Indulás Rómából, távirat az Olasz Köztársaság elnökének és érkezés a San Marino-i Köztársaságba
Ma reggel, miután elhagyta a Vatikáni Apostoli Palotát, a Szentatya, XIV. Leó pápa a vatikáni helikopter-leszállópályára távozott, ahonnan 8.00 órakor helikopterrel indult útnak, hogy lelkipásztori látogatást tegyen a San Marino-i Köztársaságban, a Népek Közötti Barátság Találkozóján és Rimini városában. A torracciai repülőtérre 8.45-kor érkezett meg.
Érkezésekor a pápát fogadták Őexcellenciáik Alice Mina és Vladimiro Selva régenskapitányok; Őexcellenciája Luca Beccari külügyi államtitkár; Őexcellenciája Alessandra Albertini, a Szentszékhez delegált nagykövet; Őexcellenciája Edgar Peña Parra érsek, olaszországi és San Marino-i apostoli nuncius; Őexcellenciája Domenico Beneventi, San Marino–Montefeltro püspöke; Silvia Berti asszony, a diplomáciai protokoll igazgatója; valamint Roberta Cecchini asszony, Domagnano várkapitánya.
Olaszország területének elhagyásakor XIV. Leó pápa a következő táviratot küldte Sergio Mattarella úrnak, az Olasz Köztársaság elnökének:
A Szentatya távirata
Őexcellenciája
Sergio Mattarella úr,
az Olasz Köztársaság elnöke
Quirinale-palota, 00187 Róma
Amikor lelkipásztori látogatásomra készülök a San Marino-i Köztársaságban, hogy találkozzam az ottani lakossággal a Szentszékkel fennálló diplomáciai kapcsolatok századik évfordulóján, buzdítva őket keresztény tanúságtételükre és a közjó építésére, örömmel intézem Önhöz, Elnök Úr, és az egész nemzethez szívélyes üdvözletemet, amelyet a szeretett Olaszország lelki, polgári és társadalmi fejlődését kísérő bensőséges jókívánságaim kísérnek.
XIV. Leó pápa
Találkozó a régenskapitányokkal a Palazzo Pubblicóban
Miután üdvözölte a torracciai repülőtéren összegyűlt hívőket, XIV. Leó pápa gépkocsival a Garibaldi térre hajtatott, majd gyalog sétált át a Libertà térre, ahol katonai tiszteletadással fogadták, a Pápai himnusz és a San Marino-i Köztársaság nemzeti himnuszának eljátszása mellett.
Ezt követően a pápa a régenskapitányokkal együtt belépett a Palazzo Pubblico épületébe, ahol találkozott az államtitkárokkal.
Ezt követően a Díszlépcsőn keresztül a Szentatya és Őexcellenciáik a régenskapitányok, Alice Mina és Vladimiro Selva átmentek a Tizenkettek Tanácsának termébe a magánbeszélgetésre és a Díszvendégek Könyvének aláírására.
A találkozó lezárultával a pápa üdvözölte a korábbi régenskapitányokat, Matteo Rossit és Lorenzo Buglit, akik a látogatásra szóló hivatalos meghívást megfogalmazták.
Ezután a pápa a Nagy és Általános Tanács termébe vonult, ahol sor került a közjogi méltóságokkal és a civil társadalom képviselőivel való találkozóra.
A régenskapitányok beszéde után XIV. Leó pápa megtartotta beszédét, amelynek végeztével ajándékcserére került sor.
Ezt követően a Szentatya a régenskapitányok kíséretében megjelent a Palazzo Pubblico központi erkélyén, hogy röviden köszöntse a téren egybegyűlt hívőket és áldást adjon rájuk.
Mielőtt elhagyta volna a Palazzo Pubblico épületét, XIV. Leó köszönetet mondott a látogatás szervezőinek, majd gyalog ment át a San Marino-bazilikába az egyházi közösséggel való találkozóra.
Az alábbiakban tesszük közzé a beszédét, amelyet a Szentatya a közjogi méltóságokkal és a civil társadalom képviselőivel való találkozó során mondott el, valamint a központi erkélyről a téren jelen lévő hívőknek intézett köszöntő szavait:
A Szentatya beszéde
Tisztelt Régenskapitányok!
Igen tisztelt Közjogi Méltóságok!
Nagy örömmel látogatok el az Önök országába, amely azzal büszkélkedhet, hogy a világ legrégebbi köztársasága, hiszen hagyománya a 4. század elejére nyúlik vissza. Szívből köszönöm a régenskapitányoknak a kedves meghívást és a felém tanúsított fogadtatást, amelyet azok a szavak is tanúsítanak, amelyeket valamennyi állampolgár nevében intéztek hozzám. Látogatásom Szent II. János Pál 1982-es és XVI. Benedek 2011-es látogatásának nyomdokait követi, és célja, hogy megerősítse azt a mély köteléket, amely a Titano-hegyet az Apostoli Szentszékhez fűzi. Ez a kapcsolat a hosszú történelmi együttélés révén ősi, ugyanakkor új keletű is, ha belegondolunk, hogy mindössze egy évszázaddal ezelőtt, 1926 áprilisában intézményesítették a diplomáciai kapcsolatokat a Szentszék és a Legderűsebb San Marino-i Köztársaság között.
