Ma délelőtt a vatikáni Apostoli Palotában XIV. Leó pápa audiencián fogadta a Bagdadi Káld Katolikus Egyház Szinódusának tagjait.
Az alábbiakban közöljük a Szentatya beszédét, amelyet a találkozó során intézett a jelenlévőkhöz:
Excellenciás Uraim, kedves Püspöktestvéreim!
Békesség veletek! Öröm számomra, hogy itt, Rómában találkozhatunk, ahol Szinódusotok ünneplésére gyűltetek össze, hogy eleget tegyetek a Bagdadi Káld Katolikus Egyház életében alapvető jelentőségű aktusnak: az új pátriárka megválasztásának. Örömmel tölt el, hogy az egyházi megkülönböztetés ezen értékes időszakában találkozhatom veletek. Általatok szívből köszöntöm a papokat, a szerzeteseket és szerzetesnőket, a kispapokat és a káld egyház minden kedves hívőjét, mind saját területükön, mind a világban szétszórt népes diaszpórában. Tudom, hogy ebben a pillanatban sokan egyesülnek veletek lélekben, intenzíven részt véve imádságaikkal.
Egyházatok gyökerei az ősi apostoli Egyházba nyúlnak vissza; egy olyan ősi és termékeny hagyományt képviseltek, amely szorosan kötődve az üdvösség forrásvidékeihez, képes volt az Evangéliumot a Római Birodalom határain túlra is elvinni, a hitben, kultúrában és missziós lelkületben gazdag kereszténységet virágoztatva fel egészen Indiáig és Kínáig. Ti egy élő és nemes emlékezet őrzői vagytok, egy olyan hité, amelyet évszázadokon át bátorsággal és hűséggel hagyományoztatok tovább. Történelmetek dicsőséges, de igen kemény próbák is jelölték: háborúk, üldöztetések és gyötrelmek, amelyek sújtották közösségeiteket, és sok hívőt szétszórtak a világban. Ám éppen ezekben a sebekben ragyog fel a hit világító tanúságtétele: mert ha Egyházatok magán viseli is a történelem forradásait, éppen a feltámadott Úr mutatja meg nekünk, miként válhatnak a legfájdalmasabb sebek Őbenne a remény és az új élet jeleivé. Veletek együtt magamévá tehetem Szent Efrém szavait, és mondhatom Krisztusnak: »Dicsőség Neked, aki keresztedből hidat alkottál a halál felett. […] Dicsőség Neked, aki magadra öltötted a halandó ember testét, és azt minden halandó számára az élet forrásává tetted« (Beszéd az Úrról, 9.).
Kedves Testvéreim! A húsvéti reményben, amely arra hív, hogy ne féljünk elcsüggedés nélkül szembenézni az új és váratlan kihívásokkal, Szinódusotok a kegyelem és a súlyos felelősségvállalás ideje. Arra kaptatok meghívást, hogy egy kényes és összetett, olykor vitatott szakaszban válasszátok meg a pátriárkát. Arra buzdítalak benneteket: engedjétek, hogy a Szentlélek vezessen titeket; benne találjátok meg az egyetértést, és ne azt keressétek, ami a világ szemében hasznosnak tűnik, hanem azt, ami leginkább megfelel Krisztus szívének.
Az új pátriárka legyen mindenekelőtt a hit atyja, valamint a közösség jele mindenki számára és mindenki között. Úgy tűnhet, hogy az Evangélium szerint élni – vagyis szelídségben és az egység türelmes keresésében – szembe megy az árral, s olykor még hatástalannak is látszik, de valójában ez bizonyul a legbölcsebb útnak, mert a szeretet az egyetlen erő, amely legyőzi a rosszat és diadalmaskodik a halál felett. Az kerekedik felül és az nem múlik el soha, az a tevékeny szeretet, amelyről Pál apostol beszél: amely türelmes, kitartó, képes mindent megbocsátani és elviselni, anélkül, hogy bárki iránt tiszteletlen lenne (vö. 1Kor 13,4-8).
Őboldogsága legyen a Boldogmondások embere: ne rendkívüli tettek és feltűnés vezérelje, hanem a mindennapi életszentség, amely őszinteségből, irgalmasságból és szívbéli tisztaságból fakad. Legyen olyan Pásztor, aki képes a meghallgatásra és a kísérésre, mert a tekintély az Egyházban mindig szolgálat és soha nem hatalmi fölény. Még ha a világ vagy a környező körülmények erre is késztetnének titeket, ne hagyjátok magatokat megtéveszteni, hanem térjetek vissza mindig az Evangélium termékeny és prófétai egyszerűségéhez. A Pátriárka legyen hiteles és a néphez közeli vezető, ne pedig hivalkodó és távolságtartó alak. Legyen az imádságban gyökerező ember, aki képes a nehézségek terhét realizmussal és reménnyel hordozni; a lelkipásztorkodás mestere, aki püspöktestvéreivel együtt konkrét utakat jelöl ki Isten népe javára, abban az egyetértő lelkületben, amelynek jellemeznie kell egy patriarchális Egyházat. Ennek tekintélyét a Pátriárka elnökletével ülésező Püspöki Szinódus képviseli, aki a szeretetben való egység előmozdítója, teljes közösségben Péter apostol utódával.
