Látogatás a madridi „CEDIA 24 horas” szociális projekt gondozóinál és gondozottjainál

Ma délután, mielőtt elhagyta volna az Apostoli Nunciatúrát, hogy ellátogasson a „CEDIA 24 horas” szociális projekt gondozóihoz és gondozottjaihoz, XIV. Leó pápa találkozott egy körülbelül negyvenfős, fogyatékossággal élő és beteg emberekből álló csoporttal, akiket különböző katolikus jótékonysági szervezetek és a madridi érsekség gondoznak. A Szentatya néhány szót intézett hozzájuk, majd mielőtt mindegyiküket személyesen köszöntötte volna, közösen elimádkozták a Miatyánkot.

Ezt követően a Szentatya, XIV. Leó pápa elhagyta a nunciatúrát, és gépkocsival a madridi „CEDIA 24 horas” információs és befogadóközpontba utazott.

Megérkezésekor, 18.10 óra körül, a pápát a főbejáratnál Madrid metropolita érseke, Őeminenciája José Cobo Cano bíboros, valamint a központ igazgatója fogadta.

Az intézményben az egyik gondozott röviden ismertette a központ működését és az otthontalanoknak nyújtott támogatást.

Röviddel ezután a projekt vezetője négy munkatársával együtt a menzára kísérte a pápát, ahol a központ több gondozottja várt rá.

Ezt követően, mielőtt a külső udvarra ment volna a gondozókkal és a gondozottakkal való találkozóra, hogy helyet foglaljon a madridi bíboros-érsek mellett, a Szentatya aláírta a vendégkönyvet.

A fogadási ének után José Cobo Cano bíboros rövid bevezetőt mondott, majd a központ igazgatója köszöntötte a pápát; ezt követően egy édesanya, egy bevándorló és egy önkéntes tanúságtétele következett.

Egy zenei előadást követően XIV. Leó pápa elmondta köszöntő beszédét.

A találkozó végén, az ajándékcsere, a Miatyánk elimádkozása, az áldás és a záróének után a pápa az Úr Keresztrefeszítése-templomba (Crucifixión del Señor) ment, hogy megáldja a madridi metropolita érsekség szociális szervezeteinek jelen lévő képviselőit, akikhez néhány üdvözlő és köszönő szót intézett. Ezt követően gépkocsival visszatért az apostoli nunciatúrára.

Az alábbiakban közöljük a pápa köszöntő szavait, amelyeket a „CEDIA 24 horas” információs és befogadóközpontban tett látogatása során intézett a jelenlévőkhöz, valamint az Úr Keresztrefeszítése-templomban (Crucifixión del Señor) elhangzott rögtönzött szavait:

Eminenciás úr!
Excellenciás urak!
Kedves testvéreim!

Valóban nagyon örülök, hogy itt kezdhetem meg madridi látogatásomat. Ahogy Őeminenciája is mondta: aki Madridban van, az madridi. Így hát én is úgy vagyok jelen közöttetek, mint egy madridi: köszönöm, Madrid, ezt a fogadtatást, amely egy nagy, csodálatos család tagjává tesz engem; egy olyan családévá, amelyben – mint minden családban – a szeretet csodái születnek meg. Különösen ebben a házban, ahol senkit sem hagynak magára.

Itt mindenki öröme és fájdalma egyben mindenki más öröme és fájdalma is; a kölcsönös meghallgatásban közösen nézünk szembe a kihívásokkal, anélkül, hogy figyelmen kívül hagynánk a helyzetek komplexitását, és ugyanakkor anélkül, hogy engednénk a tevékeny szeretet és az igazságosság követelményeiből, „párbeszédben mindazokkal, akik komolyan aggódnak az emberért és világáért” (XVI. Benedek, Deus caritas est enciklika, 2005. december 25., 27.). Így a CEDIA az evangélium útján jár, Jézus, az Isten Fia nyomdokaiban, aki nemcsak azért lett emberré, hogy meggyógyítsa gyarlóságainkat és nyomorúságainkat, hanem azért is, hogy – a bűnt kivéve – magáévá tegye azokat: közöttünk élt az erőtlenségben mint egy közülünk, és azonosult minden szenvedő emberrel, egészen addig, hogy azt mondta nekünk: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40).

