Ma reggel a Vatikáni Apostoli Palotában a Szentatya, XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadta a Jeruzsálemi Héber Egyetem Kuratóriumának tagjait.

Az alábbiakban közzétesszük a Szentatya üdvözlő beszédét, amelyet a találkozó során intézett a jelenlévőkhöz:

Kedves Barátaim!

Örömmel köszöntelek ma reggel mindannyiótokat, akik a Jeruzsálemi Héber Egyetem Kuratóriumát képviselitek vatikáni és római látogatásotok alkalmával. Remélem, hogy az itt töltött idő lehetővé teszi számotokra, hogy elmélyítsétek ismereteiteket mind Vatikánvárosról, mind Rómáról – arról a helyről, amely nemcsak a keresztény hit eredetének és növekedésének központi színtere, hanem évezredek óta elősegíti a kultúrák és népek közötti találkozásokat is.

Az egyetemek is kezdettől fogva a találkozás helyei, amelyek összehozzák a hallgatókat és az oktatókat, hogy az akadémiai tanulmányok és a kutatás, valamint a spontán kialakuló barátságok és szakmai kapcsolatok révén gyarapodjanak a tudásban. Bár ez nem mindig könnyű, az egyetemeknek folyamatosan munkálkodniuk kell azon, hogy biztosítsák a lehetőséget az ilyen jelentőségteljes találkozásokra. Ez minden felsőoktatási intézmény életének elengedhetetlen része, hiszen a másokkal való kapcsolataink, nyelveink és kultúránk alapvetően meghatározzák azt, hogy kik vagyunk mint emberi lények (vö. Beszéd a római „Sapienza” Egyetem oktatóihoz és hallgatóihoz, 2026. május 14.).

Mivel az egyetemek természetes találkozási helyek, hagyományosan a párbeszéd kitüntetett színterei is, ahol a tudáskeresés elválaszthatatlanul összefonódik az akadémiai közösség tagjai közötti eszmecserével. Olyan légkörben, ahol a tiszteletteljes párbeszéd lehetséges, mindenki gyarapodhat a tudásban azáltal, hogy tanul mások nézőpontjából és élő tanúságtételéből – még azokéból is, akikkel esetleg nem ért egyet. Ilyen környezetben, türelmes kitartással, fokozatosan le lehet bontani a félreértések és a bizalmatlanság minden olyan falát, amely csak felmerülhet.

Ebben a tekintetben – egy olyan korban, amelyet gyakran jellemez az erőszak és a maró retorika – sokszínű egyetemi közösségetek tagjai továbbra is a „valódi béke kézművesei” maradhatnak: „olyan fegyvertelen és leszerelő, alázatos és kitartó békéé, amely a népek közötti egyetértésen munkálkodik” (uo.). A zsoltárok arra emlékeztetnek, hogy Isten, aki feltétel nélkül szeret bennünket, a békéről beszél népének és azoknak, akik szívükben felé fordulnak (vö. Zsolt 85,8–9). Isten arra kér minket, hogy legyünk az Ő eszközei a béke elhozatalában a világba, de ezt önmagunkkal kell kezdenünk. Ahogyan Hippói Szent Ágoston írta: „Ha másokat is a békére akartok vonzani, először magatokban birtokoljátok azt; mindenekelőtt ti magatok legyetek szilárdak a békében. Ahhoz, hogy másokat lángra gyújtsatok vele, a belső világosságnak előbb bennetek kell égnie” (357. beszéd, 3). Ahelyett, hogy azt gondolnánk, a béke lehetetlen és elérhetetlen számunkra, törekednünk kell arra, hogy előmozdítsuk közösségeinkben, s hogy befogadjuk és felismerjük saját életünkben is (vö. Üzenet az 59. Béke Világnapjára, 2026. január 1.). Imádkozom azért, hogy a béke ezen kézműveseinek formálásával az egyetemi közösség továbbra is a remény és az egység világítótornya lehessen egy egyre inkább megosztott világban.

Kedves Barátaim! Ezen érzésekkel köszönöm meg jelenléteteket, s mindannyiótokra és szeretteitekre a bölcsesség és a harmónia isteni áldását kérem.

Köszönöm.

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media