Ma reggel a VI. Pál-teremben XIV. Leó pápa audiencián fogadta a Katolikus Karizmatikus Megújulás Nemzetközi Szolgálatának (CHARIS) tagjait.

Az alábbiakban közöljük a beszédet, amelyet a Szentatya a találkozó során a jelenlévőkhöz intézett:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Békesség veletek!

Eminenciás Uram, Excellenciás Urak!
Kedves testvéreim, jó reggelt kívánok, és Isten hozta Önöket! ¡Buenos días!

Örömmel tölt el ez az első találkozásom a Katolikus Karizmatikus Megújulással, és nagy örömmel köszöntöm mindannyiatokat, akik itt jelen vagytok, valamint azokat a közösségeket, csoportokat, az imádság és az evangelizáció iskoláit, amelyeket képviseltek. Isten valóban bőséges ajándékokkal áldotta meg közösségeiteket, köztük a spirituális életerővel. Köszöntöm a Katolikus Karizmatikus Megújulás Nemzetközi Szolgálata (CHARIS) nemzeti és nemzetközi Közösségi Szolgálatainak vezetőit is, akik ezt a találkozót megszervezték.

A Katolikus Karizmatikus Megújulás számára a II. Vatikáni Zsinatot követő évek a nagyarányú elterjedés és növekedés, az Egyház életébe való integráció, valamint a szolgálati struktúrák megszilárdításának időszakát jelentették.

Tiszteletreméltó elődeim az Egyház számára felkínált nagy ajándékként ismerték el ezt a növekedést. Szent VI. Pál ugyanis kijelentette, hogy ebben az egyre inkább szekularizálódó világban semmi sem annyira szükséges, mint ennek a spirituális megújulásnak a tanúságtétele, amelyet a Szentlélek a legkülönbözőbb régiókban és közösségekben táplál (vö. Beszéd a Katolikus Karizmatikus Megújulás III. Nemzetközi Kongresszusának résztvevőihez, Pünkösd, 1975. május 19.).

Kiemelve az evangelizáció iránti sajátos figyelmeteket, Szent II. János Pál így fogalmazott: „Ugyanaz a Lélek az, aki tanúságtételre indít benneteket.” Majd hozzátette: „Hogyan maradhatna csendben és tétlenül bárki, aki megízlelte Krisztus jóságát? […] Krisztus a mi Üdvözítőnk […] Hogyan mulaszthatnánk el az evangelizációt? Adjátok tovább az evangéliumnak ezt a buzgalmát a környezetetekben élőknek!” (vö. Beszéd a „Karizmatikus Közösségek Katolikus Testvérisége” tagjaihoz, 1991. december 7.).

A maga részéről XVI. Benedek arról a sajátos hozzájárulásról beszélt, amellyel az Egyházat gazdagítjátok. Így fogalmazott: „A Katolikus Karizmatikus Megújulás Közösségeinek egyik pozitív eleme és aspektusa éppen az a hangsúly, amelyet a Szentlélek karizmái vagy ajándékai kapnak bennük; érdemük pedig az, hogy újra tudatosították az Egyházban ezek időszerűségét” (vö. Beszéd a Karizmatikus Szövetségi Közösségek és Társulások Katolikus Testvérisége XIII. Nemzetközi Konferenciájának résztvevőihez, 2008. október 31.).

Ahogyan Suenens bíboros a mozgalom kezdetén, úgy Ferenc pápa is gyakran beszélt rólatok mint a „kegyelem áramlatáról”, amely „az egész Egyházé, nem csupán keveseké” (vö. Pünkösdi imavirrasztás a Katolikus Karizmatikus Megújulás „aranyjubileuma” alkalmából, 2017. június 3.). Összefoglalva, ő úgy mutatta be utatokat, mint amely „evangelizáció, spirituális ökumenizmus, a szegényekről és rászorulókról való gondoskodás, valamint a peremre szorultak befogadása”, majd hozzátette: „És mindez az imádás talaján! A megújulás alapja Isten imádása!” (vö. Beszéd a „Megújulás a Szentlélekben” mozgalom 37. Országos Konvenciójának résztvevőihez, 2014. június 1.).

Én magam is előre kívánom mozdítani a kölcsönös tisztelet, a közelség és a támogatás kapcsolatát Péter Széke és a Katolikus Karizmatikus Megújulás nagy családja között. E tekintetben szeretnék elmélkedni spirituális tapasztalatotok következő alapvető aspektusairól: a Szentlélekben való keresztségről, a dicsőítő imáról, Isten Igéjéről, a közösségről és a tevékeny szeretetről.

Mindenekelőtt: a Szentlélekben való keresztség. Közös hitutatok a Szentlélek személyes megtapasztalásában gyökerezik, amely lehetővé tette, hogy a keresztség kegyelme mindannyiatokban hatékonnyá váljon, és elvezessen benneteket Isten szeretetének világos tudatára. Ez az első, erőteljes kegyelmi tapasztalat, amelyet maga Szent Ágoston is átélt a megtérése után, és amelyet e lángoló szavakkal írt le: „Ó, Úr Jézus Krisztus, én segítőm és megváltóm! Milyen hirtelen megédesedett nekem a hiú gyönyörűségek nélkülözése! Amiktől azelőtt megfosztatni féltem, azoktól most megválni gyönyörűség volt. Mert Te, az igazi és legfőbb édesség, kiűzted őket belőlem; kiűzted és helyükbe léptél Te, minden gyönyörűségnél édesebb” (vö. Vallomások, IX, 1, 1).

