Érkezés Sant’Angelo Lodigianóba, szentségimádás és Cabrini Szent Franciska szívének ünnepélyes tisztelete, elutazás és visszatérés a Vatikánba
18.55-kor Őszentsége XIV. Leó pápa helikopterrel megérkezett a Sant’Angelo Lodigiano-i „Carlo Chiesa” városi stadionba.
Érkezésekor a Szentatyát Excellenciás és Főtisztelendő Maurizio Malvestiti, Lodi püspöke, valamint Cristiano Devecchi úr, Sant’Angelo Lodigiano polgármestere fogadta.
Ezt követően a Szentatya pápamobilon a Remete Szent Antal és Cabrini Szent Franciska-plébániatemplomba vonult a szentségimádásra, valamint Cabrini Szent Franciska szívének ünnepélyes tiszteletére. Az útvonal mentén mintegy 5000 ember köszöntötte a Szentatyát.
Megérkezésekor a pápát a plébános, Mons. Enzo Raimondi, valamint mintegy 1000 hívő fogadta.
Excellenciás és Főtisztelendő Maurizio Malvestiti püspök köszöntője és imádsága után a Szentatya elmondta beszédét.
A látogatás végén XIV. Leó pápa a Sant’Angelo Lodigiano-i „Carlo Chiesa” városi stadionba ment, és elbúcsúzott a világi méltóságoktól, akik érkezésekor fogadták.
Mielőtt elhagyta volna a stadiont, a pápa néhány üdvözlő és köszönő szót intézett az ott összegyűlt mintegy 2200 emberhez, köztük számos fiatalhoz és gyermekhez. Ezt követően a Szentatya helikopterre szállt, és 20.18-kor elindult, hogy visszatérjen a Vatikánba.
Az alábbiakban közzétesszük a Szentatya beszédét, amelyet a Remete Szent Antal és Cabrini Szent Franciska-plébániatemplomban tartott találkozó során intézett a jelenlévőkhöz, valamint azokat a rögtönzött szavakat, amelyeket Sant’Angelo Lodigiano elhagyása és a Vatikánba való helikopteres visszautazása előtt mondott:
A Szentatya beszéde
Kedves Testvéreim!
Örömmel köszöntelek mindannyiótokat, Cabrini Szent Franciska Xavéria földijeit és polgártársait! Köszönetet mondok Excellenciás és Főtisztelendő Maurizio Malvestiti püspök úrnak, a plébános úrnak, a polgármester úrnak és a többi világi méltóságnak.
Azért vagyok itt, hogy lerójam tiszteletemet Cabrini anya – a migránsok védőszentje és az Amerikai Egyesült Államok első szentje – előtt, aki itt, Sant’Angelo Lodigianóban született 1850-ben, és 1917-ben Chicagóban, az én szülővárosomban halt meg. Amikor megtudtam, hogy Sant’Angelo Lodigiano mindössze néhány kilométerre van Paviától, azonnal arra gondoltam, hogy megragadom az alkalmat… És íme, itt vagyok. Köszönöm, köszönöm a meleg fogadtatást! Ezzel tanúságot tesztek előttem a lodi egyház pápa iránti szeretetéről; arról a szeretetről, amelyet Cabrini anya is egyedülálló odaadással és engedelmességgel táplált.
Valóban, amikor eljött a döntő pillanat, hogy kijelölje a szerzetesintézménye küldetésének „irányát”, azt akarta, hogy a Pápa mutasson utat. XIII. Leó pedig egyértelmű volt: „Nem keletre, hanem nyugatra!”, az Amerikába kivándorolt olasz emigránsok ezreinek szolgálatára, ahogyan azt már Piacenza püspöke, Scalabrini Keresztelő Szent János is javasolta neki.
E két tisztánlátó főpásztor szava által Cabrini anya felismerte az idők jeleit, és megértette, hogy a Kínába irányuló vágyát – Xavéri Szent Ferenc példáját követve – ott kell valóra váltania, ahol abban a pillanatban a legnagyobb volt a szükség.
De, kedves Testvéreim, ha a mai világra tekintünk, mit kell mondanunk? Ez a „jel”, vagyis a migráció jelensége egy új, kétségkívül összetettebb szakaszába lépett, ám nem kevésbé szólítja meg az Egyházat.
Tegyük fel a kérdést: ha Franciska anya ma élne, mit mondana neki missziós lelke? Vagy inkább: mit mondana Krisztus Szíve az Őneki szentelt és az Ő Országa szolgálatára álló női szívnek? És mit kért volna tőle egy olyan pápa, mint Ferenc, aki – olasz bevándorlók gyermekeként – a migránsok szolgálatát pontifikátusa egyik kulcskérdésévé tette?