Ebből a szempontból érthetjük meg azokat a szavakat, amelyeket az imént hallottunk énekelni: „En cada sueño te busqué, y nessuno fue en balde” – vagyis: „Minden álomban téged kerestelek, és egyik sem volt hiábavaló”. Ezek a sorok hűen összefoglalják a most meghallgatott tanúságtételeket és azt a munkát, amely ebben a házban nap mint nap folyik.

Egy álomnak és egy megnyílt kis ajtónak köszönhetően ugyanis – amely méretére nézve kicsi, de irgalmában hatalmas, ahogy Eminenciája mondta – Niurka megadta Aresnek és Ateneának az életet, anyai szeretetét, a keresztség kegyelmét és egy boldog jövő ígéretét.

Egy álomnak és ugyanezen a kis ajtónak köszönhetően Khadri szembenézett a világjárvány sötét alagútjával és egy bizonytalanságokkal teli utazással. Azok segítségével, akik kezet nyújtottak neki, megmutatva, hogy becsülik és hisznek benne, munkát talált, és mindenekelőtt újra feltámadt benne a vágy, hogy ne csak folytassa az utat, hanem ő maga is támasza legyen másoknak, ahogy mások is támogatták őt.

Szintén egy álomnak és ugyanezen a kis ajtónak köszönhetően Alicia és a „Remény projekt” többi önkéntese nap mint nap sok nőnek segít abban, hogy visszanyerjék méltóságukat, önállóságukat, reményüket és az emberi személy szent mivoltának tiszteletét, s ezáltal új életet kezdhessenek.

A szimbólumok is, amelyeket ajándékba hoztatok nekem, üzenetet hordoznak mindenki számára: a gyermekek nevével ellátott szalag arról az örömről beszél, amelyet minden egyes születés hoz a világra; a tartózkodási engedély a küzdelem, de mindenekelőtt az elkötelezettség, a becsületesség és a befogadás történetét beszéli el; a szandál pedig, amely Mózesnek az Istennel való találkozását idézi a Hóreb-hegyen (vö. Kiv 3,1–6), arra a „szent földre” utal, amelyet mindannyian kötelesek vagyunk tiszteletben tartani minden egyes emberi életben.

Ezért szívből köszönöm mindannyiótoknak, hogy megosztottátok velem ezeket a fájdalmas, de mindenekelőtt örömteli tapasztalatokat, amelyek mint egy-egy tükör, úgy sugározzák vissza Isten tevékeny szeretetét.

A ti tanúságtételeitek ablakot nyitnak számunkra egy hatalmas távlatra, amelyet számtalan olyan édesanya lakik, mint Niurka, megannyi kisfiú és kislány, nő és férfi, önkéntes: oly sok ember, oly sok testvér, oly sok történet, olyan rengeteg, hogy – ahogy Szent János mondja: „ha egyenként leírnák őket […] a világ maga sem lenne képes befogadni a megírandó könyveket” (Jn 21,25). És ez az evangéliumi párhuzam egyáltalán nem túlzó, mert ezekben a történetekben maguk a „Jézus által végbevitt tettek” (uo.) folytatódnak, amelyekre az evangélista utal.

Az érsek felszólalásában felidézte azt az utat, amely Betlehemtől a mennyországba vezet. Madrid a karácsonyi időszakban felállított, városszerte tündöklő betlehemekről is híres. Azok szépsége azonban csupán halvány szikrája annak a még nagyobb és mélyebb csodának, amelyet ma itt találunk meg. Azokat a fényeket, emberi hangokat és dallamokat, amelyek a karácsonyi ünnepek alatt megérintik a szívünket és könnyeket csalnak a szemünkbe, valójában egész évben magunkban, magunkkal és egymás között hordozzuk; és ma élénkebbek és ragyogóbbak, mint valaha ezekben a terekben, ezen az egyszerű és befogadó „jászol” körül, amelyet Isten segítségével ti nap mint nap – sőt, szó szerint éjjel-nappal – készítetek elő Jézus számára, aki jelen van mindazoknak a tagjaiban, akik segítségért a központ küszöbét átlépik.

