Ma reggel a Vatikáni Apostoli Palotában Szentatyánk, XIV. Leó pápa audiencián fogadta a Vallásközi Párbeszéd Dikasztériuma és a Királyi Vallásközi Tanulmányok Intézete (Royal Institute for Inter-Faith Studies) által kezdeményezett kollokvium résztvevőit.

Az alábbiakban közzétesszük a pápa üdvözletét, amelyet az audiencián jelen lévőkhöz intézett:

Békesség veletek!
Isten hozta Önöket!

Őkirályi Fensége, El-Haszan bin Talal Herceg Úr!
Kedves Testvéreim!

Örömmel köszöntöm Önöket, és hálás vagyok jelenlétükért ezen a nyolcadik kollokviumon, amelyet a Vallásközi Párbeszéd Dikasztériuma és a Királyi Vallásközi Tanulmányok Intézete közösen szervezett.

Az Önök által idén választott téma – „Emberi együttérzés és empátia a modern korban” – különösen időszerű mai világunkban. Valójában ezek nem mellékes érzelmek, hanem sokkal inkább mindkét vallási hagyományunk alapvető magatartásformái, és fontos vetületei annak, hogy mit jelent hitelesen emberi életet élni.

A muszlim hagyomány az együttérzést (ra’fa) az irgalmassággal társítja, mint olyan ajándékot, amelyet Isten helyezett a hívők szívébe; az egyik isteni név, az al-Ra’uf pedig arra emlékeztet bennünket, hogy az együttérzés mindenkor magából Istenből ered.

Hasonlóképpen a keresztény hagyományban a Szentírás olyan Istent nyilatkoztat ki, aki nem marad közömbös a szenvedéssel szemben, hanem így szól Mózeshez: „Láttam népem nyomorúságát […] és meghallottam kiáltását” (Kiv 3,7). Jézus Krisztusban ez az isteni együttérzés láthatóvá és tapinthatóvá válik. Isten túllép a látáson és a halláson: magára ölti emberi természetünket, hogy az együttérzés élő megtestesülésévé legyen. Jézus példáját követve a keresztény együttérzés a másokkal való részvétellé, a „velük való szenvedéssé” válik, különösen is a legkiszolgáltatottabbakkal. Ezért „a szegények iránti szeretet – a szegénység bármely formájában nyilvánuljon is meg – az Isten szívéhez hű Egyház evangéliumi záloga” (Dilexi te, 103).

Vallási hagyományaink szerint az emberi együttérzés és az empátia nem afféle ráadás vagy opcionális dolog, hanem sokkal inkább Isten arra szóló meghívása, hogy mindennapi életünkben az Ő jóságát tükrözzük vissza.

Ennek a meggyőződésnek ezáltal társadalmi következményei is vannak. XIII. Leó pápa azt tanította, hogy a szegények és a kirekesztettek megkülönböztetett figyelmet és segítséget érdemelnek a társadalom és az állam részéről (vö. Rerum novarum, 37). E tekintetben szeretném kifejezni elismerésemet a Jordán Hásimita Királyság nagylelkű erőfeszítéseiért, amelyeket a menekültek befogadása és a rászorulók megsegítése érdekében tesz e nehéz körülmények közepette.

Kedves Barátaim! Sajnos napjainkban az együttérzést és az empátiát az a veszély fenyegeti, hogy eltűnnek. A technológiai fejlődés minden eddiginél nagyobb összeköttetést biztosít számunkra, ám ez a közönyhöz is elvezethet. A mások nehézségeit bemutató képek és videók folyamatos áradata inkább érzéketlenné teheti a szívünket, semmint megindítaná azt. Ferenc pápa arra figyelmeztetett bennünket: „Hozzászoktunk a másik ember szenvedéséhez, [azt gondolva, hogy] az nem érint minket, nem érdekel bennünket, nem a mi dolgunk” (Homília, Lampedusa, 2013. július 8.). Az apátiának ez a fajtája korunk egyik legsúlyosabb spirituális kihívásává válik.

Ebben a kontextusban a keresztények és a muszlimok – merítve saját hagyományaik gazdagságából – közös küldetésre hivatottak: új életre kelteni az emberséget ott, ahol az kihűlt, hangot adni azoknak, akik szenvednek, és a közönyt szolidaritássá alakítani. Az együttérzés és az empátia lehetnek a mi eszközeink, hiszen ezek birtokolják azt az erőt, amellyel helyreállítható a másik ember méltósága.

Bízom benne, hogy Jordánia továbbra is élő tanúságtétele marad az együttérzés ezen formájának, valamint a párbeszéd, a szolidaritás és a remény jele egy olyan régióban, amelyet súlyos megpróbáltatások fémjeleznek.

Adja Isten, hogy együttműködésünk a béke, az empátia és a testvériség konkrét tetteiben teremjen gyümölcsöt!

Köszönöm!

És mivel vallási hagyományainkban a békére mint Isten egyik legfontosabb áldására tekintünk, Isten áldását kérem mindannyiukra.

Az Úr legyen veletek! És a mindenható Isten – az Atya, a Fiú és a Szentlélek – áldása szálljon rátok, és maradjon veletek mindörökké! Ámen.

Köszönöm.

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media