Helyi idő szerint 17:45-kor XIV. Leó pápa megérkezett a Fatimai Miasszonyunk-plébániára a püspökökkel, papokkal, megszentelt életű férfiakkal és nőkkel, valamint a lelkipásztori munkatársakkal való találkozóra.

Érkezésekor, a plébánia bejáratánál két gyermek virággal köszöntötte.

A Szentatyát a Püspöki Konferencia elnöke, Excellenciás José Manuel Imbamba érsek úr, valamint a plébános fogadta; utóbbi a keresztet és a szenteltvizet nyújtotta át a pápának a hintéshez. A Szentatya ezután a főhajón keresztül az oltárhoz vonult, miközben a kórus énekelt.

A Püspöki Konferencia elnökének üdvözlő szavai, valamint egy áldozópap, egy katekéta és két szerzetesnő tanúságtétele után a Szentatya elmondta beszédét.

A találkozó végén, az áldást és a záróéneket követően, helyi idő szerint 18:30-kor a pápa gépkocsin az Apostoli Nunciatúrára hajtatott, ahol magánvacsorán vett részt.

Az alábbiakban közöljük XIV. Leó pápa beszédét, amelyet a találkozó során intézett a jelenlévőkhöz:

Kedves Püspöktestvéreim,
papok, megszentelt életű férfiak és nők,
katekéták,
testvéreim!

Köszöntöm a kapucinus atyákat is, akik ma fogadnak bennünket házukban: hálás köszönet érte!

Nagy öröm számomra, hogy találkozhatunk. Köszönöm a fogadtatást! Mindenekelőtt hálámat fejezem ki mindazoknak, akik az Evangéliumot szolgálták és szolgálják Angolában: köszönöm az ezen országban végzett evangelizációs munkát, a nép szívébe vetett krisztusi reményt és a legszegényebbek iránti tevékeny szeretetet. Köszönöm, hogy kitartóan hozzájárultok e nemzet fejlődéséhez a kiengesztelődés és a béke szilárd alapjain. Külön köszöntöm püspöktestvéreimet, akik a hit hirdetésének és a szeretet szolgálatának elöljárói. Köszönöm, José Manuel érsek úr, Saurimo érseke, a szavakat, amelyeket a Püspöki Konferencia nevében intézett hozzám.

S ha nekem jut is a feladat, hogy az egyetemes Egyház nevében elismerjem a közösségeitekben lüktető keresztény életerőt, az Úr tiszte, hogy megadja nektek a jutalmat. Ő nem hagyja beteljesületlenül ígéreteit! Egy napon hozzátok is intézte e szavakat, amelyeket hittel befogadtatok és gyümölcsözővé tettetek: »Nincs senki, aki elhagyta házát, testvéreit, nővéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, és ne kapna már most, ebben az időben százannyit […], üldözésekkel együtt, az eljövendő világban pedig örök életet« (Mk 10,29–30).

Szeretteim, az Úr ismeri azt a nagylelkűséget, amellyel hivatásotokat átöleltétek, és nem közömbös mindaz iránt, amit az Ő szeretetéért tesztek, hogy népeteket az Evangélium igazságával tápláljátok. Érdemes tehát teljesen megnyitni szívünket Krisztus előtt! Támadhat a kísértés, hogy azt gondoljátok: Ő el akar venni tőletek valamit; a habozás kísértése, hogy rábízzátok-e életetek irányítását. Ilyenkor emlékezzetek: »Ő nem vesz el semmit, Ő mindent odaad. Aki odaadja magát Neki, százannyit kap. Nyissátok meg, tárjátok ki kapuitokat Krisztus előtt, és megtaláljátok az igazi életet!« (XVI. Benedek, Homília a péteri szolgálat megkezdésekor, 2005. április 24.). Ezeket a szavakat különösen a szemináriumaitokban és képzőházaitokban lévő számos fiatalhoz szeretném intézni. Ne féljetek igent mondani Krisztusnak, teljesen az Ő példájára formálni életeteket! Ne féljetek a holnaptól: ti egészen az Úréi vagytok. Érdemes követni Őt az engedelmesség, a szegénység és a tisztaság útján. Ő semmit sem vesz el! Az egyetlen dolog, amit elvesz tőlünk és magára vesz: a bűn. Igen, Tőle kaptok mindent: ezt a földet és a családot, amelybe születtetek; a keresztséget, amely beoltott titeket az Egyház nagy családjába; és a hivatásotokat. »Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen« (Jel 1,6).

