Ma délelőtt a Vatikáni Apostoli Palotában a Szentatya, XIV. Leó pápa audiencián fogadta a Regnum Christi apostoli élet társaságainak közgyűlésein részt vevőket.

Az alábbiakban közöljük a pápa beszédét, amelyet a jelenlévőkhöz intézett:

Az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében.
Béke legyen veletek!

Kedves nővérek és testvérek, jó reggelt és szeretettel köszöntelek benneteket!

Örülök, hogy közgyűléseitek alkalmából találkozhatok veletek, és szeretnék megosztani veletek néhány gondolatot, amelyeket három pont köré rendeznék: karizma, kormányzás és közösség.

Az első pontról szólva: a Tanítóhivatal arra tanít bennünket, hogy „az Egyház az Evangélium erejéből megfiatalodik, és a Lélek szüntelenül megújítja, építi és vezeti őt különféle hierarchikus és karizmatikus ajándékokkal” [1]. A II. Vatikáni Zsinat ismételten hangsúlyozta a Szentlélek csodálatos művét, aki megszenteli Isten népét, vezeti, erényekkel ékesíti és különleges kegyelmekkel gazdagítja az Egyház épülésére [2].

Ezekben a napokban lehetőségetek volt arra, hogy elmélyülten átgondoljátok és párbeszédben tisztázzátok az egyes apostoli élet társaságainak sajátos karizmáját, felismerve benne a Paraklétosz ajándékát, amelyet az Egyháznak adott, hogy megújítsa életét és lendületet adjon küldetésének, mind az Egyházon belül, mind a társadalomban. Ez az ajándék – miközben életet és életerőt fakaszt az intézményben – sajátos identitást is ad neki, amely felismerhetővé és meghatározóvá teszi jelenléteteket az Egyházban és a világban. Ma minden eddiginél fontosabb tudnunk, kik vagyunk, ha valóban hiteles párbeszédet kívánunk folytatni a társadalommal anélkül, hogy annak logikája magába olvasztana vagy egyformaságra kényszerítene bennünket. Ezért, hogy evangelizálni tudjátok azokat a környezeteket, amelyekben éltek – ami hivatásotok sajátos célja –, alapvető fontosságú, hogy identitásotokat egyre világosabban megfogalmazzátok.

Minden nővér és minden testvér, aki részesül a karizmában, arra kap meghívást, hogy azt élővé tegye önmagában: ne pusztán statikusan megőrzendő örökség legyen, hanem élő erő, amely szabadon és kreatívan áramlik. Amint Ferenc pápa emlékeztetett: „arról van szó, hogy hűek maradjunk az eredeti forráshoz, miközben igyekszünk újragondolni és kifejezni azt a megváltozott társadalmi és kulturális helyzetekkel folytatott párbeszédben” [3]. Az intézmény, a társaság élő test, amelyben a karizmatikus energia átjár minden sejtet és minden tagot; ők maguk pedig hordozói és kifejezői ennek az energiának. Ennek kell éltetnie küldetéseteket és megvilágítania az előttetek álló utat, hogy aztán élő örökségként adhassátok tovább a jövő nemzedékeknek, akiknek feladata lesz beleszeretni ebbe a karizmába, és szolgálatuk forrásává tenni azt.

Éppen ezért jutunk el a második témához: a kormányzáshoz, amelynek – ahhoz, hogy érett döntéshozatali folyamatokat tudjon elindítani az igazi megkülönböztetés légkörében – elengedhetetlen feltétele a közösség.

Ebben segítségünkre vannak az Egyház dokumentumai is, amelyek hangsúlyozzák, hogy „a megszentelt személyek […] arra kaptak meghívást, hogy az engedelmes Krisztust kövessék egy evangéliumi, vagyis karizmatikus terv keretében, amelyet a Lélek ébresztett, és amelyet az Egyház hitelesített” [4], valamint hogy „ezen az úton a tekintély feladata a vezetés és a döntés pásztori szolgálata” [5]. A kormányzás szükséges szolgálat az apostoli élet társaságain belül: valódi egyházi szolgálat, amely a nővéreket és testvéreket tudatos, szabad és felelős hűségre kíséri Krisztus követésében [6]. Minden intézet és minden társaság arra kap meghívást, hogy e szolgálat gyakorlásában saját stílusát alakítsa ki, összhangban sajátos karizmájával és lelkiségével.

