Ma délelőtt 11 órakor XIV. Leó pápa a Vatikáni Apostoli Könyvtárba látogatott az „AQVA. Katasztrófa és ámulat” című kiállítás megnyitója alkalmából.

A kiállítás egyes anyagainak megtekintése után XIV. Leó találkozott a Vatikáni Apostoli Levéltár és a Vatikáni Apostoli Könyvtár munkatársaival.

Az alábbiakban közzétesszük a Szentatya beszédét, amelyet a látogatás során a jelenlévőkhöz intézett:

Excellenciás Uram!
Excellenciás Uraim!
Kedves testvéreim!
Hölgyeim és Uraim!

Mielőtt hivatalosan is köszönteném Önöket egy rövid, előre elkészített beszéddel, csupán annyit szeretnék mondani: Isten a maga Gondviselésében – s néha némi humorral – mindig emlékeztet bennünket arra, hogy velünk van. Sokan közületek talán nem is tudjátok, hogy édesanyám könyvtáros volt, s ma, éppen a születésnapján vagyok itt, hogy mindnyájatokat köszöntselek.

Köszönetet mondok a Szent Római Egyház levéltárosának és könyvtárosának, Pagazzi érsek úrnak; köszöntöm az Apostoli Könyvtár és az Apostoli Levéltár prefektusait és alprefektusait, a vezetőket és mindazokat, akik ott dolgoznak; a Kormányzóság elnökét, valamint néhány barátot és támogatót, akiknek őszinte hálámat fejezem ki.

Pápaként most látogatom meg először a Vatikáni Könyvtárat, elődeim nyomdokaiba lépve. Ez a pápa közelről kísérő figyelmének és elismerésének jele kíván lenni az Apostoli Levéltár és az Apostoli Könyvtár küldetése iránt, amely a kultúra gyarapodását és terjesztését szolgálja az Egyház és az egész emberiség javára. Különösen – amint azt a Praedicate Evangelium apostoli konstitúció kimondja – az „egyetemes Egyház kormányzására vonatkozó iratok és dokumentumok őrzése és értékeinek feltárása”, valamint azok tanulmányozása (242. pont), továbbá „a tudomány és a művészet igen gazdag örökségének összegyűjtése és megőrzése […], valamint annak az igazságot kutató tudósok rendelkezésére bocsátása” céljából (243. pont).

Ha egy könyvtárra gondolunk, csendes, nyugodt környezetet képzelünk el. A könyvek valóban csendesek, és csendet kívánnak. Valójában azonban, miközben a könyv egyfelől megnyugtat, másfelől nyugtalanságot ébreszt, táplálja a kutatás iránti vágyat és bátorságot. Szent Ágoston e dinamika jelképe. Tele élettel és gyötrelemmel a benne feszülő hatalmas erők miatt – amint írja – éveken át „kétségbeesett kiáltásokat hallatott” (Vallomások, VIII, 12, 28), mígnem elért hozzá egy gyermekhang, aki ezt énekelte: „Vedd és olvasd, vedd és olvasd!” Azonnal elvette egy barátja kezéből a könyvet, Szent Pál Rómaiakhoz írt levelét, beleolvasott, s „a bizonyosság fénye áradt a szívébe, s a kétely minden sötétsége eloszlott” (vö. Vallomások, VIII, 12, 29). A kétely eloszlott, de a vágy nem; sőt, még erősebbé vált, arra ösztönözve őt, hogy bejárja a Szentírás teljes terjedelmét és mélységét. Ő maga is többször beszél erről, amikor elmondja, hogy gondosan, szinte kérdőjellé görnyedve tanulmányozta a bibliai könyvek különféle kéziratait, hogy a legjobb szöveget állítsa össze (vö. In Hep. loc. 3, 6, 14 és 3, 6, 17; Enarr. Ps. 36, III, 6; Enarr. Ps. 138, 20). Az a szentírási könyv, amely eljutott Ágostonhoz, ugyanaz, amely tágra nyitotta a lelkét. Kedves testvéreim! Mindannyian, akik őrzitek, tanulmányozzátok s a kutatók rendelkezésére bocsátjátok Péter utódjának könyveit, abban segítitek az Egyházat és az emberiséget, hogy felnőjön a vágy mélységéhez. Enélkül minden eltávolodik az élő Istentől, az igazság és a szeretet forrásától.

