Ma reggel a vatikáni Apostoli Palotában XIV. Leó pápa audiencián fogadta az Olasz Püspöki Konferencia alkalmazottait.

Az alábbiakban közzétesszük a beszédet, amelyet a pápa a találkozó során intézett a jelenlévőkhöz:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Békesség veletek!

Jó reggelt mindenkinek, és Isten hozott benneteket!

Szívélyesen köszöntelek benneteket, és hálámat fejezem ki azért az értékes szolgálatért, amelyet az Olasz Püspöki Konferenciánál és a hozzá kapcsolódó intézményeknél végeztek. Köszöntöm az elnök urat, Eminenciás Matteo Zuppi bíborost, a főtitkárt, a hivatalok és szolgálatok igazgatóit, és mindenkit közületek.

A tiétek kényes elkötelezettség, amelynek fontosságát a CEI Alapszabályának preambuluma is hangsúlyozza: „Az Olasz Püspöki Konferencia – olvassuk benne – […] az Olaszországban lévő részegyházak közösségének hiteles és mérvadó jele; az országban élő Isten népének törvényes és hiteles képviseletét alkotja; előmozdítja az olasz püspöki kar összehangolt tevékenységét, különleges összhangban Péter utódával, Róma püspökével és Olaszország prímásával” (Az Olasz Püspöki Konferencia Alapszabálya, Preambulum, 3).

Köszönöm tehát mindazt, amit tesztek, minden szinten, a legismertebb feladatoktól a legrejtettebbekig és a mindennapi tennivalókig. Itt szeretnék emlékeztetni arra, mennyire fontos minden intézmény számára, hogy mindenki hűséges legyen saját feladatához, a leghétköznapibb kötelezettségekhez: egy figyelemmel kísért ügyirat, egy jól előkészített értekezlet, a türelem egy hosszabbra nyúlt meghallgatáshoz, az odaadás egy kérés megválaszolásakor, vagy akár a környezet rendje és tisztasága. Ezek egyszerű dolgok, de mindenki javát szolgálják, és nagyok Isten előtt. Az Egyház életében semmi sem kicsi, ha hitben, szeretetben és a közösség szellemében végzik.

Mindezek fényében szeretnék veletek elidőzni és elgondolkodni elkötelezettségetek néhány olyan aspektusán, amelyet fontosnak tartok.

Mindenekelőtt a szolgálat jellegét. A különféle hivatalok, ahol dolgoztok, nem öncélú struktúrák, hanem eszközök, melyekkel a püspököket és az olaszországi részegyházakat segítitek, hogy a közösség szálai erősek maradjanak, az egyházi szövet szerkezete pedig tömör, az evangéliummal teli és a közelség gesztusaiban gyümölcsöző legyen. Nagy felelősséggel járó feladat ez: a tiétek ugyanis „szolgálat a szolgálatért”, olyan munka, amely mások munkáját hordozza, olyan elkötelezettség, amely sokak hozzájárulását teszi lehetővé; olyan együttműködés, amely segíti a helyi egyházakat az Örömhír hirdetésében, a közös úton járásban, s abban, hogy az Úr élő jelenléte legyenek ebben az országban és a világban. Amit tesztek – még a legtechnikaibb, adminisztratív vagy szervezési tevékenység is – Isten nagy családja egyetemes küldetésének része. Az Egyházban ugyanis szolgálni nem egyszerűen egy funkció betöltését jelenti, hanem tagokként való aktív részvételt egy olyan test életében, amelynek feje az Úr. Ezért a középpontban soha nem mi állunk, nem a mi hivatalaink vagy programjaink, hanem Ő; és minden tevékenység akkor nyeri el értelmét, ha – akár alázatosan és rejtve is – segít a Vele való találkozásban és egyesülésben.

Ez elvezet bennünket elmélkedésünk második pontjához, amely az odatartozásról szól. Krisztus Menyasszonyát ugyanis nem lehet kívülálló szemlélőként szolgálni, hanem csak annak szeretetével, aki tudja, hogy hozzá tartozik; a hit és a közösség olyan kötelékében, amely mindenekelőtt a kegyelem ajándéka, Isten ajándéka. Arra hívlak tehát benneteket, hogy mindennapi teendőiteket egy olyan misztériumba, történetbe és tervbe ágyazva éljétek meg, amely megelőz és meghalad benneteket (vö. Ferenc pápa, Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 111). Azok a helyek, ahol napi feladataitokat ellátjátok, az elsődleges terek, ahol hivatásotok szerint formát kell adnotok az evangéliumnak: az egységet és a békét előmozdítva, türelemmel és alázattal, egymást segítve és óvva. Ennek a tudatosságnak kell alakítania önképeteket, beszédmódotokat, azt, ahogyan hallgattok, ahogyan fegyelmeztek vagy támogattok; ezáltal itatva át a munkakörnyezetet, és kialakítva a valódi evangéliumi életstílust.

Szeretnék azonban még egy utolsó szempontot hozzátenni, mert a szolgálat és az odatartozás elválaszthatatlan Isten népe életének harmadik alapvető dimenziójától: a küldetéstől. Az Egyház ugyanis azért létezik, hogy hirdesse Krisztust, hidakat építsen, kapcsolatokat létesítsen, befogadást és segítséget nyújtson mindazoknak, akiknek támogatásra, meghallgatásra és szeretetre van szükségük – ti pedig részesei vagytok ennek a megbízatásnak.

Mélyreható változások korát éljük – a családban, az iskolában, a munkában, a kommunikációban, a társadalmi szerepvállalásban és a hit átadásában egyaránt, itt Olaszországban is. Ebben az összefüggésben az Úr azt kéri tőlünk, hogy ne zárkózzunk be önmagunkba és ne féljünk, hanem inkább nagylelkűen áldozzuk fel magunkat azért, hogy az evangélium ma is elérhessen és megvilágíthasson minden nőt és férfit – minden fáradozásukkal, kérdésükkel és reményükkel együtt (vö. II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 1) –, „hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére” (1Tim 2,4).

Kedves testvéreim, köszönöm mindazt, amit tesztek! Az Úr áldja meg életeteket és munkátokat, családotokat, szeretteiteket, különösen a gyermekeket, az időseket, a betegeket és mindazokat, akik nehéz időket élnek át. Szűz Mária, Assisi Szent Ferenc és Sienai Szent Katalin oltalmába ajánljuk az Olasz Püspöki Konferenciát, az olaszországi részegyházakat és Isten egész népének útját. Köszönöm!

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media