Ma délelőtt a Vatikáni Apostoli Palotában XIV. Leó pápa audiencián fogadta a Jézus-Mária Nővérek és a Borromeo Szent Károly Misszionárius Nővérek (Skalabriánus Nővérek) általános káptalanjának résztvevőit.

Az alábbiakban közzétesszük azt a beszédet, amelyet a Szentatya a találkozó során intézett a jelenlévőkhöz:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Béke legyen veletek!

Kedves nővérek, jó reggelt, buenos dias, good morning és üdvözöllek benneteket!

Köszöntöm a jelenlévő elöljárókat, és jókívánságaimat fejezem ki az újonnan megválaszott főelöljáróknak, miközben köszönetet mondok azoknak, akik eddig töltötték be ezt a szolgálatot. Örömmel köszöntöm mindnyájukat a most ünnepelt káptalanok alkalmából.

Ti két olyan kongregációhoz tartoznak, amelyek – bár különböző körülmények között születtek – ugyanabból a szegények iránti szeretetből fakadtak: a nehéz helyzetben lévő fiatalok iránt Szent Claudine Thévenet és a Jézus-Mária Nővérek részéről; valamint a migránsok iránt Szent Giovanni Battista Scalabrini, Boldog Assunta Marchetti és Tiszteletreméltó Giuseppe Marchetti atya, a Borromeo Szent Károly Misszionárius Nővérek (Skalabriánus Nővérek) alapítói részéről.

Az általatok választott vezérigék – „Maga Jézus közeledett” (Lk 24,15) és „Mert ahova te mész, megyek én is” (Rut 1,16) – egymást kiegészítve fejezik ki alapításaitok lelkiségét. Bennük Isten kezdeményezése és az ember válasza találkozik. Szent Lukácsnál látjuk Jézust, amint az emmauszi tanítványok mellé szegődik és velük együtt jár, hogy a kenyértörésben felismerjék Őt, és feltámadásának apostolaivá tegye őket; Rut könyvében pedig a fiatal moábita lányt, aki – bár tehetné – nem hagyja magára az egyedül maradt, idős anyósát, Noémit, hanem követi őt idegen földre, hogy mindvégig mellette maradjon és gondoskodjék róla.

A kezdetek körülményei nem voltak könnyűek. Gondoljunk csak a francia forradalom drámájára Szent Claudine esetében, valamint a tömeges kivándorlás tragédiájára Scalabrini püspök, Giuseppe atya és Assunta anya esetében. Egyikük sem hátrált meg, és nem csüggedtek el, még az alapításokat követően jelentkező nehézségekkel szemben sem. E hűség titka a feltámadt Jézussal való találkozásban rejlik. Onnan indult minden számukra – és számotokra is. Onnan indul az ember, és onnan indul újra, ha szükséges, hogy bátran és kitartóan folytassa a szeretetben való önátadást.

És ha ez mindig igaz, különösen igaz az általános káptalan idején, amikor Jézus mellétek szegődik és veletek jár, hogy segítsen újraolvasni történeteteket az Ő húsvétjának fényében. Ezekben a napokban mindig Ő legyen a középpontban: adjatok bőséges teret az imának és a csendnek a munkátok során. Egy káptalanban a legfontosabb megvilágításokat „térden állva” lehet megérteni, és ami a káptalan termeiben érlelődik, azt a tabernákulum előtt és az Ige hallgatásában kell elvetni és átszűrni. Csak az Úrra figyelve tanulhatjuk meg igazán, hogyan figyeljünk egymásra.

És csak így válhatunk – Rut példáját követve – egyre inkább képessé arra, hogy „Isten arcát keressük a rászoruló testvérben” (Ferenc pápa, Angelus, 2014. október 26.), sőt, hogy meglássuk bennük „az isteni jelenlét ígéretét, reményét, epifániáját, Isten gesztusát, akinek dicsősége az élő ember” (Szent II. János Pál pápa, Homília Claudine Thévenet és Teresa de Jesús de Los Angeles szentté avatásán, 1993. március 21., 4). Ehhez bátorságra van szükség: hogy hagyjátok magatokat megszólítani a szenvedők jelenlétében, ne féljetek elhagyni a saját biztonságotokat, és merjetek új utakra lépni, ha az Úr kéri. Ez is része a káptalan küldetésének.

Ezért arra hívlak benneteket, kedves nővérek, hogy ezeket a napokat éljétek meg Isten alázatos meghallgatásában és felebarátaitok szükségleteire való bátor odafigyelésben. Miközben szívből jövő köszönetemet fejezem ki mindazért, amit a világ számos részén tesztek, ígérem, hogy imáimban megemlékezem rólatok, és szívből adom rátok apostoli áldásomat. Köszönöm!

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media