Ma délelőtt a vatikáni Apostoli Palotában XIV. Leó pápa audiencián fogadta a Szeplőtelen Szűz Mária Missziós Oblátusait a Szabályzat és a Konstitúciók jóváhagyásának 200. évfordulója alkalmából, valamint az Apostolok Miasszonya Nővéreit alapításuk 150. évfordulója alkalmából.
Az alábbiakban közzétesszük a beszédet, amelyet a Szentatya a találkozó során a jelenlévőkhöz intézett:
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Békesség veletek!
Azt mondták, beszélhetek angolul is – nos, megteszünk minden tőlünk telhetőt!
Jó reggelt, és Isten hozott benneteket!
Nagy örömmel köszöntöm a jelen lévő generális elöljárót és elöljárónőt, valamint mindannyiatokat. Különös örömömre szolgál, hogy kongregációitok életének két ilyen különleges pillanatában találkozhatom veletek: a Szeplőtelen Szűz Mária Missziós Oblátusai Szabályzatának és Konstitúcióinak pápai jóváhagyása kétszázadik évfordulóján, valamint az Apostolok Miasszonya Nővérei alapításának százötvenedik évfordulóján.
Noha történetük különböző, számos vonás köti össze szerzetesintézményeiteket: az alapítás korszaka, a közös szülőföld, de mindenekelőtt a missziós hivatás.
„Azért küldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek” (vö. Iz 61,1; Lk 4,18) – ezt a jelmondatot választotta Szent Eugène de Mazenod az általa alapított oblátusok számára. Nagy bátorsággal hívta életre a rendet egy olyan korban, amikor Európát összetett és drámai események rázták meg, melyek még sürgetőbbé tették az Evangélium hirdetését a legutolsók között. Erőteljesek azok a szavai és tettei, amelyeket a termelési erőforrásként kizsákmányolt, s legmélyebb emberi szükségleteikben mellőzött szegények, munkások és parasztok méltóságának védelmében tett. Ugyancsak erőteljes és provokatív az a merészség, amellyel már marseille-i püspökként habozás nélkül válaszolt püspöktársa, Bourget montréali érsek segítségkérésére, szerzeteseket küldve előbb Kanadába, majd a világ más részeire: Európába, Afrikába és Ázsiába. Ezt a nagylelkűséget a missziós hivatások lenyűgöző virágzása jutalmazta; ez is tanúsítja, hogy a Szentlélek sugallataira való fogékonyság és a szeretet sürgető szükségleteire való odafigyelés minden alapítás számára a gyümölcsözőség forrása és a növekedés kovásza.
Ma is, amikor több mint háromezer szerzetes tevékenykedik a világ hetven országában, ti ugyanazzal a legkisebbek iránti kitüntetett nyitottsággal végzitek szolgálatotokat, gazdagodva egy kiterjedt karizmatikus család értékes ajándékával és a növekvő interkulturalitással. Tekintsetek erre az életerőre ajándékként és jelként, amely arra ösztönöz benneteket, hogy tartsátok ébren és tegyétek időszerűvé alapítóitok szellemét. Ahogy Ferenc pápa már néhány évvel ezelőtt rámutatott: „ennek az Egyháznak, amelyet Alapítótok arra tanított, hogy anyátokként szeressétek, ajánljátok fel missziós lendületeteket és életeteket; vegyetek részt az Isten által szeretett világ perifériái felé tartó exodusában, és éljétek meg azt a karizmát, amely a legtávolabbiak, a legszegényebbek felé vezet benneteket – azok felé, akiket senki más nem ér el” (Beszéd a Szeplőtelen Szűz Mária Missziós Oblátusai általános káptalanjának résztvevőihez, 2022. október 3.), Mária oltalma és anyai támogatása alatt.
Ebben pedig gondviselésszerűen mindannyian buzdítást kapunk ma azoktól a nővérektől, akikkel ezen a találkozón osztozunk: az Apostolok Miasszonya Nővéreitől, akiknek jelmondatát Szent Lukács szavai ihlették az Apostolok Cselekedeteiből: „Máriával, Jézus anyjával együtt” (vö. ApCsel 1,14).
Ez a mondat a Boldogságos Szűz jelenlétére utal az apostolok körében, az Utolsó Vacsora termében és az első keresztény közösségben. Ezt bízta rátok Augustin Planque atya, aki másfél évszázaddal ezelőtt alapította meg kongregációtokat, hogy biztosítsa a nők nélkülözhetetlen jelenlétét az Afrikai Missziók Társaságának műveiben. Számos asszony válaszolt hívására Franciaországból és sok más országból, elfogadva a kihívást: Máriával lenni, hogy hozzá hasonlóan Krisztus tanúi legyenek az apostolok között és a világban. Sokuknak ez az „igen” az életébe került a missziós munka keménysége, a betegségeknek való kitettség vagy – a közelmúltban – a vértanúság miatt. Ti pedig még most is jelen vagytok nehéz körülmények között, ahol hitben és mindenki iránti tisztelettel ajánljátok fel szolgálatotokat. Arra bátorítalak benneteket, kedves nővérek, hogy folytassátok ezt a küldetést, és bárhol is tevékenykedtek, váljatok egyre inkább a testvériség és a béke tanúivá (vö. Szent II. János Pál, Homília az Úr bemutatásának ünnepén, 2002. február 2., 4.).
Zárásként szeretnék emlékeztetni egy utolsó karizmatikus szempontra, amely közös Alapítóitok ihletettségében: ez pedig a „családias szellem”. Mindketten azt ajánlották ugyanis lelki fiaiknak és leányaiknak, hogy őrizzék meg közösségeikben az őszinte és nagylelkű családi lelkületet. A megszentelt életet élő férfiak és nők, valamint az elkötelezett világi keresztények számára ez mindenekelőtt az Istennel való találkozásból, az Eucharisztiából, az imádságból és a szentségimádásból, az Ige hallgatásából és a szentségek ünnepléséből fakad. Onnan, az oltártól és a tabernákulumtól kiindulva növekszik a szívekben, betöltve azokat a testvéri osztozás és a szeretet, a gondoskodás és a türelmes közelség érzéseivel, melyeknek mindig jellemezniük kell bennünket, s melyek Isten szeretetének tükörképeivé tesznek minket a világban.
Szeretett testvéreim, köszönöm a sok jót, amit tesztek. Biztosítalak benneteket imádságos támogatásomról, és szívből adom Apostoli Áldásomat rátok és kongregációitokra.
forrás: Bollettino
kép: Vatican Media
