Ma délelőtt a Vatikáni Apostoli Palotában XIV. Leó pápa audiencián fogadta az OEI és a Szentszék „A remény térképei egy regionális oktatási programért. Mentális egészség, digitális technológiák és oktatás” elnevezésű találkozójának résztvevőit. A tanácskozást 2026. május 29. és 30. között rendezték meg a Vatikánban a Kulturális és Nevelési Dikasztérium, a Latin-amerikai Pápai Bizottság, valamint az Ibero-amerikai Államok Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete szervezésében.

Az alábbiakban közöljük a beszédet, amelyet a pápa a találkozó során intézett a jelenlévőkhöz:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Békesség veletek!

Jó reggelt kívánok mindannyiuknak, és köszöntöm Önöket!

Főtitkár Úr, az Ibero-amerikai Államok Szervezetének képviseletében,
Eminenciás és Excellenciás Urak,
Miniszterelnökök, Tisztelt Tisztségviselők,
Kedves Barátaim!

Örömmel kapcsolódom be Önökkel ebbe a párbeszédbe, amelyet korunk egyik legsürgetőbb és legdöntőbb kihívásának szenteltünk: az oktatás, a mentális egészség és a digitális technológiák közötti kapcsolatnak.

Szeretném kifejezni hálámat az Ibero-amerikai Államok Szervezetének, a Latin-amerikai Pápai Bizottságnak, a Kulturális és Nevelési Dikasztériumnak, valamint mindazoknak, akik lehetővé tették ezt a kezdeményezést, amely abból a közös vágyból született, hogy együtt építsük fel a remény hiteles térképeit.

Ez a találkozó úgy jött létre, hogy tekintetét különösen is az ibero-amerikai térségre irányítja, amelyet szívem mélyén őrzök: a rendkívüli spirituális és emberi tartalékok földrajzi tája ez. Ennek a bölcsességnek egy beszédes képét találjuk például a kézműves szövetekben, amelyek a maguk számtalan szálával és intenzív színeivel arra tanítanak bennünket, hogy egyetlen szál sem elegendő önmagában a minta megalkotásához. Kizárólag a türelmes egybefonódás teremt szépséget és ellenálló erőt. Minden egyes szál megőrzi a saját színét, de értelmét egy tágasabb szöveten, a közös mintázaton belül nyeri el.

Napjainkban a nevelésnek is arra kell rátalálnia, hogy újra így fedezze fel önmagát: ne elszigetelt individualizmusok építéseként, ne pusztán kompetenciák átadásaként, hanem a közösségépítés, a közösség szövésének művészeteként.

Az ókori népek az ég felé emelték tekintetüket, hogy olvassák a csillagképeket. Bennük kerestek orientációt; megtanulták felismerni az évszakok ritmusát, a vetés és a betakarítás idejét. A csillagokat nem puszta, elvont kíváncsiságból figyelték, hanem azért is, mert segítettek megérteni, melyik a legalkalmasabb pillanat a cselekvésre, megőrizve ezzel az ember, a természet és az idő közötti harmóniát.

Ma újra fel kell emelnünk a tekintetünket (vö. Jn 4,35). A Disegnare nuove mappe di speranza [Új reménytérképek felvázolása] kezdetű apostoli levélben egy globális nevelési csillagkép felépítésére hívtam fel, amelyben minden intézmény, minden kultúra és minden nép felkínálhatja a maga sajátos hozzájárulását, hogy megvilágítsa az emberiség útját. Minden kultúra értelmet talál a csillagképek szemlélésében. Minden kultúra meghívást kapott arra, hogy közreműködjön egy közös útiterv megrajzolásában, érlelve annak tudatát, hogy egyetlen emberi családhoz tartozunk.

Ennek a hatalmas kulturális örökségnek a tudatosítása segíthet nekünk abban, hogy szembenézzünk korunk egyik legnagyobb szegénységével: a belső csillagképek elvesztésével. Sok fiatal rendelkezik egyre kifinomultabb technológiai eszközökkel, de küzd azért, hogy értelmet találjon az életnek, a reménynek, a szeretetnek, sőt még a szenvedésnek is. A sok nehézség, magány és pszichológiai törékenység mögött gyakran egy néma kérdés rejtőzik: „Van-e értelme az életemnek? Létezik-e megbízható remény a jövőre nézve?”