E látogatás mottójául Jézus tanítványaihoz intézett szavait választották: „Emeljétek fel szemeteket!” (Jn 4,35).

Ez a mondat arra hív minket, hogy tekintsünk az érett, betakarításra váró aratnivalóra, és emlékeztet arra, hogy a tevékeny szeretet nem tűr halasztást. Ha nem aratunk, amikor a gabona már beérett, a termés kárba vész; s ez a mi felelősségünk a rászorulókkal szemben: olyan felelősség ez, amely a felebaráttal való minden egyes találkozást kairosszá – a szeretetre hívó, egyedülálló és megismételhetetlen kegyelmi pillanattá – szentel, amelyet nem szabad elszalasztanunk és nem szabad elhalasztanunk. Krisztus szeretete sürget minket a testvérek felé (vö. 2Kor 5,14), s az a tevékeny szeretet és gondos buzgalom, amellyel az Ő indításaira válaszolunk, hitünk igazi mérőfoka.

Valójában, ha jól belegondolunk, „a keresztények is sokszor hagyják magukat megfertőzni olyan magatartásformákkal, amelyeket világi ideológiák, illetve politikai vagy gazdasági irányzatok jellemeznek, s amelyek igazságtalan általánosításokhoz és félrevezető következtetésekhez vezetnek. Az a tény, hogy a tevékeny szeretet gyakorlását lenézik vagy nevetségessé teszik, mintha csak egyesek vesszőparipájáról lenne szó, s nem az egyházi küldetés lángoló magjáról, arra késztet, hogy újra és újra elolvassuk az evangéliumot, nehogy azt a világi gondolkodásmóddal váltsuk fel. Nem lehet megfeledkezni a szegényekről, ha nem akarunk kilépni az Egyház élő áramlatából, amely az evangéliumból fakad, és minden történelmi pillanatot megtermékenyít” (Dilexi te, 15).

Jézus szavai egyben arra is hívnak minket, hogy érzékeny szívet neveljünk magunkban mások szükségletei iránt (vö. Zsolt 112,1–9), életben tartva a jó iránti vágyat, amelyet Isten a saját emberségünkbe helyezett, s amelyet a hit megszabadít és megerősít. Ferenc pápa ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „A személyes élet misztériuma és a társadalmi kihívások előtt a hívő emberben felébred egy belső megmozdulás, egy szenvedély, egy táplálandó álom, egy olyan érdeklődés, amely arra ösztönzi, hogy személyesen is elkötelezze magát” (Homília a „Vélodrome” stadionban bemutatott szentmisén, Marseille, 2023. szeptember 23.), és óvott a „lapos, hideg, a kényelmes jólétbe belebágyadt szív” veszélyétől, amely „elzárkózik a közönybe, s ezáltal áthatolhatatlanná válik és megkeményedik” (uo.). Az élő szív meleg és lüktető, és életet ad. A fagyos szív mozdulatlan, nem pumpál többé vért, s ez a személy halálát jelenti.

