Találkozó a San Marino-Montefeltrói Egyházmegye egyházi közösségével, érkezés Pennabillibe és elutazás onnan
Az Őexcellenciáik a régenskapitányokkal való találkozó végén XIV. Leó pápa elhagyta a Palazzo Pubblico épületét, és gyalog ment át a San Marino-bazilikába, ahol találkozott az ott egybegyűlt papokkal, megszentelt életet élőkkel és az egyházi élet képviselőivel.
Érkezésekor a pápát a bejáratnál Őexcellenciája Domenico Beneventi, San Marino-Montefeltro püspöke, valamint Don Marco Mazzanti, a bazilika rektora fogadta.
Az szentségimádás, Szent Marinus ereklyéinek tisztelete és Őexcellenciája Domenico Beneventi püspök köszöntője után a Szentatya megtartotta beszédét.
Ezt követően, az egyházi közösséggel való találkozó lezárultával a pápa köszöntötte a téren egybegyűlt számos hívőt.
Közvetlenül ezután XIV. Leó gyalog ment át a Piazza Garibaldira, ahonnan autóval ment tovább a torracciai felszállópályára.
Miután elbúcsúzott Őexcellenciáiktól a régenskapitányoktól és az őt érkezéskor fogadó állami vezetőktől, a pápa 12:05-kor helikopterrel indult a Rimini tartományban található Pennabillibe, ahol a Szentatya magánjelleggel ebédelt az ágostonos apácák kolostorában.
Pennabillibe érkezésekor a Szentatyát Mauro Giannini polgármester és Don Mirco Cesarini plébános fogadta.
Az alábbiakban közzétesszük XIV. Leó pápa beszédét, amelyet a San Marino-bazilikában mondott el, valamint a pápa üdvözlő szavait, amelyeket a bazilika előtti téren intézett a hívőkhöz:
A Szentatya beszéde
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Örömmel találkozom veletek ebben a bazilikában – veletek is, akik odakint álltok –, ebben a Szent Marinus diakónusnak, a ti védőszenteteknek szentelt bazilikában. Köszöntöm Őexcellenciáját, a püspökötöket – köszönöm a hozzám intézett szavait –, a papokat, a szerzeteseket és szerzetesnőket, az egyházmegyei élet képviselőit és minden jelenlévőt. Szeretném, ha ezt a pillanatot úgy élnénk meg együtt, mint egy megállót Krisztus nyomában járó közös utunkon.
A San Marino-Montefeltrói Egyházmegye a hit és a bátorság gazdag történelmének örököse: Szent Marinus és Szent Leó örökségéé, akik tizennyolc évszázaddal ezelőtt a keresztény örömhír által „új távlatokat és értékeket hoztak ezen a vidéken […], megteremtve egy olyan kultúra és civilizáció alapjait, amelynek középpontjában az ember mint Isten képmása áll” (XVI. Benedek, Homília, San Marino, 2011. június 19.). Kőfaragó világiakként – akiket csak később, eltérő fokozatban hívott meg az Úr a felszentelt szolgálatra – tudták az Evangélium üzenetét egy új közösségi és politikai modellé átültetni, amelyet mélyen átjártak a szabadság, a kölcsönös tisztelet és a közösség keresztény elvei, s ez a modell mindmáig élő. Örömteli látni, hogy egyházmegyei és polgári közösségetek egyaránt ugyanazzal a lelkesedéssel és hűséggel törekszik továbbvinni az alapítók munkáját. Ezért szeretnék veletek együtt elmélkedni egyházi utatok néhány olyan vonatkozásáról, amelyet különösen fontosnak tartok.
Mindenekelőtt a fiatalokhoz fordulok, felidézve azt, amit XVI. Benedek pápa mondott nekik, amikor tizenöt évvel ezelőtt ide látogatott: „Ne rekedjetek meg a részleges, azonnali válaszoknál […], amelyek az adott pillanatban könnyebbek és kényelmesebbek, s amelyek ugyan nyújthatnak némi boldogságot, lelkesedést vagy mámort, de nem vezetnek el titeket az élet igazi öröméhez” (Találkozó a fiatalokkal, 2011. június 19.); majd hozzátette: „Szívetek nyitott ablak a végtelenre!”. Íme, kedves fiatalok: tartsátok nyitva ezt az ablakot! Kövessétek lelki tekintetetekkel azokat az ösvényeket, amelyeket a szépség, a jóság és az élet iránti nagy vágyak rajzolnak ki bennetek, amelyeket a szívetekben hordoztok. Ha figyelmesen szemlélitek ezeket az utakat és hallgatjátok a szavukat, azok a magasba vezetnek majd benneteket, az Istennel való találkozásra: oda, ahol Ő keres és vár titeket. Az Ő segítségével pedig álmaitoknak meglesz az ereje ahhoz, hogy nyomot hagyjanak a történelemben és jobbá tegyék azt.
