Ma délelőtt a Új Szinódusi Aulában a Szentatya, XIV. Leó audiencián fogadta a nemzetközi hívő társulások, egyházi mozgalmak és új közösségek moderátorainak éves találkozóján résztvevőket, amelyet a Világiak, a Családok és az Életvédelem Dikasztériuma szervezett 2026. május 21. és 22. között.

Az alábbiakban közöljük a beszédet, amelyet a pápa a jelenlévőkhöz intézett a találkozó során:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Békesség veletek!

Kedves testvéreim, jó napot kívánok mindenkinek!

Örömet jelent találkozni veletek ma reggel, intézni hozzátok néhány szót, néhány gondolatot, de mindenekelőtt gondolni a Szentlélek karizmáinak fontosságára, különösen ezekben a pünkösd előtti napokban.

Örömmel fogadlak benneteket idén is, találkozótok kezdetén. Ti nemzetközi szinten felelősei vagytok számos különböző világi valóságnak, és a Világiak, a Családok és az Életvédelem Dikasztériuma hívott össze benneteket, hogy megerősítsétek a köztetek lévő közösséget, és együtt gondolkodjatok egy egyházi közösség kormányzásának témájáról.

Minden társadalmi egységben érezhető a szükséglete annak, hogy megfelelő személyek és struktúrák álljanak rendelkezésre, akik és amelyek a közös élet vezetésével és koordinálásával foglalkoznak. Gyökerét tekintve a „kormányozni” kifejezés a „kormányrúd tartásának”, a „hajó vezetésének” cselekvésére utal. Arról van szó tehát, hogy biztos irányt szabjunk, oly módon, hogy a közösség a hozzá tartozó személyek számára a növekedés helye legyen. Így az Egyházban is egyesek a kormányzásra vannak rendelve.

Az Egyházban azonban a kormányzás nem pusztán abból a szükségletből fakad, hogy összehangolják a tagok vallási igényeit. Az Egyházat Krisztus alapította mint az Ő egyetemes üdvözítő akaratának örök jelét, és ez az Isten által akart hely, ahol minden ember, minden korszakban részesülhet a Megváltás gyümölcseiben, és megtapasztalhatja az új életet, amelyet Krisztus ajándékozott nekünk. Ebben az értelemben az Egyház természete szentségi: természetesen rendelkezik egy külső és intézményi dimenzióval a maga struktúráival, és ugyanakkor a közösség hatékony jele, amelyen keresztül részesedünk magának a Szentháromságnak az életében.

Az Egyház ezen sajátos jellemzői szükségszerűen jelen vannak a kormányzásában is, amely soha nem csupán technikai jellegű; éppen ellenkezőleg, önmagában hordoz egy üdvözítő irányultságot, vagyis a hívek lelki javára kell törekednie. Szent Pál ugyanis a karizmák közé sorolja azt: „Vannak csodatévő hatalmak – írja –, azután gyógyító ajándékok, segélynyújtások, kormányzások, különféle nyelvek” (1Kor 12,28).

Ezekből a premisszákból kiindulva fordítsuk most tekintetünket a hívő társulásokra és az egyházi mozgalmakra. Itt a kormányzás általában világiakra van bízva, és kifejezi a keresztségben kapott krisztusi királyi tisztségben való részesedést. Ez más hívők és a társulati élet szolgálatára áll, és szabad választások gyümölcse, amelyeket egy közös megkülönböztetés kifejeződéseként kell értelmezni: lehetővé téve, hogy mindenki hangja szabadon kifejezésre jusson.

Ha – amint mondtuk – a kormányzás a Szentlélek különleges ajándéka, amelyet egy közösség tagjai jelen lévőnek ismernek fel egyes hitbeli testvéreikben, ebből legalább három következmény származik. Az első az, hogy mindenki hasznára kell lennie (vö. 1Kor 12,7), vagyis a közösség, a társulás, az egész Egyház javát kell előmozdítania. A kormányzás tehát soha nem használható ki személyes érdekek, vagy a tekintély és a hatalom világi formái javára. A második következmény az, hogy soha nem kényszeríthető felülről, hanem a közösségben felismerhető és szabadon befogadott ajándéknak kell lennie; innen ered a szabad választások fontossága annak hatékonnyá tételéhez. A harmadik következmény az, hogy mint minden karizma, úgy egy társulás kormányzása is a Pásztorok megkülönböztetésének van alávetve, akik virrasztanak a karizmák hitelessége és rendes használata felett (vö. Lumen gentium, 12; Iuvenescit Ecclesia, 9 és 17).

Néhány jellemzőnek mindig jelen kell lennie a kormányzásban: a kölcsönös meghallgatásnak, a társfelelősségnek, az átláthatóságnak, a testvéri közelségnek, a közösségi megkülönböztetésnek (vö. Beszéd a Krisztus Légiója egyetemes káptalanának résztvevőihez, 2026. február 19.). Ezen túlmenően szeretném felidézni, hogy „a jó kormányzás, ahelyett, hogy mindent önmagára összpontosítana, előmozdítja a szubszidiaritást és a közösség minden tagjának felelős részvételét” (uo.). Egyszerű iránymutatások ezek, de olyanok, amelyeket mindig szem előtt kell tartani a tekintély gyakorlása során.

