Ma délelőtt 11 órakor az Augustinianumban a Szentatya, XIV. Leó pápa találkozott az Ágoston-rend általános káptalanjának résztvevőivel.
Az alábbiakban a pápa beszédének szövegét közöljük:
A Szentatya beszéde
Kedves testvérek,
örülök, hogy itt lehetek veletek az általános káptalan alkalmából. Elmondhatom, hogy otthon érzem magam, és lelkileg én is részese vagyok annak, amit ezekben a napokban megéltek. Köszönetet mondok a szolgálatát befejező generális perjelnek, és köszöntöm az újonnan megválasztott perjelt: ehhez a nagy felelősséggel járó feladathoz mindannyiunk imáira szükség van – ne feledkezzünk meg erről!
A generális káptalan értékes alkalom arra, hogy együtt imádkozzunk és elgondolkodjunk a kapott ajándékról, a karizma időszerűségéről, valamint a közösséget érintő kihívásokról és kérdésekről. A különféle tevékenységek végzése közben a káptalan ünneplése azt jelenti, hogy a Lélekre figyelünk, hasonlóan ahhoz, amire Ágoston atyánk tanít, amikor a hit útján a benső élet fontosságára emlékeztet: „Ne menj ki magadból, térj vissza önmagadba: az igazság a belső emberben lakozik” (De vera religione, 39, 72).
A bensőségesség azonban nem jelent menekülést a személyes és közösségi felelősség, az Egyházban és a világban ránk bízott küldetés vagy a sürgető kérdések elől. Az ember azért tér vissza önmagába, hogy aztán még motiváltabban és lelkesebben induljon a misszióba. Ez a belső megújulás új lelki és lelkipásztori lendületet ad: visszavezet a szerzetesi élet és a megszentelődés forrásához, hogy világosságot adhassunk azoknak, akiket az Úr utunkba állít. Ily módon felfedezzük kapcsolatunkat az Úrral és szerzetesi családunk testvéreivel, és ebből a szeretetközösségből meríthetünk erőt a közösségi élet kérdéseinek és az apostoli kihívásoknak a megválaszolásához.
E távlatban – az elmúlt években folytatott széles körű és közös reflexió eredményeként – most néhány fontos témára összpontosítotok, amelyeket szeretnék röviden felidézni.
Mindenekelőtt egy alapvető kérdés: a hivatások és a kezdeti képzés. Szívesen idézem Szent Ágoston buzdítását: „Szeressétek, amivé válni fogtok.” (Sermo 216, 8). Ez különösen fontos útmutatás, hogy ne essünk abba a hibába, hogy a szerzetesi képzést csupán szabályok és feladatok halmazaként vagy egy előre elkészített ruhaként képzeljük el, amelyet passzívan kell magunkra ölteni. Mindezeknek a középpontjában a szeretet áll. A keresztény – és különösen a szerzetesi – hivatás csak akkor születik meg, ha az ember megérzi valami nagyszerűnek, egy olyan szeretetnek a vonzását, amely táplálja és betölti a szívet. Ezért legfőbb gondunk az legyen, hogy segítsünk – különösen a fiataloknak – felfedezni a hivatás szépségét és megszeretni mindazt, amivé a meghívás elfogadásával válhatnak. A hivatás és a képzés nem előre meghatározott keret: lelki kaland, amely az ember egész életét magában foglalja, s mindenekelőtt az Istennel való szeretetkapcsolat kalandja.
A szeretet, amelyet – mint tudjuk – Ágoston lelki keresésének középpontjába állított, alapvető kritérium a teológiai tanulmányok és a szellemi képzés számára is. Isten megismerése sohasem pusztán értelmi úton vagy elméleti ismeretek révén történik, hanem mindenekelőtt annak a csodálatnak a megtapasztalása, amelyet nagysága ébreszt bennünk: önmagunk és a történések értelmét kutatva kell felismernünk a Teremtő nyomait, és mindenekelőtt szeretnünk kell Őt és másokat is Őrá vezetnünk. A tanulók számára Ágoston a nagylelkűséget és az alázatot ajánlja, amelyek a szeretetből fakadnak: nagylelkűséget, hogy kutatásait mások javára osszák meg, és alázatot, hogy ne essenek a tudomány öncélú kísértésébe, és ne érezzék magukat másoknál felsőbbrendűnek.
Ugyanakkor az isteni szeretet kimondhatatlan ajándékára kell tekintenünk, ha a közösségi életet és az apostoli tevékenységet a lehető legteljesebben akarjuk megélni, megosztva anyagi, emberi és lelki javainkat. Jusson eszünkbe Regulánk hatásos szava: „Amiképpen egy éléskamrából táplálkoztok, úgy egy ruhatárból öltözködjetek” (Regula, 30). Maradjunk hűségesek az evangéliumi szegénységhez, és tegyük azt mércévé mindannak, amik vagyunk és amink van – beleértve az eszközöket és a struktúrákat is -, hogy minden az apostoli küldetést szolgálja.
Végül ne feledkezzünk meg missziós hivatásunkról sem. Az 1533-as első misszió óta az ágostonosok szenvedéllyel és nagylelkűséggel hirdették az evangéliumot szerte a világon: gondoskodtak a helyi keresztény közösségekről, elkötelezték magukat az oktatás és a tanítás mellett, a szegények szolgálatára adták magukat, és szociális, valamint karitatív munkákat végeztek. E missziós szellemet nem szabad hagyni kialudni, mert ma is nagy szükség van rá. Buzdítalak benneteket, hogy élesszétek fel újra, emlékezve arra, hogy az evangelizáló küldetés, amelyre mindannyian meghívást kaptunk, alázatos és egyszerű öröm tanúságát, a szolgálatra való készséget és a rátok bízott nép életében való osztozást követeli meg.
Kedves testvérek, kívánom, hogy a káptalan munkáját folytassátok testvéri örömben és a Lélek sugallataira nyitott szívvel. Imádkozom értetek, hogy az Úr szeretete ihlesse gondolataitokat és tetteiteket, és tegyen benneteket az evangélium apostolaivá és tanúivá a világban. Szűz Mária és Szent Ágoston közbenjárása kísérjen, és az apostoli áldás adjon erőt mindnyájatoknak.
forrás: Bollettino
kép: @VATICAN MEDIA (Vatican News)