Kedves testvéreim, Ferenc pápa úgy akarta, hogy negyedik – és mint később kiderült, utolsó – enciklikája, a Dilexit nos, „Jézus Szívének emberi és isteni szeretetének” legyen szentelve. Vagyis a végtelen szeretet azon titkának, amely Cabrini Szent Franciska életének, minden megvalósított művének, és még inkább puszta cselekvési módjának egyetlen igazi „motorja” volt. Nos, ebben az enciklikában Ferenc pápa így ír: „A Krisztus Szíve iránti tisztelet időszerűsége különösen nyilvánvaló számos olyan női és férfi szerzetesintézmény evangelizációs és nevelő munkájában, amelyeknek eredetét kezdettől fogva megalkotta ez a krisztológiai spirituális tapasztalat” (150. pont).
A magam részéről a szegények iránti szeretetről szóló Dilexi te kezdetű apostoli buzdításommal örököltem és vittem tovább Ferenc pápa Tanítóhivatalát. Ott, ahol a szeretetnek a „migránsok kísérése” formájában történő megnyilvánulásáról van szó, éppen Scalabrini Keresztelő Szent János mellett tűnik fel Cabrini Szent Franciska Xavéria alakja is. „Anyai szíve, amely nem lelt nyugalmat, mindenhová követte őket – a kivándorlókat –: a nyomorúságos viskókba, a börtönökbe, a bányákba” (74. pont). Ő maga így írt erről: „Semmilyen munka nem lesz túl nehéz, semmilyen föld túl távoli, semmilyen ember túl mélyen sebzett Jézus Szíve szeretete számára, és mindazok számára sem, akik arra kaptak meghívást, hogy Krisztus szeretetének hordozói legyenek a világban.”
Testvéreim, mi lehetne időszerűbb ennél a karizmánál? Itt mondom ezt, Cabrini anya szívereklyéje előtt, amelyet a codognói anyaházból hoztak el ide. Ezt mondom, miközben szeretettel köszöntöm és hálámat fejezem ki lelki leányainak, Jézus Szent Szíve Missziós Nővéreinek. Mi lehetne időszerűbb egy olyan missziós karizmánál, amely a migránsok szolgálatába áll?
Megragadom tehát ezt az alkalmat, hogy felhívást intézzek különösen a fiatalokhoz: ismerjétek meg Cabrini Szent Franciskát! Olvassátok az írásait, amelyek tele vannak a Jézus és a misszió iránti szenvedéllyel; a leveleit, az utazási naplóit, a lelkigyakorlatos jegyzeteit. Mert akit megérint Cabrini anya személyisége, azt ő teljesen magával ragadja. Lelke egyszerre volt szemlélődő és tevékeny; elmerült Krisztus Szívének szeretetében, és ez rendkívüli munkabírást és lelki erőt adott neki, teljesen összhangban azzal a Szent Páltól vett jelmondattal, amelyet az intézmény számára választott: „Mindenre képes vagyok abban, aki erőt ad nekem” (Fil 4,13).
Ezt a felhívást különösen a lodi egyházhoz intézem, amely ma oly nagy szeretettel fogadott! Kívánságként szeretném ezt megfogalmazni nektek: Szent Bassianus egyháza mindig tűnjön ki azon vonásaival, amelyek e dicsőséges leányában ragyognak. Cabrini Szent Franciska példájával és közbenjárásával segítsen benneteket abban, hogy Krisztus tiszta szívű szerelmesei, az Ő evangéliumának tevékeny és nagylelkű tanúi legyetek a legszegényebbek szolgálatában. Segítsen nektek a valóságos szinodalitás megélésében, hogy egységben haladva, az ajándékok és szolgálatok sokféleségében együtt törekedjetek a szentségre. Biztosítalak benneteket imádságos megemlékezésemről.
Végül imádkozom az Úrhoz a Jézus Szent Szíve Missziós Nővéreiért minden egyes közösségükben: Isten áldja meg és újítsa meg őket a Cabrini anya karizmája iránti hűségben! Adja meg az Úr, hogy az egész Egyház erre a csodálatos, a Szeretetből élő missziós asszonyra tekintsen, és megtanulja, mit jelent Isten Országát szolgálni a történelem sűrűjében.
Mindannyiótokra és szeretteitekre szívből adom apostoli áldásomat. Köszönöm!
A Szentatya rögtönzött szavai, mielőtt elhagyta Sant’Angelo Lodigianót
Fiatalok, jó estét kívánok!
Ma mindannyian egy nagy ajándékot kaptatok: a türelmet és a várakozás képességét. A várakozás a remény jele. Köszönöm, hogy tanúságot tesztek a reményről! Soha ne felejtsétek el: ti, fiatalok, meg tudjátok változtatni a világot, és mi várunk rátok – mindegyikőtökre. Áldjon meg benneteket az Úr ma és mindörökké!
Köszönöm, hogy itt vagytok, köszönöm ezt az örömöt és ezt a fogadtatást. Fogadjatok be mindenkit a szívetekbe és a szeretetcselekedeteitekkel! Az Úr legyen veletek!
Áldjon meg benneteket a mindenható Isten: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ámen.
Köszönöm, köszönöm mindannyiótoknak! Viszontlátásra!
forrás: Bollettino
kép: Vatican Media
