Ma délben, advent második vasárnapján, XIV. Leó pápa megjelent a Vatikáni Apostoli Palota dolgozószobájának ablakában, hogy a Szent Péter téren összegyűlt hívekkel és zarándokokkal együtt elimádkozza az Angelust.

Az alábbiakban közöljük a Szentatya szavait, amelyekkel bevezette a Mária-imádságot:

Kedves fivéreim és nővéreim, boldog vasárnapot!

Advent második vasárnapjának evangéliuma Isten országának eljövetelét hirdeti számunkra (vö. Mt 3,1–12). Jézus előtt megjelenik a színen előfutára, Keresztelő János, aki a júdeai pusztában prédikált, mondván: „Térjetek meg, mert közel van a mennyek országa!” (Mt 3,1).

A „Miatyánk”-ban minden nap azt kérjük: „Jöjjön el a Te országod.” Ezt maga Jézus tanította nekünk. E könyörgéssel arra az Újra irányítjuk tekintetünket, amelyet Isten készít számunkra; felismerjük, hogy a történelem menetét nem e világ hatalmasai írják meg. Gondolatainkat és energiáinkat annak az Istennek szolgálatába állítjuk, aki nem azért jön uralkodni, hogy leigázzon minket, hanem hogy felszabadítson. Ez „evangélium”: igazi jó hír, amely lelkesít és cselekvésre indít bennünket.

Igaz, Keresztelő János hangja kemény, de a nép hallgat rá, mert szavaiban Isten felhívása hangzik el, hogy ne játszadozzunk az élettel, hanem használjuk ki a jelen pillanatot, és készüljünk fel a találkozásra azzal, aki a szív cselekedetei és szándékai szerint ítél, nem pedig a látszat szerint.

Jánost magát is meglepi majd, miként nyilvánul meg Isten országa Jézus Krisztusban: szelídségben és irgalomban. Izajás próféta csírához hasonlítja őt: nem a hatalom vagy a pusztítás, hanem a születés és az újdonság képéhez. A látszólag halott törzsből kihajtó rügyre a Szentlélek ajándékaival rálehel (vö. Iz 11,1–10). Mindannyian felidézhetünk egy-egy váratlan fordulatot az életünkben, ahol hasonló módon tapasztaltuk meg Isten meglepetését.

Így élte meg az Egyház a II. Vatikáni Zsinatot is, amely éppen hatvan éve fejeződött be: olyan tapasztalatot, amely újra és újra megújul, valahányszor együtt haladunk Isten országa felé, készek arra, hogy befogadjuk és szolgáljuk azt. Ilyenkor nemcsak a gyengének vagy jelentéktelennek tűnő valóságok sarjadnak ki, hanem az is megvalósul, amit emberileg lehetetlennek tartottunk volna. A próféta szavaival: „A farkas a báránnyal lakik majd együtt, a párduc a gidával hál; a borjú és a fiatal oroszlán együtt legelésznek, és egy kisgyermek vezeti őket” (Iz 11,6).

Szeretteim, mennyire szüksége van a világnak erre a reményre! Istennek semmi sem lehetetlen. Készüljünk az Ő országára, készítsünk helyet neki. A „legkisebb”, a názáreti Jézus fog vezetni minket! Ő, aki kezünkbe adta magát születésének éjszakájától a kereszthalálának sötét órájáig, mint a felkelő Nap ragyogja be történelmünket. Egy új nap kezdődött: ébredjünk fel, és járjunk az Ő világosságában!

Ez az advent lelkisége: világos és egészen gyakorlati. Hadd emlékeztessenek az utcák fényei arra, hogy mindannyian lehetünk egy kis fény, ha befogadjuk Jézust, az új világ csíráját. Tanuljuk ezt Máriától, édesanyánktól, a bizakodó várakozás és a remény asszonyától.

Az Angelus után

Kedves fivéreim és nővéreim!

Néhány nappal ezelőtt tértem vissza első apostoli utamról, amely Törökországba és Libanonba vezetett. Szeretett testvéremmel, Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával és más keresztény felekezetek képviselőivel együtt imádkoztunk İznikben, az ősi Niceában, ahol 1700 évvel ezelőtt tartották az első ökumenikus zsinatot. Éppen ma van VI. Pál pápa és Athenagorasz pátriárka közös nyilatkozatának 60. évfordulója, amely véget vetett a kölcsönös kiközösítéseknek. Adjunk hálát Istennek, és újítsuk meg elkötelezettségünket a keresztények teljes, látható egysége felé vezető úton. Törökországban örömmel találkoztam a katolikus közösséggel, amely türelmes párbeszéddel és a szenvedők szolgálatával tanúságot tesz a szeretet evangéliumáról és arról a logikáról, amelyben Isten a kicsinységben nyilatkozik meg.

Libanon továbbra is az együttélés mozaikja, és megnyugvással töltött el számos tanúságtétel meghallgatása. Találkoztam olyanokkal, akik az evangéliumot azáltal hirdetik, hogy befogadják az otthonaikat elhagyni kényszerült embereket, meglátogatják a fogvatartottakat, és megosztják a kenyeret a rászorulókkal. Megindító volt látni, mennyien jöttek ki az utcákra köszönteni. Különösen meghatott a találkozás a bejrúti kikötőben történt robbanás áldozatainak hozzátartozóival. A libanoniak egy szóra és vigasztaló jelenlétre vártak, de végül ők vigasztaltak engem hitükkel és lelkesedésükkel. Köszönöm mindazoknak, akik az imáikkal kísértek. Kedves testvéreim, az elmúlt napok törökországi és libanoni eseményei azt tanítják nekünk, hogy a béke lehetséges, és hogy a keresztények – más vallású és kultúrájú férfiakkal és nőkkel folytatott párbeszéd útján – hozzájárulhatnak annak építéséhez. Ne feledjük: a béke lehetséges!

Közel vagyok Dél- és Délkelet-Ázsia népeihez, akiket a közelmúlt természeti katasztrófái súlyosan próbára tettek. Imádkozom az áldozatokért, a szeretteiket gyászoló családokért és mindazokért, akik segítséget nyújtanak. Arra buzdítom a nemzetközi közösséget és minden jóakaratú embert, hogy a szolidaritás cselekedeteivel támogassák e régiók testvéreit.

Szeretettel köszöntök mindnyájatokat, rómaiakat és zarándokokat. Köszöntöm mindazokat, akik a világ más részeiből érkeztek, különösen a perui híveket Piscóból, Cuscóból és Limából; a lengyeleket, akik ma megemlékeznek az imanapról és a Keleti Egyház megsegítéséről; valamint a portugál diákok csoportját.

Köszöntöm Lentiai, Manerbio, Santa Cesarea Terme, Cerfignano, Roverchiara és Roverchiaretta plébániai közösségeit; Marostica és Pianezze fiataljait; Cavaion Veronese bérmálkozójelöltjeit; a Mezzocorona-i Oratórium ifjúságát; a bolognai ministránsok csoportját és a Mutua Madonna del Granato társulat tagjait.

Mindenkinek szép vasárnapot és áldott adventi készületet kívánok!

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media