül, hogy az embernek lehetősége volna lelkiismerete szava szerint keresni az Istenről szóló igazságot és elköteleződni mellette, a többi szabadságjog is hiányos marad. A vallásszabadság teljes tiszteletben tartása elengedhetetlen a szívnek a békés együttéléshez szükséges megtisztulásához. [18]

Sajnos a világ számos részén a keresztények továbbra is megkülönböztetésnek, erőszaknak és valóságos üldöztetésnek vannak kitéve pusztán a hitük miatt. Templomokat támadnak meg, közösségeket kényszerítenek otthonuk elhagyására, embereket gyilkolnak meg vagy börtönöznek be. A vallási diszkrimináció minden formáját elítélve a Szentszék felemeli szavát e testvéreink védelmében – nem a kizárólagosság szellemében, hanem mert bármely közösség szabadságának védelme mindenki szabadságát erősíti. Az ilyen szenvedésekkel szembeni hallgatás az Egyház küldetésének, valamint azon egyetemes emberi jogoknak az elárulását jelentené, amelyek védelmére a nemzetközi közösség kötelezettséget vállalt.

Továbbá az emberi méltóság nem függ sem a földrajzi elhelyezkedéstől, sem a társadalmi-gazdasági helyzettől. Aki útra kel, vagy erre kényszerül, mindvégig megőrzi méltóságát. Alapvető fontosságú, hogy továbbra is a jelenség kiváltó okaival foglalkozzunk, hogy a migráció ismét szabad választás lehessen, semmint a körülmények által rákényszerített kényszer. Fontos, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül azok nehéz sorsát, akik menedéket keresnek, akik kénytelenek voltak elhagyni hazájukat, s akik veszélyes utakra vállalkoznak.

Elnök Úr!

Az idő múlása nem teszi a háborút kevésbé elviselhetetlenné; ellenkezőleg: még súlyosabbá teszi azok felelősségét, akik véget vethetnek neki, vagy hozzájárulhatnak annak lezárásához. Az ukrajnai háború több mint négy éve tart, s az áldozatok száma továbbra is folyamatosan emelkedik. E tragédia láttán a Szentszék – miközben a nemzetközi humanitárius jog szigorú tiszteletben tartását követeli – hangsúlyozza az ellenségeskedések beszüntetésének sürgető szükségességét és a diplomáciai út megnyitását. A békét nem lehet halogatni; a fegyvereknek el kell hallgatniuk, s a bombázásoknak véget kell érniük. A Szentszék bátorít minden olyan kezdeményezést, amely az azonnali, teljes és hatékony tűzszünet elérésére irányul.

A Szentszék megismétli arra vonatkozó felhívását, hogy vessenek véget a Ciszjordániában a palesztin polgári lakosság ellen folyó erőszaknak, különösen az ellenségeskedések eszkalációjának, a lakóépületek lerombolásának és a mozgásszabadság korlátozásának, amelyek a palesztin közösségek elűzéséhez vezetnek.

A gázai helyzetet illetően a Szentszék továbbra is mély aggodalommal tekint a súlyos humanitárius válságra, a széles körű pusztításra, a tömeges otthonelhagyásra és a továbbra is fennálló súlyos ellátási hiányokra. Ezzel kapcsolatban a Szentszék sürgeti a nemzetközi közösséget, hogy tegyen meg mindent a kétállami megoldás előmozdítására, egy igazságos és tartós béke elérése érdekében.

A Szentszék üdvözli az Egyesült Államok, Izrael és Libanon között létrejött Háromoldalú Keretmegállapodás aláírását, amelynek célja a Libanoni Köztársaság déli határainak stabilizálása, valamint egy igazságos és tartós béke elérése. Ez a megállapodás önmagában is jelentős fejlemény. A Szentszék azonban komoly aggodalmát fejezi ki a megállapodás végrehajtása során felmerült nehézségek miatt, s sürgeti az érintett feleket, hogy konkrét lépésekkel maradéktalanul tartsák tiszteletben és alkalmazzák a megállapodás feltételeit. A szuverenitás és a határok tiszteletben tartása a béketerv végrehajtásának elengedhetetlen alapja.