Legkedvesebb testvéreim! Társulásaitok és mozgalmaitok különböző eredetűek, valamint jól meghatározott történelemmel, identitással és eszményekkel rendelkeznek. Azok, akik ezeket kormányozzák, ezért kényes feladatot vállalnak magukra: egyfelől arra hívattak, hogy őrizzék és értékeljék egy élő örökség emlékezetét; másfelől „prófétai” szerepük van, ami magában foglalja a jelenlegi lelkipásztori sürgető feladatokra való odafigyelést, hogy megértsék, miként válaszoljanak korunk új kihívásaira, valamint kulturális, társadalmi és lelki érzékenységeire. Csak így lehet ugyanis kereszténynek, tanítványnak és misszionáriusnak lenni a társadalom és az Egyház mai valóságában. A kormányzók prófétai feladatának egy része tehát az, hogy elősegítsék a társulás vagy a mozgalom, és annak minden egyes tagja nyitottságát a történelmi helyzetek iránt. A hozzátartozás ugyanis akkor hiteles és gyümölcsöző, ha nem merül ki a csoporton belüli tevékenységekben való részvételben, hanem értelmezi az idők jeleit, és kifelé vetül, mindenki felé, a kor kultúrája és a még fel nem fedezett missziós területek felé fordulva.

Egy másik létfontosságú elem a közösség. Aki kormányoz, az arra hivatott, hogy különös érzékenységgel rendelkezzen a közösség megőrzése, növekedése és megerősítése iránt. Ez érvényes mind a társuláson vagy mozgalmon belüli életre, mind a többi egyházi valósággal és a teljes Egyházzal való közösségre. Akinek kormányzati küldetése van az Egyházban, meg kell tanulnia meghallgatni és befogadni a különböző véleményeket, a különböző kulturális és lelki irányzatokat, a különböző személyes temperamentumokat, mindig arra törekedve – különösen a kötelező és gyakran nehezen meghozható döntésekben –, hogy megőrizze a közösség magasabb rendű javát. Ez a szelídség, az érdekmentesség és a testvérek, valamint a közösség iránti önzetlen szeretet olyan tanúságtételét igényli, amely példaként szolgál mindenki számára. Itt szeretném hangsúlyozni az egész Egyházzal való közösség ezen dimenziójának fontosságát. Néha találkozunk olyan csoportokkal, amelyek bezárkóznak önmagukba, és azt gondolják, hogy az ő sajátos valóságuk az egyetlen, vagy hogy az az Egyház; de az Egyház mi mindannyian vagyunk, az sokkal több! Ezért a mi mozgalmainknak valóban keresniük kell, miként éljenek közösségben az egész Egyházzal, egyházmegyei szinten. Így tehát a Püspök egy nagyon fontos hivatkozási pont, és ha egy csoport azt mondja: „Nem, azzal a püspökkel nem vagyunk közösségben, mi egy másikat akarunk”, az nem jó. Arra kell törekednünk, hogy közösségben éljünk az egész Egyházzal, egyházmegyei szinten éppúgy, mint egyetemes szinten.

Ezen fényben jobban megérthetjük az alapító karizmához való hűség értelmét, amely megkerülhetetlen viszonyítási pontot jelent egy egyházi valóság kormányzása számára. Minden hiteles karizma már önmagában tartalmazza az Egyház iránti hűséget és a felé való nyitottságot. Az alapító karizmához hűséges módon történő kormányzás ezért azt jelenti, hogy abban találjuk meg az inspirációt a megnyílásra azon út felé, amelyet az Egyház a jelenben jár be, anélkül, hogy megrekednénk a múlt – amúgy pozitív – modelljeinél, hanem hagyva, hogy kihívást jelentsenek számunkra az új valóságok és feladatok, párbeszédben az egyházi test minden más tagjával.

Legkedvesebb testvéreim! Köszönöm mindazt, amik vagytok és amit tesztek. A hívő társulások és az egyházi mozgalmak felbecsülhetetlen ajándékot jelentenek az Egyház számára. Nagy gazdagság van köztetek: oly sok jól képzett személy és oly sok derék evangelizátor; oly sok fiatal, valamint a papi és a házas életre szóló különböző hivatások. A karizmák, az ajándékok és az apostoli módszerek sokfélesége, amely az évek során kibontakozott, lehetővé teszi számotokra, hogy jelen legyetek a kultúra, a művészet, a társadalmi élet és a munka területein, mindenhova elvíve az Evangélium fényét. Őrizzétek meg és Isten kegyelmével tegyétek növekedővé mindezeket az ajándékokat! Az Egyház támogat és kísér benneteket.

Szívből áldalak meg benneteket, kérve mindnyájatok számára Szűz Mária, az Egyház Anyja közbenjárását. Köszönöm.

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media