A Szentatya ma délelőtt a Vatikáni Apostoli Palotában audiencián fogadta a Keresztény Régészet Pápai Intézetének közösségét az alapításának századik évfordulója alkalmából.

Az alábbiakban közzétesszük azt a beszédet, amelyet a Szentatya a találkozó során a jelenlévőkhöz intézett:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Béke legyen veletek!

Eminenciás Bíboros Úr,
Monsignore Rektor Úr, Monsignore Titkár Úr,
kedves tanárok, munkatársak és diákok!

Száz esztendeje annak, hogy tiszteletre méltó elődöm, XI. Piusz az I primitivi cimiteri di Roma cristiana kezdetű motu proprióban emlékeztetett arra: „a római pápák mindig szigorú kötelességüknek tekintették a szent örökség védelmét és őrzését”, különösen „a földalatti temetőket, amelyeket általában katakombáknak neveznek”, anélkül hogy elhanyagolták volna „a Róma város falain belül virágzó bazilikákat pompás mozaikjaikkal, a feliratok, a festmények, a szobrok, valamint a temetői és liturgikus tárgyak számtalan sorozatával”. Ugyanebben a dokumentumban XI. Piusz megemlítette „a soha eléggé nem dicsérhető Giovanni Battista de Rossit” és „a szent római régiségek fáradhatatlan kutatóját, Antonio Bosiót”, vagyis a keresztény régészet úttörőit.

Ekkor határozott úgy a pápa, hogy a Pápai Szakrális Régészeti Bizottság és a Pápai Római Régészeti Akadémia mellé létrehozza a Keresztény Régészet Pápai Intézetét azzal a céllal, hogy „minden országból és nemzetből az arra kész fiatalokat a keresztény ókor emlékeinek tanulmányozására és tudományos kutatására irányítsa”. Száz év múltán ez a küldetés élőbb, mint valaha, köszönhetően a keresztény régészetről szóló nemzetközi kongresszusoknak is, amelyek révén az Intézet olyan tudományterület művelését támogatja, amely a történeti tudományok mellett a hit és a keresztény identitás számára is alapvető jelentőségű.

Az évforduló alkalmából a mai napon kelt apostoli levelemben néhány gondolatot fejtettem ki a régészet jelentőségéről; most csupán néhány szempontot szeretnék hangsúlyozni.

Először is, a „keresztény régészet” mint a kereszténység első századaiból fennmaradt emlékek tanulmányozása saját kronológiai, történelmi és tematikus koordinátái miatt önálló tudományelméleti státusszal rendelkezik. Ennek ellenére azt látjuk, hogy más kontextusokban ezt a tantárgyat a középkori régészet körébe sorolják. E tekintetben arra bátorítom Önöket, hogy legyenek a tudományág sajátosságának következetes képviselői: a „keresztény” jelző ugyanis nem felekezeti perspektívát fejez ki, hanem a tudományág sajátos tudományos és szakmai méltóságát jelöli.

A keresztény régészet továbbá az Egyház egységének korszakára irányuló kutatási terület, ezért értékes eszköze lehet az ökumenizmusnak: a különböző felekezetek a keresztény régiségek tanulmányozása révén felismerhetik közös eredetüket, és erősíthetik a teljes közösség felé való törekvést. Ezt magam is megtapasztalhattam legutóbbi apostoli utamon, amikor İznikben, az ókori Nicaeában más egyházak és egyházi közösségek képviselőivel együtt emlékeztem meg az első ökumenikus zsinatról. Az ősi keresztény épületek maradványainak látványa mindannyiunk számára megható és ösztönző volt. Nagyra értékelem a témában tartott tanulmányi napjukat is, amelyet az Evangelizációs Dikasztériummal együttműködésben szerveztek.

Arra is buzdítom Önöket, hogy tanulmányaik révén vegyenek részt abban a „kultúrdiplomáciában”, amelyre korunk világának nagy szüksége van. A kultúra révén az emberi lélek átlépi a nemzetek határait, meghaladja az előítéletek korlátait, és a közjó szolgálatába áll. Önök is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy hidak épüljenek, találkozások szülessenek, és erősödjék az egyetértés.

Amint apostoli levelemben említettem, 1925-ben a „béke jubileumát” ünnepelték, most pedig a „remény jubileumát” ünnepeljük. Intézetük tehát bizonyos értelemben a béke és a remény között helyezkedik el. És valóban: Önök a béke és a remény hordozói, bárhol is dolgoznak ásatásaikkal és kutatásaikkal, úgyhogy amikor felismerik fehér és vörös zászlójukat a Jó Pásztor képével, ne csak a tudomány és a tudás képviselőiként, hanem a béke hírnökeiként is tárják ki Önök előtt a kapukat.

Végül felidézek egy részletet Szent II. János Pál Az európai nemzetek közös keresztény gyökereiről mondott beszédéből: „Európának szüksége van Krisztusra és az Evangéliumra, mert bennük gyökerezik minden népének élete. Hallgassatok ti is erre az üzenetre!” (1981. november 6.). Az európai társadalmak és nemzetek gyökerei között bizonyosan ott találjuk a kereszténységet irodalmi és régészeti örökségével együtt; a régészek munkája pedig válasz az imént felidézett felhívásra.

Köszönöm, kedveseim, elkötelezettségüket! A Keresztény Régészet Pápai Intézete új lendülettel folytassa értékes szolgálatát az Egyház és a kultúra javára. Ezt a kívánságot a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására bízom, és szívből adom Önökre apostoli áldásomat. Köszönöm.

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media