Az autentikusan evangéliumi kormányzás mindig a szolgálatra irányul: támogat, kísér és segít minden egyes tagot abban, hogy napról napra egyre inkább a Megváltó személyéhez formálódjon. Ebben az értelemben a közösségi megkülönböztetés az a kiváltságos tér, ahol olyan közös döntések érlelődhetnek meg, amelyek közösséget és társfelelősséget teremtenek. Ne féljetek új kormányzási modelleket kipróbálni [7]; sőt, mindig tartsátok szem előtt, hogy az autoritás gyakorlásában kialakított közös stílus keresése olyan utakat nyit meg, amelyek nemcsak a társaságokat és azok tagjait gazdagítják, hanem erősítik az összetartozás tudatát és a közös küldetésben való részvételt is.

Ez vezet el bennünket a harmadik témához: a közösséghez a Regnum Christi Családon belül. Sajátos utatok, amely egy apostoli test nagy történetébe ágyazódik, magán viseli a Szentlélek csendes, mégis erőteljes működésének nyomait, aki szüntelenül megújítja az Egyházat, és fiatalon tartja a reményben. Ebben az összefüggésben arra kaptatok meghívást, hogy az egész Családban egyre mélyebb közösséget építsetek: megosztva lelkiségeteket és apostoli küldetéseteket, teljes egészében megélve azt a sajátos hivatást, amelyre Isten meghívott benneteket annak a társaságnak a tagjaiként, amelyhez tartoztok, és életetekkel tanúságot téve a kapott karizmához való hűségről.

Amint a Vita consecrata apostoli buzdítás emlékeztet: „minden hívő, a Krisztusban való újjászületése révén, közös méltóságban részesül; mindenki a szentségre kap meghívást; és mindenki együttműködik Krisztus egyetlen Testének építésében, ki-ki saját hivatása és a Szentlélektől kapott ajándéka szerint (vö. Róm 12,3–8)” [8]. A keresztségi méltóság egysége és a hivatások sokfélesége nem áll szemben egymással, hanem kölcsönösen megvilágítják egymást. A sokféleségben megélt szerves közösség a Szentlélek műve, aki minden egyes hivatást a többiek szolgálatává formál, hogy Krisztus Teste növekedjék a történelemben, és beteljesítse küldetését a világban.

Mindannyian úton lévő életek vagyunk, akikhez Isten ma is szól, tegnapi és mai próféták által ébresztve álmait, hogy felszabadítsa az emberiséget a régi és az új rabszolgaságok alól, bevonva fiatalokat és időseket, szegényeket és gazdagokat, férfiakat és nőket, szenteket és bűnösöket irgalmasságának műveibe és igazságosságának csodáiba. Az Úr nem kelt zajt, mégis országa csírázik és növekszik a világ minden szegletében. És ebben az értelemben sok városnak és sok közösségnek szüksége van arra, hogy hallja: „Nem te vagy az utolsó” (vö. Mt 2,6).

Igen, az Úr ma is meglep bennünket, és újra meg újra elénk lép olyan utakon, amelyek nem a mi útjaink (vö. Iz 55,8). Ezért hűsége mindmáig ámulatba ejt bennünket. Bízzuk rá válaszunkat az ő ajándékaira Máriára, a Hajnalcsillagra.

Kedves testvérek és nővérek, köszönöm mindazt, amit tesztek. Imádkozom értetek, és szívből adom rátok áldásomat. Köszönöm.

[1] II. Vatikáni Ökumenikus Zsinat, Lumen gentium dogmatikai konstitúció (1964. november 21.), 4

[2] Hittani Kongregáció, Iuvenescit Ecclesia levél, 2016. május 15., 1

[3] Ferenc pápa, Beszéd a Fokoláré Mozgalom közgyűlésének résztvevőihez (2021. február 6.)

[4] A Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja, A tekintély és az engedelmesség szolgálata instrukció (2008. május 11.), 9

[5] uo.

[6] vö. A Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja, Per vino nuovo otri nuovi (2017. január 6.), 41

[7] vö. uo., 9

[8] Szent II. János Pál, Vita consecrata apostoli buzdítás (1996. március 25.), 31

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media