Ma délután az Áldások Termében XIV. Leó pápa audiencián fogadta a Villa Nazareth-közösség tagjait.
Az alábbiakban közöljük a beszédet, amelyet a Szentatya a találkozó során intézett a jelenlévőkhöz:
Köszönöm! Köszönöm mindannyiótoknak!
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Békesség veletek!
(Pietro Parolin bíboros államtitkár köszöntő szavai)
Kedves Testvéreim! Jó estét kívánok, és szeretettel köszöntelek benneteket!
Köszöntöm Őeminenciája Pietro Parolin bíborost, és köszönöm a Villa Nazareth szép valóságát bemutató üdvözlő és bevezető szavait, valamint Őexcellenciája Claudio Maria Celli érseket, a jelen lévő papokat és szerzeteseket. Köszöntöm a Villa Nazareth különböző egységeinek képviselőit – a Názáreti Szent Család Alapítványt, a Domenico Tardini Közösség Egyesületet és a Domenico Tardini Közösség Alapítványt –, valamint a kollégium hallgatóit, akik tanúi egy olyan útnak, amelyen ez a valóság növekedett és átalakult – miként azt a tevékeny szeretet megkívánja –, hogy az idők folyamán válaszolni tudjon az ifjúságnevelés minduntalan megújuló igényeire. Találkozónk kezdetén szeretnék megemlékezni történetetek néhány meghatározó alakjáról: Domenico Tardini bíborosról, az Alapítóról, Antonio Samorè bíborosról, az első utódról, valamint Achille Silvestrini bíborosról, a kezdeti projekt termékeny és tekintélyes megvalósítójáról. Hálánk illeti meg emellett a számos diákot, öregdiákot, barátot és családot is, akik értékes hozzájárulásukkal segítettek.
A Villa Nazareth 1946-ban, a második világháború lezárulása után született meg, mint a nevelés és a béke jele és eszköze. Az Alapító megértette, hogy a tartós béke előmozdításához szükség van a fiatalok formálására, vezetőkké téve őket a jó cselekvésében, és megfelelő eszközöket adva a kezükbe, hogy az Evangélium értékeit megélhessék a családban, a tanulásban, a szabadidőben és a hivatás gyakorlása során. Ezért hozott létre a Villa Nazareth-ben egy tágas horizontú – lelki, intellektuális és erkölcsi – nevelési valóságot, azzal a kifejezett céllal, hogy ezt a lehetőséget elérhetővé tegye azok számára, akik tehetségben és jó szándékban bár gazdagok, de hiányoznak a tanulmányaikhoz szükséges anyagi eszközök.
A Villa Nazareth célja, hogy mély keresztény és emberi inspirációból fakadó nevelési utakat kínáljon egy sajátos módszertan szerint: ez a közösségi út, amelyet szakértő formátorok kísérnek, és amely mindenki bevonásával valósul meg, a Veritatis gaudium kezdetű apostoli konstitúcióban megfogalmazott irányvonalaknak megfelelően (vö. 4. pont).
Tudom, hogy Silvestrini bíboros mennyire és milyen módon volt mesteretek és vezetőtök sokatok nevelési útján, és hogy tanítása mindmáig ihletője a Villa Nazareth-közösség által megvalósított számos projektnek. Nevelési programotok, amely végső soron mindannyiótok emberi és lelki útjának irányvonalait tartalmazza, néhány bibliai ikont állít elétek: legyenek ezek mindig cselekedeteitek ihlető forrásai! Különösen a lábmosás evangéliumi története és az irgalmas szamaritánus példabeszéde segít megérteni, hogy milyen legyen az Úr tanítványának életstílusa: nem azért kaptunk hivatást, hogy nekünk szolgáljanak, hanem hogy mi szolgáljunk, figyelve minden egyes emberre, akivel utunk során találkozunk, hogy a szeretet konkrét tetteit kínáljuk fel nekik.
