Ma délelőtt a vatikáni Apostoli Palotában XIV. Leó pápa audiencián fogadta az Olasz Püspöki Konferencia „Progetto Policoro” elnevezésű kezdeményezésének résztvevőit.

Az alábbiakban közzétesszük a beszédet, amelyet a Szentatya a találkozó során a jelenlévőkhöz intézett:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Békesség veletek!

Kedves püspöktestvérek,
kedves testvéreim, jó reggelt és Isten hozott benneteket!

A Policoro projekt elérte harmincéves mérföldkövét: ez az alkalom segítsen bennünket abban, hogy hálával és bizalommal tekintsünk előre. Ti, fiatalok vagytok Olaszország azon gyönyörű arca, amely nem adja fel, nem törődik bele a nehézségekbe, hanem feltűri az ingujját és talpra áll. Harminc év alatt hatalmas mennyiségű jót vetettetek el, amelyet érdemes elmesélni: fiatalok, akik elkötelezték magukat a társadalmi és politikai élet mellett; életek, amelyek az Evangéliumnak és az Egyház társadalmi tanításának köszönhetően nyertek új lendületet.

Számos „nemet” mondtatok a korrupció kiskapuira, a munkaerő kizsákmányolására és az igazságtalanságokra; a maffiától elkobzott javak egy része társadalmi célú befektetéssé vált; olyan szövetkezetek születtek, amelyek felvirágoztatták a városokat és a vidékeket; sok fiatalt kísértetek saját vállalkozásuk elindításában. Emellett számtalan órát töltöttetek iskolákban és plébániákon, hogy a munka értelmére és az igazságosságra neveljetek, hogy a békére formáljatok, és fogékonnyá tegyetek a közjó iránt. Begyógyítottátok a perifériára szorult, kiábrándult és közömbössé vált fiatalok sebeit. Köszönöm ezt a sok elvetett jót! Köszönöm, mert ti jól látjátok: egyetlen fiatal sem maradhat az életben a „cserepadon”, hanem támogatni kell őt álmai megvalósításában és a világ jobbá tételében.

1995-ben tette meg első lépéseit a Policoro projekt, az Olasz Püspöki Konferencia társadalmi pasztoráció, Caritas és ifjúságpasztorációs nemzeti igazgatóinak lelkipásztori kreativitása révén. A palermói országos egyházi kongresszus kérte akkor, hogy fordítsanak kiemelt figyelmet az ország déli részére. A projekt egy kezdeményezésként indult, majd az idő múlásával egyre terebélyesedett, próbálva választ adni az új kihívásokra, és mindenekelőtt: evangelizálni a munka világát. A képzés és a kísérés felelősségteljes feladatában számos ember követte egymást egy máig tartó stafétában. Mindannyian hozzájárultak a projekt helyi sikereihez. Sokak összehangolt munkája megsokszorozta az energiákat és az eredményeket. Ez egy élő és fiatalos képe annak, amilyen az Egyház lehet és lennie kell az ország szolgálatában. Mindenért hálát adunk az Úrnak, aki a Szentlélek erejével életerőssé és a társadalom számára gyümölcsözővé tett benneteket, képessé téve titeket az élet szeretetére.

Továbbra is szükség van az elkötelezettségetekre, különösen a demográfiai tél idején, az ország legsérülékenyebb térségeinek elnéptelenedésekor, s akkor, amikor a fiatalokat a fásultság és az önmagukba zárkózás veszélye fenyegeti. Senkit sem szabad elhanyagolni. Senki sem érezheti magát elhagyatottnak. A Policoro projekt egyházi tapasztalatként született, és egy olyan Egyház leleményességének gyümölcse, amely nemcsak tenni akar valamit a fiatalokért, hanem őket teszi saját útjának és minden egyes terület jövőjének főszereplőivé. Veletek együtt vagyunk a világ szolgálatában álló Egyház, mint kovász a tésztában.

Az egyik legszebb attitűd, amelyet nap mint nap megéltek, a kísérésé: az egyházmegyék kiválasztanak és kézen fognak benneteket, ti pedig azon fiatalok mellé álltok, akik útjukat keresik a munka, a gazdaság és a társadalom világában. Ily módon a dél-olaszországi munkaügyi és szociális válságra adott válaszaitok más térségekben is megújult elköteleződéssé formálódtak. Mindig itt az ideje, hogy lelkesedésetekkel és érzékenységetekkel „megfertőzzétek” a legelutasítóbb helyeket és a leginkább beletörődött embereket is. Ahogy előre tekintetek, ne veszítsétek szem elől azokat az igazodási pontokat, amelyek idáig vezettek benneteket, és amelyek lehetővé teszik, hogy még hosszú ideig úton maradjatok. Ebben a pillanatban jelképesen szeretném ezeket újra mindannyiatok gondjaira bízni.

