Helyi idő szerint körülbelül 17:35-kor XIV. Leó pápát az intézmény igazgatója és igazgatóhelyettes asszonya fogadta a kórház bejáratánál, majd együtt mentek a főudvarra, ahol a kórház gondozottjai és munkatársai várakoztak.

Az üdvözlő éneket és táncot követően az igazgató köszöntő szavai, egy beteg tanúságtétele, majd egy korábbi beteg versének felolvasása után a Szentatya mondta el beszédét.

A látogatás végén, miután megáldotta a jelenlévőket, a pápa megtekintette a betegek alkotásaiból összeállított kiállítást. Ezután, helyi idő szerint 18:10 körül gépkocsival az Érseki Rezidenciára indult az Egyenlítői-Guineai Püspöki Kar tagjaival tartandó magántalálkozóra, amelyet közös, zártkörű vacsora követett.

Az alábbiakban közöljük a Szentatya látogatása során elhangzott beszédét:

Főigazgató Úr!
Tisztelt Közjogi Méltóságok!
Kedves Testvéreim!

Szívből köszönöm ezt a fogadtatást, a vendégszeretetüket, az énekeket és a táncokat. Köszönöm!

Valahányszor kórházat vagy olyan otthont látogatok meg, ahol betegséggel vagy nehézségekkel küzdő embereket fogadnak be, vegyes érzelmek töltenek el: egyfelől fájdalmat és szomorúságot érzek a szenvedők iránt, akik gyakran igen nagy fájdalmat hordoznak magukban; olykor látható sebekkel, máskor pedig olyan sebekkel, amelyeket senki sem lát, de amelyeket az érintett ott hordoz a szívében, a saját életében. Fájdalmat érzek a családokért is, akik sokszor nem tudják, miként kísérjék és segítsék a beteget.

Ugyanakkor csodálatot és vigasztalást érzek mindazért, amit itt nap mint nap az emberi élet szolgálatában tesznek. Itt is ez történik velem, de ma bennem – és remélem, mindannyiótokban is – az öröm és a remény kerekedik felül: az öröm, hogy az Úr nevében találkozhatunk, valamint az az öröm és remény, amely abból fakad, hogy gondot viselünk azokra, akik törékeny állapotban élik életüket.

Néhány szó, amit az imént hallottam, mélyen meghatott.

Az igazgató úr azt mondta: »Egy társadalom nem attól válik valóban naggyá, hogy elrejti gyengeségeit, hanem attól, hogy szeretettel veszi körül azokat.« Igen, valóban így van. Ez a civilizáció olyan alapelve, amely keresztény gyökerekből táplálkozik, hiszen Krisztus volt az, aki az emberiség történelmében megszabadította a fogyatékosságot az átoktól, és visszaadta annak teljes méltóságát. Ám az Üdvözítő nem akarja és nem is tudja véghezvinni megváltásunkat a mi közreműködésünk nélkül, sem személyes, sem társadalmi szinten: ezért kéri tőlünk, hogy ne szavakkal, hanem tettekkel szeressük testvéreinket. Egy ilyen ápolási otthon Isten segítségével és mindenki elkötelezettségével a szeretet civilizációjának jelévé válhat.

Pedro Celestino úr egy megrendítő gondolattal zárta szavait: »Köszönjük, hogy úgy szeretnek minket, amilyenek vagyunk.« Ezért mondom most én is: Köszönöm Önnek a tanúságtételét! Köszönöm mindannyiótoknak, hogy jelenlétetekkel tanúságot tesztek; ez a jele annak, hogy ezen a helyen valódi szeretet honol.

Isten úgy szeret minket, amilyenek vagyunk. Valójában egyedül Isten az, aki teljes mértékben úgy szeret bennünket, amilyenek vagyunk. De nem azért, hogy megmaradjunk olyannak, amilyenek vagyunk! Nem, Isten nem akarja, hogy örökké betegek maradjunk, hogy folyton szenvedjünk: Ő meg akar gyógyítani minket! Ez számtalanszor látható az Evangéliumban: Jézus azért jött, hogy úgy szeressen minket, amilyenek vagyunk, de nem azért, hogy magunkra hagyjon ebben az állapotban, hanem hogy gondot viseljen ránk! Egy kórház pedig – különösen, ha keresztény szellemiségű – pontosan ezt jelenti: egy hely, ahol az embert olyannak fogadják be, amilyen, tisztelik őt törékenységében, de azért, hogy segítsenek neki a jobbulásban, az ember integrális szemlélete alapján. E célból a lelki dimenzió alapvető fontosságú – nagy örömmel töltött el, hogy az igazgató úr is hangsúlyozta ezt.

Végezetül köszönetet mondok Tarcisio úrnak a verséért! Szeretném elmondani, hogy egy ilyen környezetben nap mint nap sok rejtett »költemény« születik; talán nem szavakkal, hanem apró gesztusokkal, érzelmekkel, a köztetek lévő kapcsolatok figyelmességeivel. Ez egy olyan ének, amelyet egyedül Isten tud teljes mértékben olvasni, s amely vigaszt nyújt Krisztus irgalmas Szívének.

Drága barátaim! Kérlek benneteket, vigyétek el közelségem hírét a kórház minden betegének, különösen a legsúlyosabb állapotban lévőknek és a leginkább elmagányosodottaknak. Mindannyiótokra – betegekre, egészségügyi dolgozókra és a személyzet tagjaira – szívből adom áldásomat, s a Boldogságos Szűz Mária, a Betegek Gyógyítója oltalmába ajánllak benneteket. Köszönöm szépen!

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media