Íme tehát a második felhívás, amelyet hozzátok intézek: karoljátok át lelkesen a világban betöltendő küldetéseteket! Tegyetek így mindenekelőtt azáltal, hogy megpróbáljátok megérteni, mi a ti – mindannyiótok számára egyedi – hivatástok, és felismeritek annak nagyságát (vö. Ef 1,18). Azután szenteljétek magatokat e hivatásnak, s méricskélés nélkül vessétek be mindazt a gazdag ajándékot, amelyet Isten nektek adott. Ne féljetek az olyan igényes döntésektől, mint a házasság, az Istennek szentelt élet, a felszentelt szolgálat, a szakmai hivatás, valamint a társadalmi és politikai elkötelezettség; készüljetek fel a lehető legalaposabban a rátok váró felelősségekre! Kapcsolódjatok be a felebaráti szeretetet és az igazságosságot szolgáló kezdeményezésekbe és törekvésekbe! Így ti is hozzájárultok ahhoz, hogy – amint e látogatásom jelmondata fogalmaz – „a békéről tanúskodjatok a világ előtt”.
Ezzel kapcsolatban szeretnék szívből jövő köszönetet mondani a papoknak, a hitoktatóknak és minden nevelőnek is, akik különféle utak és kezdeményezések révén a gyermekek emberi és keresztény növekedéséért fáradoznak. A tiétek, kedveseim, rejtett, de felette fontos munka; alázatos és értékes szolgálat, hiszen segítséget nyújt a szülőknek, akik a gyermekek hitre nevelésének első számú felelősei. A család ugyanis a hitre nevelés legelső helye, az a természetes bölcső, ahol az Evangéliumot már kisgyermekkortól kezdve tanulják, s ahol azt nap mint nap belélegzik. Ezért egy bölcs lelkipásztorkodás gondot fordít arra, hogy erős nevelési szinergiát, egyfajta nevelési szövetséget ápoljon a családok és az egyházi közösségek között, hogy a szülők bevontnak érezzék magukat, maguk is új módon fedezzék fel a hitet, s örömmel adják át gyermekeiknek azokat a keresztény értékeket, amelyeknek letéteményesei.
Ami a tartalmat illeti, a növekedés útjai – különösen a keresztény beavatás során – mindenekelőtt a keresztségi és szentségi élet szépségét és ízét közvetítsék, hogy a közösségekben az életszentségre vezető utak szülessenek és erősödjenek meg, s mindenkiben megérjen a maga prófétai, papi és királyi méltóságának tudata. A II. Vatikáni Zsinat iskolájában gondosan ápolják a liturgiát, és úgy formálják a hívőket, hogy azt közösen, egy emberként éljék meg, mint egyetlen élő test közös cselekményét (vö. Sacrosanctum Concilium konstitúció, 26. pont), amelyben minden tag erőt merít az Úr asztalából, hogy elvigye annak világosságát a világ útjaira.
Hisszük, hogy az Evangélium a szabadság útja minden kor férfija és nője számára, s hogy Jézus Krisztusban és az Ő Igéjében talál értelmet és végleges választ az emberiség minden öröme, sebe és legmélyebb kérdése. Ezért meg vagyunk győződve arról, hogy a legnagyobb ajándék, amelyet azoknak a testvéreinknek adhatunk, akiket az Úr az utunkba állít, az, ha segítünk nekik találkozni Ővele – az emberré lett, értünk meghalt és feltámadt Istennel –, hogy Őbenne elnyerjék az üdvösséget. Ezen igazság fényében gyakoroljuk a felebaráti szeretetet annak minden formájában, méricskélés nélkül, ám mindig szívünkön viselve és szem előtt tartva azoknak a személyeknek a végső és teljes javát, akik felé támogatásunkkal fordulunk.