Elkötelezettségetek iránytűje az Evangélium: ebben rejlik az az igazi erő, amely átalakítja a szíveket és a világot. Mario Operti atya, aki Giuseppe Pasini monsignorral együtt a projekt egyik megálmodója volt, így írt erről: „Ha olyan szegények lennénk, hogy semmit sem tudnánk adni másoknak, talán jobban tudatosulna bennünk az Evangélium gazdagsága, amely valóban képes megváltoztatni az emberek életét, és segíteni őket abban, hogy útra keljenek.” [1]

A második igazodási pont az Egyház társadalmi tanítása. E tanítás tanulmányozása képessé tesz benneteket arra, hogy szeressétek ezt a kort, és eszközöket ad a valóság értelmezéséhez. Ne hagyjátok, hogy megtévesszenek a baljós jövő prófétái, akik mindent negatívnak látnak; de ne legyetek olyan naivak sem, hogy azt higgyétek, minden rendben van. Ahogy Szent Pál tanítja nekünk: „A Lelket ki ne oltsátok! A prófétai beszédet meg ne vessétek! Mindent vizsgáljatok meg: ami jó, azt tartsátok meg!” (1Tessz 5,19-21). Az emberi személy központi szerepe, a közjó, a szolidaritás, a szubszidiaritás, a javak egyetemes rendeltetése, a részvétel, az integrális ökológia és a béke vezérelnek bennünket egy olyan társadalom építésében, amely megfelel az emberiséggel kapcsolatos isteni szeretet-tervnek.

A harmadik erőforrás a közösség, mint a jövő inkubátora. A mai kultúra hajlamos arra, hogy elszigeteltnek és egymással versengőnek láttasson bennünket. Ezzel szemben a munka, a gazdaság, a politika és a kommunikáció nem magányos vezetők zsenialitásán nyugszik, hanem a társadalmi kapcsolatok építésében jártas szakembereken. Amikor a közösségi élet fejlődik – a társadalomban éppúgy, mint az Egyházban –, akkor teremtjük meg a feltételeket ahhoz, hogy az élet kicsírázhasson. Akkor váltok igazán életadóvá, amikor gondot viseltek a közösségi hálókra. Az intelligencia, a tehetség, a tudás, a társadalmi szervezettség és a szorgalom mind a jó kapcsolatok talaján fejlődik ki. Ha együtt álmodtok, ha időt szántok a közös utak építésére, ha szeretitek városaitokat, olyanok lesztek, mint a só, amely ízt ad mindennek (vö. Mt 5,13).

Végezetül ne feledjétek, hogy számos atyátok és anyátok van a Lélekben, akik igazodási pontok voltak a városok, a térségek és az egész ország számára: ők azok a szentek és tanúságtevők, akiknek társadalmi elkötelezettsége a polgári és karitatív megújulás forrásává vált. Hogyan is ne emlékeznénk olyan alakokra, mint Assisi Ferenc – halálának nyolcszázadik évfordulóján –, Sienai Katalin, Bosco János, Bartolo Longo, Francesca Cabrini, Armida Barelli, Luigi Sturzo, Piergiorgio Frassati, Alberto Marvelli, Giorgio La Pira, Lorenzo Milani, Primo Mazzolari, Maria di Campello, Aldo Moro, Tina Anselmi, Pino Puglisi, Tonino Bello vagy Annalena Tonelli? A sor még hosszan folytatható, és ez csodálatos. Arra a gyakorlatra hívlak benneteket: ismerjétek meg azon személyek életrajzát, akiknek életét lakóhelyeteken megérintette a Lélek jelenléte. Ismerjétek meg és beszéljetek róluk! A szentségnek az a folyama ez, amely termékennyé tette közösségeinket. Ez a konkrét jele annak, hogy Isten soha nem hagy el minket. Szeretett minket, most is szeret, és nem fárad bele, hogy hús-vér embereken keresztül jelen legyen, akik képesek átalakítani a társadalmi életet és evangelizálni a munka világát. Tőlük tanuljátok el a bátorságot és a Kegyelem iránti mindennapos nyitottságot.

Szeretett testvéreim, haladjatok tovább együtt, bizalommal! Olaszországnak és Európának szüksége van rátok és a lelkesedésetekre. Ne szűnjetek meg álmodni, és építsetek kapcsolatokat más európai és más kontinenseken élő fiatalokkal is, akik hozzátok hasonlóan szeretik az Egyházat, és az ő nevében munkálkodnak a társadalomban. Reménnyel kísérlek benneteket, imáimban megemlékezem rólatok, és szívből adom rátok és családjaitokra Apostoli Áldásomat. Köszönöm!

[1] M. Operti, In cammino ogni giorno. Vangelo, giovani, lavoro, Teramo 2020, 178.

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media