A fent említett apostoli levélben emlékeztettem arra, hogy mi egy-egy vágy vagyunk, nem pedig egy algoritmus (vö. Disegnare nuove mappe di speranza, 4.1. pont). Amikor az emberi személy csupán a teljesítményre, a fogyasztásra vagy egy statisztikai adatra redukálódik, elkerülhetetlenül mély belső szenvedés tör felszínre. Sok fiatal él ma az elvárások és a teljesítménykényszer igájában, elmerülve egy olyan végletekig fokozott versenyszellemben, amely szorongást, a meg nem felelés félelmét és dezorientációt szül.

Éppen ezért nem kezelhetjük a mentális egészség témáját kizárólag klinikai vagy technikai kérdésként. Kétségtelenül nélkülözhetetlenek a tudomány, a pszichológia, az orvostudomány és az idegtudományok hozzájárulásai. Ám abban is hiszünk, hogy az ember egy értelemmel teli horizonton belül képes a maga teljességében élni – és felülkerekedni oly sok belső törékenységén. Amikor ez a horizont elsötétül, növekszik a belső üresség, az elszigetelődés és a kétségbeesés. Amikor viszont a személy felfedezi, hogy az életének értéke van, hogy szeretik őt, várnak rá, és küldetésre kapott meghívást a világban, akkor megszületik a remény. A remény pedig nem naiv illúzió: olyan spirituális erő, amely megtartja az életet, még a legnehezebb pillanatokban is.

Ezért akartam a Globális Oktatási Paktum célkitűzései közé felvenni a belső élet ápolását is. Valójában nem elég a fiatalokat a digitális hálózatokhoz kapcsolni, ha azután elszakítva maradnak önmaguktól, másoktól és saját belső világuktól. A belső élet ápolása azt jelenti, hogy segítünk az új nemzedékeknek újra felfedezni a csendet, az elmélkedést, a kérdésfeltevés képességét, a kapcsolatok mélységét és a transzcendencia felé való megnyílást. Ahhoz, hogy meghalljuk a lelket, finomítanunk kell a hallásunkat, mert a lélek hangja nem kiáltás, hanem halk suttogás (vö. 1Kir 19,9–16).

Míg a technológia összeköt bennünket, a nevelés formál minket. Nevelni azt jelenti: elkísérni a fiatalokat annak felfedezésében, hogy ne csupán azt tudják, hogyan kell élni, hanem azt is, hogy miért érdemes élni. Ebben a nevelési küldetésben a közintézmények, az iskolák, az egyetemek, a családok, a vallási közösségek, valamint a kultúra és a tömegkommunikáció világa mind arra kaptak meghívást, hogy együtt munkálkodjanak. Senki sem képes egyedül szembenézni az ilyen mélyreható és ennyire összetett kihívásokkal.

Ezért szeretném Önöket bátorítani: erősítsék meg az együttműködésnek azt a hálózatát, amelyet egymás között és a Szentszékkel közösen építenek. A digitális átmenetnek ebben a korszakában arra kaptunk meghívást, hogy fény legyünk sokak számára, különösen a fiataloknak, akik megbízható tájékozódási pontokat és olyan térképeket keresnek, amelyek képesek irányt mutatni életútjukon.

Olyan jövőképekre van szükségünk, amelyek képesek új kulturális szintéziseket teremteni, s amelyeknek megvan a bátorságuk ahhoz, hogy összekapcsolják a gondolatot és az életet, a szemlélődést és a cselekvést, a szegények iránti odafigyelést és az értelemkeresést, mindvégig megóvva a nevelés mélyen emberi örökségét.

A Boldogságos Szűz Mária, a nevelők példaképe inspiráljon bennünket ezen az úton, és vezesse erőfeszítéseinket, hogy bizalmat öntsünk az új nemzedékekbe, hogy elkötelezetten munkálkodjanak egy igazságosabb és testvéribb világ felépítésén.

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media