Az alábbiakban közzétesszük azt a beszédet, amelyet XIV. Leó pápa mondott a National Constitutional Center „Liberty Medal” kitüntetésének elfogadása alkalmából; ezt az elismerést az Amerikai Egyesült Államokban azoknak adományozzák, akik kiemelkednek a szabadság előmozdításában:
Kedves Barátaim!
Megtiszteltetés számomra, hogy elfogadhatom a National Constitution Center „Liberty Medal” elismerését ebben az évben, amikor az Amerikai Egyesült Államok alapításának 250. évfordulóját ünnepeljük, amelyet a Függetlenségi Nyilatkozat 1776. július 4-i aláírása fémjelez. E jelentős esemény előestéjén szívélyes üdvözletemet küldöm mindazoknak, akik összegyűltek a philadelphiai National Constitution Centerben. E nagyszerű ország fiaként – amelyet olyan bátor férfiak és nők alapítottak, akik a szabadságról és egy jobb világról álmodtak önmaguk és gyermekeik számára –, csatlakozom Önökhöz abban, hogy Isten áldását kérjem Amerika jövőjére: hogy a Függetlenségi Nyilatkozat kezdetén rögzített magasztos eszmék továbbra is az egységben, az igazságosságban és a békében vezessék a nemzetet a boldogulás útján.
Fiatal korunktól kezdve legtöbben csodáltuk e szavak ékesszólását, s azt, ahogyan erőteljesen fellebbeznek a természet törvényére és a természet Istenére mint azon állításuk alapjára, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett, s Teremtőjük bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel őket, amelyek közé tartozik az élet, a szabadság és a boldogságra való törekvés joga. Jóllehet e kijelentés a felvilágosodás nyelvén fogalmazódott meg, alapjaiban mégis az emberi személy azon felfogásában gyökerezik, amelyet az Isten képmására teremtett férfi és nő nagy bibliai látomása ihletett. Valójában itt fedezzük fel az emberi méltóság alapját: egy olyan méltóságét, amely megelőzi minden állam intézményét, és amelynek védelme magának az államnak a létcélja.
Az elmúlt kétszázötven évben a világ oly sok népe számára az a szilárd elszántság tette Amerikát a szabadság szinonimájává, amellyel az alapítók nemes víziójának megvalósítására törekedett, miközben az ország megnyitotta kapuit a bevándorlók egymást követő hullámai előtt, lehetővé téve számukra és gyermekeik számára, hogy kivegyék részüket a nemzet jövőjének alakításából. Ugyanez a szabadságszeretet ösztönözte az Egyesült Államokat a múlt század legsötétebb óráiban, a két világháború idején is arra, hogy túltekintsen önmagán, és nagy áldozatok árán a határaian túl is védelmezze a szabadság ügyét.
Mindazonáltal, amint azt minden amerikai jól tudja, az út egy olyan társadalom felépítése felé, amely megtestesíti a szabadság és az igazságosság e mindenki számára szóló magasztos eszményeit, nem volt mindig könnyű, s sok tekintetben még ma is folyamatban lévő munka. Valójában e vízió megvalósításának erőfeszítését minden nemzedéknek újra magára kell vállalnia a mindig új kihívásokkal szemben. Ma, a jövőbe tekintve, ez a történelmi évforduló lehetőséget kínál számunkra, hogy ismét elgondolkodjunk a nemzet alapelvein, abban a reményben, hogy Amerika mindig hű marad ahhoz az álomhoz, amelynek köszönhetően kiérdemelte a „szabadok földje és a bátrak otthona” megnevezést.
A nemzet alapítói által elsőként rögzített jog az élethez való jog volt, hiszen senki, akit megfosztanak az életétől, nem élvezheti a szabadságot, és nem törekedhet a boldogságra sem. Egy ország életereje mélyen összefügg azzal az értékkel, amelyet az emberi életnek tulajdonít annak minden formájában és állapotában, elismerve azt a méltóságot, amellyel minden emberi személy puszta létezése okán rendelkezik. Minden emberi élet belső értéke nemzedékek nemes szívét indította arra, hogy magasztalják a Teremtő csodálatos műveit (vö. Zsolt 139,14), s hódolattal álljanak e rendkívül értékes ajándék előtt. Valójában éppen ezt a hódolatot kell továbbra is ápolnunk; egy olyan hódolatot, amely megindítja az egyének szívét, és olyan törvényeket inspirál, amelyek elismerik és oltalmazzák ezt az ajándékot a fogantatás pillanatától a természetes halálig. E hódolat emellett segít felfedeznünk, hogy őrzői és oltalmazói vagyunk mindazoknak, akik a gondjainkra vannak bízva. E tekintetben egy nemzet erkölcsi nagysága mindenekelőtt abban nyilvánul meg, hogy képes-e támogatni, védelmezni és megbecsülni mindenki életét, különösen a legsebezhetőbbekét és azokét, akiknek emberi méltóságát megkérdőjelezik.
