Ma délelőtt a vatikáni Apostoli Palotában XIV. Leó pápa audiencián fogadta a „La Civiltà Cattolica” című folyóirat írói kollégiumát.

Az alábbiakban közöljük a pápa beszédét, amelyet a jelenlévőkhöz intézett:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Béke legyen veletek! Jó reggelt és köszönöm türelmüket!

Néhány hónappal a pápaságom kezdete után örömmel köszöntöm Önöket, az írói kollégium tagjait és a „La Civiltà Cattolica” folyóirat munkatársait. Köszöntöm a generális elöljárót, aki szívesen elkísért bennünket erre az audienciára.

A találkozóra a „La Civiltà Cattolica” alapításának 175. évfordulóján kerül sor. Szeretném megragadni ezt az alkalmat, hogy mindannyiuknak köszönetet mondjak azért a hűséges és nagylelkű szolgálatért, amelyet oly sok éven át az Apostoli Szentszéknek tettek. Az Önök munkája hozzájárult – és továbbra is hozzájárul – ahhoz, hogy az Egyház jelen legyen a kultúra világában, összhangban a pápa tanításával és a Szentszék irányelveivel.

Valaki „ablak a világra” nevezte a folyóiratukat, értékelve annak nyitottságát, és valóban az egyik jellemzője az, hogy képes megközelíteni az aktuális eseményeket anélkül, hogy félne szembenézni azok kihívásaival és ellentmondásaival.

Az Önök munkájának három jelentős területét lehetne meghatározni, amelyekre kitérhetnénk: az emberek intelligens és proaktív részvételre nevelése a világban, a legkisebbek hangjává válni, és a remény hírnökeinek szerepvállalása.

Ami az első szempontot illeti, amit írtok, segíthet olvasóinak jobban megérteni azt az összetett társadalmat, amelyben élünk, értékelve annak lehetőségeit és gyengeségeit, keresve az „idők jeleit”, amelyekre a II. Vatikáni Zsinat felhívta a figyelmünket (vö. Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 4). Ez pedig lehetővé teszi számukra, hogy politikai szinten is értékes hozzájárulást nyújtsanak olyan alapvető kérdésekben, mint a társadalmi igazságosság, a család, az oktatás, az új technológiai kihívások és a béke. Cikkeikkel hermeneutikai eszközöket és hasznos cselekvési kritériumokat kínálhatnak az olvasóknak, hogy mindenki hozzájárulhasson egy igazságosabb és testvéribb világ építéséhez az igazságban és a szabadságban. Ahogyan Szent II. János Pál mondta, „az Egyház szerepe, amelynek felerősítésére és terjesztésére hivatottak vagytok, az, hogy hirdessétek a szeretet és a béke evangéliumát, előmozdítva az igazságosságot, a testvériség szellemét és az emberiség közös sorsának tudatát, amely nélkülözhetetlen előfeltételei a népek közötti hiteles béke építésének (A „La Civiltà Cattolica” folyóirat közösségéhez intézett beszéd, 1999. április 22., 4).

Ezzel elérkeztünk a második ponthoz: a legszegényebbek és kirekesztettek hangjává válni. Ferenc pápa azt írta, hogy az evangélium hirdetésében „van egy jel, amely soha nem hiányozhat: az utolsók melletti elköteleződés, azok számára, akiket a társadalom elvet és kidob” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 2013. november 24., 195). A legkisebbek hangjának lenni tehát minden keresztény életének és küldetésének alapvető eleme. Ez mindenekelőtt nagy és alázatos képességet igényel, hogy meghallgassuk, hogy közel legyünk a szenvedőkhöz, hogy felismerjük néma kiáltásukban a Megfeszítettét, aki azt mondja: „Szomjazom” (Jn 19,28). Csak így lehet hűséges és prófétai visszhangjává válni a rászorulók hangjának, megtörve az elszigeteltség, a magány és a süketség minden ördögi körét.

És elérkeztünk a harmadik ponthoz: hogy a remény hírnökei legyünk. Szembe kell szállnunk azok közömbösségével, akik érzéketlenek maradnak mások iránt és jogos jövőigényükkel szemben, valamint le kell győznünk azok csalódottságát, akik már nem hisznek új utakra való elindulás lehetőségében, de mindenekelőtt emlékeznünk kell arra és hirdetnünk kell, hogy számunkra a végső remény Krisztus, a mi utunk (vö. Jn 14,6). Őbenne és Vele együtt nincsenek többé zsákutcák az utunkon, sem olyan valóságok, amelyek – bármennyire is nehezek és bonyolultak – megállíthatnak bennünket, és megakadályozhatnak abban, hogy bizalommal szeressük Istent és testvéreinket. Ahogy XVI. Benedek írta, a sikereken és kudarcokon túl tudom, hogy „személyes életem és a történelem egésze a Szeretet elpusztíthatatlan erejében van megörökítve” (Spe salvi enciklika, 35), és ezért még mindig és mindig találok bátorságot a munkához és a folytatáshoz (vö. uo.). Ez fontos üzenet, különösen egy olyan világban, amely egyre inkább önmagába fordul.

Kedves barátaim, zárásként szeretném felidézni azokat a szavakat, amelyeket Ferenc pápa intézett Önökhöz, nem sokkal azelőtt, hogy elhagyott minket, az Önök „alapítási jubileumának” hivatalos kezdete alkalmából: „Bátorítom önöket – írta – hogy folytassák munkájukat örömmel, jó újságírói munkával, amely nem ragaszkodik máshoz, mint az evangéliumhoz, meghallgatva minden hangot, és megtestesítve azt a szelíd szelídséget, amely jót tesz a szívnek” (Üzenet a „La Civiltà Cattolica” szerkesztőjének a lap megjelenésének 175. évfordulója alkalmából, 2025. március 17.: „L’Osservatore Romano”, 2025. április 2., p. 5).

Egy másik alkalommal pedig a ti folyóiratotok nevére utalva azt mondta: „Egy folyóirat csak akkor igazán „katolikus”, ha birtokában van Krisztus tekintetének a világra, és ha azt közvetíti és tanúságot tesz róla” (A „La Civiltà Cattolica” közösségéhez intézett beszéd, 2017. február 9.). Ez a ti küldetésetek: megragadni Krisztus tekintetét a világra, ápolni, közvetíteni, tanúságot tenni róla.

Teljes mértékben osztva néhai elődöm szavait, még egyszer köszönetet mondok nektek, biztosítalak benneteket imáimról és megemlékezésemről, és szívemből megáldalak benneteket. Köszönöm szépen!

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media