Imádságos virrasztás a fiatalokkal a madridi Plaza de Lima téren
Ma este 20 óra 10 perckor a Szentatya, XIV. Leó elhagyta az Apostoli Nunciatúrát, és gépkocsival a Plaza de Lima térre érkezett a fiatalokkal tartandó imádságos virrasztásra.
Megérkezését követően, miután a pápamobillal körbeutazott a mintegy 600 ezer jelenlévő között, a Szentatya a madridi metropolita érsek, Őeminenciája José Cobo Cano bíboros kíséretében felment az emelvényre.
Az üdvözlő ének, José Cobo Cano bíboros köszöntője és a Godspell színpadi előadása után megkezdődött XIV. Leó pápa párbeszéde néhány fiatallal.
Ennek végén a pápa aláírta az ifjúsági kereszt hátoldalát, majd rövid időre visszavonult a sekrestyébe, miközben az emelvényen egy ének hangzott el. Ezután visszatért az oltárhoz a szentségimádásra és a szentségi áldásra.
Ezt követően a pápa gépkocsival visszatért a madridi apostoli nunciatúrába.
Az alábbiakban közöljük a Szentatya és a fiatalok közötti párbeszéd szövegét, amely a Plaza de Lima téren tartott imádságos virrasztás során hangzott el:
(1) Tudjuk, hogy Szent Ágoston nagyon fontos a Szentatya számára, de mely más szentek és milyen egyéb lelki támpontok segítették Szentségedet a keresztény növekedésben?
(2) Szeretnék feltenni egy kérdést a perui missziós éveiről. Milyen emléket vagy élményt őriz kincsként azokból az évekből?
Nos, először is: üdvözöllek mindannyiótokat! Köszönöm, hogy itt vagytok, és köszönöm, hogy megosztjátok hiteteket egész Madriddal és egész Spanyolországgal. Az első kérdésre válaszolva, amely azokról a szentekről szól, akik igazodási pontok voltak számomra növekedésem és fiatalkorom éveiben, de püspökként és pápaként is… Már említettétek Szent Ágostont – és mindannyian tudjuk, hogy Szent Ágoston kiemelkedően fontos alak az egész Egyház számára –, de eszembe jutott a keleti egyházatyák egyike is, akit Krizosztomosz Szent Jánosnak hívtak. A neve „aranyszájat” jelent, s ezt a címet ez az egyházatya csodálatos szónoki képességével érdemelte ki. Keresztelése előtt, amelyre Krisztus után 368-ban került sor, filozófiát tanult. Ezután szülővárosában, Antiochiában más fiatalokkal együtt a Szentírás magyarázatának szentelte magát. Remeteélete után papként, majd püspökként szolgálta az Egyházat. És itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy elmondjam nektek: soha ne féljetek fontolóra venni a papi vagy a szerzetesi hivatást, vagy az Egyházban végzett más szolgálatokat!
Aranyszájú János, aki a szívében hordozta az Isten igéje iránti szeretetet, miután papként és püspökként szolgált, hatalmas tanúságot tett, elsősorban életének hiteles következetességével. Ha prédikált, azért tette, mert maga is élte azt az üzenetet, amelyet hirdetett. Különösen nagy hatással voltak rám a katekézisei, beszédei, homíliái és írásai, amelyekben az igazság iránti szeretet az életének feddhetetlenségével párosul.
Hatalmas bátorság is lakozott benne: nem félt a császár előtt sem beszélni, és olyan dolgokat kimondani, amelyek az igazságosságot szolgálták, ahelyett, hogy csupán a hatalmasok kedvét kereste volna. Valóban a szó embere volt.
A másik szent, akire gondoltam, Villanovai Szent Tamás ágostonos szerzetes, aki meghívást kapott, hogy az Egyház pásztora legyen. Spanyol volt. Az Alcalái Egyetemen tanult, és bölcsességével elnyerte V. Károly császár megbecsülését. Később Valencia püspökévé nevezték ki, és mélyreható reformtevékenységet indított el az Egyházban, különösen a papság körében, buzdítva testvéreit az imádságos elkötelezettségre, a tiszta életre és az engedelmességre. Lángoló szeretete miatt a mai napig „a szegények püspökeként” ismerik őt. Ez a tevékeny szeretet adott nekem bátorítást a próbatételek és a szolgálat idején.