Ebből a távlatból tekintve érdemes felidézni, mit ír Ferenc pápa: „Akkor válunk teljesen emberré, amikor többek vagyunk, mint pusztán önmagunk, amikor megengedjük Istennek, hogy önmagunkon túlra vezessen bennünket, hogy elérjük legigazibb valónkat” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 8. pont). Valóban, amint azt a nemrég közzétett enciklikámban is hangsúlyozni kívántam: „az emberit nem a fokozott önelégültség menti meg, hanem egy felszabadító kapcsolat, egy átalakító közösség” (Magnifica humanitas, 128. pont). Ma az emberiség „sorsfordító választás előtt áll: új Bábel tornyát emeli-e, vagy felépíti azt a várost, ahol Isten és az emberiség együtt lakozik […], ahol minden egyes személy méltóságát megóvják, az igazságosságot előmozdítják, és a testvériséget valóra váltják” (uo., 1. pont). És ez a két ikon arra emlékeztet bennünket, miként kell munkálkodnunk, hogy válaszolni tudjunk az előttünk álló kihívásokra.
Mindezek fényében szeretnék azonban megemlékezni munkátok egy utolsó aspektusáról, és megerősíteni titeket abban: ez pedig az a szándék, hogy a Villa Nazareth a keresztény gondolkodás gyújtópontjává és kohójává váljék. Olyan hellyé, ahol a különböző nemzedékekhez és életpályákhoz tartozó férfiak és nők intellektuális, erkölcsi és anyagi erőfeszítéseinek összetalálkozása hozzájárul egy olyan kultúra elmélyítéséhez, növekedéséhez és elterjedéséhez, amelyet mindinkább az Evangélium tanítása világít meg.
A Közösség alapításának 50. évfordulója alkalmából tett látogatásakor Szent II. János Pál arra bátorított benneteket, hogy tegyétek magatokévá és adjátok tovább azt a Bölcsességet, amely „megtisztítja, integrálja és teljességre vezeti az emberi értelem és tevékenység legnemesebb erőfeszítéseit, kimentve azokat a gőg és az uralom logikájának fogságából, s megnyitva őket a szeretet és a szolgálat távlata előtt” (Beszéd a Villa Nazareth-közösséghez az alapítás 50. évfordulóján, 1996. június 8.).
XVI. Benedek pápa néhány évvel később megerősítette a Villa Nazareth-hez intézett felhívást, miszerint „nevelje fiataljait a bátor döntéshozatalra, a párbeszédre való nyitottság szellemében, a hit kohójában megtisztult észre támaszkodva” (Beszéd a „Domenico Tardini Közösséghez”, 2006. november 11.). Majd felidézve a Fülöp diakónus és az etióp főember közötti, az Apostolok Cselekedeteiben (vö. 8,26–40) elbeszélt párbeszédet, hozzátette: „Fontos tehát, hogy valaki odaérkezzen az úton lévő mellé, és hirdesse neki »Jézus örömhírét«, miként Fülöp tette. Itt sejlik fel az a »diakónia«, amelyet a keresztény kultúra végezhet azáltal, hogy segíti a kereső embereket felfedezni Őt, aki rejtve van a Biblia lapjain, miként mindannyiunk életének eseményeiben is” (uo.); majd így zárta: „Egyetlen kultúra sem lehet önmagával elégedett mindaddig, amíg fel nem fedezi, hogy oda kell figyelnie az ember – minden egyes ember – valóságos és mély szükségleteire” (uo.).
Ezek a felhívások ma még inkább érvényesek, mint valaha, egy olyan korban, amikor a fiatalok a lehetőségek, valamint az ismeretszerzés és a növekedés csodálatos eszközeivel rendelkeznek, ugyanakkor égető szükségük van a világosságra és az útmutatásra, legfőképpen azért, hogy megteremtsék az egységet az értelem és a lélek, a hit, a tanulmányok, a hivatás és az élet között.
Ezért én is visszhangozom elődeim szavait, arra buzdítva benneteket, hogy megújult lendülettel folytassátok munkátokat. Szívből köszönöm mindannyiótoknak – formátoroknak, hallgatóknak, tagoknak, öregdiákoknak és barátoknak – azt a jót, amellyel nap mint nap gazdagítjátok az Egyházat és a társadalmat.
Máriára, a Bölcsesség Anyjára és utunk Csillagára bízlak benneteket, miközben szívből adom mindannyiótokra Apostoli Áldásomat.
Köszönöm!
forrás: Bollettino
kép: Vatican Media