Hogyan is írhatnánk le a pápa könyvtárát? Egy metaforához folyamodom: az Apostoli Könyvtár egy szív. A szívverés az élet jelképe, amely két ellentétes mozgásból fakad, a szisztoléból és a diasztoléból: egy összehúzódásból és egy kitágulásból, egy középpont felé mutató és egy a periféria felé irányuló mozgásból. Az Apostoli Könyvtár is annyiban marad élő, amennyiben biztosítja a maga szisztoléját és diasztoléját.

A szisztolés: az Apostoli Könyvtár továbbra is maradjon az elvonultság, a csend, a tisztelet és a gondosság helye. A Vatikán falai között az Apostoli Könyvtár szinte monasztikus hangulata nap mint nap emlékeztessen az Üdvözítő intésére: „Ha építeni akarsz, ha harcolni akarsz, először ülj le és tanulmányozd át!” (vö. Lk 14,28–32). Az Apostoli Könyvtár belső jellege attól az egyedülálló, felbecsülhetetlen kincstől is függ, amelyet őriz. Mert ha egyfelől kötelességünk is megkönnyíteni a tanulmányozást – többek között a digitalizálás és a digitális környezet biztosította megosztás révén –, másfelől szükséges fenntartani és ösztönözni azt a régi gesztust, hogy személyesen zarándokoljunk el a Könyvtárba. Ez ugyanis nem csupán könyvek tárháza, ahonnan kényelmesen meríthetünk az otthoni számítógépünkről, hanem a kapcsolatokból, a párbeszédből és az eszmecserékből szövődő élőtér.

A szív azonban a diasztoléból is él, s ugyanez igaz a mi Könyvtárunkra is. A XIII. Leó pápának szentelt Leonina-teremben vagyunk. Ő olyan pásztor volt, aki képes volt felismerni kora legdrámaibb kérdéseit, amilyeneket például az ipari forradalom idézett elő. Ugyanakkor a nagy kulturális nyitások pápája is volt, amilyen a Vatikáni Levéltár megnyitása volt a világ minden tájáról érkező kutatók előtt, vagy a Könyvtárhoz való hozzáférés kiterjesztése, olyannyira, hogy egy régi fegyverraktárt alakított át ezzé a gyönyörű olvasóteremmé. E Könyvtár nyitottsága és lelkiségi tágassága már humanista gyökereitől fogva nyilvánvaló: nemcsak teológiai műveket őriz, hanem irodalmi, filozófiai, csillagászati, fizikai, matematikai, földrajzi, botanikai, zoológiai, orvosi, történelmi, jogi, művészeti és közgazdasági munkákat is. Nem csupán európai és keresztény könyveket, hanem más vallási kontextusban született köteteket is a világ minden szegletéből. S tette ezt sok évszázaddal azelőtt, hogy ez egyetemes alapállássá vált volna. Ezzel a stílussal az Apostoli Könyvtár az Egyház ősi és mindig megújuló kulturális nyitottságáról tanúskodik. Ezt erősíti meg a ma kezdődő kiállítás-sorozat is. E kulturális szívélyesség jele az a szelíd diplomácia is, amely a Vatikáni Levéltár és Könyvtár dokumentumai és könyvei között nyitott útra lel, az egyik olyan „megbékélés kapuja”, amelyről a Magnifica humanitas enciklika beszél (211. pont). Nos tehát, előre! Hűen a múlthoz és hűen a jövőhöz, a saját nyelveteken és eszközeitekkel nyissátok meg a megbékélés új kapuit!

Búcsúzóul felhívom a figyelmeteket egy olyan sürgető feladatra, amely az Apostoli Könyvtárat és az Apostoli Levéltárat egyaránt érinti: ez pedig az új terek iránti igény. Éppen a mai napon hoztam meg az erre vonatkozó rendelkezéseket, s bízom benne, hogy ezek hozzájárulnak majd e szükséglet kielégítéséhez. Szándékomban áll folytatni az elődeim által kijelölt utat, akik az évszázadok során megmutatták az Apostoli Szék gondoskodását azokról az intézményekről, amelyek annak kulturális és közigazgatási emlékezetét őrzik és ápolják.

Kedves testvéreim! Köszönöm mindnyájatoknak, s jó munkát kívánok! Szívből adom rátok áldásomat, és imádkozom értetek.

Köszönöm.

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media