Fogadási ceremónia és udvariassági látogatás az Egyenlítői-Guineai Köztársaság elnökénél
A Malabói Nemzetközi Repülőtérre való megérkezésekor a Szentatyát az Egyenlítői-Guineai Köztársaság elnöke, Őexcellenciája Teodoro Obiang Nguema Mbasogo és hitvese, Constancia Mangue de Obiang fogadta. Két, népviseletbe öltözött gyermek virággal köszöntötte őt.
A himnuszok elhangzását, a zászlók előtti tisztelgést és a díszsorfal előtti elvonulást követően sor került a delegációk bemutatására.
A szertartás végén a köztársasági elnök az 1-es számú VIP-terembe kísérte a pápát egy rövid magántalálkozóra.
Ezt követően, helyi idő szerint 12:15-kor a Szentatya gépkocsival az Elnöki Palotába indult az Egyenlítői-Guineai Köztársaság elnökénél tett udvariassági látogatásra; az út utolsó szakaszát nyitott autóval tette meg.
Érkezésekor, helyi idő szerint 12:30-kor a köztársasági elnök és hitvese fogadta őt, majd a Nagykövetek Termébe kísérték, ahol sor került a magántalálkozóra. Miközben a Nagykövetek Terméből a hatóságokkal való találkozó helyszínére, az aulába vonultak át, a Szentatya és az elnök rövid időre megállt az ajándékok kicserélése céljából.
Találkozó a hatóságokkal, a civil társadalommal és a diplomáciai testülettel
Helyi idő szerint 13:00-kor került sor a hatóságokkal, a civil társadalom képviselőivel és a diplomáciai testülettel való találkozóra politikai és vallási méltóságok, üzletemberek, valamint a civil szféra és a kulturális élet képviselőinek jelenlétében. Az Egyenlítői-Guineai Köztársaság elnökének felszólalását követően XIV. Leó pápa mondta el beszédét.
A teremből kilépve a Szentatya az elnök kíséretében aláírta a díszvendégek könyvét. Ezt követően gépkocsin az érseki rezidenciára hajtatott, érintve a Malabói Metropolitai Székesegyházat, ahol rövid időre megállt imádságra és az Oltáriszentség imádására.
A találkozó végén, helyi idő szerint 13:45-kor a pápa az érseki rezidenciára távozott, ahol magánebéden vett részt.
Az alábbiakban közöljük a beszédet, amelyet XIV. Leó pápa a hatóságokkal, a civil társadalommal és a diplomáciai testülettel való találkozó alkalmával mondott el.
Elnök Úr!
Tisztelt Méltóságok, a Diplomáciai Testület Tagjai!
Hölgyeim és Uraim!
Szívélyesen köszöntöm Önöket, hálás vagyok a fogadtatásért és a hozzám intézett kedves szavakért. Boldog vagyok, hogy itt lehetek és meglátogathatom Egyenlítői-Guinea szeretett népét. Amikor Szent II. János Pál pápa meglátogatta az országot, Önt, Elnök Úr, úgy nevezte: »az a szimbolikus központ, amelyben egy nép azon élénk vágyai találkoznak, hogy megteremtődjék a valódi szabadság, az igazságosság, az egyének és csoportok jogainak tisztelete és előmozdítása, valamint a jobb életkörülmények társadalmi légköre, melyek mindenki számára lehetővé teszik az emberként és Isten gyermekeként való kiteljesedést« (Szent II. János Pál, Beszéd Egyenlítői-Guinea elnökéhez, Malabo). Ezek a szavak ma is időszerűek, és kérdést intéznek mindenkihez, aki közhatalmi felelősséget visel. Ugyanakkor »az öröm és remény, a gyász és szorongás, mely a mai embereké, főként a szegényeké és a szenvedőké, Krisztus tanítványainak is öröme és reménye, gyásza és szorongása, s nincs semmi igazán emberi, ami ne találna visszhangra a szívükben« (Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 1). A II. Vatikáni Zsinat ezen kifejezései mutatják be leginkább azokat az okokat és érzelmeket, amelyek ide vezettek hozzátok: hogy megerősítsem a hitben és vigasztaljam e gyorsan változó ország népét. Mert amiként Isten szívében, úgy az Egyház szívében is visszhangzik mindaz, ami itt lent történik, ezen emberek milliói között, akikért Urunk, Jézus Krisztus az életét adta.”