Emellett a keresztények jelenlétét Libanonban és az egész Közel-Keleten nem csupán egy történelmi jelenlét jogos folytatásaként kell megőrizni, hanem arra a nemzetközi közösségnek is bátorítólag kell tekintenie, hiszen a keresztények arra törekszenek, hogy a béke, a lelki élet és a kultúra cselekvő erejét képviseljék a Levantét alkotó népek mozaikjában, ahonnan a keresztény hit is elindult.

A Szentszék mély aggodalommal követi a Perzsa-öböl térségében kialakult helyzetet, ahol a konfliktus fokozatosan kiterjedt, s az erőszak nem mutatja a csillapodás jeleit. A Szentszék nem hallgathatja el különösen azon drámai hatásokat, amelyeket ez a konfliktus a kiszolgáltatott polgári lakosságra gyakorol, akik éhezéssel és kényszerű otthonelhagyással kénytelenek szembesülni, s alig elviselhető körülmények között élnek. Ezen túlmenően ez a konfliktus olyan létfontosságú infrastruktúrákat, tengeri szállítási útvonalakat és az egész globális gazdaság számára stratégiai jelentőségű energiaforrásokat érintett, amelyek kihatnak az emberek megélhetésére szerte a világon. A Szentszék nyomatékosan megismétli azon felhívását, hogy az érintett felek találják meg magukban a bátorságot a párbeszéd megkezdéséhez. Csak a tárgyalások iránti megújult elkötelezettség – a nemzetközi közösség támogatásával – adhatja vissza a Perzsa-öböl térségének a stabil béke és a közös fejlődés távlatait.

A nemzetközi közösség nem feledkezhet meg arról a tragikus helyzetről, amelyben a rohingyák százezrei élnek, akik immár több mint kilenc éve nemcsak a hontalanság tragédiáját szenvedik el, hanem embertelen és életveszélyes körülmények között kénytelenek tengődni. Ezeket az embereket megfosztják vele született jogaiktól, ami emberi méltóságuk nyilvánvaló megsértése. Szenvedésüknek véget kell vetni! Szülőföldjükön olyan feltételeket kell teremteni, amelyek lehetővé teszik biztonságos, törvényes, önkéntes és akadálytalan visszatérésüket.

A Szentszék ismételten nyomatékos felhívást tesz közzé annak érdekében, hogy haladéktalanul vessenek véget a szudáni konfliktusnak – egy olyan földön, amelyet már túl régóta pusztít a legvédtelenebbeket, mindenekelőtt a gyermekeket és a nőket sújtó, válogatás nélküli erőszak. E példátlan humanitárius katasztrófa láttán a Szentszék sürget minden felet, hogy a nemzetközi közösség támogatásával késedelem nélkül kezdjen őszinte és építő párbeszédet a lakosságnak nyújtandó segítség megkönnyítése, valamint a stabilitás és a béke garantálása érdekében.

A Szentszék felhívással fordul Dél-Szudán politikai életének minden vezető személyiségéhez, hogy a nemzet jólétét helyezzék minden részérdek elé. Saját felelősségi körében mindenkinek olyan tetteket és szavakat kell szorgalmaznia, amelyek előmozdítják a megbékélést, a békét és a harmóniát a dél-szudáni nép körében.

A Szentszék mély aggodalommal követi a Szomália egyes területeit jelenleg sújtó humanitárius válságot, ahol az erőszakos cselekmények és a szélsőséges időjárási események tovább rontják a lakosság amúgy is kiszolgáltatott életkörülményeit. A Szentszék sürgeti a nemzetközi közösséget, hogy vállaljon nagylelkű elkötelezettséget a leginkább veszélyeztetett emberek, különösen a nők és a gyermekek azonnali szükségleteinek kielégítésére.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban kialakult helyzet komoly aggodalomra ad okot a Szentszék számára, különösen az ország keleti részén elhúzódó válság és az ebolajárvány miatt. A Szentszék, miközben teljes támogatásáról biztosítja az országban folyó békefolyamatokat, bátorítja a nemzeti párbeszédet, és sürgeti az egészségügyi és humanitárius dolgozók védelmének azonnali biztosítását, a segélyek akadálytalan eljutását, valamint a regionális együttműködés megerősítését e kihívások átfogó kezelése érdekében. Különös jelentőséget kell tulajdonítani a közösségek közötti megbékélésnek, mint a valóban tartós béke elengedhetetlen feltételének. Ezen túlmenően a Szentszék aggodalmát fejezi ki a – különösen Észak-Kivu és Ituri tartományokban elkövetett – terrortámadások miatt, amelyek ismételten a polgári lakosságot, köztük a keresztény közösségeket veszik célba, gyilkosságokat, emberrablásokat, valamint falvak és egyházi létesítmények elpusztítását vonva maguk után.