Hosszú történelme során az Önök köztársasága mindvégig aktuálissá tette azokat a szavakat, amelyeket Alapítója szellemi végrendeletének nevezhetnénk, s amelyek az imént is elhangzottak: „Relinquo vos liberos ab utroque homine” [„Szabadnak hagylak titeket mindkét embertől”], s melyek lényege egyértelműen tükröződik a Libertas jelmondatban. Egyetlen szó, de micsoda mélység! Egy nép és egy állam történelmének összefüggésében ez a szó kétségkívül az önrendelkezésre, a más politikai hatalmaktól való függetlenségre való törekvést fejezi ki. Ugyanakkor a Libertas ennél sokkal többet jelent, s a következőkben erről szeretnék röviden elgondolkodni Önökkel.
Mindenekelőtt szeretném hangsúlyozni, hogy nincs igazi polgári szabadság személyes szabadság nélkül, vagyis az emberi méltóság tiszteletben tartása és előmozdítása nélkül, amelynek a szabadság lényegi eleme. Ezt a szabadságot végső soron Isten adja és garantálja, akinek a hangja minden ember lelkiismeretében megszólal.
A szabadság előmozdítása a lelkiismeret terének védelmét jelenti. Gondolataink most azokhoz a sok-sok férfihoz és nőhöz fordulnak, akik minden korban és mindenütt a szabadság vértanúi, mert éppen a lelkiismeret elsődlegességéről tesznek tanúságot. Az igazság keresésében szilárdan meggyökerezve teljes felelősséget vállalnak saját döntéseikért, s így mentesek minden olyan köteléktől, amely nem a teremtményi mivoltukból fakadó, Istenhez fűző kötelék. Ennek tanúságos példája Morus Szent Tamás, a kormányzók és politikusok védőszentje. Ma is, a világ számos részén nem hiányoznak azok az emberek, akik a súlyos ellenszélben is hűek maradnak lelkiismeretükhöz, s tanúskodnak az igazi szabadságról: arról, amely abból fakad, hogy Isten fiai és leányai vagyunk. Csodálattal fejezzük ki szolidaritásunkat mindazokkal, akik ebben a pillanatban a saját bőrükkel fizetnek azért, mert nem árulták el lelkiismeretüket.
Továbbá a szabadság az ajándékozásban, a közösségben, a találkozásban és a párbeszédben valósul meg. Olyan, mint a növekvő növény, amely ágakat és leveleket hoz, hogy oxigént, árnyékot, illatot, gyümölcsöt és új magvakat nyújtson mindenkinek. S hogyan is lehetne ez másképp, hiszen magából a Forrásból fakad, amely maga az Egy és Háromságos Szeretet? Talán túlzónak tűnhet ez a teológiai utalás, de úgy gondolom, ma igenis szükség van rá: szembesülve azzal a bálványimádással, amely gyökerében rontja meg azokat a politikai és gazdasági törekvéseket, amelyek a szabadság nevében lépnek fel, ám valójában a bálványok és a hatalom rabjai.
A keresztény szemléletben a szabadság és a közösség együtt áll vagy bukik el. Számos szent hívott életre olyan közösségi életformákat, amelyekben a tagok az Evangéliumon alapuló szabályzat iránti engedelmességben élik meg szabadságukat. Az Önök esetében különösen figyelemreméltó az a tény, hogy a közösség gyökereinél olyan személyiségek állnak, mint Szent Marinus és Szent Leó, akiket a szabad és békés városok építőinek nevezhetünk. Munkásságuk Jeruzsálem újjáépítésének bibliai képe szerint értelmezhető, amelyet Nehemiás próféta mozdított elő. Ez az a „pozitív” kép – a Bábel tornyával ellentétben –, amely a Magnifica humanitas enciklika gondolatmenetét is irányítja (vö. 8. pont). Nehemiás művét az imádság élteti, bevonja a családokat és az egész népet, s még a kövek összerakása előtt megteremti a lelki kötelékeket; stílusa a közösség, s nem a uniformizálás: „az a harmónia, amely akkor születik meg, amikor mindenki kiveszi a részét a feladatokból, és az egész nép felismeri, hogy ereje az Úrtól származik” (uo.). Szívesen gondolok így az Önök alapítói által megkezdett munkára, amely híven tükröződik e nép és e föld szorgalmában és alkotó szellemében.