Tudjátok, hogy Szent Ágoston az eseményeket és a történelmet két város modellje szerint értelmezte: az egyik Isten Városa, az örök város, amelyet az Isten iránti feltétlen szeretet (amor Dei) jellemez, a felebaráti szeretettel – kiváltképp a szegények szeretetével – egységben; a másik a földi város, az ideiglenes lakóhely, ahol a férfiak és nők élnek halálukig. Ebben a távlatban a két város egymás mellett létezik az idők végezetéig (vö. De civitate Dei, 19,14), s minden ember a döntéseiben napról napra kinyilvánítja, melyikhez kíván tartozni.
Tudom, hogy nagyszabású vállalkozásba kezdtek egy olyan város felépítésével, amely néhány hónapja az Önök országának új fővárosa. Olyan nevet kívántak adni neki, amelyben a bibliai Jeruzsálem neve cseng vissza: Ciudad de la Paz, a Béke Városa. Adja Isten, hogy ez a döntés minden lelkiismeretet arra indítson: vizsgálja meg, melyik várost kívánja szolgálni! Miként a Szentszéknél akkreditált diplomáciai testület előtt is emlékeztettem rá: a nagy egyházatya, Ágoston szerint a földi város középpontjában az önhitt önszeretet (amor sui), valamint a világi hatalom és dicsőség utáni vágy áll, amely végül pusztulásba torkollik.
Ezzel szemben Ágoston úgy tartja, hogy a keresztények Isten hívására a földi városban élnek ugyan, de szívükkel és elméjükkel a mennyei város, valódi hazájuk felé fordulnak. Ez az a város, amely felé Ábrahám elindult, »anélkül, hogy tudta volna, hová megy. Hit által tartózkodott az ígéret földjén, mint idegen országban, sátrakban lakva Izsákkal és Jákobbal, ugyanannak az ígéretnek a társörököseivel; mert várta a szilárd alapokkal bíró várost, melynek tervezője és építője az Isten« (Zsid 11,8–10). Minden ember képes felismerni azt az ősi igazságot, hogy a földön csak zarándokként élünk. Alapvető, hogy érezzük a különbséget aközött, ami maradandó, és aközött, ami tovatűnik, megőrizve szabadságunkat a hamis gazdagságtól és az uralkodás illúziójától. Különösképpen igaz, hogy »a keresztény ember, miközben a földi városban él, nem idegen a politika világától, és törekszik a Szentírás ihlette keresztény etikát alkalmazni a polgári kormányzásban. Isten Városa nem politikai programot hirdet, hanem értékes reflexiókat kínál a társadalmi és politikai élet alapvető kérdéseiről« (Beszéd a diplomáciai testülethez, 2026. január 9.).
Napjainkban az Egyház társadalmi tanítása segítséget jelent mindazok számára, akik szembe kívánnak nézni a bolygónkat és az emberi együttélést destabilizáló »új dolgokkal«, keresve mindenekelőtt Isten Országát és annak igazságát. Ez az Egyház küldetésének alapvető része: az Evangélium hirdetése, valamint erkölcsi mércék és hiteles etikai alapelvek felkínálása révén hozzájárulni a lelkiismeret formálásához, tiszteletben tartva minden egyes ember szabadságát, továbbá a népek és kormányaik önrendelkezését. A társadalmi tanítás célja az arra való nevelés, hogy képesek legyünk szembenézni a folyton változó problémákkal; hiszen minden nemzedék új, saját kihívásokkal, új álmokkal és új kérdésekkel érkezik.