A Szentszék aggodalommal figyeli a dzsihádista csoportok előrenyomulását a Száhel-övezetből a Guineai-öböl partvidéki államai felé. A válaszlépés nem lehet kizárólag katonai jellegű: magában kell foglalnia a radikalizálódás megelőzését, a határmenti régiók fejlesztését, a fiatalok oktatását, a társadalmi kohézió erősítését és a vallásközi párbeszédet – teljes mértékben kibontakoztatva a vallási közösségek szerepét a szélsőségesség megelőzésében.

A mozambiki Cabo Delgado tartományt a közel kilenc éve tartó fegyveres konfliktus nyomán továbbra is bizonytalanság és destabilizáció sújtja. A Szentszék – miközben a konfliktus lezárását sürgeti – továbbra is aggodalommal tekint a szórványos erőszakos cselekményekre, amelyek megakadályozzák a belső menekülteket abban, hogy visszatérjenek szülőföldjükre, s arra kényszerítik őket, hogy továbbra is szenvedésben, élelmezési bizonytalanságban és a jobb jövő reménye nélkül éljenek.

Venezuelában a Szentszék bátorít minden olyan erőfeszítést, amely a demokratikus rend teljes helyreállítására irányul békés és inkluzív eszközökkel, a nemzeti szuverenitás tiszteletben tartásával, valamint egy olyan nemzeti megbékélési folyamat elindítását, amely a párbeszéden, a közjó keresésén, valamint az emberi jogok és a polgári szabadságjogok teljes körű tiszteletben tartásán alapul.

Ezzel összefüggésben a venezuelai fogvatartottak nemritkán nehéz helyzete, valamint családjaik megpróbáltatásai humanitárius szempontból továbbra is aggodalomra adnak okot, s azokat nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ugyanez vonatkozik a nemzetgazdaság gyors helyreállításának sürgető szükségességére is, a teljes lakosság javára, amelynek többsége továbbra is rendkívül nehéz körülmények között él.

A Szentszék továbbra is nagy figyelemmel kíséri a haiti helyzetet; az országot jelenleg súlyos politikai, intézményi és társadalmi instabilitás, valamint drámai humanitárius válság sújtja. A Szentszék arra buzdít minden haiti állampolgárt, hogy helyezze előtérbe a párbeszédet és a közjó keresését, s megismétli a nemzetközi közösséghez intézett felhívását, hogy határozottsággal és nagylelkűséggel kísérje az országot a béke, a demokrácia és a jövőbe vetett megújult bizalom felé vezető nehéz úton.

A Szentszék figyelemmel kíséri a Kuba és az Egyesült Államok közötti helyzetet, s sürget minden felelős vezetőt az őszinte és hatékony párbeszéd előmozdítására, elkerülve minden olyan lépést, amely súlyosbíthatná a szeretett kubai nép szenvedéseit.

A Szentszék különös aggodalommal követi a nicaraguai helyzetet, s megismétli töretlen felhívását arra vonatkozóan, hogy az ország hatóságaival a tiszteletteljes és építő párbeszéd útjára lépjenek – a nicaraguai nép és Egyház javára.

A Szentszék bátorítja Azerbajdzsánt és Örményországot, hogy szilárdítsák meg a stabil és tartós béke elérésére irányuló folyamatot a Dél-Kaukázusban.

Elnök Úr!