Az élethez való jog után a szabadság volt – és ma is az – a legelső azon elvek között, amelyeket tiszteletben tartottak a nemzet határain belül új kezdetet kereső bátor férfiak és nők, akik azt gyakran egy korábban elképzelhetetlen reménnyel azonosították. Jóllehet a szabadságot gyakran úgy értelmezik, mint a tetszés szerinti cselekvés lehetőségét, a valódi szabadság ennél sokkal mélyebb. Az emberi személy azon képességén alapul, hogy megismerje az igazságot, és elköteleződjék a jó mellett, még ha drága áron is: ezen áldozatot jól ismerik mindazok, akik ezen ország alakításán fáradoztak. Az igazság és a szabadság iránti vágy, valamint a boldogságra való törekvés továbbra is arra indítja minden nemzedék tagjait, hogy alapvető kérdéseket tegyenek fel az élet értelméről, végső célunkról és – végső soron – Istenről; s a nemes szívek sajátossága, hogy e kérdésekre őszintén keresik a választ. E válaszok elkerülhetetlenül meghatározzák életünk irányát, s Amerika régóta oltalmazza azt a vallásszabadságot, amely szükséges ahhoz, hogy felelősségteljesen kövessük a lelkiismeret parancsait e tekintetben, félelem és kényszer nélkül, amint azt az Egyesült Államok alkotmányának első kiegészítése rögzíti.
Ez az a szabadság, amely szentnek tekinti a személy belső szféráját, ahol a meggyőződések kialakulnak, s ahol a lelkiismeret vezérelheti az emberi szív mélyén meghozott döntéseket. Ugyanez a szabadság garantálja minden ember jogát a saját meggyőződése szerinti kultuszhoz, valamint az egyének, közösségek és társulások jogát hitük nyilvános kifejezésére. Valójában a vallásszabadság hívta életre azt az amerikai hagyományt, amely magában foglalja a felekezetek közötti párbeszédet és a vallásközi együttműködést a közjó előmozdításában, s amely gazdagítja a nemzet előtt álló, a történelem menetét alakító nagy erkölcsi és etikai kérdésekről szóló vitákat. Remélem, hogy ez a hagyomány továbbra is gyümölcsöző marad a nyilvános diskurzusban, amelyet a mérsékeltség, a mások álláspontja iránti tisztelet és a közös alapok megtalálására irányuló folyamatos törekvés jellemez a béke és a megbékélés ügyének előmozdítása érdekében, itthon és külföldön egyaránt.
Ezen ország ősei – különböző származású, vallású és nyelvű férfiak és nők – képesek voltak közös alapot találni, és meríteni a szükséges erőt egy jobb jövő követéséhez. Azok az elvek, amelyek Amerika alapítóit inspirálták, az emberi személy igazságában gyökerezve egyesítették őket egyetlen ügyben, egy közös álomban. Az egység adott erőt ezen álomnak, életre hívva – Isten oltalma alatt – az Amerikai Egyesült Államokat. E pluribus unum: sokból egy. Ahhoz, hogy egy nemzet boldogulhasson, valóban egységesnek kell lennie; egységesnek nemcsak a pillanatnyi vállalkozásokhoz kötődő célok, hanem olyan eszmék által is, amelyek nem enyésznek el az idő múlásával. Adja az Úr, hogy azok az elvek, amelyekről ma elmélkedtünk – a közös emberi méltóság, az egyenlőség és a Függetlenségi Nyilatkozatban kifejtett jogok – mindig ezen egység forrásául és viszonyítási fényéül szolgáljanak a jelen pillanatban és az elkövetkező években egyaránt.
Ezen elismerés elfogadásával tehát azért imádkozom, hogy e nagyszerű nemzet alapításának 250. évfordulója alkalmat jelentsen az ezen eszmék iránti elkötelezettség ünnepélyes megújítására, amelyek Amerikát a békét és a jólétet megbecsülő országgá, a nagylelkűség és a szív nemessége által fémjelzett hazává tették. Mindannyiukat, valamint a nemzet jövőjét is Őrá bízom, aki maga az igazi szabadság és a tartós béke forrása, s akinek a neve maga a Béke.
Isten áldja Amerikát! Köszönöm Önöknek!
forrás: Bollettino
kép: Vatican Media