Különösképpen olyan kérdések tornyosulnak előttünk, amelyek az emberi tapasztalás alapjait rendítik meg. Miként arra már rávilágítottam – párhuzamot vonva napjaink és azon korszak között, amelyben XIII. Leó pápa közzétette a Rerum novarum enciklikát –, ma »a társadalmi igazságtalanság új arca a kirekesztés. A ’szűk kisebbség’ – a népesség 1%-a – és a hatalmas többség közötti szakadék drámai módon mélyült. […] Amikor kirekesztésről beszélünk, egyúttal paradoxonnal is szembesülünk. A föld, az élelem, a hajlék és a méltó munka hiánya mellett jelen van a globalizált piacokon keresztül mindenütt elterjedt új technológiákhoz való hozzáférés. A mobiltelefonok, a közösségi hálók, sőt még a mesterséges intelligencia is milliók számára elérhető, beleértve a szegényeket is« (Beszéd a Népi Mozgalmakhoz, 2025. október 23.). Következésképpen a polgári hatóságok és a helyes politika halaszthatatlan feladata az integrális emberi fejlődés akadályainak elhárítása, amelynek alapvető elvei a javak egyetemes rendeltetése és a szolidaritás.
Nem hallgathatjuk el például azt sem, hogy a szemünk előtt zajló rendkívül gyors technológiai fejlődés felgyorsította a nyersanyagigényhez kapcsolódó spekulációt, amely láthatóan háttérbe szorít olyan alapvető igényeket, mint a teremtésvédelem, a helyi közösségek jogai, a munka méltósága vagy a közegészségügy oltalma. E tekintetben magamévá teszem Ferenc pápa felhívását, aki pontosan egy esztendeje távozott ebből a világból: »Ma nemet kell mondanunk a kirekesztés és a méltánytalanság gazdaságára. Ez a gazdaság öl« (Ferenc, Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 53). Ma ugyanis még nyilvánvalóbb, mint néhány évvel ezelőtt, hogy a fegyveres konfliktusok elterjedésének egyik fő mozgatórugója a kőolaj- és ásványkincs-lelőhelyek gyarmatosítása, a nemzetközi jog és a népek önrendelkezésének sárba tiprásával.
Ugyanezek az új technológiák láthatóan elsődlegesen hadászati célokra születtek, s olyan értelmezési keretben használják őket, amely nem enged arra következtetni, hogy mindenki számára bővülnének az esélyek. Ellenkezőleg: a politikai felelősségvállalás terén történő szemléletváltás, valamint az intézmények és a nemzetközi megállapodások tiszteletben tartása nélkül az emberiség sorsa tragikusan veszélybe kerülhet. Isten nem ezt akarja. Az Ő szent Nevét nem szabad meggyalázni hatalomvággyal, önkénnyel és diszkriminációval: mindenekelőtt soha nem szabad segítségül hívni halált hozó döntések és cselekedetek igazolására. Országuk ne habozzon felülvizsgálni fejlődési irányait és azon pozitív lehetőségeit, amelyekkel a nemzetközi színtéren a jog és az igazságosság szolgálatába állhat.
Az Önöké fiatal ország! Biztos vagyok tehát abban, hogy az Egyházban segítséget találnak a szabad és felelősségteljes lelkiismeret formálásához, amellyel együtt haladhatnak a jövő felé. Az önkény által sebzett világban a népek éhezik és szomjazzák az igazságosságot. Meg kell becsülni azokat, akik hisznek a békében, és bátorság kell az árral szembeni, a közjót középpontba helyező politizáláshoz. Sürgető az új látásmód merészsége és egy olyan nevelési összefogás, amely teret és bizalmat ad a fiataloknak. Isten Városát, a béke városát ugyanis felülről jövő ajándékként kell fogadnunk, amely felé vágyainkat és minden erőforrásunkat fordítanunk kell. Ez egyszerre ígéret és feladat. Lakói »ekevasakká kovácsolják kardjaikat, és sarlókká lándzsáikat« (Iz 2,4), s miután letöröltek minden könnyet, részt vesznek a lakomán, amely többé nem egy elit kiváltsága, mert a zsíros ételek, a válogatott borok és a zamatos falatok (vö. Iz 25,6) mindenki között megoszlanak.
Elnök Úr, Hölgyeim és Uraim! Járjunk együtt, bölcsességgel és reménnyel Isten Városa felé, amely a béke városa. Köszönöm!
forrás: Bollettino
kép: Vatican Media