A Szentlélek hasonlóképpen számotokra is lehetővé tette, hogy megízleljétek Krisztus édességét. Hiszen attól a pillanattól kezdve a ti életetek is megváltozott. Isten megszűnt puszta eszme lenni, és az atyaság hiteles, végső kifejeződésévé vált. Lelke belső kiengesztelődést, békét, valamint a földi ragaszkodásoktól és a bűn elnyomásától való szabadságot hozott el. Emellett lehetővé tett egy újfajta, a mások és a jövő felé forduló nyitottsággal és reménnyel jellemzett lelkületet, abban a bizonyosságban, hogy semmi sem választhat el soha bennünket Krisztus szeretetétől (vö. Róm 8,38–39). A Szentléleknek ebből a megtapasztalásából fakad az a mély vágy, hogy tanúi és hírnökei legyetek az Ő szeretetének, elvíve az Ő vigasztalását az üresség és a magány érzésétől gyötört embereknek.

A dicsőítő ima. Pontosan a Szentléleknek ebből a magával ragadó megtapasztalásából indult el egy új imádságos élet, amely az Istennel való spontán és őszinte párbeszéd új képességében, valamint a dicsőítésre, az imádásra és a háladásra való újfajta nyitottságban öltött testet. Az imádás és a dicsőítés – amelyek olyannyira jellemzőek a találkozóitokra – a keresztény imádság alapvető aspektusai; az elmúlt években pedig ti magatok is hozzájárultatok ezek újrafelfedezéséhez, és visszaemeltétek őket a középpontba.

Isten Igéje. A Szentlélek megújult kiáradása a Szentírással való élő találkozásra is elvezetett benneteket. A Szentlélek az, aki inspirálta a kinyilatkoztatott Isten Igéjét, és Ő az is, aki azt mindvégig élőként és hatékonyként őrzi meg az Egyházban, megszólaltatva azt a hívők szívében, különösen a liturgiában. A Szentírás ezáltal a spirituális táplálék csodálatos forrásává vált számotokra, amely megvilágosít és vigasztal. Ugyancsak a megkülönböztetés forrása, amely irányt mutat mindennapi döntéseitekben, és tartalommal tölti meg a közös imádságot, lehetővé téve számotokra, hogy a Maga Isten által inspirált szavakkal forduljatok az Úrhoz.

Közösség. A Szentlélek a közösség forrása. Különböző dokumentumaiban XIII. Leó pápa arra buzdította a katolikusokat, hogy minden évben imádkozzanak egy pünkösdi kilencedet a Szentlélekhez Áldozócsütörtök és Pünkösd főünnepe között, kifejezetten a keresztények egységének szándékára. Ti világosan értitek e felhívás jelentőségét, hiszen láttátok, hogy az Egyház egysége a Lélek gyümölcse, mivel – amint Szent Ágoston kijelenti – a Szentlélek „az Atya és a Fiú bizonyos kimondhatatlan közössége” (De Trinitate, V, 11, 12). A Lélek az, aki harmóniát teremt a különböző karizmák és a Karizmatikus Megújulás összetevői között, csakúgy, mint a más keresztény felekezetekhez tartozó testvéreinkkel.

Végezetül pedig: a tevékeny szeretet. Szent Ágoston azt írta, hogy a Szentlélek, „miután megadatott az embernek, lángra gyújtja őt az Isten és a felebarát iránti szeretetre, mivel Ő maga a Szeretet. Az ember ugyanis csak Istentől kapja a szeretetet, hogy Istent szerethesse” (De Trinitate, XV, 17, 31). Ez az, amit ti magatok is megtapasztaltatok. A Lélek megújult jelenléte a szeretet új képességét ébresztette fel bennetek, amelyet maga az isteni szeretet inspirált. Ez a szeretet Isten és testvéreitek felé irányul, s közelséget és együttérzést szül, különösen a szenvedők iránt. A Karizmatikus Megújulásból a tevékeny szeretet számos műve született a rászorulók megsegítésére, legyen szó spirituális vagy anyagi szükségről. Ezért arra hívlak benneteket, hogy tartsátok életben a szegények iránti szeretetnek ezt a tüzét, amely felragyogtatja Isten valóságos arcát.

Kedves barátaim! Köszönöm elkötelezettségeteket, és bátorítalak benneteket, hogy folytassátok küldetéseteket. Álljatok egyházmegyéitek és plébániáitok szolgálatába, felkínálva tapasztalataitokat és evangelizációs módszereiteket. Kövessétek hűségesen lelkipásztoraitok vezetését; és a közös megkülönböztetés során hallgassatok a bölcs emberek szavára akkor is, ha ők nem tagjai a csoportjaitoknak. Ápoljátok a harmóniát és az együttműködést azon közösségekben, amelyekhez tartoztok, ügyelve arra, hogy soha ne engedjetek az önreklám, a hatalomvágy vagy a személyes presztízs kísértésének. A Szentlélek legyen mindig fény és erőforrás személyes és közös utatokon, és a Szűzanya, az Egyház Anyja oltalmazzon benneteket! Most pedig ezen őszinte gondolatok kíséretében örömmel adom rátok Apostoli Áldásomat.

Köszönöm.

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media