Olyan világban élünk, amelyet számos konfliktus sebzett meg, s amelyben aggodalommal látjuk növekedni az erőszakot, a bezárkózást és a másiktól való félelmet. E nyugtalanító kilengésekkel szemben a mi válaszunk nem lehet más, mint hogy még nagyobb meggyőződéssel járjunk az Evangélium útján. Az Evangélium inspirációja adja az alapját egy olyan társadalomnak, amely „a saját és a mások szabadságának tiszteletére, s mindenekelőtt Isten szent akaratának tiszteletére épül” (Szent II. János Pál, Homília, San Marino, 1982. augusztus 29.), s amely a leggyengébbek iránti figyelmet, a megbocsátást, a közösséget és a szolidaritást tanítja és adja parancsba.
E tekintetben szeretném hangsúlyozni a kölcsönös támogatás és a közelség azon megnyilvánulásainak fontosságát és prófétai értékét, amelyek révén e vidék belső, eldugottabb részein a kisközösségek szembenéznek az elnéptelenedéssel és a szolgáltatások hiányával járó nehézségekkel, miközben ébren tartják a családiasság és a közösség szellemét. Ezek a látszólag kicsiny és peremre szorult valóságok olyanok, mint a lángocskák, amelyekből merítve mindenkiben újra felgyújtható és életre kelthető a szilárd, ősi és mindig időszerű értékek tüze. E tapasztalatok annak a csodálatos emberségnek a melegségéről tanúskodnak, amely felé törekednünk kell, hogy legyőzzük a nagyvárosi és fogyasztói kultúra individualizmusát, csakúgy, mint a gyanakvó és megosztó lokalizmus egyéb formáit, s új lendületet adjunk a testvériségre és a békére irányuló reményeinknek.
Kedves testvéreim, az utolsó szó az, ami a leginkább a szívemen fekszik: a közösség. Közösségeinkben tegyünk tanúságot az egységről: a plébániák között, s azokon belül a pásztorok és a hívek, valamint a különféle karizmák és szolgálatok között. Ez is része a megélt Evangélium azon örökségének, amelyet Szent Marinus és Szent Leó hagyott ránk, s annak a küldetésnek, hogy kitartással és odaadással gyarapítsuk mindazt, amit ők elkezdtek. Az ő közbenjárásukra az Úr áldjon meg benneteket, és hordozzon titeket utatokon!
Szívből köszönöm a fogadtatást! Imáimban hordozlak benneteket, és biztos vagyok benne, hogy ti továbbra is imádkoztok a pápáért. Köszönöm!
XIV. Leó pápa szavai a bazilika előtti téren összegyűlt fiatalokhoz
Jó napot kívánok! Isten áldjon benneteket! Nos, a beszéd során már hallhattátok egy részét… Megismételhetem ugyanazokat a szavakat, azzal kezdve: nyissátok ki szívetek ajtaját, hallgassatok mindig Jézus Krisztusra, és soha, de soha ne féljetek meghallgatni azt, amit Jézus egyenként mindannyiótokhoz szólni akar!
Igen, mondhatok egy nagyon fontos dolgot nektek, fiataloknak: ismerjétek fel magatokban az élet értékét! A te életed értékét, a tiédet, akit Isten teremtett és akit Isten szeret: a te életednek akkora értéke van számunkra, az Egyház számára, a családod számára és az egész világ számára. Higgyetek abban, amit Isten megalkotott, mert mindannyian Isten fiai és leányai vagytok, s Isten szeret benneteket! Ha pedig e szeretet tudatával a szívetekben éltek, az megadja majd nektek mindazt, amire szükségetek lesz egész életetek során. Legyetek nagylelkűek, legyetek mindig nyitottak mások szolgálatára, törekedjetek őszinte barátságok építésére: a barátságban ugyanis közösséget tudunk formálni.
Itt, San Marinóban olyan gyönyörű jelmondatotok van! Egyetlen szó: „Libertas”. Bizonyára sokszor hallottátok már. A valódi szabadságot egyedül Jézus Krisztusban találjuk meg, az igazságban leljük meg azt: Jézus ugyanis azért jött, hogy életet adjon nekünk, s hogy segítsen felismerni az igazságot egy olyan világban, amely oly sokszor van tele hazugsággal és megtévesztéssel. Ám ha Jézus Krisztus él a szívetekben, ha megvan bennetek az igazság és a szabadság, hogy Őt kövessétek, akkor nincs okotok félni semmitől. Mert Jézus együtt halad veletek, s mindannyiunkat hív, összegyűjt bennünket, hogy együtt járjunk a közös úton.
Köszönöm! Köszönöm mindannyiótoknak! És mi valóban egyetlen közösség vagyunk, mindig egységben. Köszönöm!
forrás: Bollettino
kép: Vatican Media