Az egyházatok életét az elmúlt években meghatározó események fényében különös intenzitással érzem a pillanat felelősségét, amelyet most átéltek. Szeretném megmondani nektek: veletek vagyok. A megpróbáltatások, amelyeken keresztülmentek, ösztönözzenek benneteket arra, hogy hit által megvilágított és közösségi lelkülettől áthatott választ adjatok; így tegyetek a más felekezetekhez tartozó keresztények irányában is, akik valódi testvéreink a hitben, s akikkel helyes az őszinte megosztáson alapuló kapcsolatok kiépítése. Így nagy példát és bátorítást jelentetek majd szeretett és csodálatraméltó népetek számára is, amelyet a szívemben hordozok, és amelyért imádkozom.
Hálával ismerve el a különböző pátriárkák sokrétű hozzájárulását, amellyel a káld egyházat megajándékozták – utalok itt Őboldogsága Louis Raphaël Sako bíboros jelentős érdemeire és az általa kifejtett figyelemre méltó erőfeszítésekre is –, úgy érzem: ez a lelki megújulás ideje. Olyan megújulásé, amely hű marad értékes és sajátos hagyományaitokhoz, amelyeket meg kell őriznetek. Gondolok liturgikus és lelki örökségetek gazdagságára, s e tekintetben szeretném visszhangozni a Zsinat kijelentését: »Mindenki tudja, hogy a keletiek igen gazdag liturgikus és lelki örökségének megismerése, tisztelete, megőrzése és ápolása a legnagyobb jelentőségű a keresztény hagyomány teljes hűséggel való őrzése szempontjából« (Unitatis redintegratio, 15.).
Engedjetek meg még néhány egyszerre testvéri és atyai intést. Lelketekre kötöm, hogy legyetek körültekintőek és átláthatóak a javak kezelésében; mértéktartóak, megfontoltak és felelősségteljesek a tömegkommunikációs eszközök használatában; óvatosak a nyilvános nyilatkozatokban, hogy minden szavatok és megnyilvánulásotok az egyházi közösséget és az Egyház tanúságtételét építse – és ne sebezze. Szívleljétek meg a papok képzését, akik szolgálatotok legfőbb munkatársai: támogassátok őket közelségetekkel, konkrét és kézzelfogható testvériséget építve velük és értük. Saját példátokkal is segítsétek a megszentelt életű személyeket az engedelmesség és a tisztaság kimondhatatlan ajándékainak megőrzésében. Kísérjétek a világi hívőket lelkipásztori gondoskodással, hogy minden próbatétel ellenére bátorítást nyerjenek: maradjanak szilárdak az atyáktól kapott hitben, és maradjanak szülőföldjükön. Ez az egész Egyház számára fontos, mert azok a régiók, ahol felragyogott a hit világossága – orientale lumen –, nem nélkülözhetik a Jézusban hívőket, a keresztényeket, akik úgy tartoznak a Közel-Kelethez, mint csillagok az égbolthoz. Oszoljanak el a felhők, amelyek elhomályosítják ezt a fényt: a keresztényeket az egész Közel-Keleten tiszteljék, és ne csak szavakban; élvezhessenek valódi vallásszabadságot és teljes jogú állampolgárságot, anélkül, hogy vendégként vagy másodrangú állampolgárként kezelnék őket!
Testvéreim! Ti a remény jelei vagytok egy olyan világban, amelyet képtelen és embertelen erőszak fémjelez. Olyan erőszak ez, amely napjainkban a kapzsiságtól és gyűlölettől fűtve kegyetlenül tombol éppen azokon a földeken, ahol az üdvösség felragyogott; a keresztény Kelet szent helyein, amelyeket meggyaláz a háború istenkáromlása és az üzleti érdekek brutalitása. Semmibe veszik az emberek életét, s azt legfeljebb saját érdekeik »járulékos veszteségének« tekintik. Ám semmilyen érdek nem érhet fel a leggyengébbek, a gyermekek és a családok életével; semmiféle ügy nem igazolhatja a kiontott ártatlan vért! Ti, akik arra kaptatok meghívást, hogy Jézus nevében a béke fáradhatatlan munkásai legyetek, segítsetek nekünk világosan hirdetni: Isten egyetlen konfliktust sem áld meg! Segítsetek kiáltani a világnak: aki Krisztusnak, a Béke Fejedelmének tanítványa, az soha nem áll azok oldalára, akik tegnap kardot ragadtak, ma pedig bombákat szórnak. Emlékeztessetek mindenkit: nem a katonai akciók teremtenek majd teret a szabadságnak vagy időt a békének, hanem kizárólag a népek közötti együttélés és párbeszéd türelmes előmozdítása.
Küldetésetek hatalmas: hirdetni a feltámadott Krisztust még a halál közegében is; a hit és a tevékeny szeretet élő jelenlétének lenni, s ébren tartani a reményt ott, ahol az kialvóban van. Ne csüggedjetek: az Úr veletek jár! Köszönöm mindazt, amit tesztek; kísérlek benneteket, különösen a Keleti Egyházak Dikasztériumán keresztül. Ezt a Szinódust és az új pátriárka megválasztását a Boldogságos Szűz Mária, Szent Tamás apostol, valamint tanítványai, Addai és Mari közbenjárására bízom, akik annak a csodálatos Anaforának a szerzői, amely ma is büszkeségetek. A Szentlélek világosítson meg és vezéreljen titeket döntéseitekben! Rátok és a Káld Katolikus Egyház minden hívére szívből kérem az Úr áldását.
forrás: Bollettino
kép: Vatican Media
