Ma reggel a Vatikáni Apostoli Palotában XIV. Leó pápa kihallgatáson fogadta a Fokoláre Mozgalomhoz kapcsolódó püspökök egy csoportját.
Az alábbiakban közzétesszük a beszédét, amelyet a pápa a találkozó során a jelenlévőkhöz intézett:
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Békesség veletek!
Jó reggelt kívánok mindannyiuknak, és szeretettel köszöntöm Önöket!
Szívből köszöntöm Önöket, a Fokoláre Mozgalomhoz kapcsolódó püspöktestvéreimet, akik lelki találkozójukra gyűltek össze. Hálás vagyok mai látogatásukért, amely kifejezi püspöktestvéri szeretetüket, s köszönöm állandó imáikat. Örömmel tölt el, hogy ilyen sokan vannak jelen, akik különböző országokból, eltérő háttérből és társadalmi helyzetből érkezve egyazon Lélekben gyűltek egybe Mária Műve égisze alatt. Eszünkbe jutnak Urunk megnyugtató szavai: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20).
Valójában a kongresszusukra választott téma – „Tanúságot tenni az egységről” – a Chiara Lubich által alapított mozgalom egyik leglényegesebb eleme, s nekem is különösen a szívemen fekszik. Egy olyan korban, amelyet sajnos mindjobban a növekvő megosztottság és polarizáció bélyegez meg, Urunk megadta neki, hogy tanúságot tegyen az egység értelméről és szolgálatáról, így válva jellé saját nemzedéke és a jövő generációi számára (vö. Ferenc pápa, Beszéd a Fokoláre Mozgalomhoz kapcsolódó püspökökhöz, 2021. szeptember 25.).
Ha ez volt Chiara feladata negyven évvel ezelőtt, ma még sürgetőbb ez a küldetés mindannyiunk számára. Gondolok azokra a nehéz társadalmi helyzetekre, körülményekre és megosztottságra, amelyeket Önök közül egyesek, püspöktestvéreim, saját hazájukban hordoznak: az olyan helyzetekre, mint az előítélet, a fajgyűlölet, a vallási türelmetlenség, sőt maga az erőszak.
Gondolok a nyugati helyzetre is, amelyre ma már-már túlságosan is rányomják bélyegüket az individualizmus hatásai; ahol a család, a barátság és a közösség egykor szilárd szövete átadja helyét a növekvő töredezettségnek, s ahol a szabadságot mindinkább abszolút autonómiaként, a boldogság bármiféle erkölcsi, természetes vagy akár emberi korlát nélküli hajszolásaként mutatják be (vö. Magnifica humanitas kezdetű enciklika, 118.).
Mindazáltal sajátos paradoxon tanúi vagyunk. Mindazon hangsúly ellenére ugyanis, amelyet az egyéni szabadságra fektetünk, az emberek ma gyakran mégis kevésbé érzik magukat szabadnak arra, hogy igazán önmaguk legyenek, vagy hogy legnemesebb eszményeiket kövessék – mégpedig attól való rejtett félelmükben, hogy elítélik őket, vagy hogy nem bizonyulnak elég jónak. Ráadásul ez a mások iránti nyitottság elveszítése, amely csak elmélyíti a megosztottság érzését, végül megfoszt bennünket attól a boldogságtól, amelyre teremtettünk. Hiszen a Szentháromság egy Isten képmására lettünk teremtve, aki maga is a személyek közössége: Atya, Fiú és Szentlélek. Az Atya szívét kinyilatkoztatva Krisztus megmutatja nekünk létezésünk és kapcsolataink legmélyebb értelmét, s a boldogsághoz vezető utat. A Szentlélek ajándéka által Isten gyermekeivé s az isteni élet részeseivé váltunk, s ebből az Istennel való közösségből fakad a mi egymással való közösségünk is, mint testvéreké Krisztusban. Az Egyház éppen ez: a közösség misztériuma (vö. Hittani Dikasztérium, Communionis notio kezdetű levél, 3.), az egység jele és kovásza világunk számára.
Chiara Lubich szellemi örökségének részeseiként, valamint Krisztus Egyházának szolgáiként ebben a széttöredezett világban Önök arra kaptak meghívást, hogy tanúságot tegyenek az emberi család e hőn áhított egységéről. A világunkat sújtó szomorú megosztottságokra adott válasz nem abban áll, hogy még több bizottságot hozzunk létre, vagy újabb projekteket indítsunk útjára, hanem abban, hogy visszatérjünk egységünk forrásához, a Legszentebb Háromsághoz. Valójában szemlélődőkké kell válnunk!
Ezekkel a gondolatokkal arra bátorítom Önöket, hogy használják ki ezeket a közösen töltött napokat arra, hogy megéljék azt a testvériséget, amely emlékeztet és megerősít bennünket a Krisztusban való rokonságunkra. A kegyelem napjai ezek, amelyeket püspöktestvéreikkel töltenek együtt. Tudjuk, mennyire jót tesz ez nekünk. Ezért örülök, hogy Mária Művében megtalálták ezt a lelki támaszt. Segítse Önöket abban, hogy a közösséget és a testvériséget a saját püspöki konferenciáikban is megélhessék!
Mindenekelőtt bízom benne, hogy megragadják az alkalmat lelki életük táplálására: nagylelkű és hosszas imádsággal Urunk előtt a tabernákulumnál; a zsolozsma és a szentmise nyugodt, összeszedett megünneplésével; s végül a Szentháromság személyei jelenlétének gyakori szemlélésével lényünk legmélyén. Így lesznek tanúi – egymás és azok számára, akiket szolgálnak – annak az egységnek, amely tartós békét teremt.
Végezetül Önöket és Mária Művét Miasszonyunk, az Egyház Anyja szerető közbenjárásába ajánlom, s örömmel adom mindnyájukra apostoli áldásomat, mint a Krisztusban, a mi Urunkban való öröm és béke zálogát. Köszönöm!
forrás: Bollettino
kép: Vatican Media