Szeretném azonban kiemelni az Úr felhívásának egy utolsó szempontját: ez ugyanis egyben arra is hív minket, hogy nézzünk a szenvedők szemébe, és tegyük a segítségnyújtást elsősorban az Atya egyetlen ölelésében egyesült testvérek találkozásává. Erre Ferenc pápa is nagy hangsúlyt fektetett. Azt kérdezte: „Amikor alamizsnát adsz, a koldus szemébe nézel? Megérinted a kezét, hogy érezd a testét?” (Angelus, 2024. október 27.), és így fejezte be: „Annak az alamizsnának semmi köze a puszta jótékonykodáshoz. Az alamizsnából ugyanis az kapja a legtöbb kegyelmet, aki adja, mert engedi, hogy rátekintsen az Úr szeme” (uo.). Azok, akik igazán szeretnek, „nem korlátozódnak arra, hogy egyszerűen adjanak valamit: meghallgatnak, párbeszédet folytatnak, megpróbálják megérteni a helyzetet és annak okait […] figyelnek az anyagi és a lelki szükségletekre egyaránt, az emberi személy teljes körű felemelésére” (Üzenet a 7. Szegények Világnapjára, 2023. június 13., 5.).

És befejezésül tekintsünk Máriára, akinek tevékeny szeretetében mindez beteljesedik: gondoskodó szeretetében Kánában (vö. Jn 2,1–11), amint aggódó szívvel követi Fia nyomdokait (vö. Lk 2,41–49; 8,19–21), s amint mindvégig közel maradva osztozik Fia szenvedésében a kereszt lábánál (vö. Jn 19,25–27). Az Ő oltalmába ajánlom mindannyiótokat és munkátokat ezen a neki szentelt földön, azt kívánva, hogy egyetemes anyaságának szelleme egyre inkább éltesse a hit kiáltását. Mondjuk el neki együtt: „Taníts meg minket, hogy mindig Anyánknak tudjunk téged, az irgalmasság forrásának, a megbocsátás ölének, a remény ölelésének, a Dicsőség kapujának” (Szent II. János Pál imája az Almudenai Szűzhöz, 1993. június 15.). Köszönöm.

Nos, mielőtt megáldanálak benneteket, imádkozzuk el együtt azt az imádságot, amelyet Jézus Krisztus tanított nekünk.

Miatyánk…

Apostoli áldás

Minden elismerésem mindannyiótoknak, és szívből köszönöm ezt a szeretetről tett tanúságtételt!

A pápa kötetlen szavai az „Úr Keresztrefeszítése” (Crucifixión del Señor) plébánián

Nagyon köszönöm, örömömre szolgál, hogy itt lehetek veletek. Nagyon boldog vagyok, hogy ezen az első látogatáson a Madridi Főegyházmegyében lehetek. És annak is örülök, hogy a látogatásomat egy olyan plébánián kezdhetem, amely a Keresztrefeszítés nevet viseli – ez ugyanis nem a halál, hanem a remény, az új élet, a feltámadás és annak az üdvösségnek a jele, amelyet Jézus kínál fel mindannyiunknak.

Szívből köszönöm az itt képviselt valamennyi szervezetnek: köszönöm ezt a gyönyörű szolgálatot, amelyet végeztek, mert ez a remény jele a mai világban; ez az az élő evangélium, amelyet mindannyian látni, hallani és tapasztalni akarunk, de amely oly sokszor kárba vész és feledésbe merül a társadalmunkat oly gyakran sújtó hatalmas közöny miatt.

A ti kezetekben van ez a hatalmas lehetőség, hogy reményt nyújtsatok nekünk és az egész világnak. Köszönöm ezt nektek, köszönöm az áldozatvállalást, köszönöm, hogy igent mondtok a megfeszített Jézusnak, köszönöm, hogy átölelitek a keresztet, és hogy együtt haladva ti, mi, mindannyian eljutunk a remény és a feltámadás öröme felé. Nagyon köszönöm.

Taps

Nagyon köszönöm, nagyon jó így. Nos, mivel templomban vagyunk, nincs is jobb hely az imádságra: otthon is imádkozhatunk, de itt nyilvánvalóan egyek vagyunk. És így, mint a hit és az élet nagy közössége, imádkozzunk együtt úgy, ahogy Jézus tanította nekünk.

Miatyánk…

Apostoli áldás

Jól van, nagyon köszönöm, és minden elismerésem! Köszönöm ezt a csodálatos szolgálatot.

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media