A másik lelki útitársam Mongrovejói Szent Turibiusz, ő is spanyol származású. A XVI. században misszionáriusként szolgált Peruban, ahol nagy buzgalommal szentelte magát az evangélium hirdetésének, miközben megtanulta a helyi nyelveket is. Szent Turibiusz a mély imádságos életet az igazságosság iránti elkötelezettséggel ötvözte, különösen a gyarmati visszaélések és a korrupció elleni küzdelemben. Ezért számomra ő a nép, különösen a legszegényebbek iránti önfeláldozó odaadás mintaképe Krisztus nevében.
E szentek életét szemlélve azt mondtam magamban, akárcsak Szent Ágoston: „Ha ők képesek voltak rá, én miért ne lennék?” (vö. Vallomások, VIII, 27). Ezt a kérdést szívesen bízom rátok is, arra buzdítva benneteket, hogy olyan példaértékű életutakat válasszatok magatoknak, amelyek mind a saját magatok, mind mások számára vonzóak és hívogatóak.
A Peruban misszionáriusként, majd püspökként eltöltött évekből leginkább az emberek hitének tanúságtételére emlékszem, amelyet bár sok nehézség kísért, mégis tele volt reménnyel. Éppen a nép sebeivel és örömeivel való találkozás segített nekem növekedni Jézus követésének útján. Miközben hirdettem őt, az evangélium engem is átalakított; átformált e népek élete és hite, akik anyagi szempontból gyakran igen szegények, de hitükben rendkívül gazdagok. És megtapasztalva ezt az Úr szavába vetett hitet, láttam, hogy Isten igéje miként képes a konfliktust békévé alakítani. Valóban forrása lehet a megbékélésnek, a békének és az igazságosságnak.
(3) Szentséged szerint mi segíthet nekünk abban, hogy a sok más hang között felismerjük Isten hangját?
(4) Hogyan tudjuk mi, akik magunk is keresők vagyunk, elkísérni másokat a hit szépségének felfedezése útján?
Először is beszélhetünk arról, miként hallgassuk meg Isten hangját: hogyan tegyünk megkülönböztetést, hogy valóban Isten szól-e hozzánk, vagy valami más – egy másik vonzerő, vagy éppen egy másik nehézség.
Isten hangjának felismerésében elsősorban a csend lehet a segítségünkre.
Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy mindannyian igyekezzünk elmélyíteni magunkban a csend megélésének képességét. Sokszor fejhallgatóval a fejünkön járunk-kelünk, zenét hallgatunk, szétszórtak vagyunk, és nem tudunk elcsendesedni. Úgy vélem, sokszor éppen a csendnek ebben a megtapasztalásában tud Isten szólni hozzánk: ott képesek vagyunk felismerni és megkülönböztetni az Ő hangját.
Amikor a csendet keressük, valójában arról döntünk, hogy mire nem akarunk figyelni, és mely zajok ne vonják el a figyelmünket. Megszabadulva az ezerféle hang lármájától, felismerjük, hogy e hangok közül egyesek csupán hamis illúziókkal áltatják vágyainkat, mások megvásárolnak minket anélkül, hogy táplálnának, megint mások pedig puszta érdekből beszélnek. A csendben értjük meg igazán, hogy az ideológiák elmúlnak, míg az igazság megmarad.
Itt szeretném kiemelni az igazság keresésének fontosságát is, mert a közösségi médiában megannyi hang, megannyi dolog megtéveszt minket, és hazugságokat mond nekünk. Mindig keressétek az igazságot! Isten az Igazság! Ha valami eltávolít benneteket Istentől, az nem az igazság! Ezt soha ne felejtsétek el!