Kedves Testvéreim! Az Úr megadja nektek a tanítvány-misszionárius lét örömét, az erőt a gonosz csapdáinak legyőzéséhez és az örök élet reményét. Mindez a tiétek, mindez ajándék. Olyan ajándék, amely nemesít és naggyá tesz, ugyanakkor elkötelez és felelősséggel ruház fel. A legnagyobb ajándék pedig a Szentlélek, aki a keresztségben kiáradt szívetekbe, s a küldetésre való tekintettel sajátos módon Krisztushoz hasonított titeket; Ő küldött el benneteket, hogy az Evangéliumból kiindulva egy szabad, kiengesztelődött, szép és nagyszerű angolai társadalmat építsetek. Ebben a küldetésben mily meghatározó a katekéták szolgálata! Itt, Afrikában ez az egyházi élet alapvető megnyilvánulása, amely a világ minden részén ihlető forrásként szolgálhat a katolikus közösségek számára.

»Minden a tiétek, ti azonban Krisztuséi vagytok« (1Kor 3,23) – tanítja Szent Pál. Országotok függetlenségének ötvenedik évfordulóján az Apostol e szavai azt üzenik nekünk: Angola jelene és jövője a tiétek, de ti magatok Krisztuséi vagytok. Kivétel nélkül minden angolainak joga van az ország építéséhez és javainak méltányos élvezetéhez; az Úr tanítványainak azonban kötelességük, hogy ezt a szeretet törvénye szerint tegyék. Cselekedeteitek alapja ugyanis az, hogy Jézus tanítványai vagytok. Mindannyiótok hivatása, hogy az Ő képmása legyen, s ebben a küldetésben senki sem helyettesíthet benneteket. Ebben rejlik a ti egyediségetek! Ti vagytok e föld sója és világossága, mert Krisztus Testének tagjai vagytok; éppen ezért tetteitek, szavaitok és cselekedeteitek – tükrözve az Ő szeretetét – belülről építik a közösségeket, és az örökkévalóság számára munkálkodnak.

Krisztus tanítványaitól azt kéri, hogy maradjanak szoros egységben Ővele (vö. Jn 15,1-8). A többi majd magától következik. Tudom, hogy egy hároméves lelkipásztori ciklus közepén jártok, melynek mottója: »Hűséges tanítványok, örömteli tanítványok (vö. ApCsel 11,23-26)«, s amelyet az imádságnak, valamint a felszentelt papságról és a megszentelt életről való elmélkedésnek szenteltetek. Milyen utakat nyit meg az Úr az angolai Egyház előtt? Bizonyára számosat! Törekedjetek mindet követni! De az elsődleges út a Krisztus iránti hűség. Ennek érdekében továbbra is fektessetek hangsúlyt a folyamatos képzésre, ügyeljetek életpéldátok hitelességére, és – különösen ezekben az időkben – tartsatok ki a béke örömhírének hirdetésében.

Krisztus iskolájában, aki »az út, az igazság és az élet« (Jn 14,6), mindig van mit tanulnunk. Idézzétek fel Jézus és Fülöp párbeszédét, amikor utóbbi így kérte: »Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég nekünk!«. Meglepő a Mester válasza: »Már oly régóta veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, az Atyát látja« (Jn 14,8–9). Ez a folyamatos képzés szemlélődő dimenziójára emlékeztet bennünket. Krisztus megismerése kétségkívül egy alapos szemináriumi képzésen és a nevelők személyes kísérésén keresztül vezet; elhalad az egyházmegyei, rendi és intézményi programokhoz való hűségen át; s komoly egyéni tanulást igényel, hogy megvilágosíthassátok a rátok bízott híveket, megóvva őket mindenekelőtt a babonaság veszélyes illúziójától. A képzés azonban ennél sokkal tágabb: érinti a belső élet egységét, önmagunk és az Istentől kapott ajándék gondozását (vö. 2Tim 1,6), igénybe véve az irodalmat, a zenét, a sportot és a művészeteket, de mindenekelőtt a szentségimádást és a szemlélődő imát. Különösen a csüggedés és a próbatétel pillanataiban: »milyen édes a feszület előtt állni vagy térdelni az Oltáriszentség előtt, s egyszerűen csak az Ő szeme előtt lenni! Mennyire jót tesz nekünk, ha engedjük, hogy Ő újra megérintse életünket, és elküldjön bennünket új életének hirdetésére!« (Ferenc pápa, Evangelii gaudium ap. buzdítás, 264). E szemlélődő dimenzió nélkül megszűnünk hitelesek lenni az Evangélium iránt, s nem tükrözzük többé a Feltámadás erejét.