A Libertas az Önök számára azt a töretlen elkötelezettséget is jelenti, amellyel aktívan és tevőlegesen kiveszik a részüket a béke építéséből. E tekintetben őszinte elismerésemet fejezem ki, s különleges egybecsengést látok a Szentszék törekvéseivel. Ezért osztjuk a diplomácia és a multilateralizmus iránti megbecsülést, mint a nemzetközi kapcsolatok ápolásának és a nemzetek közötti megértés előmozdításának kitüntetett útjait: „A korunkat fémjelző impulzív kommunikációval, agresszív retorikával és hatalmi logikával szemben a diplomácia hivatása az, hogy elősegítse a párbeszédet mindenkivel – beleértve a leginkább »kényelmetlennek« tekintett vagy tárgyalásra elvileg nem jogosult partnereket is –, s a végletekig gyakorolja az alázatot és a türelmet, hogy összekösse a konfliktusban álló felek jóakaratának leghalványabb szálait is, utat nyitva ezzel a békének” (Magnifica humanitas enciklika, 224. pont).
Hölgyeim és Uraim! Ez a látogatás – a Monacói Hercegségben tett látogatáshoz hasonlóan – arra indít, hogy kiemeljem egy kicsi, „emberléptékű” állam sajátos értékét, ahol megtapasztalható a politika közelsége a polgárok szükségleteihez, s ezáltal egy ténylegesebb demokrácia valósul meg – különösen akkor, ha ezt a keresztény ihletettség is élteti. Ezért a San Marino-i Köztársaság a jó politika „műhelye” lehet, ahol – az állam világi jellegének csorbítása nélkül – meríteni lehet a katolikus egyház társadalmi tanításának elveiből: a közjó kereséséből, a javak egyetemes rendeltetéséből, a szubszidiaritás és a szolidaritás harmóniájából, valamint a társadalmi igazságosságból (vö. uo., 59–81. pont). Ez a törekvés ma még értékesebbnek mutatkozik, amikor az Európai Unióval kötött társulási megállapodás az életbe lépés küszöbén áll, s az Önök köztársasága – ha sajátos módon is, de – tartós kapcsolatba kerül egy olyan összetett valósággal, amely nagy hasznot meríthet az Önök hozzájárulásából.
Még mélyebbre tekintve, a legfőbb cél, amelyre ebben a „műhelyben” törekedni kell, az emberi mivolt gondozása. Egy az Önökéhez hasonló közösség ugyanis, amely egyszerre gazdag a hagyományos értékekben, és tart lépést a korral technológiai téren, hatékonyan törekedhet e célra olyan gondoskodás révén, amely minden emberi élet védelmében ölt testet, annak minden szakaszában, a fogantatástól a természetes halálig: „Egy civilizáció minőségét nem eszközeinek hatalma méri, hanem az a gondoskodás, amelyet nyújtani tud, s az a képesség, hogy a másikban ne funkciót, hanem arcot ismerjen fel. Az egymásról való gondoskodás képessége emberi mivoltunk meghatározó dimenziója. […] A technológia is támogathatja az emberek közötti kölcsönös gondoskodást – például ha olyan eszközöket kínál, amelyek segítenek az előrelátásban és a szervezésben –, ám anélkül, hogy csorbítaná az ember szabadságát és ítélőképőségét, aki a kapcsolatok alanya és a döntések felelőse” (uo., 114. pont).
Ez a másik iránti gondoskodás már a kezdetektől fogva a San Marino-i történelem egyik megkülönböztető jegyeként mutatkozott meg. Ahogy azt már felidézték, ez a befogadás hagyományában nyilvánult meg, amely az évszázadok során mindvégig jelen volt a szenvedők és a próbát megélők iránt. A közelmúltban ez az ukrán nép megsegítésében és a feléjük tanúsított vendégszeretetben öltött testet – különösen a konfliktus kezdetén –, valamint a nemzetközi humanitárius jog melletti elkötelezettségben egy olyan történelmi pillanatban, amikor e jogot nap mint nap figyelmen kívül hagyják, sőt egyenesen sárba tiporják.
Ez az érzékenység egyben ezen ország keresztény hagyományának, valamint a politikai hatóságok és a püspök közötti, a közjó keresésében megnyilvánuló állandó és pozitív együttműködésnek is a gyümölcse. Ezért különösen hálás vagyok Önöknek e törekvésükért és tanúságtételükért, s mindannyiukat – az állami vezetőket, a polgárokat és az egyházi közösséget – bátorítom, hogy folytassák ezt a bátor és előrelátó elkötelezettséget minden emberi személy méltósága és a közjó érdekében. Mindannyiuknak ismételten kifejezem örömömet a San Marino-i Köztársaságban tett látogatásom alkalmából, s kérem mindannyiukra az Úr áldását.
A Szentatya köszöntője a téren egybegyűlt hívőkhöz a Palazzo Pubblico erkélyéről
Jó napot kívánok! Jó napot kívánok mindenkinek! Őszintén köszönöm a fogadtatást ezen a gyönyörű napon! Igazán örülök, hogy itt lehetek veletek, köszönthetlek benneteket, és örömömet lelhetem e nagy San Marino-i nép szépségében, történelmében, hagyományaiban és hitében.
Minden jót kívánok nektek: éljetek mindig az igazi szabadságban, a Jézus Krisztusban való igazi szabadságban, az igazságban, s maradjatok mindig egységben ebben a befogadó szellemben. Minden jót kívánok mindannyiótoknak!
forrás: Bollettino
kép: Vatican Media