Másodszor, legyetek biztosak abban, hogy Isten jól ismeri a ti hangotokat: Ő meghallgat benneteket, és válaszolni fog nektek. Ne féljetek kifejezni azt, amit a szívetekben éreztek! Van egy zsoltár, amely így szól: „Aki a fület alkotta, talán nem hall?” (vö. Zsolt 94,9). Ez a belső beszédünk imává, dicsőítéssé, kéréssé válik, amikor arra az Egyetlenre bízzuk, aki képes azt meghallgatni. Az ima ugyanis szabad hang, éppen azért, mert nem azért szól, hogy számot adjon, hogy megmutassa, mennyire felkészültek vagyunk, vagy hogy fontosnak tüntessen fel minket. Amikor mi magunk imává válunk, az Úr az Ő emberré lett Igéjével válaszol nekünk, megerősítve, hogy teljes önmagával szeret minket.
Harmadszor tehát: ahhoz, hogy felismerjük Isten hangját, hallgatnunk kell az Ő igéjét. Isten igéje élő, mert maga Krisztus az, akinek hangja továbbra is visszhangzik az Egyházban, amely az Ő Teste. Ő teljesíti be az összes Írást, azt az ó- és újszövetséget, amely az embereknek adatott az üdvösség ígéreteként. A szentségimádás, amelyben ma este együtt részesülünk, pontosan a legalkalmasabb hely arra, hogy elcsendesedjünk, szabaddá tegyük a szívünket, és teljesen feltárjuk önmagunkat az Úr előtt; párbeszédet folytatva Vele, aki oly beszédes a teljes emberiség eledelévé lett szeretetében.
Ezenkívül, legkedvesebb testvéreim, hogy segíthesetek másoknak felfedezni hitünk szépségét, ne feledjétek, hogy egyikünk sem született mesternek, az Úrnak mindannyian csak tanítványai vagyunk. Osszátok meg tehát a lelki utatokat, tanúságot téve arról életetek hiteles következetességével: a Jézus követésére irányuló készség folyamatosan megújít majd bennünket, különösen a fáradtság és a próbatételek órájában.
Ezen a téren fontos meglátnunk, hogy a Jézusba vetett hitben senki sincs egyedül. Nézzétek csak, milyen sokan vagytok itt! És így van ez a plébániai közösségekben, az ifjúsági csoportokban és a családban is: ott mindannyian valóságosan megismerhetjük hitünk szépségét. Ha megosztjátok egymással a lelki utatokat, a Jézus követésére irányuló készség folyamatosan megújít majd benneteket.
Ő a mi lépteinkhez igazodik, és megvilágítja az utat: a Mester példáját követve pontosan erre hívlak benneteket is, hogy pásztorként, nevelőként és barátként ti magatok is így tegyetek. Ha szeretettel imádkoztok, a fiatalok is értékelni fogják az imádság fontosságát. Ha lángol bennetek a hit, át fogjátok adni annak élő tüzét.
Keressétek mindannyian a szívetekben Isten szeretetének ezt a tüzét! Ott van Jézus jelenléte, és Jézus közelségét bukásaink idején is megérezhetjük, mert Jézus soha nem hagy el minket. Különösen akkor, amikor kinyújtott kézzé, testvéri öleléssé válunk; amikor alkalmat keresünk mások szolgálatára, és amikor megpróbáljuk megérinteni a másik ember életét a maga sebeivel, szomorúságával és nehézségeivel együtt: ott válik igazán élővé a Jézus Krisztusba vetett hit, és maga Jézus fog segíteni nekünk, hogy kölcsönösen támogassuk egymást az úton.
(5) Hogyan élhetünk elkötelezett fiatal keresztényekként ebben a mai társadalomban?
(6) Milyen konkrét küldetést szeretne a Szentatya rábízni az Egyház fiataljaira?
Nos, szívből gratulálok a házasságodhoz, Fernando! Látom, más párok is vannak itt, akik hamarosan egybekelnek: gratulálok nektek, és áldás kísérjen benneteket! Mert ha az előbb azt mondtam: „ne féljetek a hivatás gondolatától”, az azért van, mert a házasság is valódi hivatás. Ne féljetek hát megházasodni és családot alapítani!