»A mai kor embere – mondta Szent VI. Pál – szívesebben hallgat a tanúságtevőkre, mint a tanítókra, vagy ha hallgat is a tanítókra, azért teszi, mert egyben tanúságtevők is« (Evangelii nuntiandi ap. buzdítás, 41; vö. Általános audiencia, 1974. október 2.). Krisztus hűsége, aki mindvégig szeretett minket, hűségünk valódi mozgatórugója. Ezt a hűséget elősegíti az áldozópapok egysége saját püspökükkel és a paptestvérekkel, valamint a megszentelt életű férfiak és nők egysége elöljáróikkal és egymással. Kedves Testvéreim! Ápoljátok egymás között a testvériséget őszinteséggel és átláthatósággal; ne engedjetek a hatalmaskodásnak és az önreferencialitásnak; ne szakadjatok el a néptől, különösen a szegényektől, és kerüljétek a kiváltságok hajszolását! Hűségetek és így küldetésetek szempontjából nélkülözhetetlen a papi vagy szerzetesi család, de ugyanígy az a család is, amelyben születtetek és felnevelkedtetek. Az Egyház nagyra becsüli a család intézményét, tanítva, hogy az otthon minden tagja számára a megszentelődés helye. Sokan közületek bizonyára a családban lelték meg hivatásuk bölcsőjét, ahol értékelték és gondozták a kapott különleges meghívás első hajtásait. Ezért családtagjaitoknak őszinte hálámat fejezem ki hivatásotok ápolásáért, támogatásáért és védelméért. Ugyanakkor arra buzdítom őket: mindig segítsenek nektek hűségesnek maradni az Evangéliumhoz, s ne keressenek előnyöket egyházi szolgálatotok révén. Támogassanak imáikkal, s öntsenek belétek lelkesedést atyai és anyai jó tanácsaikkal, hogy szentek legyetek, s soha ne feledjétek: Jézus példájára mindenki szolgái vagytok.

Végezetül: hűségetek Angolában – miként az egész világon – ma sajátos módon összekapcsolódik a béke hirdetésével. A múltban bátorságról tettetek tanúbizonyságot, amikor elítéltétek a háború pusztító csapását, amikor a meggyötört nép mellett maradtatok és támogattátok őket, amikor építettetek és újjáépítettetek, s amikor utakat és megoldásokat mutattatok a fegyveres konfliktus lezárására. Ezt a hozzájárulást általános elismerés és megbecsülés övezi. Ám ez az elkötelezettség még nem ért véget! Ápoljátok tehát a megbékélt emlékezetet, neveljetek mindenkit az egyetértésre, és értékeljétek magatok között azon testvéreitek derűs tanúságtételét, akik fájdalmas gyötrelmeken keresztülmenve is mindent megbocsátottak. Örüljetek velük együtt, ünnepeljétek a békét!

Ne feledjétek továbbá Szent VI. Pál szavait: »a fejlődés a béke új neve« (Populorum progressio enciklika, 87). Ezért döntő jelentőségű, hogy a valóságot bölcsességgel értelmezve ne szűnjetek meg felemelni szavatokat az igazságtalanságok ellen, és tegyetek javaslatokat a keresztény szeretet jegyében. Maradjatok továbbra is nagylelkű Egyház, amely közreműködik országotok integrális fejlődésében. E tekintetben volt és marad meghatározó mindaz, amit az oktatás és az egészségügy területén véghezvisztek. Amikor nehézségek adódnak, emlékezzetek az angolai férfiak és nők, az itt született vagy külföldről érkezett misszionáriusok hősies hitvallására, akiknek volt bátorságuk életüket adni e népért és az Evangéliumért, s inkább a halált választották, semmint elárulják az igazságosságot, az igazságot, az irgalmasságot, a szeretetet és Krisztus békéjét. Kedves Testvéreim, minden egyes szentmise által ti magatok is felajánlott testté és kiontott vérré váltok testvéreitek életéért és üdvösségéért. Oldalatokon mindig ott áll a Szűzanya, Mama Muxima. Isten áldja meg és tegye gyümölcsözővé odaadásotokat és küldetéseteket!

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media