Térjünk tehát vissza az idei év témájára! A multilateralizmus válságban van. Ferenc pápa azt írta, hogy „nem használ, ha a multilateralizmust összetévesztjük egyetlen személyben vagy túlzott hatalommal bíró elitben összpontosuló világhatalommal: »Amikor a jog által szabályozott világhatalom valamely formájának lehetőségéről beszélünk, nem feltétlenül kell személyi autoritásra gondolnunk«. Elsősorban »hatékonyabb világszervezetekről beszélünk, amelyek tekintélyükkel biztosítják a világméretű közjót, az éhezés és a nyomor felszámolását, valamint az alapvető emberi jogok biztos védelmét«”. [19]

Ahogyan XIV. Leó pápa a diplomáciai testülethez intézett 2026. január 9-i beszédében megjegyezte: „A párbeszédet előmozdító és mindenki konszenzusát kereső diplomáciát felváltja az egyes szereplők vagy szövetséges csoportok erődiplomáciája. A háború újra divatba jött, s háborús láz terjed. Megsértették azt a második világháború után rögzített elvet, amely megtiltotta az országoknak, hogy erőszakot alkalmazva megsértsék mások határait.” [20] A békét már nem önmagában kívánatos ajándékként és jóként keresik, hanem olyan valóságként, amelyet fegyverekkel kényszerítenek ki. Ez súlyosan veszélyezteti a jogállamiságot, amely minden békés társadalmi együttélés alapja.

A multilateralizmus válsága azonban nem csorbítja annak jelentőségét. Mint minden válság esetében, ez is végső soron az akarat kérdése: az az akarat, hogy az igazságosságot védelmezzük ahelyett, hogy erőszakhoz folyamodnánk; az az akarat, hogy a jogállamiságot támogassuk ahelyett, hogy meghajolnánk az erőfölény előtt; az az akarat, hogy a békét válasszuk a pusztítás helyett. Az Egyesült Nemzetek Szervezete egy globális katasztrófa hamvaiból született, éppen azzal az elszántsággal, hogy megakadályozza a jövőbeli katasztrófákat, megőrizze a békét, védelmezze az alapvető emberi jogokat és előmozdítsa a fenntartható fejlődést. Nyolcvan évvel később a Szervezetnek alkalmazkodnia kell a mai valósághoz, miközben hű marad alapító céljaihoz. Célzottabbá, hatékonyabbá és az emberi család egységét még inkább szolgáló intézménnyé kell válnia, ahelyett, hogy engedné az ideológiai megosztottság eluralkodását. [21]

A Szentszék elismeri azokat a jelenlegi kihívásokat, amelyekkel az Egyesült Nemzetek Szervezete szembesül. A most a végrehajtási szakaszába lépő UN80 kezdeményezés fontos jelzése annak, hogy a Szervezet kész az önvizsgálatra, s a szükséges változtatások megtételére céljainak hatékonyabb megvalósítása érdekében. A Szentszék üdvözli ezt az erőfeszítést, és sürgeti a tagállamokat, hogy vállaljanak aktív és konstruktív szerepet annak biztosításában, hogy a reformot a közjó és minden ember méltósága iránti megújult felelősségtudat vezérelje. „A Szentszék támogatja és kíséri ezt az elkötelezettséget, miközben elismeri, hogy az ENSZ és a nemzetközi politikai rendszer jelenlegi gyengesége mélyreható reformok szükségességére mutat rá: nem csupán technikai kiigazításokról van szó, hiszen a meggyőződések és értékek válsága a nemzetek etikai alapjait is érinti, s megnehezíti, hogy a multilateralizmust a valódi közjó szolgálatába állítsuk.” [22]

A hiteles multilateralizmushoz megállapodásra van szükség a szavak jelentését illetően. Amikor a nyelvet megfosztják tartalmától vagy szándékosan eltorzítják, a párbeszéd lehetetlenné válik. A multilateralizmus közös elkötelezettséget kíván a nemzetközi jog – beleértve a nemzetközi humanitárius jogot is – iránt. Alázatot követel meg annak elismeréséhez, hogy egyetlen nemzet sem – bármily hatalmas legyen is – képes egyedül szembenézni az élelmezési bizonytalanság, a migráció, a technológiai változások, az éghajlati és környezeti pusztulás, vagy éppen a nukleáris és autonóm fegyverek jelentette fenyegetés kihívásaival. Mindenekelőtt pedig a bizalom helyreállítására van szükség: arra a hitre és bizalomra, hogy a megállapodásokat betartják, a leggyengébbeket nem hagyják magukra, s a közjó elsőbbséget élvez az egyoldalú előnyök hajszolásával szemben.