Az Egyház történelmének hosszú évszázadai során mi, keresztények, mindenféle társadalomban éltünk, átélve azoknak a kultúráknak a változásait, amelyeknek részesei voltunk, és amelyek alakításához magunk is hozzájárultunk. Van egy ősi szöveg – a Diognétoszhoz írt levél –, amely ezzel kapcsolatban egy csodálatos, mély meglátást hagyott ránk: „Ahogyan a lélek a testben, úgy vannak a keresztények a világban” (VI.). Íme, ez a mi életmódunk: Jézus tanítványai mindig a saját koruk emberei, de soha nem a múló idő foglyai. Krisztusban szabadok vagyunk! Krisztus megszabadított minket az Ő szeretetével: ennek a szeretetnek köszönhetően mindig szabadok maradunk minden kényszerrel és megtévesztéssel szemben. Szabadok vagyunk a divatoktól, mert az igazság tanítványai vagyunk; és nyitottak vagyunk a jövőre, mert tudjuk, hogy nem a halál vár ránk. Éppen ellenkezőleg: a történelem értelme az élet azon örök szeretetközösségében csúcsosodik ki, amelyet Isten készít mindannyiunk számára. Ebben a perspektívában elsősorban ti, fiatalok, kaptatok meghívást arra, hogy új irányt szabjatok a társadalomnak, és a változás főszereplőivé váljatok – kezdve a mindennapi kapcsolataitokkal, mindazzal, amit a családban, az egyetemen vagy a munkában megéltek. Látva titeket, kedves fiatalok, hogy tele vagytok ezzel a hitből fakadó, magával ragadó lelkesedéssel, reménységgel gondolok arra a képességetekre, amellyel tanúságot tesztek Krisztusról a világban – beleértve a digitális valóságot is –, hogy közvetítsétek az evangélium értékeit és szépségét (vö. Christus vivit, 105; Üdvözlet a digitális misszionáriusok jubileumán, 2025. július 29.). Induljatok, ez a küldetés a tiétek!
Ezért arra hívlak benneteket, mindannyiótokat együtt, hogy legyetek a föld sója és a világ világossága (vö. Mt 5,13). Ahhoz, hogy így élhessetek, elsősorban értelmeznetek kell a mai társadalmat, bölcsességgel lakozva benne, hogy aztán az evangélium tanúiként képesek legyetek átalakítani azt. A fiatal keresztény ugyanis örömében és a megpróbáltatások idején egyaránt ragyogóvá válik, ízt adva a valóságnak, mert úgy él benne, mint aki az élet igazi ízét önmagából meríti – anélkül, hogy arra várna, hogy a gazdagság, az élvezetek vagy a hatalom adják meg azt neki. Ez a mi szabadságunk, amelynek forrása a hitben van: ez képes fényt és jó ízt adni minden társadalomnak, minden emberi tapasztalatnak. Amikor viszont az élet elveszíti az ízét, az olyan, mintha megfosztanának tőle bennünket: már nem érezzük a magunkénak. A közöny és a mindenmindegy-szemlélet ürességével, a háború és a hazugság erőszakosságával szemben legyetek ti magatok egy új emberiség szikrái!
És most, szeretnék mindnyájatokra egy küldetést bízni: legyetek emberek! Igen, legyetek igazán emberek! Hús-vér férfiak és nők. Ne a látszat emberei, hanem hiteles arcok legyetek! Olyan emberek, akik keresik az igazságosságot, mert éheznek rá, mint a mindennapi kenyérre. Olyan emberek, akik tiszta és egyenes életre vágynak, mert örömest teszik meg másoknak azt, amit szeretnének, hogy mások is megtegyenek velük. Legyetek olyan emberek, amilyen Krisztus: a tökéletes ember, a Feltámadott, aki minden korban osztozik velünk a történelemben. Ezt az elkötelezettséget ápolva tekintsetek az apostolokra, az első keresztényekre, akik egy pogány világban éltek. Az ő példájukat követve legyetek az evangélium misszionáriusai korunk anyagi és lelki szegénységeivel szemben – jól tudva, hogy a mi hitünk egy sajátos életstílus, amely a tevékeny szeretetben teljesedik be. Ez az az erény, legkedvesebb fiatalok, amely mindenekfelett képes megváltoztatni a történelmet. Ti meg tudjátok változtatni a történelmet! Tegyétek ezt szeretettel! Köszönöm.
forrás: Bollettino
kép: Vatican Media