A Szentszék továbbra is elkötelezetten végzi a hídépítésnek ezt a türelmes és gyakran kevéssé feltűnő munkáját. Ezt azért teszi, mert az emberi család egy, minden embert megillet az Isten által ajándékozott, sérthetetlen méltóság, s a béke akkor lehetséges, ha az igazság és az igazságosság elfoglalja az őt jog szerint megillető helyet.

Elnök Úr!

A világot érintő átalakulás – legyen az technológiai, geopolitikai vagy társadalmi – nem fog várni az Egyesült Nemzetek Szervezetének cselekvésére vagy tétlenségére. Hogy ez a változás felemeli-e vagy lealacsonyítja az emberi személyt, az azoktól a döntésektől függ, amelyeket közösen hozunk meg ezekben a termekben. Elengedhetetlen, hogy ne csak a fegyvereket, hanem az uralkodás logikáját is leszereljük; hogy megvédjük a leginkább rászorulókat; hogy szeretetben mondjuk ki az igazságot; s hogy a párbeszéd és a szolidaritás révén újjáépítsünk egy olyan multilaterális rendet, amely valóban mindenkit szolgál.

Bírjon a nemzetközi közösség – mint a nemzetek családja – azzal a bátorsággal, amely a bizalom helyreállításához szükséges, azzal a bölcsességgel, amely az átalakulás igazságos irányításához kell, és azzal az állhatatossággal, amely a béke építéséhez elengedhetetlen. E tekintetben a Szentszék nyomatékosan sürget minden felet, hogy kötelezzék el magukat az őszinte tárgyalások mellett az összes háború és konfliktus lezárása érdekében. A háború kizárólag halált és pusztulást hoz, míg a béke fejlődést és jólétet teremt. A Szentszék a maga részéről a jövőben is mindent megtesz egy mindenki számára jobb jövő építéséért.

Köszönöm.

[1] Vö. XIV. Leó pápa, Beszéd a Szentszéknél akkreditált diplomáciai testület tagjaihoz, 2025. május 16.

[2] XIV. Leó pápa, Magnifica Humanitas enciklika, 221., 224.

[3] XIV. Leó pápa, Magnifica Humanitas enciklika, 199–200.

[4] Uo., 97.

[5] Vö. Uo., 170.

[6] Uo.

[7] Vö. XIV. Leó pápa, Beszéd a Latin-amerikai Pápai Bizottság által szervezett, a latin-amerikai függőségi helyzetekről szóló találkozó résztvevőihez, 2026. augusztus 27.

[8] Uo.

[9] Vö. Uo.

[10] Vö. XIV. Leó pápa, Beszéd a kábítószer-ellenes nemzetközi nap alkalmából, 2025. június 26.

[11] Uo.

[12] Vö. XIV. Leó pápa, Beszéd a Szentszéknél akkreditált diplomáciai testület tagjaihoz, 2025. május 16.

[13] VI. Pál pápa, Üzenet az V. Békevilágnap megünneplésére, 1972. január 1.

[14] Vö. XIV. Leó pápa, Beszéd a Szentszéknél akkreditált diplomáciai testület tagjaihoz, 2025. május 16.

[15] XIV. Leó pápa, Beszéd a Szentszéknél akkreditált diplomáciai testület tagjaihoz, 2026. január 9.

[16] XIV. Leó pápa, Magnifica Humanitas enciklika, 55.

[17] XVI. Benedek pápa, Beszéd a Szentszéknél akkreditált diplomáciai testület tagjaihoz, 2011. január 10.

[18] Vö. XIV. Leó pápa, Beszéd a Szentszéknél akkreditált diplomáciai testület tagjaihoz, 2025. május 16.

[19] Ferenc pápa, Laudate Deum apostoli buzdítás, 35.

[20] XIV. Leó pápa, Beszéd a Szentszéknél akkreditált diplomáciai testület tagjaihoz, 2026. január 9.

[21] Vö. Uo.

[22] XIV. Leó pápa, Magnifica Humanitas enciklika, 226.

forrás: Bollettino
kép: ANSA